Arcképcsarnok

Aradi Katalin selyemfestő - Akinek kerek a világ

    Velünk kerek a világ címmel különleges kiállítás nyílt nemrégiben a budapesti Művészetek Palotájában, amelyen tanulási zavarokkal küzdő és csökkent látású gyermekek alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. A gyermekek által selyemre festett mandalákat idén már másodszor láthatta a nagyközönség, mert a Mosoly Alapítvány és az egyik nemzetközi áruházlánc egyéves együttműködésének gyümölcseként idén tavasszal Győrben már sokan megnézhették a gyerekek gyönyörű alkotásait, és megismerkedhettek az élmény- és művészetterápia lehetőségeivel. Az alapítvány által szervezett foglalkozások közül a gyerekek körében három éve töretlen népszerűségnek örvend a mandalafestés. Aradi Katalint, a foglalkozás vezetőjét nemrégiben kézműves-foglalkozásokat vezetve láttam a Tejút Gyermektáborban.


    - Miként találtatok egymásra a Mosoly Alapítvánnyal? Mondhatjuk azt, hogy mintha mindig erre vártál volna?

     

    - Talán igen, de ezt sohasem fogalmaztam volna meg magamnak. Régóta volt egy olyan megérzésem, hogy gyerekekkel fogok majd foglalkozni, de még nem tudtam, miképp. Mielőtt a Mosoly Alapítvány megkeresett, az én életemben is voltak viharok és kerestem életem értelmét, a célt, amiért itt vagyok. Főleg két kislányom születése után kezdődött újra a keresése annak, hogy milyen feladattal is jöttem én a világra, mert a szülés után más szemmel láttam a világot. Elkezdtem a fontos dolgokat belül keresni. Kicsit ismerkedtem keleti kultúrák tanításaival, tanultam fengshuit és később elvégeztem a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetemet. Itt megértettem olyan terápiák és gyógymódok működését, amelyek a betegségeket nem tudományos alapokon értelmezik és gyógyítják, hanem a test-lélek-szellem egységére alapozva hatnak. Sok érdekes és hasznos dolgot tanultam ezek alatt az évek alatt, de éreztem, hogy nem az a fajta gyógyítás az én feladatom, amikor pácienseket fogadok, megállapítom, mi a problémáik oka és tanácsot adok, mit lehet tenni a gyógyulás érdekében. Mivel számomra is egyre fontosabbá vált az alkotás és az a felszabadító öröm, amit megélhetek általa, örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy kreatív, építő és inspiráló tevékenységet biztosítsak a gyerekek számára egy olyan varázslatos közegben, ahol figyelnek rájuk, szeretik és elfogadják őket, ahol jól érzik magukat, fejlődhetnek, kibontakoztathatják kreativitásukat, valamint az alkotás segítségével könnyebben kifejezhetik érzéseiket.

     

    - Mikor indítottad el az első élmény- és művészetterápiás foglalkozássorozatot?

     

    - Három évvel ezelőtt, 2003 őszén, de a Mosoly Alapítvány immáron tíz éve működik és hat éve rendszeresen szervez programokat. A Mosoly Alapítvány a művészetek segítségével kínált megoldásokat hátrányos helyzetű, azaz daganatos betegségen átesett, epilepsziás, enyhén értelmi sérült, csökkent látású és egyéb fogyatékkal élő, illetve nem megfelelő szociális, egészségügyi és oktatási feltételek közt élő gyermekeknek, akiknek általában sokkal nehezebb a boldogulás, a gyógyulás, az életben való eligazodás. Ma már az alapítvány jelentős támogatásban részesül, és ebből országszerte beteg és sérült gyermekek lelki rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás foglalkozásokat szerveznek. Amikor a Mosoly Alapítványhoz meghívtak, akkorra már megismerkedtem a selyemre való alkotás szépségeivel és mandalákat is festettem. Éppen azért kerestek meg engem, mert hallottak ezek jótékony hatásáról. Így kezdtem el a "Mosolygós mandala" foglalkozások szervezését és vezetését az alapítvány támogatásával. Jelenleg két csoportban már tíz-tizenöt gyermek tudja minden héten kibontakoztatni kreativitását az integrált művészetterápiás kedvelt foglalkozásokon.

