Arcképcsarnok

A gyógyítók természete

Beszélgetés Szabó Z. Leventével, lapunk olvasószerkesztőjével

    Kezdetben volt a természetgyógyászat, és egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Az idők során mindkettő meghalt egy kicsit, ma már viszont újból él a természetgyógyászat, és van Természetgyógyász Magazin is.


    A gyógyászatban kezdettől fogva rendelkezésre álltak a természetben található ásványi, növényi és állati eredetű gyógyírek. Sőt, ma már a technikai fejlődés és a kinyíló világ révén ősrégi, de korábban felénk nem ismert terápiás technikák, illetve vadonatúj műszerek is változatosabbá teszik azt a közös munkát, amelynek során a gyógyulni vágyó és segítője közösen találják meg egy-egy probléma megoldását. Van, aki a homeopátiának, van, aki az akupunktúrának, más a biorezonanciának, megint más a gyógynövények értő alkalmazásának elismert mestere. Végül olyan ember is akad, aki mindenbe hivatalból belekontárkodik. Például e lap olvasószerkesztője, akinek minden kéziratot végig kell olvasnia megjelenés előtt.

     

    - Van olyan ága a természetgyógyászatnak, ami különösen közel áll a szívéhez?

     

    - Feltételezem, nem nehéz kitalálni, hogy van. Ugyanakkor ez nem befolyásolhatja a munkámat. De nem is az a feladatom, hogy eldöntsem, mi jelenjen meg a lap hasábjain, hanem arra kell törekednem, hogy a szerzők mondandójának maximális tiszteletben tartása mellett úgy gondozzam a szövegeket, hogy az olvasók érthető, színvonalas cikkekkel és a magazin egységes stílusával találkozzanak a lapban. Ehhez azonban nekem is tisztában kell lennem a cikk lényegével, az egyes terápiás területek jellemzőivel. Erre azonban csak úgy van lehetőség, ha minden területet éppen csak érintek. Időnként előfordul, hogy az újságíró a még szükséges tudás és a felületesség határán egyensúlyoz. Nem állítom, hogy még nem fordult elő, hogy a szerző nem fogadta el az általam javasolt változtatásokat, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy úgy érzem, kölcsönösen elismert munkakapcsolatot tudtam kialakítani olyan kiváló szerzővel, mint Müller Péter. Az igazi segítséget a napi feladatokban az jelenti, hogy a szerkesztőségben kialakult hangulatot, műhelymunkát és a természetgyógyászatot is szeretem.

     

    - Magánemberként is kapcsolatba került a természetgyógyászattal?

     

    - Igen, bár ezt az igent tessék úgy érteni, hogy még úton vagyok, lépésről lépésre haladok a mind teljesebb elfogadás felé. Igyekszem odafigyelni a táplálkozásomra, de még nem mondtam le néhány kifejezetten káros, ám általam meglehetősen kedvelt dologról - például a töményen cukros, édes-habos süteményekről. Kipróbáltam már biorezonanciás kezelést, reflexzónamasszázst, segítségül hívtam különféle bajaimban a gyógynövényeket. Mélységesen hiszek abban, hogy a betegségek forrásai a testben áramló energiák - tulajdonképpen mindegy, hogy ezt minek nevezzük - áramlását gátló blokádokban keresendő. Mindig érdeklődve olvasok az imaginációs technikákról, még ha nem is jutottam el egyelőre arra a tudati szintre, hogy ezeket maradéktalanul alkalmazni is tudjam. Feltételezem, nincs komolyan gondolkodó ember, aki vitatná a szeretet fontosságát és gyógyító képességét. Rokonaim, felmenőim között számos református lelkész van, volt, sokáig én is hezitáltam, hogy ne ezt a pályát válasszam- e élethivatásnak, amiből egyenesen következik, hogy a transzcendens erőkben és a hit hegyeket megmozgató, gyógyítani képes erejében sem kételkedem. Gyermekemet is vittem már természetgyógyászhoz, és tágabb családomban is több ember kért már tanácsot, kihez érdemes fordulni egy-egy problémájával. De ennek ellenére úgy vélem, még inkább az út elején járok, sőt néha kicsit meg is hátrálok, amiben én is hibás vagyok, de kevésbé pozitív tapasztalataim is akadtak. Ám a körülmények pontos ismerete nélkül nem szeretnék egy-egy esetből általánosításokat levonni, mert esetleg olyanokat is megsértek, akiket nem áll szándékomban.

