Álomfejtés

Anyám átlibbent a falon


Édesanyám házában vagyok, abban a szobában, ahol ő élt. A ruhásszekrényét rendezgetem, próbálgatom a ruháit. Gyönyörű kosztümöket, egy szarvasbőr kabátot nercgallérral, kesztyűket. Szomorú vagyok, nehéz szívvel pakolgatok, mert temetése után vagyunk. A nővérem korhol, hogy én túl önző vagyok, amiért a ruháit hordani fogom. Mondom neki, hogy ő is ezt tenné, ha nem lenne alacsonyabb és kövérebb, ami miatt a ruhák nem állnak neki jól. Azonkívül a nővérem nem tud varrni, én viszont át tudom alakítani, amit kell. A nővérem inkább az ékszereket akarja, néhány aranylánc, gyöngyök gyűrűk, karóra. Nekem ez rosszulesik: egy opálköves gyűrűt mindketten szeretnénk. Az a napló is előkerül, amit apánk írt neki az udvarlás korában. Nővérem közben elmegy, mert nincs több ideje pakolászni. Egyedül maradok a szobában, ledőlök az ágyra. És akkor jön a jelenés:

 

Anyám ott áll előttem, a levegőben átlibbent a falon, testetlenül és mégis láthatóan, felismerhetően.

 

Nem szól semmit, de érezteti, hogy nem halt meg. Én pedig az ismerős kínra ébredek: mit szólna, ha tudná, hogy én pedig úgy tudtam, meghalt.

 

 

Kedves Ruth!

 

Kérem, segítsen a gyászomban, és abban is segítsen, mondja meg: én nem engedem el anyámat? Akadályozom a túlvilági útján azzal, hogy ilyen sokat álmodok róla? Mert ne gondolja, hogy ez az első vagy egyetlen álmom. Máskor is megjelent, hogy él, és én azt sem tudtam, mit tegyek kínomban, hogy titkoljam zavaromat. Édesanyám tavaly nyáron halt meg, lényegében váratlanul, mert egy rutinműtétnek számító epekő-eltávolítás után tüdőembóliát kapott és meghalt. Abban a tekintetben viszont nem volt váratlan, hogy ő a kórházba menetel előtt is mondogatta, hogy meg fog halni. Attól félt, hogy daganata van, de nem volt. Aznap reggel halt meg, amikor hazahoztuk volna. A nővérem fölényeskedése teljesen reális, mindig is így viselkedett velem. Ő nincs férjnél, nincs családja, mindig azt akarta éreztetni velem, hogy ő jobban törődik anyánkkal, mint én, akinek családja van és ezért kevesebb időm volt vidékre utazgatni. Nővérem viszont, főleg amióta apánk is meghalt, elég gyakran utazott haza. A halálhoz is másképpen áll hozzá, sokat lázong, kesereg, értetlenkedik, néha bűntudatot akar kelteni bennem. Én soha nem versengtem, kinek van jobb kapcsolata a szüleinkkel. 38 éves vagyok, anyám 30 évvel idősebb nálam. Nem volt túl hosszú élete, de én úgy érzem, nem akart tovább élni. Apám, aki hét évvel volt idősebb nála, ugyanennyit élt. Ő is epekőműtétbe halt bele.

 

De ami miatt önnek írok, az a falon átlibbenés képe: az felejthetetlen, mert mintha sem a fal, sem a teste nem lett volna anyag, nem jelentett semmiféle ellenállást, mégis kirajzolódott. Remélem, más is el tudja képzelni.

 

Üdvözlettel: Dorottya

 

 

Kedves Dorottya!

 

El tudom képzelni a képet, amint anyja átlibben a falon, és úgy gondolom, az olvasóknak sem lesz érdektelen eltűnődni ezen az álmon.

 

Az, hogy az ember a halottaival álmodik, az önmagában nem jelenti azt, hogy nem engedné el. Az ön esetében – miként arra utal is a levélben – nincs arról szó, hogy nem tudott volna leválni az édesanyjáról és gyerekesen kötődne hozzá. A tény, hogy szinte búcsú nélkül távozott – kicsit jelezve, de mégis váratlanul –, még inkább indokolja az álomképben való felbukkanást. Valami erőtér mindig marad a halottak után, és ha ezt már a tárgyak nem őrzik, akkor az emlékezet és képzelet rajzolja meg a képeket, benyomásokat. Erőtér, amely képes felidézni őt, amely őrzi a történetét, amelyben mindig van valami elevenség. Az is rendjén való, hogy a különböző gyerekek másként viszonyulnak a szülőkhöz, hiszen más az elsőszülött helyzete és más a később világrajötteké. A tény, hogy szülei egyenlő évet töltöttek itt a földön, nagyon figyelemre méltó. Az is, hogy anyja éppen egy Szaturnusz-ciklussal idősebb önnél. Nem érzem, hogy segítséget igényelne a gyászmunkája. Érett, kiforrott fájdalom és szeretet érződik a soraiból. A ruhák – mint szerepek – jelzik, sok hasonlóság van önök között, talán alkati és ízlésbeli hasonlóság is. Most, hogy lezárult egy földi szakasz, átgondolhatja, miről szólt az édesanyja élete és miről szól az öné. Miben hasonlítanak, miben térnek el? Van-e továbblépés az ön életében az édesanyjáéhoz képest? Az anyai örökség mindenképpen jelezve van az álomban: ruhák, tárgyak, ékszerek. De az eszmei örökség – a látható és láthatatlan világ kapcsolata, vagy másképpen az anyag és energia alakváltozásai – még fontosabb a tárgyaknál. Nem kell azt firtatni, hogy a halott jelenik-e meg, vagy az álmodozó idézi a halottat. Tanuljuk meg kihámozni a  történéseket a történetekből.

 

Üdvözlettel:

Ruth
IX. évfolyam 3. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.