Álomfejtés

Rés a kerítésen

Forgóajtó - Álomfejtés


Álmomban kisgyerek vagyok, egy fás tisztáson lődörgök. Meglátok egy nádból készült sátort, bemegyek. Egy nő ül ott, állatbőrbe van öltözve, hosszú barna haja van. Kicsit Édesanyámra emlékeztet. Sok gyerek van velem. A hatalmas alak megmozdul, átváltozik valami hatalmas állattá. Súlyos léptei alatt megremeg a föld, ahogy elindul felénk. Mindannyian megijedünk, menekülünk az ajtón jobbra-balra. Futunk kinn a szabadban. A fák árnyékában látunk egy épületet, bemegyünk.

 

Az óvónő nyugtatgat bennünket:

 

– Minden rendbe jön! Menjetek tornászni. Én is készülök átöltözni. Leveszem a nadrágomat, de cipő van rajtam. Előbb ki kell fűzni. Lehajolok, hogy kifűzzem a cipőmet, jobbra nézek, és akkor látom, hiányoznak a kerítéslécei. A ragadozó pedig közelít. A hatalmas ijedségre ébredek.

 

 

Kedves Ruth!

 

Ez az álom óvodáskoromból maradt bennem, és nem tudom pontosan, milyen álomfoszlány hívta elő belőlem. De ma reggel, amikor felébredtem, ez az álom rajzolódott ki bennem. Tizenöt éves vagyok, másodszor rugaszkodom neki az első gimnáziumnak, másik gimnáziumban.

 

Édesanyám bíró, igen tekintélyes és rendkívül jó megjelenésű. De ez a hatalom otthon valahogy nem gyümölcsözik, legalábbis ami az én otthoni hangulatomat és közérzetemet illeti. Hárman vagyunk testvérek, két nővérem idősebb nálam, az egyik öt, a másik több mint tíz évvel. Az én fő problémám, hogy nem vagyok erre a világra való. Mondhatnám úgy is: magával a létezéssel van bajom. Mert sem a családba nem illek igazán, sem a kortársaim közé. Nem azok a dolgok érdekelnek, amik őket.

 

Becsvágy sincs bennem. A családban mindenkiben különféle becsvágy lobog, még a 82 éves nagymamám is tele van mindenféle tervekkel, amelyekbe engem is folyton be akar vonni. Talán mondanom sem kell, igen kevés sikerrel. Nálunk mindenki jó tanuló, eminens, többdiplomás és társadalmi pozíciót képes elérni. Nekem nem csak kettesem van egy csomó tárgyból, de meg is buktam, és semmilyen gimnáziumot nem akarok elvégezni. El sem tudom képzelni, hogy leérettségizem. Bennem nincs semmi öröm, és nem érzek szeretetet senki iránt. A haláltól sem félek. Mások halála sem rendít meg. Tele vagyok gátlással. Nem merek egy rajzhoz hozzákezdeni, mert attól tartok, hogy úgysem sikerül. Nekem a magány, a csend és a sötétség a lételemem. Számomra a kapcsolat egyenlő mások megfigyelésével. Szüleim felekezeti gimnáziumba írattak, engem viszont a demonológia érdekel. A vallás árnyoldala. Nem járok feketemisére, de izgat a gonoszság. Azt gondolom, engem senki nem ért meg. Sokat félek, de nem tudom, mitől. Azt gondolom, ezt az álmot is az ott átélt félelem tartotta meg az emlékezetemben, amit akkor éreztem, amikor lehajolva megláttam, hogy hiányzik a kerítés rácsa, és amitől menekültünk, az akár utánunk is jöhet.

 

üdvözlettel:  a demonológus

 

 

Kedves Demonológus!

 

Mindenki erre a világra való, ha ideszületik. Sőt, abba a körülménybe és azokhoz a szülőkhöz, akik közreműködnek a világrajövetelében. Megkockáztatom, hogy a többi ember is elveszti olykor élete vezérlő csillagát, és akkor átéli a nihilizmust, a káoszt, a tehetetlenséget, a zavarodottságot. Ezek az állapotok igen nagy szenvedéssel járnak együtt, ám ebben a szenvedésben rejlik a nagy titok, hogy miként lehet kikerülni abból a nem kívánt állapotból, amely azt létrehozta.

 

El tudom képzelni, mennyien prédikálnak magának az élet szépségeiről, a boldogságról, a szerencsés életről, és azt is el tudom képzelni, milyen rosszul érinti mindez. Nos, én nem akarom ilyen élménynek kitenni, és nem fogom győzködni magát. Mondandómat, mint hasznosítható ismeretet, a félelem és az énhatárok köré csoportosítom. Hiszen a rés a kerítésen az álmodó énhatárainak hézagos voltát jelenítik meg képi formában, amely a védelmet, segítséget nehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi. Maga a nádsátor, mint ingatag építmény is ezt a védtelenséget fejezi ki. Énvédelmünket viszont saját magunknak kell megtanulnunk, arra ugyanis nem számíthatunk, hogy a világ nem fog megtámadni bennünket. A biztonság és bizalom bennünk rejlik.

 

A kerítésnek is kettős természete van: védelem és akadály egyben. Sokszor az önbizalom hiánya, a félelem az akadály, amely a cselekedeteinket korlátozza. Például az a félelem, hogy a rajzunk úgysem sikerül és akkor el sem kezdjük. Ennyire kockázatmentesen természetesen nem lehet létezni.

 

Az álom jól rávilágít a külső-belső félelemre is:

 

– a külső félelem az anyai hatalom és a ragadozó állat, amely egyben a belső, saját ösztöneitől való félelmet is jelenti. Hiszen az álomban felbukkanó állatok mindig az álmodó ösztöneivel vannak kapcsolatban.

 

A saját romboló ösztöntől való félelmet a demonológiai és vallási árnyoldal iránti érdeklődés is életben tartja. Ösztöneink megélésének is van határa, amelyen túl meg kell zaboláznunk azokat, különben romboló erőkké változnak. Ez a határ többnyire a kapcsolatokban rajzolódik ki, az én-te között:

 

a dialógusban,

a kommunikációban,

a szerepeink felvételében,

a viselkedés élő folyamataiban.

 

Arra is szeretném felhívni a figyelmét, hogy nemcsak másokat figyel meg, hanem saját magát is. És ez az önmegfigyelés remek fegyver lehet a kezében a nihilizmus megvalósításba, a tagadás igenlésbe, a fájdalom örömbe való átfordításához. Mert amíg el sem tudja képzelni, hogy leérettségizik, addig ez a sikertől való félelem visszatartja, a kudarchoz kötözi.

 

Énvesztéstől való félelme váljék énvédelemmé. És akkor még az is kiderülhet, hogy magának is van becsvágya, nemcsak a többi családtagnak.

 

Üdvözlettel:

Ruth
IX. évfolyam 11. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.