     

    - Az integrált azt jelenti, hogy a csoportfoglalkozásokon egyaránt részt vesznek különböző betegséggel élő, hátrányos helyzetű és egészséges gyerekek is?

     

    - Igen, ezzel szeretnénk elősegíteni a beteg, fogyatékkal élő gyerekek elfogadását, és növelni az egészséges gyerekeknek a mássággal, más betegségekkel, élethelyzetekkel, problémákkal szembeni toleranciáját és segítőkészségét. A Mosoly Alapítvány filozófiája, miszerint meg kell tanulnunk egymással élni, még akkor is, ha különbözőek vagyunk, ebben a programban is karakteresen megjelent. Úgy tartjuk, hogy a gyerekek helyzete könnyebben elviselhetővé válik azáltal, ha integrált csoportban szembesülnek azzal, hogy mások esetleg más betegségtől vagy más problémáktól szenvednek.

     

    - Miért fontos a művészi alkotás a sérült gyermekek fejlesztő folyamatában?

     

    - Az alkotás minden ember számára nélkülözhetetlen. Fontosnak tartom, hogy általában minden korosztály, ezen belül egészségesek és betegek egyaránt megismerjék az alkotás örömét, megtapasztalják azt a felszabadító erőt, ami ösztönzően érvényesül a mindennapokban is. Miközben létrehozunk valamit, saját magunk egy darabkáját hívjuk elő és adunk neki formát a látható világban. Ez történik minden egyes alkalommal a foglalkozásokon is. Én azt gondolom, az ilyen foglalkozások minden gyereknek jót tesznek, hogy megnyugvást találjanak, kicsit befelé forduljanak. Ezt a befelé fordulást úgy értem, hogy a bensőjükben ragyogó lélekmagjuk békéjével kicsit eggyé válhassanak. Hiszen az alkotás, amikor heti rendszerességgel a gyerekek különböző technikákkal mandalákat és más különleges alkotásokat készítenek, nagyon tud segíteni ennek az állapotnak az elérésében.

     

    - Miért épp mandalákat festenek legtöbbször a gyermekek? Ez segíti elő legjobban a benső béke elérését?

     

    - A mandala szimmetrikus kép, a szó szanszkritül kört jelent, illetve valami kör alakúra utal. A mandala vizuális értelemben véve egy középpont köré szerkesztett geometrikus rendszer, szimbolikusan pedig a világegyetem képe, a teljességet, a tökéletességet, egy adott közösségen belül pedig az együvé tartozást jelképezi. A hinduizmusban és a mahájána buddhizmusban a mandala a meditáció eszközéül szolgál. A mandalafestéssel olyan egyedi műalkotás jön létre, amely egyetlen pont köré szabályosan csoportosított minták és színek harmóniájával hangsúlyozza a körforma tradicionális jelentését. A mandalakészítés önmagában is lehet terápiás jellegű. Segít az összpontosításban és a középpont felé irányítja a figyelmet. Mandalát mindenütt találhatunk a minket körülvevő világban. Olyan, mint egy varázskör, megtalálhatjuk a virágokban, hópelyhekben, a fák évgyűrűiben, pókhálókban, fészkekben, egymás szemében, a Nap- és Hold-korongban. A mandalafestés eszköz ahhoz, hogy eggyé váljunk a mindenséggel, a lelkünk mélyén lakó egységgel, Istennel. A szakkörben, amikor mandalát festünk, körülálljuk az anyagot, amire készül, és önmagunkból kört alkotva, kört alkotunk az anyagra. De alkalmanként más technikát is használunk, és nem mindig ugyanolyan mélységekbe merülnek a gyermekek. Mást hoz ki belőlük az agyagozás, mást a gyöngyfűzés és mást a selyemfestés. Változó, hogy mit választanak, mert van, amikor nem én határozom meg, mit csináljunk aznap, hanem az ő hangulatukhoz igazodunk. Itt is gyakorolják egymás elfogadását, hiszen akadnak helyzetek, amikor valaki mégis inkább mást szeretett volna elkezdeni, de még soha nem volt ebből probléma. Talán azért sem, mert megfigyeléseim szerint nem csak azért szeretnek jönni, hogy valamit készítsenek, amit azután hazavihetnek vagy odaajándékozhatnak valakinek, hanem magáért az együttlétért is. Amiatt a légkör miatt, ami létrejön az alkotás alatt. Gyönyörű dolgokat készítenek, a szépség létrehozása pedig örömmel tölti el a szívüket és a sikerélménytől boldogok lesznek. Önmaguknak köszönhetik, mert meg tudnak nyílni a ceruzának, a papírnak, az ollónak, a körülöttük csicsergő madaraknak vagy a szélben susogó fáknak. Együtt vagyunk alkotás közben. Önkifejezésük e formája szépélményt nyújt nekik, sikerélményt, ami örömforrás és nyugalommal tölti el őket, növeli önbizalmukat.

