Álomfejtés

Kötélhágcsó, híd, öv és kehely



 

Arra ébredtem, hogy nagy mélység van alattam, és egy kötélhágcsón kapaszkodva mászom fel. Érzékelem, hogy a karvastagságú kötélhágcsó egyik fonata kilazult, megszálasodott. De amikor látom, hogy tudok kapaszkodni, nem félek. Erről a hágcsóról kell egy hídra jutnom, felkapaszkodom. Román fiatalok csinálják a felkapaszkodót. Felérek egy kis placcfélére, ahol egy kreol bőrű lány biztat engem, hogy már kevés van hátra, mindjárt feljutok és a híd biztonságosan van megcsinálva. A kedves fiatal lány virágos ruhában van. Feljutok a hídra, elindulok rajta. A híd a másik végén elágazik jobbra-balra. Végül egy nagy lejtőfélén lecsúszom egy szép zöld parkba.

 

Majd folytatódik az álom: ismét fent vagyok a hídon, amely egy lakásba vezet. Amikor bemegyek, egy fiatal párt látok ott, könyvet néznek. Olyan szeretet sugárzik a nőből, mintha nem is földi lény lenne. Érzem, hogy közöm van hozzájuk. Megszólalok:

− Milyen érdekes! Én erről a hídról álmodom.

A nő azt mondja, „én is álmodtam valamit…”, de csak ennyit hallok, hogy másfél… mert közben átmegy a másik szobába. Én átlátok a falon, a nőt nem látom, csak egy övet, tarka, behúzott csattal, zárt kört mutat.

Majd egy iskolaszerűségben vagyok fent a karzaton, le kell néznem a tanárnőre, aki kérdez valamit. Válaszolnak többen, én azt mondom: „Az egész…”

− Nem, nem! – válaszol a tanárnő, és kezét vízszintesen a szája elé emeli – Na, ez mi? – kérdi.

Újból azt mondom, az egész. De ő: „Nem, nem! Ez kehely, és eddig van.”

 

 

 

Kedves Ruth!

 

Huszonöt éves vagyok, elvált szülők középső gyereke. Budapesten születtünk, de anyánk a viharos válás után egy isten háta mögötti faluba költözött velünk, hogy jó távol legyen a volt férjétől, vagyis apánktól. Tipikus egyetemista ismeretség, amely kifullad, amikor éppen betetőződnie kellene. Mindhárman tudjuk, hogy anyánk erőn felüli erőfeszítéssel nevelt fel bennünket, de ettől érzelmileg a padlón vagyunk. Apánk az egyetemet, mint mindent, félbehagyott, de az örök szerencsepróbálgatása éppúgy nem nyűgöz le bennünket, mint anyánk kőkemény kötelességekkel terhelt élete.

 

A bátyámmal érettségi után Amerikába mentünk. Ő halasztott az egyetemen, amelyet azóta sem fejezett be, én bébiszitterkedtem. Jól megtanultam angolul, ez az én felsőfokú végzettségem. Szeretnék diplomát szerezni, de munka mellett ez nagyon nehéz, és én nem vagyok olyan kötelességtudó, mint a mamám. Maradék ifjúkoromban másfajta örömökre is vágyom, mint az ő – szerintem valójában – örömtelen élete.

 

Egy multinacionális cégnél dolgozom, angol nyelvtudásomnak köszönhetően, de lényegében ez azt jelenti, hogy egy amerikai nagyfőnök lóti-futija vagyok és nem egy magyar emberé.

 

Boldogtalan párkapcsolatban tengődöm, a szívem férfija egy agyonképzett diplomás, éppen a PhD-ját szerzi, és érzem, hogy kevés vagyok neki. Ez igen fájdalmas frusztráció nekem.

 

Az álom sokat sejtet, de ön bizonyára jobban tudja konkretizálni, mint amit én kiolvasok belőle.

 

Már tudom a régebbi fejtegetéseiből, hogy az álomban nyilván mindhárom nő én vagyok. De a földöntúli ragyogás hiánycikk nálam, tanítani sem tudok mit és kinek, én inkább az a hídon biztató...

 

...virágos ruhás lány vagyok



Kedves virágos ruhás lány!

 

Az álom azért nem annyira lehangoló, mint amilyen végkicsengést hozott ki belőle. Úgy tűnik, van egyfajta szinuszhullámzása az életének. Az álomban is van kötélhágcsón való át- és felkapaszkodás, és lecsúszás egy lejtőn. De ez a magasságok és mélységek váltakozása ebben a korban teljesen természetes, majd később a kilengések tágassága mérséklődik.

 

Az álomban valóban mindhárom nő maga, és jól világítja meg eltérő jellegüket, mármint a gondtalan virágos ruhást, a sugárzóan boldog párocskát és az intellektuális tanárnőt.

 

Én a sorok mögül egy modern és mondén lady képét látom kirajzolódni magáról, de ha még nem érezné magát ennek, ezzé lehetne válnia. Ha úgy érzi, hogy álmai férfija kevesli, ezzel keményen szembe kell néznie. Főleg, ha a nagy Ő nem járul hozzá ahhoz, hogy húzóerő legyen a partnere életében. Talán ez jelződik a kötélhágcsó meglazult és felszálazódott fonatában. De szerencsére nem zuhan a mélységbe, feljut a hídra. A címben kiemelt mind a négy jelkép igen fontos tudással ruházhatja fel az álmodót.

 

A kötélhágcsó a meg- és felkapaszkodással kapcsolatos. Úgy tűnik, még inkább külső mintát, példát, megerősítést, támogatást, egyszóval „kapaszkodókat” keres, majd ebből belső fix pontnak kell lennie.

 

A híd fontos összeköttetést vagy áthaladást biztosít a mindenféle polarizáltságból. Mindenekelőtt a gyermekkorból az ifjúkorba való átjutás az aktuális. Ez a szülőkről való egészséges leválást jelenti. Úgy függetlenedni tőlük, hogy abban ne legyen keserű szájíz, csalódás, elégedetlenség. Valahol az apai felelőtlenség és az anyai túlkötelesség között kell megtalálnia a saját mértékét, mintáját, útját.

 

Az öv szakrális szimbolikájáról köteteket lehetni írni. Valóságos kultúrtörténetet. De maradván az álomnál, itt azt kell kiemelnünk, hogy átlát a falon, és ott nem a boldog lányt látja már, hanem az övet, amely kört alakít.

 

Így kell átlátnia sorsa falán, és felfedezni azt, ami felövezi bizalommal az élet iránt, hittel, hogy sikerül az élete, tudással és ismerettel, amely felvértezi a csalódás és bukás mélységei ellen.

 

Mély értelmű a tanárnő intése is. Egy kelyhet formál kéztartásával a szája előtt. A kehely a nőiség egyik legbeszédesebb jelképe. Jelképezi a befogadást, az élet italának tartóedényét, a nyitottságot és a gyönyörű formát.

 

Olvasóim nevében is köszönöm álmát, üdvözlettel:

László Ruth
XVI. évfolyam 1. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2017. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.