Álomfejtés

Válóczy József - A hat­va­ni gyó­gyí­tó

„A rá­kos be­te­get már messzi­ről fe­lis­me­rem...”


„– Ez csú­nya be­teg­ség! Eb­ből még nem gyó­gyult meg sen­ki! Azt ta­ná­cso­lom ma­gá­nak, ha ha­za­megy, min­den dol­gát ren­dez­ze el! Ne hagy­jon elvar­rat­lan szá­la­kat!

 

– Mi­ért? Mennyi időm van még hát­ra?

 

– Ma­xi­mum egy év.

 

– És köz­ben na­gyon gyar­lóvá fo­gok vál­ni? Na­gyon ele­sett le­szek?

 

– Fo­ko­za­to­san fog le­épül­ni, de min­dent meg­te­szünk, hogy em­be­ri mó­don fe­jez­ze be.”

 

A hát­bor­zon­ga­tó pár­be­széd 2002. szep­tem­ber 10-én hang­zott el az egyik fő­vá­ro­si kór­ház on­ko­ló­giai osz­tá­lyá­nak fő­or­vos asszo­nya, va­la­mint az 52. szü­le­tés­nap­ját ün­ne­plő B. György kiskunfélegyházai fér­fi kö­zött, aki­nél rosszin­du­la­tú tü­dő­da­ga­na­tot di­ag­nosz­ti­zál­tak. Sze­ren­csé­re a fő­or­vos­nő prog­nó­zi­sa nem vált va­ló­ra, a fér­fi ma is él és tel­je­sen tü­net­men­tes. „Gyó­gyult­nak és tel­jes ér­té­kű­nek ér­zem ma­gam is­mét. Az or­vo­sok és az is­me­rő­se­ink cso­dá­ról be­szél­nek. Ha úgy ves­szük, az is: Is­ten, az ő ke­gyel­mé­ből meg­mu­tat­ta ne­künk Vá­lóc­zi úr­hoz, a hat­va­ni gyó­gyí­tó­hoz ve­ze­tő utat” – mond­ja György, majd így foly­tat­ja:

 

„Azó­ta is sok­szor mor­fon­dí­ro­zom raj­ta, va­jon mi in­dít­hat­ta a fő­or­vos asszonyt er­re a szenvte­len pár­be­széd­re. Mi ta­ga­dás, ma­gam sem lát­tam túl sok esélyt a tú­lé­lés­re, át­vir­rasz­tott éj­sza­ká­kon ezer­szer is el­bú­csúz­tam már a sze­ret­te­im­től, de a té­nyek ilye­tén­képp va­ló tá­la­lá­sa még­sem se­gí­tett se­lyem­ré­ten sé­tál­ni az el­mú­lás fe­lé.

 

Ret­ten­tő­en dü­hös vol­tam a dok­tor­nő­re, és el­ha­tá­roz­tam, hogy har­col­ni fo­gok az éle­te­mért. Vég­ig­szen­ved­tem a ke­mo­ter­ápi­ás ke­ze­lé­se­ket, fel­ke­res­tem nem egy „cso­da­tevőt”. Az egyik masszí­ro­zott, a má­sik kü­lön­fé­le gépe­ket hasz­nált, volt, aki kéz­rá­té­tel­lel pró­bál­ko­zott. Volt olyan, aki­nél az el­ső al­ka­lom­mal azt mond­tam: na ide se jö­vünk töb­bet. Nem is hit­tem ben­nük, míg­nem fe­le­sé­gem egyik is­me­rő­se Vá­lóc­zi Jó­zse­fet aján­lot­ta. Te­le­fo­non be­je­lent­kez­tünk a ter­mé­szet­gyó­gyász­hoz, aki ne­vem és szü­le­té­si ada­taim is­me­re­té­ben 10 per­ces tü­rel­mi időt kért an­nak el­dön­té­sé­re, hogy ké­pes-e raj­tam se­gí­te­ni. Ret­te­gés­sel te­li volt ez a né­hány perc, majd meg­ér­ke­zett a po­zi­tív vá­lasz: igen, tud segíteni! Vá­lóc­zi ál­lí­tot­ta, hogy ener­gia­ke­ze­lé­sek­kel egy idő után el­tű­nik a tü­dőm­ből a da­ga­nat, de rám bíz­ta, hogy min­de­zek el­le­né­re alá­ve­tem-e ma­gam a két hét múl­va ese­dé­kes mű­tét­nek vagy sem. Ígér­te, hogy ad­dig­ra ki­sebb lesz a da­ga­nat, s át­tét­től sem kell tar­ta­ni.

