Arcképcsarnok

Beregszászi Ágnes - Nő a csúcsélményben

    Sokszor hallottuk már, hogy Magyarország a rejtező tehetségek hazája. Számtalan gyógyító módszer ismert a világban, sok holisztikus szemléletű eljárásnak pedig már nálunk is dolgoznak képviselői. Legtöbbjük mégsem vált még ismertté, pedig esetenként éppen az ő módszereik lehetnének azok, amelyek valakin úgy segítenek, mintha egyszer csak rátalálna a tökéletes gyógyírra. Sokszor ezt persze megelőzi az, hogy maga a gyógyító talál rá a neki leginkább testhez (és lélekhez, szellemhez) álló módszerre. Beregszászi Ágnes is így lett Vortex-terapeuta. Ha ma megkérdezzük az embereket, hallottak-e már a Vortex-módszerről, százból kilencvenkilenc azt fogja mondani, hogy még soha. Akkor most nekik röviden: a Vortex Healing Nagy-Britanniából származó energetikai lélekterápia, amely által erőteljes gyógyító energiákkal, valamint különleges módon a magasabb tudatossággal kerülhetünk kapcsolatba. A többit, személyes útja példája nyomán is, tudjuk meg Ágnestől.  


    Ahogy így visszatekintek az utamra, önmagam felszabadítása volt az első lépés, jött a szüntelen kiteljesedés, majd a társadalmi szerepvállalás a Luna Nova központ létrehozásával, utána pedig az elindulás az emberi lét egyfajta mélyebb, spirituális megközelítése felé. De jobb, ha a gyerekkorommal kezdem. Sok időt éltünk külföldön édesapám munkája miatt, négy évet Indiában, nagykamasz koromat pedig Indonéziában töltöttem. Indiában kivételes hatások érik az Európához szokott embert, amelyekre egy gyermek talán még érzékenyebben reagál. A szegénység, az utcákat szegélyező fapriccseken zajló élet, a természetesség, amivel az európai kultúrában tabunak számító élettermészetességeket kezelik, mint a szerelem, a születés, a halál, zsigerekig hatol egy gyermek nyitott lelkébe. Egy ír apácarend egyházi iskolájába jártam. Rendszeresen vittek minket szegényházakba, gyermekotthonokba, öregek otthonába – kicsi, aszott testekre emlékszem, bogárfekete szemű, vézna, szomorú gyerekekre… s Teréz anya-arcú, kék szegélyű fehér száriba burkolt, törékeny, mégis erőt sugárzó gondoskodó asszonyokra. Még egy gyermekember elméjében is felbukkan ott a kérdés, mi lehet ilyen körülmények között az élet magasabb értelme. Az a fesztelenség és báj, ahogy az indiai nők, legyenek bármilyen alkatúak, viselik a szárit és nőiségüket, meghaladja azt az elképzelést, amit mi itt a nyugati féltekén a női szépségről képviselünk. Az adzsantai barlangrajzok nőalakjai az esszenciális nőiséget hordozzák számomra. Khajuraho buja erotikát sugárzó szobrai hatottak nyiladozó érdeklődésemre. Képek, érzések, illatok, szagok égtek be mélyen, s egyfajta nagy elfogadás, erőszakmentesség, a másság iránti tisztelet, egy világszemlélet, amit tudatos szinten felnőttkoromban térek vissza-vissza megérteni, felfedezni.

     

    Hasonló erővel él benned Indonézia is?

     

    Indonézia egészen másképp hatott rám. Noha az ország gyönyörű, a kolónia bezártságában, a korlátozott szabadságban, egykorú társak hiányában nehéz volt a kamaszkorom. Tizenkilenc évesen hazajőve úgy éreztem magam, mint aki a Marsról csöppent ide. Ha ismered a Third Culture Kid kifejezést – hát az az életérzés, amit éltem. A TCK-ként felnőtt gyermekek sehol nincsenek otthon igazán, mindenhonnan kilógnak, különböznek. Igyekeznek elfogadást nyerni, alkalmazkodni egy idegen ország szokásaihoz, lelkületéhez, ahová vetette őket az élet, de ez persze soha nem sikerülhet tökéletesen. Azután hazajönnek, és ismét gyökértelenül állnak a korábban otthonosban. Akkoriban még sokkal nagyobb volt a világ, kapcsolattartás hiányában a barátok elvesztek, és igazából senkit nem érdekelt mindaz, ami az életünk volt éveken át, mások szemében leginkább gúnyolni való csodabogarak voltunk. A másság érzése bélyeget hagy a lelken. Ez a felismerés meghatározó életélmény, fontos volt számomra egy időben. Ennek pozitív aspektusait visszakövetelni indultam ismét neki a világnak, immár egyedül. A TCK-k, vagy immár felnőtt „global nomad” emberek otthon vannak majd az egész világban, könnyedén teremtenek kapcsolatokat, s nagy bennünk az empátia és elfogadás. Kreatívak és szabadabbak, nem kötik őket annyira a társadalmi konvenciók. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen – korántsem konvencionális – témákkal és hivatással foglalkozzam, mint például a VortexHealing. Így visszatekintve, és ahogy egyre kisebbé válik ez a glóbusz, arra vágynék leginkább, hogy képesek legyünk hasonló gyermeki nyitottsággal és elfogadással viszonyulni a másik emberhez, a másik kultúrához; hogy felfedezzük egymásban a közöset, és rácsodálkozva tiszteljük a különbségeket, mindazt az értéket, amit egy kultúra hordoz. Azokban a dimenziókban, ahová az energiák révén eljutok, megélem a minden emberben ott rejlő elementáris összekapcsoltságot, univerzális csodát, közösséget.

