Arcképcsarnok

Békés Sándor - Mindenki felelős önmagáért

Beszélgetés lapunk szerkesztőbizottságának tagjával

    Kezdetben volt a természetgyógyászat, és egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Az idők során mindkettő meghalt egy kicsit, ma már viszont újból él a természetgyógyászat, és van Természetgyógyász Magazin is. Szerkesztőbizottságának tagjai közül most Békés Sándort szeretnénk bemutatni.  


    – Kacskaringós út vezetett az újságírásig?

     

    – A betűk, az írás bűvöletében éltem, élem az életemet. Az írás mágikus hatalmát kisgyerekként tapasztaltam meg. Édesapám a fronton volt, én apai nagyszüleimnél éltem. Máig izgató, bizsergető emlékem, ahogy nap mint nap várjuk a postást. A jóságra intő, engedelmességre buzdító sorokat nagyanyám olvasta fel. De aztán az én kezeimbe kerültek a levelek. A betűk, a sorok misztikus rajzolata magával ragadta a fantáziámat. Már az írás látványa is elegendő volt ahhoz, hogy semmivé legyenek az édesapámtól elválasztó hatalmas távolságok. Négyéves voltam akkor. Édesapám nem jött haza, leveleit máig őrzöm, és időről időre újra is olvasom őket. Püthagorasz a látható és a láthatatlan világ közötti határjelenségnek nevezte a számokat. De alighanem a betű is az. Kiskamaszként az útleírások és kalandregények segítéségével roppant utazásokat tettem a Föld távoli pontjaira. A betű, a leírt szöveg felszabadít. Már a könyvek látványa, tapintása is örömérzetet kelt bennem. Ennek az élménynek és felismerésnek a jegyében alakult az életem. Nyomdász lettem, betűszedő. Sohasem felejtem el, Alberto Moravia A római lány című regényét szedtem elsőként a Pécsi Szikra Nyomdában, 1959-ben. Ez is ez nagy utazás volt, ámde már nem csupán a térben, hanem erkölcsi értelemben is. Végzettségem szerint magyartanár vagyok és népművelő, sőt egy jó évtizede immár vadgazdálkodási szakmérnök is, mert gyermekkori természetélményeim és az azokra épülő, a természettel volt nagy találkozásaim az évek múlásával már-már „természetvallássá” érlelődtek bennem.

     

    A viszonylag rövid, de meghatározó erejű nyomdászmúlt után, 1964-től újságíró vagyok. A Pécsett megjelenő Dunántúli Naplónál voltam gyakornok, munkatárs, rovatvezető, majd főszerkesztő-helyettes. 1976-ban én kaptam megbízást hazánk első vidéki televízióstúdiójának a megszervezésére. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója alapító főszerkesztőjeként, stúdióvezetőként is újságírónak vallottam magamat. Mert nem a továbbítás eszköze, módja a fontos, hanem csak és kizárólag az üzenet. A tömegkommunikációs eszközök információkat, ismereteket adnak át, ez fontos küldetésük, de aligha elégséges. Az ember boldogságához, harmonikus életéhez több kell. Sok minden kell. Például az, hogy rádöbbenjünk, nem a világot kell megváltani, hanem önnön magunkat

     

    – Ezért született meg a Fűben-fában sorozat?

     

    – A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója előzmény nélküli intézmény volt. Ez meglehetősen göröngyössé tette az utunkat, ugyanakkor élménygazdaggá is. Megélhettük a felfedezések örömét. Nem kaptunk központi irányelveket. Technikailag szerények voltak a lehetőségeink, de a viszonylagos szabadság sok mindent pótolt. Műsorpolitikánk alapját három kérdés, illetve az azokra adott válaszok határozták meg. Hol élünk? Hogyan élünk? Hogyan éljünk?

     

    A „hol élünk” kérdésre történelmi, természetrajzi, néphagyományokat feldolgozó műsoraink válaszoltak. A Dél-Dunántúlon éltünk, a Duna, a Dráva és a Balaton által határolt csodálatos adottságú és örökségű háromszögben, melyet a magyar mediterránumnak is neveznek. Szűkebb hazánk „felfedezése” szinte törvényszerűen eredményezte a nemzetiségi kultúrák, a nemzetiségi jogok iránti érdeklődésünk és elkötelezettségünk kialakulását. Éppen 25 éve annak, hogy német és szerb-horvát nyelven megkezdtük a nemzetiségi műsorok sugárzását! Nem volt rá parancs. A „hogyan élünk” kérdés egyrészt a városi, a lakótelepi magányra irányította a figyelmünket, másrészt az önpusztító étkezési és italozási szokásainkra. Észre kellett vennünk a testi-lelki nyomorúságot. „Sorstársak” címmel ugyancsak Pécsett jelentkezett először egy olyan, speciális küldetésű műsor, mely az egészségkárosodott százezreknek életviteli segítséget, az úgynevezett „teljes értékű” többségnek pedig megértést, támogatást kérő üzeneteket, információkat közvetített. A harmadik kérdés – „hogyan éljünk” – mindezek alapján már megkerülhetetlen volt. És a lehetséges válaszok szinte mindegyikének a centrumában az egészség állt.