 

Kis­hi­tű­sé­gem­nek kö­szön­he­tő­en nem mer­tem le­mon­da­ni a mű­té­tről, pe­dig az or­vo­sok cso­dál­koz­va né­ze­get­ték a rönt­gen­fel­vé­telt, nem ér­tet­ték, a da­ga­nat mi­től zsu­go­ro­dott ek­ko­rá­ra. A fél tü­dő­met el­tá­vo­lí­tot­ták, de min­den­ki meg­le­pe­té­sé­re a szö­vet­tan sze­rint nem ta­lál­tak élő rá­kos sej­te­ket az el­tá­vo­lí­tott tü­dőr­ész­ben. S bár ne­kem volt ak­kor a leg­na­gyobb mű­té­tem az osz­tá­lyon, én kel­tem fel elő­ször, én hagy­tam el leg­ha­ma­rabb az in­ten­zív osz­tályt. Azó­ta is több­ször eszem­be jut, ha job­ban bí­zom a gyó­gyí­tóm­ban, ta­lán meg­ma­radt vol­na a tü­dőm má­sik fe­le is.”

 

Az idé­zett tör­té­net hal­la­tán Vá­lóc­zi Jó­zsef csak mo­so­lyog. Sza­vak he­lyett be­szél­je­nek a té­nyek – mond­ja, s több kö­tet­re rú­gó le­vél­gyűj­te­ményt tesz az asz­tal­ra. Va­la­mennyi iro­mány ékes bi­zo­nyí­té­ka a ter­mé­szet­gyó­gyász cso­dás gyó­gyí­tó­ké­pes­sé­gé­nek, olyan em­be­rek hi­te­les be­szá­mo­lói, akik ki­pró­bál­ván az or­vos­lás va­la­mennyi vál­fa­ját, a két­ség­be­esett re­mény­te­len­ség­ből az óva­tos bi­za­ko­dá­son át el­ju­tot­tak a tel­jes gyó­gyu­lá­sig.

 

 

Min­de­zek el­le­né­re, ha va­la­ki va­la­mi­fé­le bo­szor­ká­nyos kör­nye­zet­ben cso­da­bo­gár­ra szá­mít Vá­lóc­zi sze­mé­lyé­ben, az ala­po­san té­ved. Az ötven év feletti gyó­gyí­tó ott­ho­no­san be­ren­de­zett hat­va­ni la­ká­sá­ban fo­gad­ja be­te­ge­it, te­kin­te­te tisz­ta, sze­mé­lyi­sé­ge bi­zal­mat kelt, vi­dám­sá­got áraszt. Te­kin­té­lyes író­asz­ta­la mö­gött ül­ve sok­kal in­kább em­lé­kez­tet egy vál­la­la­ti­gaz­ga­tó­ra, mint egy kü­lön­le­ges ké­pes­sé­gű gyó­gyí­tó­ra.

