Álomfejtés

Alku

Álomfejtés - Forgóajtó


 

Az út szélén autóstopra várok. Hamarosan fel is vesznek. A kocsiban három munkásférfi utazik. Rövidesen az egyik rácsap a combomra, meglehetősen bizalmaskodó gesztussal. Hamar észbe kapok, hogy ezek meg akarnak erőszakolni.

 

„Nem! Nem!” – tiltakozom kétségbeesetten. Eléggé hajthatatlannak tűnnek. Közben az autó száguld. Átvillan az agyamon, hogy van a táskámban 200 ezer forint, inkább odaadom nekik, csak ne bántsanak. El is kezdtem alkudozni, hogy mennyiért engednének el.  

 

Nagy kínban ébredek. Egy régebbi álmomban szintén három férfi szerepel, csak más kontextusban. Abban az álomban három férfit lefejeztem. A fejeket egy műanyag zacskóba tettem, és próbáltam a város különböző pontjain elrejteni azokat. Eszelősen bolyongtam a megfelelő helyeket keresve. Még egy rémes álom jutott eszembe. Abban az volt, hogy ellopták a kocsimat. Ott körözött a fazon a házunk körül. Vártam, majdcsak jobb belátásra tér, és visszaadja. Végül kiszállt, abban a biztos tudatban, hogy eléggé megtört engem ahhoz, hogy megkapjon. Igaza volt, mert lefeküdtem vele.

 

 

Kedves Ruth!

 

A valóságban is ilyen tépett a szerelmi életem, mint amilyen az álmokból rajzolódik ki. Nem is tudom, hol kezdjem a történetemet. A szüleim válásával serdülőkoromban? Vagy a kőkemény anyámmal? Vagy a féltestvéreimmel? Apám első házasságából két féltestvérem van, az anyám újabb kapcsolatából egy. A két nagyobb „testvérem” annyira gyűlöl engem, hogy szóba sem állnak velem.

 

38 éves vagyok, két gyermekkel két apukától, egyikkel sem házasodtunk össze. Kapcsolataim általában viharos nagy szerelmekkel indulnak, de a végük tragikus, véres valóság. Apám talán igazi nőcsábásznak mondható. Jóval túl a hatvanon is húszas éveiket taposó barátnői vannak. Anyám egy rokonhoz paterolt, amikor másodszor férjhez ment, nem túlzottan érdekeltem. Ha a 200 ezer forint a húszas éveimet jelenti, hát akkor sok minden történt.

 

Apám infarktust kapott, ez elég drámai volt.  Én éppen a zátonyra futott kapcsolatom fájdalmait próbáltam kiheverni. Ez a fiú három év után lecserélt egy új szerelemmel egy perc alatt, akitől gyermeke is született. Később ennek a kapcsolatának is vége szakadt, legyeskedett körülöttem. Rövid időre össze is jöttünk, de ebben sem volt semmi köszönet.

 

Én annyira padlóra kerültem az apám, az anyám és a szerelmem miatt, hogy orvostól orvosig vittek. Egy orosz orvos ki is akart kezdeni velem, papírcetlin dugdosta a telefonszámát a zsebembe. De rajtam elhatalmasodott az undor. Végül egy pszichiáterhez kerültem, aki gyógyszerrel „segített” rajtam, majd viszonyt kezdett velem. Ez is dráma volt, hiszen ő nős volt természetesen, és gyerekei is voltak.

 

Aktuálisan a kétéves gyerekem apjától szeretnék megszabadulni, aki elég brutálisan bánik velem, és a nagyobbik gyerekemet látványosan utálja. Bár kezdetben, titkos kapcsolatunk idején, úgy tűnt, jó nevelőapja lenne a gyerekemnek. De ez nem így lett. Azt talán mondanom sem kell, hogy egyik apa sem tartja el a gyerekeimet. De én azt élem meg, hogy pénzt keresni sokkal könnyebb, mint egy harmonikus társat találni.

