Álomfejtés

A lobbi, a celeb és a blöff

…A lábujjhegyre álló nem áll sokáig… (Tao Te King 24. vers)


A tao jelentését nehéz bármilyen nyelven visszaadni, de szerencsére, ha az ember elég sokat hallja vagy olvassa, egyszer csak ráébred üzeneteire.

 

Kapcsolatban van az erénnyel, amelyet követve jó úton járunk, míg azt megtagadva jobbára zsákutcában kötünk ki. Hasonló titkokat őriz a jóga, amelyet szintén fölösleges lefordítani. Gyakorolni kell fáradhatatlanul, mert maga a mérce, amelyet követünk, jó. Minden szellemi tanítás magatartásunk szabályozásával veszi kezdetét, de hát a tapasztalat szerint ezeket felrúgni könnyebb, mint ezek szerint élni.

 

De vizsgálhatjuk a viselkedés fejlődését pszichológiai szempontból is, a hetesség vonulatában. Ez esetben is megtalálhatók az elakadások markáns jegyei: az ödipális mindenhatóság, a serdülőkori lázadás/behódolás vagy az ifjúkorból felnőni nem akarás tüneteiben. Harmincöt és negyvenkét év táján markáns jelzések szoktak érkezni, hogy a dimenzióinkat tágíthassuk. Ilyen az uránikus lendület lehetősége, legyen szó párkapcsolatról, gyermekvállalásról vagy munkával kapcsolatos krízisekről. Jó esetben a gyerekes viselkedési túlkapásokat kinövi az ember, mint a gyermekcipőjét. Megnyirbálódik természetes körülmények kapcsán a családi, óvodai, iskolai nevelődésünk folyamatában. És a társadalmi beilleszkedés kemény regulájában. Ám, ha nincs ez a jó eset, szinte a patológiát súroló maradványok határozhatják meg magatartásunkat.

 

Például az ödipális nagymenőség maradványa fárasztóan narcisztikus lesz, amely még a minden önimádat mélyén meglapuló önutálattal is bonyolódik. Vagy a félbemaradt, rastahajú, tetovált serdülő már negyvenfelé közelít, de még mindig extra figyelmet igényel, miközben okoskodásai csaknem őrületbe kergetik az embert. Ebbe a sávba tartoznak a balhéművészek, akik zavarodottságukból próbálnak stílust kovácsolni, mert valójában a tisztességes mesterségbeli tudás elsajátítására lusták.

 

Idetartozik Szerb Antal megjegyzése az Ulysses című könyvről, a szabad asszociációs regényről, amely hatszáz oldalon írja le a főhős egyetlen napját. Szerb Antal úgy fogalmaz, lehet, hogy az egész könyv egy zseniális blöff? Való igaz, hogy a múlt századi formabontó irányzatok a művészetben igen sodró lendületűek voltak. És nem minden esetben kézenfekvő, hogy szélhámossággal, üres fantáziálgatásokkal, beteges izgatottsággal, feltűnési vágyból fakadó próbálkozásokkal, vagy hiteles, megszólító erejű alkotásokkal állunk-e szemben. Ma ezeket a lendületeket még fűszerezi valamiféle titokhajhászás, hírhisztéria, feltűnni vágyás.

 

A fentebb idézett Tao Te King-vers további sorai igen találóak: „a fénybe álló nem  lesz fényes (a magát hirdető nem lesz híres, a magát dicsérő nem lesz dicső), a magát kínáló nem lesz vezető.” Ez éppen ellenkezője a mai divatnak, amikor a többség fényezi, menedzseli, mutogatja magát. Gondoljunk csak a celebekre. Csupa sznobéria, utánzás, hamisítvány, élő önámítás. Saját jelentéktelenségüknek vaskos túlkompenzálása. És mint minden divathóbort, ez is hódít persze. Még azt sem mondhatjuk, hogy szűk körben. Megannyi túláradás, káprázat, hivalkodás, abban a reményben, hogy irigylésre méltók lesznek. A celebeknek az önkritika nem jellemzőjük, a kritikát pedig nehezen tűrik.