 

Az asszo­ciá­ció ta­lán nem vé­let­len. Jó­zsef ugya­nis ere­de­ti­leg mű­sza­ki fog­lal­ko­zá­sú lé­vén, ve­ze­tő be­osz­tás­ban dol­go­zott egy vil­la­mos erő­mű­nél. 1967-ben egy üze­mi ba­le­set kö­vet­kez­té­ben da­ra­bos tör­ést szen­ve­dett a jobb láb­szá­ra, fé­lő volt, hogy am­pu­tá­ció­ra ke­rül sor. Ám a lába pá­rat­lan gyor­sa­ság­gal meg­gyó­gyult. Az or­vo­sok Jó­zsef „jó vé­ré­nek” tu­laj­do­ní­tot­ták az ered­ményt.

 

Gyó­gyí­tó­ké­pes­sé­gé­nek fe­lis­me­ré­sé­hez újabb egész­ség­ügyi pro­blé­má­ja ve­ze­tett. Úgy 10 év­vel eze­lőtt ál­lan­dó nyug­ta­lan­ság, fe­szült­ség lett raj­ta úr­rá. Fo­lya­ma­to­san nyug­ta­tó­kon élt, ezek­től ren­ge­te­get aludt, de ha fe­léb­redt, kez­dő­dött min­den elöl­ről. Ideg­gyó­gyá­sza – be­csü­le­té­re le­gyen mond­va – be­lát­ta, ha az or­vos­tu­do­mány már nem tud se­gí­te­ni, a be­teg nyu­god­tan pró­bál­koz­hat más mód­szer­rel, és ő ma­ga hív­ta fel a fi­gyel­mét egy gal­ga­györ­ki gyó­gyí­tó asszony­ra. „Kiss Istvánné, akinek így utólag nagyon sokat köszönhetek, fél­mez­te­len­re vet­kőz­te­tett, és ke­zé­ben két ka­nál­lal hók­usz­pó­ku­szolt – em­lék­szik vissza Jó­zsef. – Egy idő után rosszul lett tő­lem, és kö­zöl­te ve­lem, hogy kép­te­len en­gem meg­gyó­gyí­ta­ni, mert én úgy­mond ma­ga­sabb gyó­gyí­tó ener­giá­val ren­del­ke­zem, mint ő. Hit­tem is, nem is, amit mon­dott, és el­ha­tá­roz­tam, ha má­sok is meg­erő­sí­tik, amit Ilo­na ál­lít, ter­mé­szet­gyó­gyásszá kép­zem ma­gam, így hát­ha meg­sza­ba­du­lok fö­lös ener­giáim­tól is.”

 

„Ked­ves hat­va­ni be­te­gem, Gi­zi né­ni kért meg ar­ra, hogy fo­gad­jam és vé­le­mé­nyez­zem Jó­zsef gyó­gyí­tó te­het­sé­gét – me­sé­li dr. Tö­rök Szil­vesz­ter pro­fesszor úr. – Az el­ső sze­mé­lyes ta­lál­ko­zá­sunk meg­győ­zött is­te­nad­ta te­het­sé­gé­ről, amely olyan erő­vel áradt be­lő­le, amit több év­ti­zed­nyi szak­mai pá­lya­fu­tá­som so­rán csak rit­kán ér­zé­kel­tem. Hogy te­het­sé­ge mél­tó­kép­pen ki­bon­ta­koz­has­son, azt aján­lot­tam, tan­fo­lya­mo­kon sa­ját­ít­sa el az egész­ség­ügyi és ter­mé­szet­gyó­gyá­sza­ti alap­is­me­re­te­ket, va­la­mint ala­po­san ta­nul­má­nyoz­za a bio­e­ner­ge­ti­ka el­mé­le­tét és gya­kor­la­tát. Kül­föl­di út­ja­im so­rán al­kal­mam volt meg­is­mer­ked­ni a vi­lág leg­hí­re­sebb gyó­gyí­tó­i­val, és ki me­rem je­len­te­ni, hogy Vá­lóc­zi Jó­zsef ké­pes­sé­ge túl­szár­nyal­ja va­la­mennyi­ü­két.” Ezt kö­ve­tő­en Jó­zsef tan­fo­lya­mo­kra járt, vizs­gá­zott az ET­I-nél. El­mon­dá­sa sze­rint nagy szük­ség is volt er­re, mert hiá­ba a kü­lön­le­ges gyó­gyí­tó­ké­pes­ség, ha az il­le­tő nincs bir­to­ká­ban a meg­fe­le­lő egész­ség­ügyi is­me­re­tek­nek, nem is­me­ri az ana­tó­mi­át.