 

Én úgy érzem, tele vagyok jóhiszeműséggel, szeretettel és szeretetvággyal. De akikbe beleszeretek, azok brutális sihederek, akik érzelmileg a markukban tartanak, egyébként pedig kihasználnak. Talán ennyi elég is rólam.

 

Üdvözlettel: Liza

 

 

Kedves Liza!

 

Markánsan rajzolódnak ki küzdelmei, amelyeket a környezetével, de mindenekelőtt  önmagával vív. Való igaz, hogy élete nem bővelkedik követhető mintákban, már ami a családi életet illeti, de rengeteg erővel és igaz szándékkal van megáldva, és igazában ezek viszik előre az életét. Mindenekelőtt a gyermekei, és az is, hogy anyagi függetlenséget teremtett meg maga és a gyerekei számára. Az is igaz, hogy az ilyen modern ladyk többnyire olyan csábos fazonokat vonzanak be, akik nem teremtenek életformát maguknak, vagyis nem igazán partiképesek. Mintha fordult volna a kocka a mai időkben a házasság vonatkozásában.

 

A régebbi időkben a nőknek oldotta meg az életét egy jó parti. A modern világban a férfiak feminizálódnak, a nők pedig maszkulin vonásokat vesznek fel, és ez igen sok fájdalmas ütközettel jár. Legfájdalmasabb az alku, amely egyensúlyt próbál kialakítani a különböző fajsúlyú emberek között.

 

Az első álomban magát meg akarják erőszakolni, és maga ezt pénzzel akarja megváltani. Ezzel persze rejtve megerősíti, hogy a megerőszakolás a világ része. Mert ez az alku még csak paktumnak sem mondható, amely olyasféle megegyezés, amelyben mindkét fél érdeke érvényesül valamelyest. Ráadásul, még mielőtt zsarolnák, már a fizetésen gondolkodik. Miközben tudjuk, illetve tudnunk kell, hogy a zsarolás egy végtelen játszma. Csak elejét lehet venni, mert ha már kötélnek álltunk, a szabadulás majdnem lehetetlen. Ha nem félünk a zsarolótól és nem engedünk, ő fog félni tőlünk.

 

Azért írtam fentebb, hogy sok erővel van megáldva, mert a második álomban már inkább a tettek mezejére lép, és lefejezi a három férfit, akivel meggyűlt a baja. Be is kellene azonosítani, hogy kik ezek az életében, de nézhetjük metaforisztikusan is. Lefejezni valakit mindenekelőtt befejezetlenséget jelent. A kapcsolatai elég befejezetlenek, valamiféle lost episode az utórezgésük, semmibe vesznek. Ebben az olvasatban nem gyilkos szándékot jeleznek, hanem befejezetlen történeteket.

 

A harmadik epizódban az abszolút esendősége ölt formát, amely hasonló a stafétabot váltásához, amelyben a terrorizáló az esdeklővel, az elutasító a felkarolóval mókuskerekezik. De hát ez is csak olyan, mint a pszichiáter „segítsége”. Az ellopott kocsi énvesztést jelöl.

 

Gyengédségre és szeretetre vágyakozásában védtelenné és kiszolgáltatottá teszi magát. Ám az efféle alkuban a szeretet is amortizálódik. Sok kísértést és próbatételt kell megélnünk és átvészelnünk, hogy érzéseink veretesek, igazak, nemesek legyenek, és ezek mentén kell érzéseinknek érvényt szereznünk.

 

Tekintse a három fejet három lényegnek, értéknek, kincsnek, amelyeket nem a lebukástól való félelem miatt kell elrejteni, hanem éppen megőrizni. Akkor sikerülhet megszakítani a fejetlen történeteket a kapcsolataiban, mert megtanul a szívével gondolkodni és a fejével érezni.

 

                                                                                                           Üdvözlettel:

Ruth
XVII. évfolyam 11. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.