     

    Nevezetesen az a felismerés, hogy legfőbb értékünk a testi-lelki egészség. A betegséget, a testi-lelki gondokat az emberek többsége sorscsapásként éli meg. Tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzi magát. A mi üzeneteink ezzel a mentalitással vitatkoztak. Igenis, mindenki felelős önmagáért, és egyben alakítója is saját sorsának! A egészség és a természet egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A természetgyógyászat elismerése, népszerűsítése tehát evidencia volt a számunkra. Logikus lépésként jelent meg tehát műsorstruktúránkban a „Fűben-fában” természetgyógyász-magazin. Mint ahogy az is magától értetődő döntés volt, hogy egy ilyen műsort csak a téma legjobb hazai ismerőivel, művelőivel együttműködve lehet sikerre vinni. Így alakult ki éveken át tartó szoros munkakapcsolatunk a Természetgyógyász Magazinnal. Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a magyar televíziózás első ilyen jellegű műsorát hoztuk annak idején közösen létre! Kedvezőtlen időpontban sugározta az MTV ezt a műsort is, de a nézők megtalálták, utánamentek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ember gondolkodásmódjára, értékrendjére, életvitelére gyakoroltunk kedvező hatást.

     

    – Mik voltak irányítói szemmel a sorozat emlékezetes pillanatai?

     

    – A természetgyógyászattal való közelebbi megismerkedés számomra azért is különleges élmény volt, mert a múltamhoz, a gyermekkoromhoz, a nagyszüleim gondolkodásmódjához és életviteléhez való visszacsatolásként éltem meg. Nagymama ugyanis valóban fűben-fában lelte meg az éppen aktuális panaszaimra az orvosságot. A vízbe dobott izzó faparázstól a gyógyteákon át egészen a vizeletig terjedt „csodaszereinek” köre. Emlékszem, egyszer köcsöggel lefedett égő gyertyát helyezett hasi fájdalmaktól nyögdécselő és görnyedő nagyapám köldökére. És elmúlt a fájdalom. Mélységesen hiszek a fák, a virágok, a napfény egészségvédő, sőt gyógyító erejében. Erdőt-mezőt járó ember vagyok. Azt is mondhatnám, hogy vadász, ha nem akarnám nagyon is határozottan elkülöníteni magamat azoktól a puskás emberektől, akik védett madarakra, elkóborolt kutyákra, fiatal és ígéretes őzekre és szarvasokra lövöldöznek, merthogy megtehetik. Az én vadász mivoltom a természeti népek vadászati szemléletével és gyakorlatával rokon. Isten hatalmat adott az embereknek „a maghozó füvek, a föld minden vadjai, az ég madarai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok felett”, de a hatalom mindenekelőtt felelősséget jelent. Most éppen az ötödik könyvemet publikálom az ember és a természet kapcsolatáról, s azon belül a vadászok felelősségéről. Mert ez a kapcsolat csak etikai tartalmú lehet. Az etika lényege pedig nem más, mint bizonyos esetekben a lehetőségekről való lemondás. „Megtehetném, de nem teszem meg, avagy éppen fordítva: nem lennék köteles megtenni, ám mégis megteszem.”

     

     

    Mindezt azért hoztam szóba, mert a természetgyógyászat szinte határtalan lehetőségeivel kapcsolatos élményeimet jórészt a vadászmezőkön szereztem. Az állatok patikája ugyanis az erdő, a mező, a vízparti nádas! És ebben a patikában nincsenek hiánycikkek! Gennyes sebre, hasmenésre, fájdalomra, sebesülésre, mindenre van orvosság. Az állatok még tudják mindazt, amit mi már-már elfelejtettünk.

     

    – Saját életében hozott-e változást a közelebbi kapcsolat a természetgyógyászattal?

     

    – Életvitelem folyamatosan változik, mint ahogy én is sokat változtam az idő múlásával. Már nem hiszem azt, hogy nekem semmi sem árthat. A nagy, többnyire magányos erdei séták, a magasleseken töltött hosszú, néma órák megteremtették annak a lehetőségét – és ezzel együtt kialakították annak a képességét is –, hogy eltűnődjem saját mivoltomon. A természet már régóta nem díszlet a számomra. Az erdőt járva, az égen köröző réti sast látva az azonosulás élménye hat át. Kapcsolatot érzek a természet tárgyi és égi jelenségeivel, sőt ma már abban is biztos vagyok, hogy ezek a jelenségek hatást gyakorolnak az életemre.

     

    – A természetgyógyászat melyik ágát érzi az egyéniségéhez legközelebb állónak?

     

    – A természetgyógyászat számomra nem egyszerűen természeti eredetű szerek okos és értő felhasználása ilyen vagy olyan panaszok enyhítése érdekében. A természetgyógyászat lényege szerintem a világhoz való viszonyunkban rejlik, annak a milyenségében, azaz bölcsességünk fokában. Mert ha bölcsek vagyunk, akkor különbséget tudunk tenni a lényeges és lényegtelen, a fontos és mellékes, az üres és a tartalmas dolgok között. Én szerencsés embernek érzem magam, mert nem csak a napfelkelte, de a naplemente is gyönyörűséggel tölt el és boldoggá tesz. Hatvanhárom éves vagyok.

    Szabó Z. Levente
    IX. évfolyam 12. szám

    Címkék: Békés Sándor

      Aktuális lapszámunk:
      2019. június

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.