 

Idő­köz­ben a hat­va­ni gyó­gyí­tó hí­re száj­ról száj­ra ter­jedt, a be­te­gek egy­más­nak ad­ják a ki­lin­cset – il­let­ve ad­nák, de Jó­zsef, mint mond­ja, nem úgy mű­kö­dik, mint az SZTK, ahol 10 per­cen­ként ki­szól az asszisz­tens­nő, hogy ké­rem a kö­vet­ke­zőt. Ő egy nap – be­csü­let­tel – csak né­hány be­teg ke­ze­lé­sé­re ké­pes. Egyéb­ként sem tud min­den­kit meg­gyó­gyí­ta­ni, en­nek el­dön­té­sé­hez előbb te­le­fo­non el­ké­ri az il­le­tő ne­vét és szü­le­té­si ada­tait. Hogy idő­köz­ben mi­képp kon­zul­tál a „fel­sőbb in­tel­li­gen­ciá­val”, vagy ho­gyan szer­zi meg a dön­tés­hez szük­sé­ges ét­eri in­for­má­ci­ót, azt egész pon­to­san csak ő tud­ja. Mód­sze­rét egyéb­ként – in­gyen és bér­ment­ve – szí­ve­sen meg­ta­ní­ta­ná ar­ra al­kal­mas em­be­rek­nek.

 

A gyó­gyí­tás­hoz, mint mond­ja, nem bio­­ener­gi­át al­kal­maz, ha­nem a koz­mi­kus ener­gi­át köz­ve­tí­ti. A két­ség­be­esés ha­tá­rán ál­ló be­te­ge­ket – tes­tük­től úgy 20-30 cm-re – te­tő­től tal­pig vé­gig­pász­táz­za a te­nyer­ével, eköz­ben úgy­ne­ve­zett ener­giaim­pul­zu­so­kat bo­csát ki, ami­nek ha­tá­sá­ra gya­kran elő­for­dul, hogy az ér­zé­ke­nyebb em­be­rek – erős bi­zser­gést érez­vén – ösz­tö­nö­sen el­kap­ják a fe­jü­ket vagy a ke­zü­ket. Az ál­ta­la ki­bo­csá­tott ener­giaim­pul­zu­so­kra a be­teg tes­te, il­let­ve szer­vei kü­lön­bö­ző­kép­pen vá­la­szol­nak, amit pél­dá­ul bi­zser­gé­sek, zsib­ba­dá­sok for­má­já­ban ér­zé­kel a gyó­gyí­tó. „Az em­ber és va­la­mennyi élő­lény ener­giá­ból áll – ma­gya­ráz­za –, s min­den egyes szer­ve kü­lön­bö­ző fre­kven­cia­tar­to­mány­ban re­zeg. Rá­adá­sul más a rez­gé­se egy egész­sé­ges szerv­nek, mint egy be­teg­nek, és eze­ket én kü­lön­bö­ző mó­don ér­zé­ke­lem is. A rá­kos be­te­get már messzi­ről fe­l­is­me­rem, ha pe­dig AIDS-es em­ber áll mel­let­tem, a tal­pam­tól a fe­jem búb­já­ig el­zsib­ba­dok.”

