Álomfejtés

A méz az élet záloga

Forgóajtó - álomfejtés



 

Párizsba utazom, és vonattal megyek a repülőtérre. Jól érzem magam, magabiztos és felkészült vagyok. De amint kipillantok az ablakon, érzem, hogy valami nem stimmel. Rájövök, hogy rossz irányba szálltam fel. Egy pillanatig már külföldön érzem magam, de ráeszmélek, hogy nem így van. Leszállok, körülnézek. A jó irányba vivő vonat éppen elhúz az orrom előtt, a következő tíz perc múlva jön. Most nyolc óra negyven van, teljesen megzavarodom, hirtelen azt sem tudom, hányra kell kiérnem a reptérre. Majd eszembe ötlik, hogy egy óra múlva indul a gép. Hát ezt már nem érem el. Teljesen  elbizonytalanodom. Taxiért telefonálok, de valójában azt akarom megtudni, van-e még a mai napon olyan járat, amelyen a jegyemet fel tudom használni.

 

Nagy zavartságomban elindulok rendületlenül, közben korholom magamat, hogyan is lehettem ilyen hülye. Beúszik a képbe anyám, aki azt ismételgeti, hogy kilenc negyvenkor megy a gép. A szokásos, engem teljesen elmarasztaló hangvételben hallom a hangját.

 

Majd egy hatalmas kutya áll mellettem, nekem derékig ér. Egy nő, aki egy fogyatékos ember kísérője, óvni akarván védencét a kutyától, nejlonzacskót húz a kezére és azzal próbálja a kutyát eltolni. Ráordítok a nőre, hogy vegye le a zacskós kezét a kutyámról. A következő képen ismét a vonaton ülök és kinézek az ablakon, és a nőt látom  szembejönni, a kutyán lovagolva. Hirtelen megérint a benyomás, hogy mennyire  összetartozik a kutya és a nő. „Nem ló ez!” – dünnyögöm, de valójában tetszenek.

 

Merész képváltás következik: családi kupaktanács van nálunk, a gyermekkoromból, de én felnőtt vagyok, jelenkorú. Nemigen értem, miről van szó. Apánk mézet vesz nekünk, gyerekeknek. Öt- és hatezer forint egy üveg méz, válogatunk. Amelyik nagyon folyós, azt nem kérjük. Végül kiválasztunk egy egykilósat. Apa kifizeti, régi forinttal. Elfogadják. Apa mellett egy férfi áll, aki kommentálja ezt a régi pénzügyet, amire ő viccesen reagál. Én azon tűnődöm, hogy apám korlátolt-e, vagy nagyon is jó fej. De aztán rájövök, hogy nem kell őt féltenem.  „A méz az élet záloga” – hangzik valahonnan, és apám megváltja ezt nekem.

 

 

Kedves Ruth!

 

Két érzés uralt ébredésemkor: először apámnak ez a zálogmegváltása, másodszor anyám elmarasztalásai. Most is azt éreztette velem, hogy én tehetek arról, hogy nem jutottam el Párizsba, mivel elbénáztam az időt.

 

Harminchat éves vagyok, nemrég váltunk el, egyedül nevelem a kisgyermekünket.  Nehezen állok talpra mind anyagilag, mind érzelmileg. A szüleim sokat támogatnak, de cserébe rosszízű függőségben vagyok velük. Jó lenne egy társ, aki a gyermekemet is elfogadja, de egyelőre nem bukkant fel az életemben ilyen férfi. Hajlamos vagyok  problémás embereket bevonzani, és ezekhez nincs erőm, mivel magam is problémás vagyok.

 

Furcsa ez a rengeteg szám az álmomban, és a gyermekkori utalások. Ön talán ki tudja hámozni ezek üzenetét. Nyelvész vagyok, több nyelven el tudom mondani a semmit. Ezt egyre jobban felismerem, ha magamról akarok szólni. Az a magabiztosság például, amit az álom elején éreztem, nagyon jó volt. De valójában olyan pillanat alatt tudok pránavesztett lenni, ahogyan az az álomban is történt.

