Álomfejtés

Hogyan bánjunk a félelmekkel?



 

Megyek az utcán gyanútlanul. Egyszer csak hátulról utolér és mellém szegődik egy férfi a kutyájával. Ismerős hangulat és érzés uralkodik el rajtam. Felismerem, hogy ez a férfi afféle „mágus”, aki gondolatával képes mások akaratát és tetteit irányítani. Valóban így van. A kutya szabadon megy, majd a mágushoz sétál, aki megszólal, és azt mondja nekem:  – Nézd meg, mit tudok csinálni.

Mire a kutya valóban látványosan meghunyászkodik, valósággal pitizik a gazdájának, afféle cuki kiskutya lesz.

– De meg tudom mutatni a másik felét is – folytatja a férfi.

A kutya ekkor félelmetesen kezd vicsorítani, bevadul.

– Rakd be a szájába a kezedet nyugodtan, nem lesz semmi bajod – mondja szuggesztíven nekem.

Átsuhan egy pillanat alatt az agyamon mindaz, amit összeolvastam az önmagát beteljesítő jóslatról, a félelmekről, amelyekkel a bajokat előhívjuk és magunkhoz láncoljuk, és egyáltalán az, hogy a kutyákat nem szeretem. De amilyen pillanat alatt jöttek ezek a gondolatok, olyan hamar tovaszállnak. És azt mondom magamban: „Rendben. Próbát teszek. Végül is a mágus biztat, bizonyára megakadályozza, hogy a kutya szétharapja a kezemet.” De a kutya pofája egyre vérengzőbb lett, villogott a szeme a ragadozó ösztöntől és összecsukta a pofáját.

 

 

Kedves Ruth!

 

Valóban rettegek a kutyáktól, bár nem emlékszem, hogy valaha is megharapott volna egy kutya. Mégis gyakorta előfordulnak efféle álmok, abban a változatban, hogy néha a lábamat féltem és kerítésre kapaszkodom az engem üldöző fenevad elől.

 

De a menekülések is eléggé jellemeznek engem. Gyakran érzek késztetést arra, hogy kimeneküljek helyzetekből, ahol megbántanak, kritizálnak, elmarasztalnak.

 

De itt nemigen mutatkozott menekülési lehetőség, éppen ellenkezőleg: beszippantódtam a mágus befolyásába és nagy csalódással ébredtem – de örülve annak, hogy a kezem csak az álmomban sérült meg.

 

Nem is tudom, hogy a mágusban csalódtam inkább, vagy önmagamban, hogy bedőltem neki, hogy bízni akartam benne.

 

De miért is ne bíztam volna, amikor annyira tudta idomítani a kutyáját? Hiszem bemutatta, milyen pitizésre tudja késztetni.

 

Igen, ez a bizalom/bizalmatlanság az én életem egyik nagy kérdése. Emlékszem, gyerekkoromban anyám mindig azt mondta, amikor a zebrán várakoztunk és én már indultam volna, hogy ne vakmerősködjek, mert soha nem tudhatom, az autós nem tapos-e még bele a gázpedálba, hogy áthajtson, mielőtt a gyalogosnak enged. De én ettől sem nyugodtabb, sem magabiztosabb, sem bizalomtelibb nem lettem. Most jut eszembe, hogy nemrégiben volt egy kisebb balesetem, belém hajtottak. Szerencsére csak a kocsi sérült meg. 

 

A másik nagy élettémám a rengetegfajta görcsös félelem. Szinte mindentől képes vagyok félni. Ezért az életem tele van kiprovokált ellenérzéssel, szakítással és a képzetvilágomba való meneküléssel a valóság elől. Talán a tehetségem az egyetlen, amiben bízom. Képzőművészeti egyetemre járok, és a tanulásban és munkában sikeres vagyok. A fiúkapcsolataim már neccesebbek, sok féltékenységgel és bizonytalansággal aláaknázottak. Nem is tudom, hogy ez az álom végső soron a bizalomról, vagy a félelemről szól-e? Ön talán jobban átlátja.

 

Üdvözlettel és köszönettel: Petra

 

 

Kedves Petra!

 

Az álom briliáns! Két vonulatban is olvashatók az üzenetei:

– az egyik a hit, bizalom, ősbiztonság,

– a másik a test-lélek-szellem vonulata.

Jó, hogy a képzőművész-talentumának a kibontakozása sínen van. Ez jó terepet adhat önkifejezésének, amelyen az egyéb bizonytalansági tényezők remélhetőleg nem rontanak. Ha az emberben kisgyermekkorban egyszer csak kialakul egy kép arról, hogy ő milyen felnőtt lesz – mint szülő, tanár, sportoló etc. –, akkor ez a kép már lényegében kialakult, csak ki kell várni az idejét. Ez kötődik a bizalom, hit és csoda kérdéséhez. Bizonyára emlékszik, hogy a Mary Poppinsban a nagybácsit addig tartotta a levegőben a nevetőgáz, amíg nem gondolt szomorú dologra. Abban a pillanatban lehuppant a földre. Ez az álom tanulságára és az ön esetére fordítva azt jelenti, hogy most még külső példákra, megerősítésekre, segítségekre fókuszál, miközben saját magában kell bíznia. Ez a kétszeres csalódás háttere: be tud dőlni hamis ígéreteknek, hatása alá tud kerülni olyan „mágusnak”, aki bepalizza. Az oroszlánidomár maga alakítja ki az állatával azt a viszonyt, hogy beteheti a szájába a fejét és az nem harapja le. De magának ezzel a kutyával csak félelmi kapcsolata volt, és az a tapasztalat, hogy a gazdája miként kondicionálja szelídségre, illetve vadságra. Fontos még az is, hogy az álomban a kezét félti, amely a megkapaszkodási bizonytalanságot jelképezi, míg a lába féltése a továbblépéssel kapcsolatos. Belső bizonyosságokat, meggyőződéseket, tapasztalatokat kell az embernek szereznie, hogy hinni tudjon a megfoghatatlan dolgokban. 

 

A test-lélek-szellem vonulat üzenete az álom három szereplőjében – aki természetesen maga az álmodó – nagyon kézzelfoghatóan megrajzolódik:

 

– A kutya saját ösztönvilágát jelképezi, és a félelmek egy része a kissé ismeretlen indulatoktól, szenvedélyektől való félelem. Talán sokszor kellett/kell álengedelmeskednie, miközben a kirobbanó természetének ez nincs ínyére. Máskor pedig kitör az elementaritás, amely megijeszti saját magát is.

– A lelki szint mindaz, ahogyan megéli a történetet a gyanútlanságtól a csalódásig;

– a szellemi meg egy kicsit a csodavárás stádiumában van, kicsit hiányos önkontrollnak is mondható ez a bedőlés a mágus védelmének, vakon hinni abban, amit egy tekintélyszemély mond. És az is, hogy ez a tekintélyszemély egy „mágus”, aki kényére-kedvére idomítja az állatokat és manipulálja az embereket. Mindez egy kissé az énideál kialakulatlanságra is rámutat.

 

A félelemnek valóban van egyensúlyozó szerepe a lehetséges és a megfelelő mértéke tekintetében. És meg kell tanulnunk élni ezzel a szabályozó szereppel.

 

Köszönettel és üdvözlettel: Ruth

László Ruth
XVI. évfolyam 5. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.