     

    De ha jól sejtem, előtte még meg kellett küzdened a hazaérkezés utáni itteni „ismerős-idegenséggel”…

     

    Valóban, időbe telt, mire „hazataláltam”. Nem sokkal azután, hogy Indonéziából visszaérkeztem, s még mielőtt végeztem a bölcsészkar angol–magyar szakán, hozzámentem egy fiúhoz, aki először óvott itt ebben az idegen itthoni világban. Majd túlóvott, s tizennégy év házasság alatt a maradék szárnyaimat is megpróbálta levágni. Hagyományos, patriarchális családmodell alakult ki otthon, szigorúan elkülönített férfi-női szerepekkel, egy verbálisan bántalmazó kapcsolatban, tetézve még egy s mással. Nagyon tanulságos volt, igazi kihívás, nehezített menet... Az alapproblémák megdöbbentően sokszor visszaköszönnek a hozzám fordulóknál. Nemhiába jelenik meg a gendertudatos megközelítés, a kommunikáció fontosságának megismertetése a munkámban. Nem működünk tranzisztoros rádió módjára: itt nyomod, és úgy szól, ahogy akarod. Igyekszem támogatni a férfiakat is abban, hogy lépést tudjanak tartani a nőkben zajló változásokkal, igazán partnerekké lehessenek, meg tudjanak felelni a kor változó kihívásainak. Sokat segíthetnek ebben például Szil PéterHétköznapi hímsovinizmus” vagy Patricia EvansSzavakkal verve” című könyvei. Jónai Éva Hava ajándéka számomra az „erőszakmentes kommunikáció” módszerének megismertetése.

     

    Tehát te is megélted azt, hogy „valamennyiünknek pontosan akkora a keresztje, amit ha letesz maga elé, éppen átér a szakadékon, ami előtte van”…

     

    Ez a mondás nagyon tetszik, főleg azért, mert igaz! Ugyanakkor tragikomikus innen visszagondolni, hogy kezdetben azt hittem, a családi fészekkel, a lakásunkkal van valami gond, s lakberendezést meg feng shuit kezdtem tanulni – vagyis a külső otthonomon dolgoztam. Végül is ez indította el a benső világommal való foglalkozást. Egy tanulmányút során kezembe akadt Nancy FridayNők a csúcson” című könyve, és annyira megragadott, hogy – ami kezdetben a legbadarabb vállalkozásnak tűnt – nekiálltam lefordítani. Innentől úgy tűnik, megtaláltam az utam. A megjelentetéshez hamar akadt társ a „Vagina Monológok” kiadójában. A „Nők a csúcson”, mely női sze­xuális élettörténeteket és fantáziákat elemző könyv, életem egyik nagy és tanulságos kalandjává vált – fordításakor belebújtam ennek a százötven nőnek a bőrébe, élveztem az élvezetüket, megszenvedtem a fájdalmaikat. Szinte nem is tudnék olyat említeni közülük, akinek legalább egy mondata ne indított volna meg, vagy ne lendített volna előbbre. Segítettek megismerni, elfogadni, megszeretni nőtársaim a férfiakat, s főképp önmagamat. Örömmel hallom a visszajelzésekből, hogy vannak még nőolvasók, akiknél hasonlóan katartikus a hatása.

     

    Ezen heurékaélmény sodrában, hatására fogtál bele egy gyógyító, szellemi központ kialakításába?

