Álomfejtés

Fogvacogva

Forgóajtó-álomfejtés


 

Ka­to­na vol­tam Né­me­tor­szág­ban. Fo­lyé­ko­nyan be­szél­tem né­me­tül. Ál­mom­­ban is fel­tűnt, mennyi­vel job­ban be­szé­lem a nyel­vet, mint éb­ren­lét­ben.

 

Egy cso­mó em­ber fő­nö­ke vol­tam, aki­ket ki­men­tet­tem va­la­mi­lyen ne­héz hely­zet­ből. De en­nek fo­lyo­má­nya­kép­pen ki­vég­ző osz­tag­ba ke­rül­tek. Kö­zü­lük min­den ti­ze­dik go­lyó ál­ta­li ha­lál­ra lett ítél­ve.

 

Aki mel­let­tem állt, az is egy ilyen ti­ze­dik volt, négy- vagy öt­gye­re­kes csa­lád­apa. Ne­kem nem volt gyer­me­kem az álom­ban. Úgy érez­tem, emiatt át kell vál­lal­nom ezt az íté­le­tet. A pa­rancs­nok azon­ban azt mond­ta, nincs mit át­vál­lal­nom, mi­vel én is ha­lál­ra va­gyok ítél­ve.

 

Egyet­len mó­don me­ne­kül­he­tek meg: ha vég­re­haj­tom az íté­le­tet.

 

Ek­kor már tel­je­sen ben­ne vol­tam a tör­té­nés­ben: nem lát­tam ma­ga­mat kí­vül­ről, ha­nem meg­ket­tő­ző­dés nél­kül él­tem át az ul­ti­má­tu­mot. Tud­tam, hogy nem fo­gom meg­ten­ni. Ami­kor fe­léb­red­tem, va­ló­ság­gal va­co­gott a fo­gam.

 

 

Ked­ves Ruth!

 

Gon­do­lom, az álom­ban nem úsz­tam meg a ki­vég­zést, va­gyis nem me­ne­kül­tem meg. Az az igaz­ság, hogy emiatt a me­ne­kü­lé­sél­mény miatt írom le és kül­döm el az ál­mo­mat Ön­nek. Ugya­nis az én éle­tem­nek a me­ne­kü­lés fon­tos össze­te­vő­je. Egy­szer pél­dá­ul a test­vé­re­im­mel ül­tem a kert­ben, fel kel­lett pat­tan­nom és el­fu­tot­tam. Kény­sze­re­sen, mint­ha ül­döz­né­nek. Vagy két­száz mé­tert fu­tot­tam, és nem tu­dom, mi­ért.

 

De az űzött­sé­gen kí­vül a ter­hel­he­tő­ség­gel is jól jel­le­mez­het­ném ma­ga­mat. 51 éves va­gyok, kő­fa­ra­gó és ker­té­pí­tő, af­fé­le gö­csör­tös fa. Ami­óta az eszem tu­dom, min­dig is szob­rász akar­tam len­ni, de nem ta­nul­hat­tam. Sír­kö­ves let­tem, ami igen más, mint a szob­rá­szat. Hi­he­tet­le­nül ér­tem az anya­got, a fa­fa­ra­gás is igen jól megy, de hát az én éle­tem csu­pa gö­csört, csu­pa aka­dály és ín­ség. Tes­ti-lel­ki ín­ség. Ha dol­go­zom, el­ha­nya­go­ló­dik a mű­vé­sze­tem. Ha nem dol­go­zom, fel­ko­pik az ál­lam. Nem lesz nyug­dí­jam, ha va­la­mi baj ér­ne, fo­gal­mam sincs, mit ten­nék.

 

Ezt ne ve­gye pa­nasz­nak, in­kább ér­de­kes­ség­nek szá­nom. Ta­lán meg­ér­ti, hogy aki nem az lett, ami sze­re­tett vol­na len­ni, an­nak van egy fur­csa meg­ket­tő­ző­dés az éle­té­ben:

 

a re­mény, ame­lyet so­ha nem ad fel, de meg sem va­ló­sít, és a re­ális ese­mény, ame­lyet nem te­kint a ma­gá­énak.

 

Most jut eszem­be, mi­lyen gya­kran ér­zem ma­gam ka­ta­kom­bá­ban. Ne­kem há­zam ter­mé­sze­te­sen nincs, sok­kal in­kább va­gyok föl­dön­fu­tó. De ha len­ne, min­den­kép­pen len­ne ná­lam kút. Azért, hogy ost­ro­mál­la­pot ide­jén le­gyen vi­zem.

 

Üd­vöz­let­tel: Egon

 

 

Ked­ves Egon!

 

Mind a me­ne­kü­lé­sek­re, mind a meg­ket­tő­ző­dés­re na­gyon oda kell fi­gyel­ni. Több ok­ból is. De leg­fő­kép­pen az ár­nyé­kunk miatt, ame­lyet, mint jól tud­juk, so­ha nem lép­he­tünk át.

 

A me­ne­kü­lés­sel kap­cso­la­to­san az a leg­frap­pán­sabb, hogy ami elől el sze­ret­nénk isz­kol­ni, azt oda­lán­col­juk ma­gunk­hoz. Va­la­mi­kép­pen ez tör­tént az álom­ban is:

 

ki­me­ne­kí­tet­te őket egy ne­héz hely­zet­ből,

de ki­vég­ző osz­tag­ban kö­töt­tek ki,

Ön is egy ha­lál­raítélt,

de ha meg­öli a több­gye­re­kes tár­sát, meg­ke­gyel­mez­nek az éle­té­nek.