     



     

    - Az egész folyamat lényege talán épp az, hogy a közösségen belül ezek a gyerekek megérzik az összetartozás, az együttgondolkodás és az önkifejezés élményét, ezáltal erősödik, épül, helyreáll önbizalmuk és fejlődik az önértékelésük az alkotás közben…

     

    - Igen, az egyik legfontosabb, hogy megfeledkezzenek a betegségükről, sérülésükről, hogy megtapasztalják, az alkotás által ugyanolyan teljes lények, mint bárki más. Amikor festünk, annyira visszatalálnak, bele tudnak mélyülni a megnyugváspontjukba a lelkük mélyén, hogy ilyenkor valóban egyfajta meditáció folyik itt. Eleinte még járnak a gondolataik, azután befelé fordulnak, nem marad végül más, csak az, amit csinálnak. Még a hiperaktívnak mondott gyerekek is megnyugszanak tőle. Belemerülnek egy olyan csodavilágba, amit csak ők érzékelnek. Az időnként előforduló önbizalomhiányt könnyen lehet orvosolni egy kis segítséggel, biztatással, átkarolással. Azáltal, hogy én hiszek bennük, hogy képesek valamit elkészíteni, amiről esetleg azt gondolják, hogy képtelenek rá, bizalmat ébresztek a lelkükben önmaguk iránt. A biztatás bizalommá fejlődhet, és miközben belemerülnek a festésbe, felismerik, micsoda szépséget tudnak ők maguk egyedül készíteni. Ezek az egymást követő pozitív élmények hosszabb távon rögzülnek, megismerik képességeiket, nő az önbizalmuk önmaguk és a világ irányába is. A módszert nevezhetnénk akár eredményét tekintve mosolyterápiának is… És ha csak ennyit érünk is el vele, már megérte, hiszen a nevetésnek is gyógyító hatása van, sőt, annak van csak igazán! Valamennyiüket áthatja az öröm, hogy a saját magukkal, mélyükkel megteremtett kapcsolat nyomán rátalálnak mindig valami újra, amit addig nem fedeztek fel, hiszen megismerik lényük egy újabb darabját, ami egy-egy új lépcsőfok önmaguk és a világ megismerése útján. Gyakran előfordul, hogy a szülők is bekapcsolódnak, kezükbe veszik az ecsetet, vagy nekiállnak gyöngyöt fűzni. Talán nekik még inkább szükségük lenne az önismeret és az önkifejezés valamely formájának gyakori megélésére. Ilyenkor érünk el igazi csodákat, mert amikor leül a szülő is a gyerekek közé, kiszakad a hétköznapi forgatag rohanásából, hirtelen nem tud mit csinálni, le kell lassulnia. Innen nem tud hová elszaladni, még gyorsan elintézni ezt-azt, itt muszáj megállnia, nincs más lehetőség. A közös alkotás pedig fokozza a hatást, a gyerekeknek gyakran dupla örömet okozva. Megnyugszik anya és gyermeke is. Nincs szükségük védőpáncélra, önmaguk lehetnek, megnyílhatnak. Szabadon folyik az alkotás.

     

    - Alapvetően a közösség és a benne zajló alkotás által ismernek meg önmagukból valamit a gyerekek, csodálatos teremtő erejüket használva.

