Álomfejtés

Széttörték a szobraimat

Forgóajtó - Álomfejtés

 


Többrészes álmot láttam. Remélem, sikerül összefognom. Először a Petőfi hídon mentem át, óriási szélben. A hídnak nem volt korlátja, és nagyon féltem, hogy a szél besodor a Dunába. Nem volt mibe kapaszkodnom, így inkább csúsztam-másztam, néha talán hason és négykézláb. Valahogy átvergődtem. A nagyszüleimhez mentem, akik a pesti hídfő közelében laknak.

 

De ahová meg érkeztem, az nem a nagyszüleim lakása volt, hanem egy furcsa hatalmas fa, abban volt a lépcsőház. Végül nem náluk kötöttem ki, hanem egy asszonynál, akinek három lánya volt. A csúnya öregasszony valósággal rabságban tartotta a lányait. Ezek folyton elszökdöstek tőle.

 

Ezután szobrot készítettem hóból, majd az anyaga átváltozott gyurmává vagy agyaggá. Embert ábrázolt a szobor, nekem nagyon tetszett. És akkor felbukkantak a szüleim, és széttörték a szobromat. Nem értettem, miért. Azt mondták, azért, mert a szobraim nem olyanok, mint az emberek.

 

- De én ilyennek látom őket! - fakadtam ki elképedve és elkeseredve.

 

És akkor felbukkant Ön és nyugodt hangon azt mondta:

 

- Mindent láttam, Orsolya!

 

Azt gondolom, hogy a mindig felbukkanó „DE" von felhőt köréd, akadályoz az előbbre jutásban és ad rossz irányt az akaratodnak.

 

Döbbenten ébredtem fel.

 

Úgy éreztem, ezt feltétlenül el kell küldenem a szerkesztőségükbe. Én Önt az előadásairól „ismerem", többször hallottam már.

 

 

Kedves Ruth!

 

 

17 éves vagyok, gimnazista. De most egy évet halasztok, mert bulímiás vagyok. Járom a pszichiátriát és pszichológushoz is jártam, de az most éppen abba maradt. Röviden: kirúgott. Nem igazán tudom, hogy miért.

 

Leginkább azon döbbentem meg, hogy a szüleim törték szét a szobraimat. Olyan volt ez az eset, mint amikor általánosban intőt kaptam, pedig nem is én rendetlenkedtem. Csak valahogy rajtam csapódott le a tanár indulata. Egyszer például az én karkötőmet vette el az osztályfőnök, de nem is tőlem, hanem a barátnőmtől, ő nézegette órán. Büntetésből csak egy hónap múlva adta vissza, anyának kellett bemenni érte. Egyszóval, nem tudom, miért nem tetszett a szobor a szüleimnek. Jó fejek a szüleim, főleg apa. Bátyám érettségi előtt áll, szépen élünk. Szeretjük egymást.

 

A bulímia nem tudom, mitől van. Elég hamar bevallottam otthon, a barátnőm unszolására. Az első - vagy második? - szerelmi csalódáson is túl vagyok, és járok egy fiúval.

 

Nem szégyellem a betegségemet. Tudom, hogy Lady Di is bulímiás volt, bár nem szeretnék úgy járni, mint ő. Gondolja, hogy nem igazán gyógyult ki a betegségéből? Azért halt meg ilyen fiatalon?

 

Elgondolkoztam azon, amit Ön mondott az álmomban, vagyis hogy az örökös ellenkezés von felhőt körém. És hogy az akaratom ezáltal nem jól irányít engem.

 

Többet nem tudok most magamról mondani.

 

De nagyon boldog lennék, ha válaszolna nekem a lapban.

 

(Jé! Most is egy de!)

 

Köszönettel: Orsolya

 

 

Kedves Orsolya!

 

Így, hogy még én is felbukkantam az álmában, még inkább érintve érezhetem magam, mintha csak egy szokványos levélben keresnek fel. Individualizációs (egyéniséggé válás) útján most a gyermekkorból az ifjúkora felé halad. A hídon való átjutás mély lelki élmény, ezt a felnövekedési folyamatot rajzolja az álmodó elé. Érzelmi viharoktól tépázott felnövekedését. Ebbe tartoznak a csalódások, az a fájdalmas érzés, hogy nem értenek meg bennünket. Persze az sovány vigasz, hogy mi sem értjük magunkat. De valamit a tanár, aki elvette a karkötőjét, a pszichológus, aki kirúgta, a szülei, akik széttörték a szobrát, nem értettek meg magából. De hidaljuk ezt át: talán azért, mert ködösen fejezte ki, félelembe, csalódásba, negatív elvárásba burkolva.

 

De ami még ennél is fontosabb, a híd a gyógyulásba való átjutás viharos formáját is jelenti, amit talán pillanatnyilag kapaszkodók nélkülinek él meg. Mivel azonban az álomban a hídon valahogy átjutott, ez a kapaszkodó! Az önerőből, segítség nélkül való átjutás.

 

Bizonyára elmondták, Orsolya, hogy a bulímia a mértékvesztés, az emésztési képtelenség és az énhatárok megbetegedése.

 

Bárcsak maga is kiolvasná az álom információit és elfogadná azokat! Akkor kezébe venné gyógyulását, rátalálna belső erőforrására, amit most kívül próbál keresni.

 

Rátalálna személyisége legmélyebb titkára, és valóban mérsékelné a belső ellenállásról árulkodó de használatát és dinamikáját, hogy az értelem, érzelem és akarat ne feszüljön egymásnak, hanem egymást segítve bontakoztassa ki a testi és lelki fejlődését.

 

Az erőszakos öregasszony és a három lánya 3 generáció női szereprepertoárt sejtet a családban. Az elszökdöső lány - maga az álmodó, vagyis Orsolya - nem tűri a korlátokat. De hát a mindenféle megzabolázódásunknak is végső soron belső értékekhez igazodóan kell megtörténnie. Ezek a belső mértékek még kialakulatlanok.

 

A szobrok összetörése még egy rákontrázás erre a mértékre és látásmódra: nem olyannak látja a világot vagy az embereket, mint a szülei. A felnövekedési folyamat mindenekelőtt az értékrendek folytonos összetörésével és kiigazításával járnak. Hasonlóképpen a zongora hangolásához, különben hamisan szól.

 

A hó-, illetve gyurma szobor szólhat a betegségéről is, mint a tüneteken keresztül való önkifejezésről. A szülei pedig látják az eredeti, hittel és bizalommal teli Orsolyát, vagy azt az ifjú hölgyet, akit elképzeltek, amikor született.

 

Beszélje meg ezt az álmot velük is.

 

Csodálatos felismerésekkel jár, ha az ember eltűnődik egy ilyen álmon. Olvasóim nevében is

 

köszönettel és üdvözlettel:

Ruth
XI. évfolyam 3. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.