     

    Igen, és létre is hoztam a Luna Nova Test és Kultúra Szalont. Teremteni akartam ugyanis egy helyet, amely ellene dolgozik a populáris áramlatoknak, ellene a pornó sugallta nő- és szexualitásképnek, felszínességnek, sportként űzött kapcsolatoknak. Egy helyet, ahol ismét kapcsolatba kerülhetünk testünk belső bölcsességével, megtapasztalhatjuk, miként viszonyulhatunk hozzá pozitívan, és hogyan bízzuk rá magunkat. Teret akartam adni programoknak, előadásoknak, workshopoknak, amelyek a test kultúrája, egészsége, az intimitás, a szexualitás, a nőiség és férfiasság, a párkapcsolat kérdéseivel foglalkoznak. Fórumot szerettem volna létrehozni, ahol megfogalmazhatjuk nőiséggel, férfiassággal, szexualitással kapcsolatos kérdéseinket, gondolatainkat. Szakembergárdát, elfogadó közösséget kezdtem építeni, hogy közösen keressük az újabb válaszokat. Már a fordítás alatt elkezdett kinyílni számomra a világ. Felkerestem azon emberek közül sokat, akik Magyarországon párkapcsolati témakörben dolgoznak. Hívtam a szexológia, a gender- és társadalomtudományok, a szexuálkultúrával érintkező területek képviselőit, hogy kézzelfoghatóvá tegyük az új tudományos eredményeket, megismertethessük a különböző nézőpontokat. Keresni vágytam a nemek közti kommunikáció, a testünkhöz, a szexualitáshoz való viszonyunk, a párkapcsolati kultúra továbbfejlődési útjait, és ezáltal elősegíteni a fiatalok nevelését, a magasabb szintű szexuális és emberi kapcsolatok kialakulását, az empátia, a tolerancia, a másik iránti megértés növekedését, az önmagunkkal való, a párkapcsolati és a családi harmóniát.

     


     

    Ha jól sejtem, ehhez kevés volt egy ember végtelen lelkesedése?

     

    Valóban azt gondolom, hogy a feladat jóval gigászibb annál, semhogy egy nő egyedül, saját anyagi, fizikai, lelki erejéből egy ekkora álmot a mai magyar valóságra szülhessen. Elfacsarodó szívvel gondolok vissza a Luna Novára. Tennivaló ma is akadna bőven e téren. Ám azért bízom abban, hogy egyszer csak létrejöhet egy összefogás mindazok közt, akik e téren most magányosan dolgoznak, s talán még hatékonyabban tudunk adni a világnak. Noha e kezdeményezés csupán kilenc hónapnyi időt ért meg, mégis nagyon hasznos volt utamon. Temérdek értékes embert ismertem meg, s egyben önmagamhoz is közelebb kerültem. Egy, a szalon tereit átvevő ember, aki amúgy a természetgyógyászat és tudatkutatás területén mozog, vetette oda nekem búcsúzóul azt a mondatot: „Aha, értem, ez volt a Luna Nova… De ki vagy te egyáltalán?” Akkor ez rettenetesen fájt, mégis utólag be kell látnom, hogy valóban, mindenki másnak edénye voltam ott, szervező, háziasszony, de még messze nem jöttem tisztába azzal, milyen képesség, milyen potenciál rejlik bennem. Végül, mondhatni, abortuszhoz mérhető fájdalommal elengedtem a Luna Novát, s elindultam megtölteni ezt az „üres edényt” tartalommal.

     

    Ekkor kerültél kapcsolatba a VortexHealinggel?

     

    Judith Herman a „Trauma és gyógyulás” című könyvben írja, hogy a traumát átélt gyermekekben sokszor különleges transzképességek fejlődnek ki. Számomra lassan vált nemcsak ismeretessé, de elfogadhatóvá az, hogy – talán hála némely gyerekkoromban ért fájó hatásnak – egyfajta érzékenység, képesség rejtezik bennem. Nagyon finoman érzékeltem az engem körülvevő energiákat, a másik ember tudatállapotát. A Vortex-terápia leginkább ezen érzékenység kifinomodásához járult hozzá. Sokat dolgozott a jó sors, míg oda eljuttatott, hogy mind nekem, mind az általam kezelteknek egészen új dimenziókat, nagy távlatokat nyisson meg. Így kerültem először Skóciába, majd Angliába, ahol tenyerén hordozott ez a furcsa, ezerszínű ország, Stonehenge, Avalon, Merlin, tündérek és koboldok hazája, ahol már a múlt század vége óta működik folyamatosan a spirituális gyógyítás iskolája. Rick Weinman, a VortexHealing megalapítója is az itt élő ősi hagyományokból eredezteti ezt a terápiás rendszert, sokadik leszármazott letéteményeseként ennek az energiának. Az egész képzés folyamatos létezés volt a jelenben, a legvalószínűtlenebb, megvilágosító élményekkel. Hídalkotóként kultúrák közt, ahogy már ezerszer életemben, örömmel hoztam onnan Magyarországra a VortexHealinget. Ők meg adták szeretettel, hogy nálunk is merítkezhessünk, töltekezhessünk energiáival, áldásával, s hogy segítsen minket is utunkon.