     

    - Igen, ha látják például, hogy a másiknak milyen jól sikerül egy rajz vagy festés, az biztatást ad, hogy akkor nekik is sikerülhet. Sokszor figyelik, a másik milyen színt használ, ötleteket merítenek egymástól. Ők maguk választják ki, mi az, ami éppen kedvükre való… Milyen érdekes ez a kifejezés, mintha valamilyen gyógyszerről beszélnénk... Tudjuk, hogy maguknak a színeknek is gyógyító hatásuk van, hiszen mint minden más, ezek is rezgésekből állnak. Nagyon sokféle és különböző élénkségű szín használatára van lehetőségük. Azt választják ki, ami akkor pillanatnyilag nekik a legmegfelelőbb. Intuitív választások ezek. Mint gyógyírt használják, anélkül, hogy tudnának róla. Harmonizálják energiáikat nemcsak a formába való alkotással, hanem a színek rezgéseivel is. Náluk jobban senki meg nem mondhatná nekik, hogy éppen melyikre van szükségük. Vagy a többletet festik ki magukból, és ezt a színek megmutatják a szemlélőnek, vagy pedig a hiányt pótolják azáltal, hogy egy bizonyos színből mondjuk többet, gyakrabban használnak.

     

    - Vannak olyan gyerekek, akiknél nehéz elindítani ezt a folyamatot, például nem akarják megfogni az ecsetet?

     

    - Általában ugyanazok a gyerekek járnak hozzám fél-egy évig. Sőt nemcsak gyerekek, mert hatéves kortól huszonkilenc évesig találhatók a csoportomban. Ha jönnek újak, akkor azzal kezdjük, hogy bemutatkoznak egymásnak, az új gyerek természetesen még félénk eleinte, de azután hamar beilleszkedik. A foglalkozás elején kicsit beszélgethetnek, hiszen hetente csak egyszer találkoznak. Szeretek minden alkalmat egy kis ráhangolódással kezdeni, ami segíti a gyerekeket abban, hogy minden mást félretéve, valami újat tudjanak befogadni, ami táplálja lelküket, szépérzéküket. Emellett képesek legyenek olyan régi dolgok elengedésére, amelyekre már nincs szükségük. Ez megoldható némi lágy zenével, lazítással, behunyt szemmel, miközben egy kedves mesét elmondok, vagy a vizuális képességeiket életre hívom egy rövid gyakorlattal. Régen leültünk körbe, relaxáltunk, zenére mozogtunk, utánoztuk a fák, a madarak mozgását. Mindennek az a célja, hogy az alkotás mélyen belülről fakadjon, mindenki megtalálhassa magában, mi az a forma, téma, színvilág, amihez az adott napon a legnagyobb kedvet érzi. Nem szeretnék a gyerekekre semmivel sem befolyást gyakorolni, mert amire valóban szükségük van, amiben örömüket lelik, az bennük van, külön-külön egyedileg. Célom, hogy ennek megtalálásában segítsem őket. Amikor nekilátunk az alkotásnak, nagyon sokat kell még nekik segíteni, de amikor már látják az eredményét, megjön a bátorságuk, és ilyenkor csodás látni a mosolyt az arcukon: "Úristen, ilyet tudok készíteni?" A személyiségük kiteljesedésének egyik központi eleme a tökéletes élmény elérésére való képességük, ami mozgósítja a problémamegoldó képességüket, és ez elősegítheti életük kríziseinek hatékony megoldását.

     

    - Nyaranta gyerektáborokat is szerveztek, sőt otthont adtok esetenként más, számotokra rokonszenves szellemi alapról induló szervezetek kezdeményezéseinek is.

     

    - A mi alkotótáborainkon azok a gyerekek vesznek részt, akik évközben is járnak hozzám. Tavaly volt az első ilyen táborunk, de az nem volt bentlakásos. Idén viszont itt az új otthonunkban, Fehértón már lehetőség volt rá, hogy aki szeretne, itt tudjon maradni éjszakára. Nemcsak kézműveskedtünk, hanem nagyon sok mesét is hallgattak egy nagyon jó költő barátom jóvoltából, aki mindig valaki más haja szálából mondott egy-egy új történetet. A hét végére pedig felkészültünk egy meseelőadásra, jelmezeket készítettünk és díszletet festettünk.

