Álomfejtés

Nyugvópont



 
 
Álmomban Tina, az exbarátnőm visszajött hozzám. Bekopogott az ajtón.
 
– Szia! Visszajöttem hozzád – mondta. Mindezt teljesen váratlanul. Alig jutottam szóhoz.
 
– Hogyhogy? Hát nem volt jó a férjeddel?
 
– De, de, jó volt az az olasz mentalitás, de csak egy darabig. Utána unalmassá vált.
 
Átsuhant az agyamon, hogy ez az idő két év volt. Sőt, valójában tavasszal lesz öt éve annak, hogy szakított velem egy másik csávó miatt. Újból átbeszéltük a történetünket, mi minden és hogyan történt. Fesztelen hangvételben. Végig azt sugározta, hogy tévedés volt a szakítás, nekünk együtt kellett volna maradnunk. Furcsa érzés volt ezt hallani annyi kín után, amin átmentem az évek alatt. Alig bírtam felfogni. Majd bevillant az agyamba:
 
– Hoppá! Nektek van egy gyereketek is! Mi van vele?
 
– A doktorandusz csak örökbe fogadta, nem is az enyém.
 
Mindezt igen határozottan mondta: visszajöttem, és kész.

Valahogy eluralkodott rajtam a disszonáns érzés, hogy helyettem is dönt. Csupa olyan hangvételben: „azt hittem, hogy…”, „hát persze, nem is…”.

 

Majd bejelentette, hogy lemegy vásárolni. Az suhant át rajtam, mi lesz, ha nem jön vissza.

Néztem a kaput.

Közben felbukkant a szomszéd. Megkérdeztem tőle, találkozott-e Tinával. Leírtam a megjelenését. Azt mondta, nem. De abban a pillanatban belépett a kapun, tehát visszajött.

 

A következő képben elmeséltem a történteket egy barátomnak, aki annak idején minden részletet ismert.

– Úristen! Minden rendbe jött!

Én másképp éreztem, hiszen azóta már egy másik kapcsolatban vagyok. Arra mi lesz a megoldás?

 

 

Kedves Ruth!

 

Vegyes érzéssel ébredtem. A szakítás drámai volt. Egyetemi éveink alatt jártunk és éltünk együtt, és minden rendben lévőnek látszott. Ám az utolsó évben ő eléggé váratlanul elhagyott egy doktoranduszért, akihez hozzáment feleségül, és hamarosan született egy kisfiuk. Én eléggé padlóra kerültem. Megkérdőjeleződött bennem az egész kapcsolatunk, igaz lehetett-e, ha így ért véget. Én valóban nem voltam úgymond partiképes, hiszen hátra volt még egy évem, és apa sem akarok lenni még most sem, huszonhat évesen. Barátaim mindenféle amerikai sikerreceptkönyvekkel árasztottak el, remélvén, hogy ezek majd átsegítenek a krízisen. De nem így volt. Az én mérnöki észjárásomtól messze esik, hogy én teremtem vagy vonzom be a dolgokat, amelyek velem történnek. A sok csűrcsavaros elmélkedés inkább szégyent, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, kisebbségi érzést generált bennem ahelyett, hogy megnyugodtam volna. Erősen hibáztattam magam, tele voltam magyarázkodásokkal és mentegetőzésekkel.

 

Sokáig valóban volt bennem remény, hogy majd folytatódik a kapcsolatunk. A lányokat mindig Tinához hasonlítottam.

 

Ám ébredéskor az volt a vegyes érzésem eredménye, hogy végre megleltem a nyugvópontomat. Nem mozdít ki meggyőződésemből semmiféle kétely többé abban a vonatkozásban, hogy így kellett ennek történnie. Az volt Tina jó döntése, amikor szakított velem, és nem kell, hogy visszajöjjön hozzám.

És nem keresem a választ arra, hogy igazán szeretett-e, vagy nem. Lehet, hogy a történetem túlságosan mindennapi, de azért én ezt a nyugvópontot nagyon fontosnak érzem. Ezért küldöm el önnek.

 

Üdvözlettel: Bence

 

 

Kedves Bence!

 

Egy szakítási történet soha nem lehet érdektelen, mert határpontra sodorja az embert. Sokan traumának nevezik az elszakadást, én inkább a természetes fejlődést, magát a változást hangsúlyoznám ebben a folyamatban, amelynek a lényege nem a sérülés, hanem a továbbjutás lehetősége. Nem könnyű megbirkóznunk a mulandóságunk fájdalmával. Mindig be kell töltődnie a kongó űrnek, amely marad az exek után. Le kell zajlódnia a nagy belső csatának, hogy miről is szólt az egész, mit jelentett nekünk.

 

Első pillanatra kicsit illuzórikus, amolyan vágyteljesítő álomnak tűnik, hogy a hajdanvolt szerelme egyszer csak bekopog és visszajön az életébe, megköveti magát, és ott akarja folytatni, ahol az egész megszakadt, évek múltán. Ám ha a párbeszédeket figyelmesen olvassuk, kirajzolódik a lényegi folyamat, sok összetevővel:

 

– Volt egy műfaját tekintve diákkapcsolatuk, amely úgy ért véget, hogy Tina férjhez akart menni és anyaságra vágyott.

 

– Az ifjúkorból a felnőttkorba való átlépés a fiúk és a lányok esetében mutat néhány évnyi differenciát.

 

Úgy tűnik, valóban az a jobb verzió, hogy nem lettek diák-szülők.

 

– Az ilyen kapcsolati szakításoknál a fájdalom mindig mobilizál gyermekkori élményeket is. Ahogyan „padlóra került”, az mutat valamiféle belső gyermek reakciókat. Ott ólálkodik a kisfiú, aki nem hajlandó elfogadni, hogy az együtt járás és együtt élés, a szülők anyagi támogatásával vitt tanulóévek még messze nem a felnőtt életvitel.

 

– Ahogyan a barátja reagál a hírre, abból is a megszeppent kisfiú vigasztalása érződik ki, hogy nincsen semmi baj, minden jóra fordult.

 

– Amit Tina a doktorandusz örökbefogadott gyerekéről mond, abból is a gyerekes elhárítás, meg nem történtté tevés törekvése olvasható ki.

 

– Bence még egyszer átéli, hogy Tina kimegy az ajtón és nem jön vissza többet, amikor elmegy vásárolni.

 

Talán ez a pont a mondat végére, amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy a múlt elmúlt, visszahozhatatlanul.

 

És ez így van jól.

 

– Ki kell bújni a gyermekség védőbábjából, hogy a pillangó szárnyra kaphasson.

Ez a belső vívódás nyugvópontja.

 

Köszönettel és üdvözlettel: Ruth

László Ruth
XVI. évfolyam 4. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.