 

A lobbinál a nem is nagyon titkolt agresszió a legszembetűnőbb. A törtetés, az átgázolás, az érdekérvényesítése mindenáron, a következmény teljes negligálásával. Talán nem tévedés azt gondolni, hogy az úgynevezett egypólusú világ hibbant ideája efféle szűklátókörűség folyománya. Ez egy igazi blöff, hiszen a pólus két ellentétes dolog egyikét jelenti, legyen szó a Föld forgástengelyének északi-déli pólusáról, vagy bármely földrajzi, csillagászati, elektromossággal vagy mágnesességgel kapcsolatos szaknyelvi használatról. Az egy a középpel, a kiindulóponttal, a kezdettel analóg. A pólus a kettővel, a feleződéssel, az oppozícióval áll összefüggésben. Minden dinamika alapja az ellentétek között feszülő vonzás, taszítás, kiegyenlítődés, csere, átváltás és így tovább. Az egy pólus e sorok írójának a toporzékoló, dackorszakát élő kisgyerek képét idézi, akinek világa teljesen beszűkül arra, amit éppen követel.

 

Természetesen a blöff jelen van a játékban, a terápiában, a politikában, a mindennapokban. Kártyában például a megtévesztő, hamis bemondás a szokványos gyakorlat. De már abban megoszlik a vélemény, hogy a hamiskártyásokat hányan csodálják és hányan ítélik el. Mert a mindenáron való mohó nyerészkedés ellentmond a játék kötetlen, élvezetes, a véletlennek is helyt adó szellemének. A terápiában igen sokszor megvezetni igyekszik a páciens a terapeutáját. Fogadkozik, hogy változni akar, miközben csak a tüneteit variálja neurózisa témájára. A terapeuta sincs könnyű helyzetben a szeretlek-elfogadlak-megértelek triászában, ha ennek a gyakorlatnak a mélyén a „de” munkál. Hogy tudniillik változnia kell. Egy borderline folytonos packázása a normalitás és abnormalitás között lényegében állandósul. Semmit nem gondol végig, sok mindent meg akar tudni, pillanatok alatt kitér, elágazik, abbahagy, és mindez számára egészen biztonságos üzemmódnak bizonyul. Mert amibe csak félig megy bele, abból könnyen kihátrálhat.

 

A politikai tévelygéseknek a közhiedelem komoly segítség. Mert nincs olyan abszurditás, amelyet néhányan azonnal ne követnének. Akár naivságuk, akár becsaphatóságuk okán. A hazudozás, a becsmérlés, a mímelt bocsánatkérés ma már a mindennapok része. A joggyakorlatban az ügy és az ember, a jog és az igazság az két külön dolognak számít, és a döntésekben legtöbbször külön is maradnak. Ahol például az esküdtek hozzák meg a döntést, ott a bíró mindent megúszhat, és moshatja kezeit az igazságszolgáltatásban.

 

Mint ahogyan az sem számít, hogy egy jó blöffnek valamennyire valóságosnak kell lennie ahhoz, hogy hihető legyen. Sokszor az is elég, ha csak annak tűnik. Ha ugyanis nem jön be, annyi legyen.

 

A mai világban már szinte ki kell képeznünk magunkat, hogy ne dőljünk be a gombamód szaporodó blöfföknek. Már nem engedhetünk meg magunknak olyan ledöbbenést, amikor szóhoz sem jutunk. Át kell látnunk a pimasz, hányaveti serdülőkön, akik elfelejtettek felnőni, és nyomják a sóder dumát. Mert hogy is ne lenne következménye ezeknek a gyerekes vagy vadembert idéző hőzöngéseknek?

 

Gondoljunk csak az olyan tragikus kimenetű diákcsínyre, mint például a kis Nemecsek halála a tüdőgyulladásban, amikor a vörös ingesek megfürdették őt a fagyos vízben.

 

Minden blöffnek tartozéka a felvágás, az elképesztés, a durva megtévesztés, a megfélemlítési kísérlet. Zavarba ejt, zajt csap, kérkedik, ledöbbent egy kis mitugrász. Ha van a viselkedésnek műfaja – mint a zenében a könnyű és a komolyzene –, akkor a lobbit és a celebeket semmiképpen sem sorolhatjuk a klasszikus mezőnybe. Mert ez már blöff lenne a hatványon.

László Ruth
XVII. évfolyam 8. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.