Álomfejtés

Testünk üzenetei: Rándulás, ficam

    Lehet egy rossz mozdulat, rossz lépés, valami baleset a fizikai oka annak, ha megrándul, esetleg ki is ficamodik a váll, a könyök, az ujjak ízületei, a boka, a térdkalács.


     

    Rándulás esetén a két csontvég kimozdul a helyéről. Az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, de a behatás végén az ízületi vápa és a fej a helyükön maradnak. Ficamról akkor beszélünk, amikor az ízületi vápa és a fej teljesen eltávolodnak egymástól, és ebben a rendellenes helyzetben maradnak. Akárhogy is, minden esetben fájdalmas és duzzadt lesz az érintett ízület, a mozgása beszűkül. Az érintett testrész nyugalomba helyeződik, és külön törődést, figyelmet igényel.

     

    Fontos tehát megértenünk, hogy mit jelent a testünk térképén az adott testrész, és milyen üzenetet közvetít épp ebben a nem mindennapi helyzetben a számunkra. Pár héttel ezelőtt egy tábort vezettem, ahol az egyik résztvevő bal lába sérült meg. Egy rossz lépésből eredő rándulásnak indult, de aztán kiderült, hogy a lábfején elrepedt egy csontocska. A tünetei mind lassításra késztették őt, és a lábfejének, bokájának a kímélésére. Több figyelmet kapott a lába.

     

    Bár minden programon részt tudott venni, mégis volt benne kellemetlenség a számára, mert valahol arra számított, hogy két nap alatt túl lesz rajta. Nem így lett. Ekkor annyit kérdeztem: „Mi történne, ha megengednéd a lábadnak, hogy most így legyen? Mi lenne, ha nem akarnád mindenáron eltüntetni a tüneteit? Mi történne akkor, ha a gyógyulás elvárása helyett megfigyelnéd, hogy mire mutatnak rá ezek a tünetek?”

     

     

    A cikket a Természetgyógyász Magazin októberi lapszámában olvashatják!

    László Anikó
    XXVI. évfolyam 10. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2020. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.