     

    - Ezért szánta rá magát nehezen erre a beszélgetésre?

     

    - Részben. Két dolog miatt vonakodtam. Ahogy ennek a rovatnak az állandó bevezetőjében van, az idők folyamán én is kicsit meghaltam. Néhány évvel ezelőtt minden alkalmat szívesen megragadtam volna, hogy szerepeljek, hogy hallassam a hangom, hogy én legyek a reflektorfényben. Akkoriban még egy országos napilap kulturális rovatánál dolgoztam, színészek, filmrendezők között, fesztiválok világában forogtam. Aztán fokozatosan kiszorította a filmet és a színházat az egészség, és rájöttem, hogy az olvasó nem rám kíváncsi. Ő választ akar kapni az őt érintő problémákra. Méghozzá olyan embertől, akinek a tudásában tökéletesen megbízik. Az én feladatom az, hogy a szakember és az érdeklődő közötti kommunikációt segítsem. Az egyik fél üzenetét a másik fél számára világos formába öntsem. Viszont nem kapcsolhatom ki teljesen magamat és vannak dolgok, amik zavarnak. Annyira zavarnak, hogy néha indulatos leszek. Persze ilyenkor is a segítő szándék munkál bennem, de tévedhetek is, ezért nem akartam erről beszélni.

     

    - Mégis mik azok a jelenségek, amik felbosszantják?

     

    - A legjobban az zavar, hogy az érdeklődés növekedésével párhuzamosan ezen a területen is megjelentek azok, akiknek elsődleges célja, hogy minél több pénzt zsebeljenek be. Nem csak a kóklerekre gondolok, hiszen ezzel szemben a szakma megpróbál védekezni. De azok az engedéllyel rendelkező vállalkozók, akik szív és lélek nélkül végzik tevékenységüket (sőt arra is volt személyes tapasztalatom, hogy nem tartják be maradéktalanul a szakmai normákat), sok embert elriaszthatnak. Egy fogorvos ismerősöm egyszer azt mondta, nincs olyan, hogy aki az sztk-ban trehány munkát végez, az otthon maszek rendelésen más színvonalon dolgozik csak azért, mert az a zsebére megy. Elhiszem neki, sőt úgy gondolom, ez igaz a mi munkánkra, illetve általában az emberek munkájára. Csakhogy akinek fáj a foga, az akkor is elmegy egy fogorvoshoz, ha az egyikben csalódott. Legfeljebb másikat keres. De aki egy természetgyógyászban csalódott, annak nagyon tudatosnak kell lennie, ha ismét hajlandó az alternatív terápiákat kipróbálni. Ugyancsak zavar, ha valaki kizárólagosságra tör, a saját igazán kívül másét nem hajlandó elismerni, de néha még mérlegelni sem. Ennek talán enyhébb, de az én véleményem szerint legalább ennyire veszélyes és riasztó formája, ha valaki túl vehemensen, harcosan érvel a saját igaza mellett, lebutázva, meggyalázva mindazokat, akik nem értenek egyet vele, vagy nem úgy élnek, ahogy azt ő üdvösnek gondolja. Én abban hiszek, hogy a szelíd hang sokkal hatásosabb, és több emberhez jut el. Akik talán hajlandók elgondolkodni életükről és bizalommal fordulni a természetgyógyászathoz és a Természetgyógyász Magazinhoz.
     

    - emőke -
    XI. évfolyam 1. szám

    Címkék: Szabó Z. Levente

      Aktuális lapszámunk:
      2019. július

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.