 

 

Egy-egy be­teg­ség­ről alko­tott kép pon­to­sí­tá­sá­hoz, va­la­mint sa­ját be­avat­ko­zá­sa ered­mé­nyes­sé­gé­nek el­le­nőr­zé­sé­hez a természetgyógyász in­gát is hasz­nál. Ha az in­ga se­gít­sé­gé­vel ké­pet kap az il­le­tő csa­krá­inak (ener­gia­köz­pont­jai­­nak) a mű­kö­dé­sé­ről, az egyút­tal azt is je­len­ti, hogy rá­han­go­ló­dott a be­teg fre­kven­ciá­já­ra. Ha pe­dig lét­re­jött ket­tő­jük kö­zött a kap­cso­lat, ak­kor az in­ga min­den fel­tett kér­dés­re pon­to­san vá­la­szol. Meg­mond­ja pél­dá­ul, van-e va­la­mi­lyen ela­ka­dás egy adott me­ri­di­án­kör­ben, hány szá­za­lé­kos az ener­gia­szint­je egy bi­zo­nyos szerv­nek, mi áll az emész­té­si za­var hát­te­ré­ben stb. Az in­ga for­gá­sá­nak irá­nyá­ból, se­bes­sé­gé­ből vagy az ál­ta­la leírt kör nagy­sá­gá­ból kö­vet­kez­tet­ni le­het a be­teg­ség sú­lyos­sá­gá­ra is. Így, ha már tel­jes a kép, és ar­ra is vá­laszt kap a gyó­gyí­tó, hogy hány ke­ze­lés­re lesz szük­ség a gyó­gyu­lás ér­de­ké­ben, kö­vet­kez­het az ener­giá­val va­ló fel­töl­tés. Az ener­gia­ke­ze­lé­sek so­rán Vá­lóc­zi sok­szor egy szusz­ra „ki­irt­ja” az in­flu­en­za­ví­rust, el­tün­te­ti az alat­to­mo­san meg­bú­vó vér­rö­göt, gá­tat szab az el­sza­po­ro­dott can­di­dá­nak, meg­szün­te­ti a pe­te­fé­szek-gyul­la­dást. Egy ma­kacs lá­zat akár a tá­vol­ból is ké­pes le­vin­ni, de ha bár­mi­lyen akut se­gít­ség­re van szük­ség, elég egy te­le­fon, és mint­ha csak egy har­ma­dik évez­red­be­li fej­lett kom­pu­ter­tech­ni­ka mű­köd­ne az agyá­ban, úgy­ne­ve­zett pro­gra­mot küld bár­mi­lyen fáj­da­lom, görcs csök­ken­té­sé­re.

 

A szo­kat­lan dol­gok hal­la­tán per­sze nem cso­da, ha so­kan csó­vál­ják a fe­jü­ket. Ép­pen ezért Vá­lóc­zi József csak ak­kor se­gít, ha va­la­ki er­re ké­ri. „Pe­dig elég ne­héz szó nél­kül néz­ni pél­dá­ul egy olyan höl­gyet az ut­cán, aki­nél azt lá­tom, hogy Chlamydia-ví­rus okoz­ta kez­dő­dő méh­nyak­rák­ja van” – mond­ja a gyó­gyí­tó.

 

A szkep­ti­ku­sok kö­zött sok az or­vos, de akad­nak azért ki­vé­te­lek is. „20 éve fog­lal­ko­zom or­vos­lás­sal, és egy­re in­kább azt gon­do­lom, hogy a tu­do­mányt nem vi­szi elő­re, ha be­csuk­juk a sze­münk a meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan dol­gok előtt – vall­ja dr. Pa­lásty Ka­ta­lin bel­gyó­gyász, ho­me­o­pa­ta. – Akik ta­gad­ják en­nek az ener­giá­nak a lé­te­zé­sét, gon­dol­ja­nak ar­ra, mennyi fel­fe­dez­ni­va­ló van még a vi­lá­gon!”