     

    - Mit jelent számodra, hogy pároddal, Sólyomfi Nagy Zoltánnal mindketten alkotó emberek vagytok?

     

    - Boldog vagyok, mert most már olyan párkapcsolatban élek, amiben közös az útirány. Mindegyikünk megy a maga útján, de ugyanazokat a dolgokat tanítjuk, más módszerekkel. Zoltán is az alkotásban tud elmélyülni és a zenélésben, éneklésben. Ő régóta foglalkozik az őshagyománnyal, táltos tanításokkal, és átadja tapasztalatait, a megtapasztaláshoz szükséges módszereket az erre nyitott embereknek. Én is nagyon sokat tanultam tőle és tanulok folyamatosan, és ez a folyamat oda-vissza ható. Minden nappal tanulunk valamit, csak meg kell figyelni a dolgokat… Az ének és a zene sajnos mindig hiányzott az életemből, de most már nap nap után részünk lehet benne, amit a gyerekek is nagyon szeretnek. Itt is kapcsolódunk egy kicsit a körhöz. Mint terápia, az ének, a zene és a ritmus időnként részét képezi a foglalkozásoknak. Szeretném minél inkább alkalmazni az együttléteken.

     

    - A szimbólumok gazdagságán keresztül egy megértett ősi világkép, látásmód köszön vissza saját készítésű mandaláidon, festményeiden is. Honnan nyered az ihletet, mit jelentenek neked a hagyományok?

     

    - Mindig vonzott a régiek hagyatéka. Mindenüket sajátkezűleg készítették és olyan ősi motívumokkal díszítették, amik tanítottak, amelyek bölcsességet, a világról alkotott képüket, hitüket tükrözte, közvetítette mindenki felé. Életük egészét átjárta ennek a tudásnak a továbbadása a következő nemzedéknek. Benne élt mindenben a tanításuk: a mesékben, ünnepekben, szertartásokban, énekekben, táncokban, hímzésben, faragásban, az írásban… Édesapám kislánykoromban a Mondák könyvéből mesélt esténként, úgyhogy már korán elkezdtem magamba szívni az ősök tiszteletét és egy nagyon szép képét a világ működésének.Kisgyermekkorom óta szerettem alkotni, bármit, bármivel, a lényeg csak az volt, hogy használhassam a két kezem és a fantáziám. Mindig a természetes anyagokat szerettem, ékszereket készítettem fából, gyöngyből, használtam bőrt és csontot is. Mindent könnyen megtanultam és érdekeltek a különféle technikák. Nem kimondottan a képzőművészet, hanem a kézművesség, illetve azok a tárgyak, amik művészeti alkotások a díszítés és az elkészítés által, de egyben használhatók is.

     


     

    Alkotás a táborban

     

    - Miért a selyemfestést választottad az önkifejezés számodra legjárhatóbb útjaként?

     

    - Véletlenszerűen alakult, mert egyik barátnőmtől kaptam egy kifeszített selyemdarabot és hozzá néhány festéket. Azt mondta, lehet, hogy ez tetszeni fog, és tényleg így volt, szépnek éreztem ezt az anyagot, nagyon jó volt vele dolgozni, csupa örömöt leltem benne. Sok kép készült erre a nagyon tiszta, finom, lágy anyagra, amin varázslatos dolgokat lehet megjeleníteni a szebbnél szebb színekkel. A selyemre festett mandalák olyanok, mint a lágy tavaszi szélben lengedező, hajladozó száz- vagy ezerszirmú virág. Olyanok, mint a gyermekkorunk álmai. És én hiszek abban, hogy az álmok valóra válnak. Amit az ember már gyerekkorában elképzel és megmarad a vágy annak megvalósulására, azok beteljesülnek. Én mindig meseszereplőnek éreztem magam, és úgy tapasztaltam, hogy életem tele van csodákkal, a dolgok pedig végül mindig jól alakulnak. Igen szerencsésnek tartom magam, hogy ezt így megélhetem, és ez azért nagyszerű, mert így lehetőség van mások segítésére, és nemcsak a mindennapok túlélése körül forog a világ.

    Csörgő Zoltán
    XII. évfolyam 9. szám

    Címkék: Aradi Katalin, selyemfestő

      Aktuális lapszámunk:
      2018. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.