Álomfejtés

Az utolsó kocsi

Forgóajtó


Éjféli álmomban dél volt.

Egy kisváros állomására igyekeztem, mert el akartam utazni. Hódmezővásárhelyre emlékeztetett a kisváros, ahol érettségiztem. Sietve megváltottam a jegyet, 250 Ft volt.

A pénztártól jövet láttam az órán, hogy még 10 perc van délig, amikor a vonat jön.

 

Egy nagy kulcsot nyomtak a kezembe, hogy magam menjek a csomagmegőrzőbe a csomagomért. Elindultam, de hátrapillantva láttam, hogy már jön a vonat. Egészen közel ért már az állomáshoz. Nem volt idő elmenni a csomagért. Gyorsan visszafordultam és siettem volna a vonathoz, de sehogyan sem haladtam.

 

Hason csúszva kúsztam volna, de csupán centiméterekre voltam képes vonszolni magam, miközben láttam, hogy a vonat befutott. Jól előrehúzott, és az utolsó kocsitól is sínek, bozótok, kerítések választottak el.

El kell érnem – feszült bennem.

Bár az is átvillant az agyamon, hogy talán van későbbi vonat, ezzel kellene mennem, és a csomagot pedig ott kell hagyni.

Nem pedig a későbbivel menni.

Ebben a bénultságban ébredtem fel.

 

 

Kedves Ruth!

 

Mit gondol? Mit akarhat ez az álom mondani nekem?

Hogy hason csúszva, kúszva sem tudok felkapaszkodni a vonatra? Miféle vonat ez? Hódmezővásárhelyen én azóta sem jártam, hogy leérettségiztem. Ez pedig igen régen volt, hiszen én már túl vagyok az ötvenen. Nem szoktam elmenni az ötévenkénti találkozókra, és senkivel nem tartok kapcsolatot a régi osztálytársaim közül.

 

Annak idején továbbtanulásra nem javasoltak, mert a szüleimet kuláknak minősítették. Így nem lett belőlem orvos, aminek eredetileg készültem, hanem védőnő lettem. Ez még ma is nagyon bánt, tüske a lelkemben.

De hogy miért jöhet elő?! Fogalmam sincs.

 

Az életem nem mondható túl sikeresnek, sem szerencsésnek, bár szerencsétlennek sem mondanám magamat.

 

Két éve meghalt a férjem, a gyerekeink már kirepültek a fészekből. A férjem bőrdíszműves volt, kínlódom, hogy vigyem tovább ezt a műhelyt, neki sokkal jobban ment. De hogy ennyire kúsznék-csúsznék, azt nem gondoltam volna.

 

Azt gondolom, az életem teljesen másképpen alakult volna, ha diplomás vagyok. Akkor talán diplomás férfihez mentem volna. A férjemet az Iparművészeti Főiskolára nem vették fel, hasonló okokból.

A gyerekeinknek ilyen problémáik nem voltak, azt hiszem, megtalálták a helyüket az életben.

Azt persze nem tudom, orvosként is négygyermekes anya lettem volna, vagy nem.

Én állandóan képezem magamat, nagyon érdekel minden alternatív gyógyászat. A magazin rendszeres olvasója vagyok első perctől kezdve. De hogy az életem tartogat-e lehetőséget még a számomra, hát erről fogalmam sincs.

 

Üdvözlettel: Éva

 

 

Kedves Éva!

 

Örülök, hogy elküldte ezt az álmot, mert úgy érzem, a sok feltett kérdést már meg is válaszolta, csak a válaszok még nem tudatosodtak eléggé, vagyis nincs teljesen összekapcsolva a jelennel. Mert valami változtatási lehetőséget nyilván jelenlegi helyzetében és életében kellene/lehetne megragadnia.

 

A jegy ára a 25 éves korára vonatkozóan tartogat utalást. Úgy vélem, akkor is volt valamiféle elmozduláspont az életében, amely a mostanihoz hasonló, bár erről nem tesz említést az álomban. Ez úgy hét évvel van az érettségi után. És az álom azzal kezdődik, hogy el akar utazni a kisvárosból.

 

Megjegyzem, hogy az éjfélkor látott déli álom ugyancsak valamiféle fordulópontra utal. Jelen van a sietség, a sürgetettség és a tehetetlenség.

 

Említi, mennyire bántja még ma is, hogy nem lehetett orvos, és a férje is hasonló sorsot élt meg. Viszont négy gyermekük született, ami nem biztos, hogy így történik, ha orvosnak tanul. Kap egy kulcsot, hogy hozza el a csomagját a megőrzőből. Magának kell elmennie a csomagért. Nyilván ez a megoldási kulcs: magának kell elhoznia.

 

Ám ekkor jön a dilemma: már nincs idő elhozni, ott kellene hagyni, hogy felszállhasson a vonatra.

 

A csomag, amelyet ott kellene hagynia, ez a középiskolai sérelem, amelyet nem tud elfelejteni. Talán ezért nem ment el egyetlen találkozóra sem.

 

Nem arról van szó, hogy nem érte volna bántás. Hiszen egy továbbtanulás megakadályozása komoly törés az életben. Az is sovány vigasz lenne, hogy azokban az időkben sokan jártak így. Ilyen olcsó vigasszal én nem is kívánok élni, és azt is érzem, nem is tart ilyesmire igényt. Én úgy vélem, hogy eredendő kreativitásunk többféle formában is kifejezheti magát. Van egy festőművész barátom, aki eredetileg zongoraművész szeretett volna lenni. De nem volt zongorája. Mindig azt mondja, hogy abból az erőből lett festő, amellyel zenész akart lenni.

 

És azt is gondolom, hogy a tudásszomj nemcsak egyetemi tanulmányokkal oltható.

 

Az önismeret a legfontosabb tudás, amelyet megszerezhetünk az életben. Az életben, de nem az iskolában.

 

A sorok között ebben a neheztelésben némi kisebbségi érzés is megbújik. Annak van kisebbségi érzése, aki a sorsát nem akarja elfogadni. A pályaválasztás, a gyerekek maga az eleven sors. Lehet, hogy egy kapu azért zárul be, hogy egy másik nyíljék. Például az alternatív gyógyászat is egy kapu az Ön számára. A sérelemcsomagot pedig szerintem is ott kell hagyni.

 

A vonat pedig lehet maga a szemléletváltás, amely értékesnek, megéltnek és kikerekedettnek mutatja az életét, amelyet nem a vak szerencse, hanem a megélt küzdelmek jellemeznek.

Ruth
VIII. évfolyam 6. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.