Álomfejtés

Fejátültetés


 

Riasztóan furcsa álmom volt Emese lányomról. Álmomban fejátültetésre készült. Érzékletesen ecsetelte, hogy mélyen a nyakánál lesz a metszés, mármint a feje lemetszése. Mert különben nem tud megszabadulni a csillapíthatatlan fejfájásától.

 

Azon tépelődtem, vajon nyakkal együtt kapja-e az új fejét, vagy közvetlenül a vállán fog ülni az új fejgolyóbis. Ott volt az operáló orvos is, próbáltam volna tájékozódni nála, hogy a rettenetes feszültségem valamennyire levezetődhessen. Kérdeztem, egyáltalán végzett-e már ilyen fejátültetést, de nem válaszolt. Ez csak fokozta kínomat. Majd a statisztikáról faggattam volna, de teljes hallgatásba burkolózott.

 

Képváltás következett, nem emlékszem, hogy közben felébredtem volna. A szokásos vizsgaálmaim egyik variációját éltem meg. Ezúttal az egyetemen adtam be egy esszét a hajléktalanok társadalmi helyzetéről, amelyet interjúsorozatból írtam. A tanár átvette, majd kérdezte a nevemet, hogy regisztráljon. Amikor kimondtam, rápillantott a dolgozatomra, amelyre Éva volt írva, miközben az én nevem Kornélia. Visszaadta a dolgozatomat, mert azt mondta, hamis néven nem fogadhatja el, és ily módon nem is mehetek szóbelire. Teljesen kérlelhetetlen volt. Szóhoz sem jutottam. És egyáltalán nem értettem, hogyan került a papírra Éva, Kornélia helyett.

 

 

Kedves Ruth!

 

Én egy nagyon boldogtalan és szerencsétlen ember vagyok. És Emese a mindenem, az egész életem értelme. Alig egyéves volt, amikor az apja itt hagyott bennünket. Öngyilkos lett. Méghozzá rémes módon. Felakasztotta magát. Sokáig titkoltam ellőtte ezt a szörnyűséget, hát hogyan is lehet egy ilyen dolgot elmondani egy gyereknek? De valahogy kipattant a titok még középiskolás korában, és akkor nagyon ellenséges lett velem. Azt mondta, soha nem fogja megbocsátani, hogy hazudtam neki. Az osztályfőnöke volt a bizalmasa. Érettségi után hozzá is ment feleségül, a nálánál kétszer idősebb tanárjához. Ezt azóta sem vagyok képes megérteni. Tény, hogy módfelett makacs és önfejű az én lányom, ha valamit a fejébe vesz, attól nemigen tágít. A vőm velem egykorú. Gondoljon csak bele, Ruth! Emese ragyogó harminchat, a férje pedig ötvenhat! Anyuci egyetlen kisfia. Most is együtt laknak. Nem szeretne apa lenni, neki ez a család így, anyukával. Emese pedig teljesen belesimul ebbe a helyzetbe.

 

Az álom nagyon megzavart és meg is viselt. Valóban úgy érzem, hogy teljes fejetlenség az életünk. De ez a fejátültetés azért mégiscsak túlzás! Arra is gondoltam, hogy az operáló orvos, aki engem szóra sem méltat az álomban, valójában a vőm, aki ezt a sikeres agymosást megtette a lányomnál. A vizsgaálmok nagyon gyakoriak, főleg az érettségi. Általában teljesen készületlenül megyek és pánikban vagyok. Itt most az egyetemi éveim hívódnak elő, de ez is arról szól, hogy nem mehetek tovább a szóbelire.

 

Hát ez az én bizarr történetem a nyakas lányommal és a furcsa tűnődésemmel, hogy vajon nyakat is kap-e, vagy a vállán fog csücsülni az új feje. Abban a reményben küldöm Ruthnak horzsoló fájdalmamat, hogy nem fog kioktatni vagy ledorongolni, hanem talán együtt érez velem.

 

Köszönettel: Egy aggódó anya.

 

 

 

Kedves Kornélia!

