Álomfejtés

Pszichológusnál

Forgóajtó - Álomfejtés



 

Pszichológusnál vagyok, a terapeuta férfi. Ketten jöttünk hozzá, az is férfi, aki még részt vesz az ülésen. Háromszög alakban ülünk kint a szabadban, a levegőben, mintegy 100 méternyi magasban.

 

Beszélnünk „kell”.

 

A férfi egy skizofrén kisfiúról beszél, aki meghal a betegségben, és az apja utána ugrik a hatalmas sírgödörbe. Érzem, hogy én nem tudok ilyen történetet produkálni.

 

Rám kerül a sor, azon töröm a fejemet, hogyan vágjam ki magam a helyzetből. Azt mondom a pszichológusnak, hogy túl messze van tőlem. Így nem tudok beszélni.

 

A pszichológus veszi a lapot:

Ezen ne múljék. – mondja.

És hozzám úszik a levegőben.

Ez igen! – mondom meglepve.

És a következő pillanatban erre felébredek.

Másik lebegéses epizód:

Egy körhintát látunk meg a barátommal.

 

Magasra röpít. Egy extra magasra jutást is ad a lendület. Erre úgy kapaszkodom rá, hogy nem biztonságos, rám is szólnak. De én forgással, lengéssel, körmozgással rákontrázok.

 

Budapest felett repülünk a barátommal. Ki vagyunk kötve, de így is rengeteg helyre jutunk el. A kötél elszakadt és mi landoltunk.

 

 

Kedves Ruth!

 

Nem is tudom, mi volt a legnagyobb hatással rám ezekben az álmokban, talán a lebegés. Illetve az, hogy a pszichológus vette a lapot és odajött hozzám, odaúszott, hogy szóra bírjon.

 

A valóságban nem így szokott lenni, több terapeutát otthagytam már. Persze tudom, hogy engem nehéz megérteni, hiszen én sem értem magamat, de azt mégsem szeretem, ha nem támogatnak.

 

Hogy miben várok támogatást? Hát ezt nehezen tudnám megfogalmazni. Gondolom, az álomban is ezért kerültem a magamról való beszélgetést. De akkor ebben a levélben mégis említést kell tennem a dolgaimról, hogy érthetőbb legyen mindez.

 

34 éves vagyok, a barátom 8 évvel fiatalabb. Rengeteg a feszültség közöttünk, állandóan civódunk, össze- és szétköltözünk. Két házasságon vagyok túl, gyermeken nincs. Szeretnék megállapodni, családban élni, de ez a legmegvalósíthatatlanabbnak tűnik pillanatnyi életünkben. Én sokáig külföldön éltem, ott végeztem el egy bölcsészszakot, de nem ebben a témában dolgozgatok. Pénzünk sincs elég. A barátom tanulmányai félbeszakadtak, ő is sok gonddal küzd.

 

Valójában én mindig színésznő szerettem volna lenni, de ezt sem támogatta senki, vegyipari technikumba írattak a szüleim középiskolába. Ekkor mentünk ki külföldre, de ott sem találtam meg a közegemet, ezért jöttem vissza. A tánc és festészet is nagyon vonz. Rossz ez a rengeteg marakodás a barátommal, és nem mindig édes a kibékülés. Talán furcsán hat, amit mondok, de ez az igazság: ha leveszem a szemüvegemet vagy a kontaktlencsémet, a rövidlátás ködös elmosódottságában jobban érzem magamat, mint az éleslátásban.

 

Talán Ruth tud valamit mondani nekem „odaúszva” a lelkemhez, nagy boldogtalanságomban.

 

Miben kellene vagy lehetne megkapaszkodnom?

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Flóra

 

Kedves Flóra!

 

Talán ez az álom ad impulzust ahhoz, hogy közeledjen a pszichológiai tudás felé, mert mint levelében is említi, a pszichológusokhoz való járás is a félbemaradt dolgok közé tartozik életében. De nem szabad megfeledkeznünk a befejezett dolgokról sem, mint például a tanulmányok, a diploma. Még ha nem is ebben a témában dolgozik pillanatnyilag.

 

Húsz év elteltével már nehéz megállapítani, hogy valóban színésznőnek született-e vagy sem. Hiszen színésznő, táncosnő, énekesnő a legtöbb kislány szeretne lenni. De ha annak is született, nyilván akkor kellett volna a sarkára állni, amikor a technikumba íratták be a szülei. De hát az élettörténeteket nem lehet átírni, ami akkor elúszott, utólag már nemigen lehet elérni.

 

Viszont ha arra gondol, hogy a talentum, eme velünk született őserő, művészi indíték nem múlik el, csak meg kellene talán találni a tárgyát, ez használható ötlet lehet. Említi is, hogy a festészet vonzza. Nyilván képeznie is kellene magát, hogy révbe juthasson. Kicsit fókuszálnunk kell az álom másik epizódját, amelyben a skizofrén kisfiú van és a mély sírgödörbe beugró apa.

 

Ez függ össze érzésem szerint ezzel a tehetségkérdéssel. A kisfiú és az apja animuserőket képvisel. Ez az, Flóra, amivel magának problémája van: a kitartás, a véghezvitel, a formába öntés, mederbe terelés. A tehetséggel való bánásmód patikamérlegén a kevés éppen olyan baj, mint a sok. Mindenképpen van egy élethalálharc vonatkozása.

 

Ha mi megöljük a tehetségünket, az is megöl minket.

A tehetségünkért ugyanúgy felelősek vagyunk, mint az életünkért.

 

Gyanítom, hogy a 8 évvel fiatalabb barátjával való civódások is ebbe az animus-talentum vonulatba tartoznak. Talán tőle reméli élete megoldását, vagy mindenképpen valami olyasmit, amit ő nem adhat meg magának.

 

Legyen őszinte elsősorban saját magához. Miként az álombeli pszichológiai ülésen is beszélni „kell”. Szeretné megúszni, kikerülni, de nem sikerül, mert a pszichológus veszi a lapot és közelébe úszik. Ez egyenlő saját maga közelébe kerüléssel, hiszen a pszichológus is maga. Saját maga elől rejtőzködik.

 

Üdvözlettel:

Ruth
XIII. évfolyam 8. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.