Arcképcsarnok

Bagi Iván - Lelke a humoristának is van

Beszélgetés a belső utakról, előző életekről és az elköteleződésről

    Amikor színpadon vagy a televízióban látjuk, nagyokat nevetünk paródiáin és viccein, és azt gondoljuk: könnyű neki, csupa móka-kacagás az élete. A humorista azonban legbelül éppen úgy vívódik és keresi a helyes utat, mint bárki más. Különösen, ha olyan nehéz sorssal született, mint Bagi Iván. Hogyan küzd meg a maga démonaival, és miben látja a lelki fejlődés lehetőségeit? Erről is beszélgettünk, szokatlanul őszintén.


     

    Ha belül béke van, ha önmagával jóban van az ember, akkor sokkal jobban mennek a dolgai

    – Nagy sikerrel tartott előadást és nevettette meg az embereket a Természetgyógyász Magazin karácsonyi fesztiválján. Humorizálni csak azzal lehet, amit ismer az ember. Mennyire áll közel önhöz az ezotéria?

     

    – Manapság, azt hiszem, mindenkihez közel áll. Nehéz volna nem tudomást venni arról, hogy változóban van a világ. Bizonyos elképzeléseket én egy kicsit túlzásnak tartok, de nyitott vagyok és kíváncsi. Azt azonban nem szeretem, amikor az ezotériára való fogékonysággal visszaélnek. Vannak, akik csak anyagiakat akarnak azoktól, akik lelki fejlődést remélnek.

     

    – És hogyan áll a természetgyógyászattal? Van, amit kipróbált?

     

    – Ugyanígy érdeklődéssel, ámde kételkedéssel, fenntartással fogadok minden módszert, amiről először hallok, olvasok. A tapasztalat győzhet meg, de ritkán vagyok beteg, így nemigen járok orvoshoz és természetgyógyászhoz. A kineziológiát és a met-terápiát már kipróbáltam. Mindkettő hasznosnak bizonyult egy darabig, de egy idő után már nem éreztem, hogy továbblépés történne. Akkor abbahagytam.

     

    A beszélgetés folytatását 2014. februári lapszámunkban olvashatják!

    -zimber-, Fotó: Bánkúti Sándor
    XX. évfolyam 2. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2020. április

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.