 

Az or­vos–ter­mé­szet­gyó­gyász vi­tá­ban kez­det­ben a nyu­ga­ti tí­pu­sú or­vos­lás párt­ján állt József fe­le­sé­ge, aki gyógy­tor­nász: „So­ha nem ta­gad­tam a kü­lön­le­ges gyó­gyí­tó­ké­pes­sé­gű em­be­rek lé­te­zé­sét, de azt gon­dol­tam, ezek sok­kal ke­ve­seb­ben van­nak, mint ahá­nyan ma­gu­kat an­nak ki­ki­ált­ják – me­sé­li Zsu­zsa. – Ál­mom­ban nem gon­dol­tam vol­na, hogy ép­pen az én csa­lá­dom­ban ada­tik meg ez a tu­dás. Kez­det­ben so­kat vi­tat­koz­tunk a fér­jem­mel, rög­zült egész­ség­ügyi szem­lé­le­tem­mel se­hogy nem akar­tam fel­fog­ni a pél­dát­la­nul gyors gyó­gyu­lá­so­kat. Vé­gül kö­zös be­te­ge­ink és a ma­gam pro­blé­mái­nak a meg­ol­dá­sa meg­győ­zött a gyó­gyí­tó ener­gia lé­te­zé­sé­ről.” A fe­le­ség meg­döb­ben­ve ta­pasz­tal­ta, hogy ba­le­se­ti sé­rü­lé­sek­nél – tör­ések­nél, izom­sza­ka­dá­sok­nál – ener­gia­ke­ze­lés ha­tá­sá­ra mennyi­re le­rö­vi­dül a gyó­gyu­lá­si idő, va­la­mint azt is, ho­gyan múlt el két ener­gia­ke­ze­lés ha­tá­sá­ra a tü­dő­szű­rés so­rán mel­lé­ben ész­lelt két ro­stos cso­mó. Kró­ni­kus ve­se­me­den­ce-gyul­la­dá­sa, foly­ton ki­úju­ló hó­lyag­hu­rut­ja sem kí­noz­za már. No és per­sze jó­le­ső ér­zés­sel töl­ti el az is, hogy kol­lé­gái a hat­va­ni kór­ház­ból, köz­tük több or­vos, rend­sze­re­sen fel­ke­re­sik fér­jét ilyen-olyan pro­blé­máik­kal. De meg­szó­lal a te­le­fon az or­szág min­den ré­szé­ből, sőt Svájcból, Ame­ri­ká­ból is.

 

„Én ma­gam is mind gya­krab­ban kül­döm a be­te­ge­i­met a hat­va­ni gyó­gyí­tó­hoz – mond­ja dr. Tö­rök Szil­vesz­ter –, és mond­ha­tom, so­ha nem csa­ló­dunk. Leny­űgö­ző kép bon­ta­ko­zik ki a há­lás be­te­gek be­szá­mo­ló­i­ból Vá­lóc­zi­ról, aki szin­te min­den be­teg­ség­re ta­lál meg­ol­dást, s aki ta­pasz­ta­la­tai alap­ján – bi­zo­nyos be­teg­sé­gek ese­té­ben – kutatásra érdemes új össze­füg­gé­sek­re is rá­mu­tat. Ha a be­te­gek job­ban meg­ér­te­nék az egész­ség­ügyi pro­blé­mái­kat elő­i­dé­ző okok össze­tett­sé­gét, ha ké­pe­sek len­né­nek vál­toz­tat­ni élet­mód­ju­kon, meg­győ­ződé­sem, hogy Vá­lóc­zi Jó­zsef gyó­gyí­tó ered­mé­nyei még job­ban ki­tel­je­sed­het­né­nek. Kí­vá­nom, hogy tö­ret­le­nül fej­lőd­jön szak­mai tu­dá­sa, és kí­sér­je te­vé­keny­sé­gét a jó Is­ten ál­dá­sa!”

 

2014. január 1. óta a következő időpontokon lehet bejelentkezni: hétfő, kedd, péntek 9:30-10:30.

Görgei Katalin
X. évfolyam 7. szám

Címkék: Válóczy József

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.