Álomfejtés

...Van egy játszmád velem...

Forgóajtó - Álomfejtés


 

Álmomban felbukkant édesanyám (aki 30 évvel ezelőtt halt meg). A szülőházamban voltam a kertben a kútnál, egy kerti padon ültem. Egy kicsit a jelen helyzet is beleszövődött az álomba, mert egy kislány is ott volt, mintha az unokám lenne. Egy igazi babaszépség, csupán néhány éves. De változott a kora, 3-8 év közötti időszakokat mutatott.

 

Megérkezett anyám, afféle várva-váratlanul. Meg is lepődtem, mintha csak úgy beállított volna. Meg is kérdeztem, miért nem írta meg, hogy melyik vonattal érkezik, kimentem volna elé az állomásra. De ő leintett, hogy hagyjuk az udvariassági formulákat. Ebben a legyinlegyintésben az is benne volt, hogy valójában tudhattam volna, melyik vonattal jön, hiszen nincs olyan sok vonat errefelé. Hűvös volt, de igaz. Mellőzte a szépítgetéseket, körülbeszéléseket, álcázásokat. Felém fordult és azt mondta:

 

- Van egy játszmád velem.

 

Egy kis ideig úgy teszel, mintha minden rendben lenne, de azután...

 

És a befejezetlen mondatnál felébredtem.

 

 

Kedves Ruth!

 

Remélem, nem azt fogja gondolni, hogy még mindig nem dolgoztam fel anyám halálát. Bár, az igazat megvallva, némiképpen ilyen befejezetlen mondat lett az élete, mert egy úgynevezett rutin epekőműtét után halt meg teljesen váratlanul tüdőembóliában. Ez egy vidéki kórházban történt, már úton voltunk, hogy a lábadozás idejét nálunk töltse, itt Pesten, amikor a kórházból táviratoztak, hogy reggel meghalt. Az is tény, hogy ő érezte, hogy meg fog halni, hiszen pontosan intézkedett sírhelyügyben, mielőtt bement a kórházba. Ezt az intézkedést a nővére mondta el nekünk, amikor a temetést intéztük. Régi történet ez már, azóta az unokáim is felcseperedtek, huszonévesek lettek.

 

Ami szíven ütött és ami miatt elküldöm az álmot a lapnak, az anyám megjegyzése, hogy én játszmázom vele, vagyis nem viselkedem őszintén, hitelesen. A kínos érzést még tetézi az, hogy félbemarad a beszélgetés, nem tárgyaltuk ki, pontosan mire gondolt. De amennyi elhangzott, az éppen elég ahhoz, hogy arcomba kergesse a vért. Ha átgondolom kapcsolatunkat, természetesen nem volt drámamentes. Én is nekimentem serdülőkoromban, mint a lányom nekem annak idején, amikor a szerelmi szárnypróbálgatásainak ideje volt és úgy érezte, én gátolom őt. Én érettségi után kirepültem a családi fészekből, feljöttem a fővárosba és egészen más életvitelem lett, mint amilyen az édesanyámé volt. Sokáig együtt laktunk a férjem szüleivel, akkor is, amikor anyámnak a műtéte volt és felhoztuk volna néhány hétre. Ez a ... de azután ... valami ilyesmit takarhat. Ez az együttlakás az ősökkel igen artikulátlan helyzet volt. Sokszor megéltem az őrlődést a generációk elvárásai kapcsán. Rám szakadtak az öregek gondjai, amikor még az én gyerekeim is kicsik voltak.

 

Anyámat is rengeteget láttam nélkülözni, filléres gondok között őrlődni, de az biztos, hogy mindig igaznak éreztem érzéseit, beszédét, cselekedeteit. Ehhez képest az én "játszmáimról" való hűvös ítélete úgy hatott, mintha azt mondta volna: én is megcsináltam az életemet, a tiédet magadnak kell megcsinálnod.

 

Hát ennyi.

 

Üdvözlettel: Piroska

 

 

Kedves Piroska!

 

Az álom gyakran alkalmazza azt a trükköt, hogy abban a pillanatban ébredünk fel, amikor a legfontosabb dolgoknak kellene elhangozniuk vagy megtörténniük. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy a befejezés, a megoldás az ébrenlétre tevődik át. Itt is valami ilyesmi történt. Ám az a végső konklúzió a történtek alapján nekem éppen fordítottnak tűnik: inkább úgy érzem, édesanyja nem akarta zsúfolt családi életüket az ő lábadozásával terhelni.

 

Persze óvakodom az olyan vulgáris megfogalmazással, hogy inkább meghalt. De valahogy így jöttek össze a szálak. Én persze abban hiszek, hogy a halált örök erő intézi, amelybe nekünk, halandóknak többnyire nincs belelátásunk, beleszólásunk meg végképp semmi. És lehet, hogy az ön számára édesanyja élete befejezetlen mondatnak tűnik, de valójában nem tudhatjuk, nem zárult-e le mégis. Mindenesetre a játszmára vonatkozóan van még egy utalás. Ezzel nem a kínos érzéseit akarnám fokozni, inkább az azoktól való megszabadulás szándéka vezérel. Az utalás az álomban a közöttük lévő disszonanciára akkor rajzolódik ki, amikor anyja megérkezik - várva-váratlanul - és ön megkérdezi, miért nem írta meg, melyik vonattal jön, kiment volna elé az állomásra. Anyja hűvösen leinti, ebben lehet sejteni egy rejtett elvárást arra vonatkozóan, hogy ön igazán tudhatta volna az érkezését.

 

Mindezek az őszintétlenségek és félrehangolódások nem tűnnek túl súlyosnak, végzetesnek, de arra mindenképpen utalások, hogy saját gyerekeivel és unokáival jó lenne egyértelműbben, nyíltabban kommunikálni. Hiszen a játszma éppen a jó kommunikáció helyett van, vagyis mindig át van szőve valamiféle hamissággal.

 

Még azt sem mondhatom, hogy a játszmázás teljesen kihagyható az életünkből, hiszen a szenvedélyek, indulatok, önzések, kiszámíthatatlanságok nélkül igen kilúgozott lenne a lelki életünk és minden kapcsolatunk. De a bátorságot, amely a nézetek megütköztetéséhez kell, azt vennünk szükséges.

 

Van még néhány rejtettség az álomban, amely szintén arra sarkallhatja önt, Piroska, hogy célozza meg a nyíltabb kommunikációt. Az egyik az, hogy az álom színtere a szülőháza, pontosabban a kertben a kútnál zajlik mindez. A másik a kis unokája ottléte a háttérben, változó életkorban 3 és 8 év között. Amikor az álom generációkat vonultat fel a szereplők révén, akkor a családi tudattalanba enged bepillantást.

 

Úgy vélem, hogy már azzal is, hogy álmát elküldte a szerkesztőségbe, fontos lépést tett a nyíltabb és őszintébb kommunikáció felé a játszmák helyett. Bár ezek olykor a tapintatról szólnak.

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Ruth
XII. évfolyam 10. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.