Álomfejtés

Már megint érettségi

Forgóajtó - álomfejtés


A főnökömmel mentünk a vidéki gimnáziumomba, amelynek hallgatója voltam, noha 47 éves vagyok.

 

A gimnázium hatalmas, kőcsipkés, szecessziós épülete előtt egy apró, rendezett, szabályos mesebeli kunyhóféle épület állt. Annyira takaros volt, hogy meg is simogattuk.

 

Az épületóriás fényes terméskövekből épült. Felmentünk a második emeletre, könnyed, fürge léptekkel. Hol belekaroltam, hol kezünket fogtuk.

 

Valahogyan jelezni szerettem volna az igazgatónak, hogy egy vendéggel érkeztem az épületbe. Ám az igazgató rezidenciája el volt kerítve, nem lehetett bemenni. A díszterembe sem lehetett bemenni, mert ott ünnepségre készülődtek. Az ott mászkáló diákok azt mondták, menjek vissza az első emeletre, keressem meg a hegedűtanárt és tőle kérdezzem meg, tartózkodhat-e vendég az iskolában.

 

Visszamentünk az első emeletre, itt a nővéremmel találkoztunk, tinédzser volt. Kérdeztem tőle, hol a hegedűtanár?

 

Én ugyanis nem voltam igazi diák ott, hiszen már 47 éves voltam és megvolt a diplomám is.

 

Csak valahogy az érettségim hiányzott.

 

Teljesen eluralt ez a fonák érzés, amit öreg diákként éreztem. És felötlött az az ismétlődő motívum, hogy én valójában kétszer érettségiztem életemben:

 

olyan 30 éves korom táján másodszor, noha már volt érettségim. Amikor elindultam a hegedűtanárt keresni, a főnököm egy lapos, piros szivacsot dugott a zsebembe. A gesztus olyan volt, mint valami borravaló. Kihúztam a zsebemből, akkor láttam, hogy piros szivacs.

 

Miközben az utcán mentünk, a homlokom ráncairól beszéltünk. Azt mondta, kenegessem, mert egyébként hamvas és bársonyos a bőröm. Csak a homlokom ráncos.

 

Örültem, hogy nem kell magyarázkodnom, miként lehetséges az, hogy már 47 éves vagyok, de az érettségim még nincs meg.

 

Majd a kollégák, hallgatók, évfolyamtársak egyvelegében megszólítanak. De nem ismertek meg. Megkérdem, mégis ki lehetek szerinte, mit tud rólam? Azt motyogja, hogy a költő felesége. Elhatalmasodik rajtam a továbbtanulási pánik. Hova mehetnék továbbtanulni? Az orvosi túl hoszszú, a jog is. Belém karol az ijedelem, hogy a végén diploma nélkül maradok. Belekeseredek a gondolatba, hogy egész életemben azért harcoltam, hogy orvos legyek, és a végén mégsem jön össze.

 

De akkor eszembe jut: de hiszen én gyógytornász vagyok!

 

Minek mennék egyetemre 47 évesen?!

 

Zaklatottan ébredek.

 

 

Kedves Ruth!

 

Ön biztosan azt fogja mondani, hogy érettségikomplexusom van, és talán igaza is lehet. Mint másnak a zuhanás vagy repülés, nekem olyan visszatérő álmom az érettségi.

 

57 éves vagyok és már nem akarok továbbtanulni. Valóban orvos akartam lenni, de nem vettek fel az egyetemre annak idején, így gyógytornász lettem. Nyilván én sem tudom átlépni az árnyékomat, de a tudatom szerint már túl vagyok ezen a törésen. Ámbár, ha belegondolok, ez valóban nagy törés volt az életemben. Talán a válásom is összefügghet ezzel: a volt férjem befejezte az orvosi egyetemet mellettünk. Mire végignyomorogtuk az éveket, elhagyott bennünket.

 

Érdekes az álomban, hogy 10 évvel ezelőtti életkoromban játszódik.

 

Akkor lettem nagyanya.

 

A nővérem, aki itt felbukkan, ugyanabba a gimnáziumba járt. A főnököm, akivel visszamegyek az iskolába, nagyon is emlékeztet a volt férjemre, aki szintén itt érettségizett. Tíz évvel ezelőtt majdnem összeházasodtunk, de azután mégsem. Azóta is van ez az ilyen-olyan kapcsolatunk.

 

Ezt a kétszer, illetve egyszer sem érettségiztem fonákságot nem igazán értem. Talán Ön jobban kiolvassa a történetből, mitől lett ráncos a homlokom? Lehet, hogy olyan kevéssé ismerem magamat, mint a hajdanvolt társaim is csak a költő feleségét látják bennem? Jó lenne már tisztábban látni ezt az egészet.

 

Üdvözlettel: Teodóra

 

 

Kedves Teodóra!

 

Bár ez az álom szoros értelemben véve nem érettségiről szól, hiszen csupán a régi gimnáziumba mennek el, mégis kirajzolódik az érettségi horizontja. Valóban úgy tűnik, hogy igen összetett jelentéssel bír az Ön életében: szerepeket, énhatárokat, identitást rajzol ki, életérzést körvonalaz. Az érettségi valóban a gyermekkor és ifjúkor határán a felnőtté válásunk fontos elő- és erőpróbája, ebben az álomban valóságos kincsesbánya tárul fel; hogy olvashassunk a képekből:

 

– Mindenekelőtt a két épület, a hatalmas, kőcsipkézett alma mater és a mesebeli kunyhó, amelyet megsimogatnak a partnerével. Mindkettő az álmodót fejezi ki: a nagyratörő terveket és ami abból megvalósult. Az orvosi és gyógytornászi tanulmány és pálya egymásmellettiségét.

 

– A hatalomhoz való kapcsolata a férfiakon keresztül fejeződik ki. Az igazgatót nem találják meg. Gondolom, ez az igazgató nem javasolta az egyetemi továbbtanulását annak idején. A másik férfi a főnök-barát, akivel hol karonfogva, hol kézenfogva mennek a második, illetve az első emeleten. Karonfogva, mint a házastársak, kézenfogva, mint a gyerekek.

 

– Ezek az idősíkok más epizódokból is előjönnek: a nővére tinédzserként bukkan elő, Ön világosan tudja, hogy 47 éves. A valóságban viszont 57. Mi történt 10 évvel ezelőtt? Nagyanya lett. Talán érett volt rá, talán nem. Ez fejeződik ki a nagy vacilációban: de hiszen már gyógytornász vagyok!

 

Úristen, tovább kell tanulnom!

 

Nincs érettségim, de már diplomám van. És kétszer érettségiztem. Másodszor 30 éves koromban. Pergesse vissza az éveket, hogy ez idő tájt milyen „érettségi” próbákon ment át.

 

– Ez a már-még állapot kirajzolódik egyéb identitásképben is, amikor a kollégák-osztálytársak-évfolyamtársak úgy határozzák meg Önt, hogy a költő felesége.

 

Kedves Teodóra! A modern lady apja lánya, férje felesége, főnöke beosztottja, de mindezeken túl önmaga. A modern lady animus erőkhöz jutása a legkomplikáltabb érettségi feladat. Miként lehet önmagában is teljes, miként élhet oly módon kapcsolatban, hogy a függőség ne korlátozza, ne torzítsa. Ezekről vall ez a remek álom.

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Ruth
X. évfolyam 8. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.