 

Nem az aggódó anyának kívánok válaszolni, a „boldogtalan és szerencsétlen” szociológusnak még kevésbé. Ezeket a szavakat inkább töröljük ki a szótárunkból. Kioktatástól és ledorongolástól mentesen jegyzem meg, hogy az aggodalom inkább az érzelmek negatív listájára száműzendő, mintsem bizalmat, szeretetet sugárzó, hitet aktivizáló érzés lenne. Általában az érintetteket is inkább zavarja, fárasztja az aggodalom, és nem örömmel tölti fel. Az aggódó Kornélia az, aki Évát ír a dolgozatára, és a tanár elküldi, mert nem tudja, hogy kivel van dolga. Aki álnevet használ, az elidegenít, rejtőzködik, nem lehet megszólítani. Ne legyen aggodalom az álneve! Ahhoz a Kornéliához szólok, aki talpra állt özvegysége idején, és szeretetteljes odaadással nevelte fel gyermekét.

 

Kétségkívül igen keserű pohár, ami kijutott, de mindenkinek a saját életét kell és lehet élnie, a saját életünkért való felelősség nem ruházható át másra. A halottaink után nagyon vegyes érzelmeink maradnak és támadnak: félelmek, lezáratlanság, elvarratlan szálak, kínzó hiányérzet, bűntudat, önsajnálat, tehetetlenség. Öngyilkosság esetében mindez tetéződik nagymértékű értetlenséggel, felháborodással, haraggal.

 

Mégis az a kiút ebből, ha a megértésre próbálunk fókuszálni, és nem a meddő küzdelemre, hogy elfogadjunk valamit, amit nem vagyunk képesek elfogadni. Valamiféle „értem, de nem értek egyet” attitűdre gondolok. Minél sokkírozóbb eset csap le ránk, annál inkább nyílik olyan távlat, hogy a további rossz dolgoknak elejét tudjuk venni. Említi is, hogy életüket valamiféle fejetlenség jellemzi. Valóban valamiképpen a fej és a nyak körül forog az álom üzenete, beleértve az akasztásos öngyilkosságot is. Ha abból indulunk ki, hogy minden szereplő az álmodó maga, akkor hű tükröt kaphatunk arról, hogy Kornélia valóban szeretné Emese egész gondolkodását megváltoztatni, kicsit nagyon is a saját képére és hasonlatosságára formálni.

 

És ebben a vágyban Emese lelki szükségleteit nem érti. Ha valaki egy nála sokkal idősebb férfival köti össze az életét, abból könnyen kiolvasható az apaszükséglet. Még ha bizarr is, ez a valóság. Ne akarjuk átírni a történeteket, mert nem is lehet azt megtennünk. Immáron közel húsz éve élnek együtt. És ha nincs meg bennük a gyermekáldáshoz szükséges többlet, ezt sem kell erőltetni vagy kifogásolni. Kornéliánál is mutatkozik az animus erőkkel való bajlódás, vívódás, mind a férje, mind a vője, mind a tanárja személyében. És főleg a csillapíthatatlan fájdalomban való fuldoklás, hiszen az egész fejátültetés oka a fejfájás, a tűrhetetlen fejfájás.

 

Komoly tanítás rejlik az álomban: a rossz gondolatoktól és a nehéz érzésektől való megszabadulás fontossága. Mert ezek előbb-utóbb a szívet is kikezdik maró hatásukkal. És fölöslegesen nehezítik azt el. Megtörténik, hogy „az alma messze esik a fájától”, és a gyermekünk nem minket másol, nem minket követ, hanem több az eltérés benne, mint a hasonlóság velünk. De a generációk menetében minden családban mutatkoznak efféle „csontvázak a szekrényben”. És csak nagyobb távlatban tudnak kiegyenlítődni ezek a menetek, változatok, amelyek nem minden pillanatban láthatók át.

 

Remélem, az álom segíti ennek a nagyobb távlatnak a meglátásában. Kornélia is a saját fejével gondolkozik. Most már csak az Éva nevet és az aggodalmakat kell hátrahagynia, hogy megszólítható legyen.


                                                                              Köszönettel és üdvözlettel:

Ruth
XVII. évfolyam 6. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2020. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.