 

Érdekesek az összemosódások, mint például a kutya, amely valójában az enyém, de a végén a nő lovagolja meg. Vagy az utazások a vonaton, megérkezés nélkül. Az időzavar is nagyon valóságos, úgy érzem, sok mindenről lemaradtam az életben, hogy folytonos késésben vagyok. Már tudom, hogy minden szereplő én vagyok az álomban, a  fogyatékos ember is, valamiképpen, akit féltenek a kutyámtól. De azért ennyire nem érzem magamat kórosnak.

 

Ám ahogyan így eltűnődöm az álmomon, valahogy úgy érzem, a mozgásterem mit sem változott kicsi korom óta. Ugyanolyan szűk, mint akkor volt. Szeretném, ha Ruth mélyebben megvilágítaná az összefüggéseket.

 

Köszönettel és üdvözlettel: Dalma

 

 

Kedves Dalma!

 

Jelentősnek érzem ezt az álmot abban a vonatkozásban, hogy időben és térben átíveli a gyermekkorát és a mostani harminchatodik évét. Ez az ív igen jelentős az életünkben. Megújulási lehetőségeket tartogat, miként azt jelezte is válása, egzisztenciája és új kapcsolata vonatkozásában.

 

Ami azonnal szembetűnik, hogy ellenkező irányba megy a repülőtérre indulóban, mint ahogyan kellene mennie. Valószínűsíthető, hogy ez így van az életében is. Előre szeretne jutni, de hátramarad, repülni szeretne Párizsba, és a végén kutyán (= ösztönein) lovagol, egyszerűsíteni szeretné az életét, de egyre bonyolultabbá válik, és küszködik a szüleivel, pedig már a saját életét kellene élnie.

 

A számok valóban beszédesek, a 4–10 év közötti időszakot öleli fel az álom, mintha akkor is ilyenfajta sűrűsödés jellemezte volna életét, mint a mostani időben.

 

 

Vissza kell nyernie elementaritását, amelyet a fent idézett időben veszíthetett el  valamiképpen. Amikor még jóban volt a saját ösztöneivel, mint az álomkutyán lovagló alakja. Az időzavar is az elementaritás hiányát jelzi. Ezek a pótcselekvések, a  félbemaradottságok, az elvarratlan szálak, amelyek folyton felfejtődnek. Mert szárnyalni szeretne, hiszen Párizsba készül repülni. Mégis megtorpan, abbahagy, ellenkező irányt vesz. Fontos lenne árnyaltabban megérteni, miért olyan lényeges az életében az öt és tíz év közötti időszak. Ekkor alakul ki elsődleges világképünk, és a magunk felnőttmivoltáról is az első benyomás. Elsősorban az apával és anyával való azonosulás és ellenazonosulás folyamatában. Úgy vélem, Dalma esetében az utóbbiról lehet szó. Nehéz a szigorú és folyton korholó anyával azonosulni, mert nem érezzük a szeretetét, aláaknázódik önbecsülésünk és nem igazán alakul ki a felelősség bennünk, ha az okulás és korrigálás helyett szidalmazásban részesülünk. Erre az ellentmondásra utal anyja kioktató és letámadó attitűdje, amely Dalmát megbénítja, és a letorkolt kisgyerek szerepébe döngölődik bele. A folytonos elégedetlenkedés, kifogásolgatás hátterében rivalizációs agresszió is húzódik, amely mindkét részről erősíti az áldatlan dinamikát a kapcsolatukban.

 

A mézről szóló mondat igen mély értelmű, hiszen a méz ambrózia, nem csupán testi táplálék, és a méhek szorgalma. De ahogyan összegyűjtik, az példaértékű. Itt apja fizeti meg a „zálogot”.  Lépjen apja nyomdokába. Fizesse meg saját életének zálogát, hogy kitágulhasson a gyermekkori tere.

 

Üdvözlettel:

Ruth
XVIII. évfolyam 2. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.