 

Ilyen ször­nyű lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás­sal vi­szont nem kí­ván él­ni, biz­ton­ság­gal ér­zi, hogy nem te­szi meg.

 

Az ilyen ál­mo­kra szok­tam azt a ki­fe­je­zést hasz­nál­ni, hogy rein­kar­ná­ci­ós sej­tés. Ak­tuá­li­san ugya­nis nem mu­tat­ko­zik ilyen sú­lyos ost­ro­mál­la­pot az éle­té­ben, le­ga­láb­bis nem tesz ilyes­mi­ről em­lí­tést. Amit a so­rok kö­zött ol­vas­ni le­het, az va­la­mi­fé­le mű­vé­sze­ti, az al­ko­tás ré­vén va­ló tú­lé­lés vá­gya és né­mi­kép­pen gya­kor­la­ta. Ta­lán olyan élet­fe­la­dat az ön­ki­fe­je­zés te­rén, amellyel – úgy­mond – elő­ző éle­té­ben sem si­ke­rült ma­ra­dék­ta­la­nul meg­bir­kóz­nia. Ezt a sej­té­se­met lát­szik alá­tá­masz­ta­ni a gö­csör­tös fa jel­kép, amely kép­pel leír­ja ön­ma­gát. En­nek is van ar­che­ti­pá­lis tar­tal­ma, úgy ér­tem, az 51 év­nél több, azon túl­mu­ta­tó ta­pasz­ta­la­to­kra, él­mény­ré­te­gek­re utal. Tű­rés, el­le­nál­lás, kény­sze­rű meg­adás, egy­szó­val gör­csös­ség, össze­ga­ba­lyo­dott szál­ve­ze­tés. Re­mé­lem, si­ke­rült fel­vil­lan­ta­nom, hogy a me­ne­kü­lés ön­ma­gunk – azaz ár­nyé­kunk – elől va­ló me­ne­kü­lés. Kü­lön­ben mi­ért ku­szá­lód­na görcsbe ki­út he­lyett?

 

Szo­ro­san kap­cso­ló­dik eh­hez a má­sik fó­ku­szá­lan­dó kér­dés, a meg­ket­tő­ző­dés. Ha jól ol­va­sok a sza­va­i­ban, úgy ér­ti: van egy iga­zi én­je, a szob­rász,

 

és van egy át­me­ne­ti, a kő­fa­ra­gó ker­tész, aki ín­sé­gek­kel küzd, nem lesz nyug­dí­ja, de ha még­is lesz há­za, ott kút­nak is kell len­nie, ne ma­rad­jon víz nél­kül, ha újabb ost­ro­mál­la­pot len­ne.

 

Az ilyen­faj­ta meg­ket­tő­ző­dé­sek­nél van egy ha­sa­dás a tu­da­tos és tu­dat­ta­lan lé­lek­mű­kö­dés kö­zött, át­hi­dal­ha­tat­lan sza­ka­dék a mu­lan­dó és örök dol­gok, a kü­lön­fé­le idő­mi­nő­sé­gek kö­zött, va­la­mi­fé­le fe­le­más iga a va­ló­ság és il­lú­zió kö­zött. Gya­kran mond­juk: ez nem va­gyok én. A nem-én­nek ez az ős­ta­pasz­ta­la­ta nem sza­bad, hogy a ha­sa­dé­kot mé­lyít­se. In­kább eme bel­ső el­len­lá­ba­sunk­kal va­ló meg­bir­kó­zás­ra szó­lít fel. Kü­lön­ben foly­to­no­san ki­e­sünk a re­ális idő­ből, és éle­tünk va­la­mi­fé­le pa­ra-lé­te­zés­sé vá­lik. Mert más az át­me­ne­ti ál­la­pot, és megint más a fo­lya­mat, amely egy ki­in­du­ló hit­ből, kez­de­ti len­dü­let­ből, igaz szán­dék­tól ve­zé­rel­tet­ve cél­ba jut. Vi­gyáz­nia kell, ne­hogy ef­fé­le el nem fo­ga­dott át­me­ne­ti ál­la­po­tok ala­kít­sák az éle­tét rö­gesz­mé­vé és ámok­fu­tás­sá.

 

Meg kell ta­lál­nia az utat a tu­da­tos és tu­dat­ta­lan lé­lek­mű­kö­dé­se kö­zött, kü­lön­ben a kon­flik­tus­ban, görcsben vég­képp meg­re­ked az élet áram­lá­sa. Pszi­chi­ku­san és kap­cso­la­tai­ban egy­aránt va­la­mi­fé­le élős­kö­dés jel­le­mez­he­ti éle­tét, mert az ela­kadt erők vé­gül el­le­nünk for­dul­nak. Sok em­ber hal meg „idő előtt” amiatt, hogy egy meg­akadt fej­lő­dé­si fo­kon idő­zik év­ti­ze­de­kig.

 

Az álom ko­moly fi­gyel­mez­te­tés ar­ra, hogy az át­me­ne­ti ál­la­po­to­kat át­emel­je az el­szi­ge­telt­ség­ből a lé­te­zés tá­gabb kö­ré­be.

 

Ne áll­jon el­len ta­ga­dás­sal és el­uta­sí­tás­sal an­nak, ami for­rá­sul és út­mu­ta­tá­sul szol­gál­hat tö­re­kvé­se­i­nek.

 

Üd­vöz­let­tel:

Ruth
X. évfolyam 10. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.