     

    Mi volt az, ami leginkább megragadott ebben a módszerben, olyannyira, hogy nyilván elkerülhetetlen volt a „találkozásotok”?

     

    Saját élettörténetem okán ujjongva fedeztem fel, hogy a Vortex-módszerben szubtilis, finom megközelítésre lelhetek, amely hatékony segítség nőiségbeli, párkapcsolati téren felmerülő gondok meghaladásában. A VortexHealing a gyökerekhez ás le, mély tudatalatti, a szavakon túli szinten keresi a megoldást. Ez nagy segítség, hiszen a párkapcsolat és szexualitás kényes területén megbúvó fájdalmainkról, félelmeinkről a legnehezebb beszélni, vagy akár csak tudatosítani is ezeket. Ezen energiának a szivárványfényében felkutatjuk és visszaédesgetjük azokat a lélekdarabokat, amelyek elvesztésekor elkallódott számunkra a boldogságra, harmóniára való nyitottság, a benső erőnk, kiegyensúlyozottságunk, a kapcsolat legmélyebb önmagunkkal. Benne fürdőzve szép lassan feloldódnak a félelmeink, engednek az alattomosan gátló, berögzült minták. A VortexHealing testi, érzelmi, gondolati szinten, sőt karmikus szinten is old. A terápia során új tudatosság, új érzékenység, új készségek születnek, örömre fogékony, új érzéki és gondolati pályákat jelölünk ki, tanulunk létezni egyre inkább a jelenben. Mivel párkapcsolatunkban öntudatlanul az első szülő-gyermek kapcsolatunkat vagyunk késztetve újrajátszani, ez az energia nagyon értékes, mivel, mondhatni, képes jóllakatni a nagyon korai életszakaszban keletkezett éhségeket, gyógyítani az ott keletkezett fájdalmakat. Mintha a kvantumfizika törvényeinek engedelmeskedve képes lenne átfolyni téren és időn, oda hatni, ahol legnagyobb a szükség, szinte átírni a történetünket. Más, testtudatosítási és egyéb módszerekből is merítünk a cél érdekében, az élmény és folyamat mindenkinél nagyon személyes és egyedi.

     

    Milyen problémákkal keresnek meg leggyakrabban?

     

    Párkapcsolati gondokkal küszködő nők és párok jönnek hozzám, és én örömmel fogadom őket. Hidat alkotok megint csak, ezúttal két ember között, hidat, amelyen eljuthatnak önmagukhoz és elindulhatnak egymás felé. Párkapcsolatunkban a világot éljük kicsiben. Hiszem és tapasztalom, hogy az önmagával és párkapcsolatában harmóniában létező, boldogságot őszintén adni és kapni tudó ember képes hozzájárulni egy boldogabb világ megteremtéséhez is.

     

    Te hogyan élsz meg egy-egy kezelést?

     

    Amikor segítek egy-egy hozzám fordulónak és csodákat tapasztalunk meg, néha kitárom a tenyeremet, és magam is elnézem, hogyan, s ugyan honnan jön mindez. Beleborzongok az áldottságérzésbe. Mintha a VortexHealing révén további kapuk nyíltak volna meg, amelyeken árad, árad ez a tápláló fény. Rendezni is kellett ezzel az energiával az egymáshoz való viszonyunkat, hiszen zúdult rajtam át, mint a tenger, sokszor a legkisebb hívó szóra, körülöttem bármely segítségre szorulóra, elmosta volna akár a határaimat. Most már értőbb, szelídebb, figyelembe vesz engem is. Vigyázunk egymásra. Vigyázok én is magamra, tudatosan figyelek a testmozgásomra, a kellő pihenésre, a megfelelő táplálkozásra. És nyílik, nyílik napról napra tovább ez a gyönyörűséges világ, a rezgések, energiák, „tudatállapotok szivárványa”, egyre szélesebb spektrumot ölel. A legcsodálatosabb az a minden sejtet, szellemet, lelket betöltő boldogságban létezés, ami be tud köszönteni egy-egy kezeléskor…

     


    Ez a „nyílás”, tárulkozás a múltat is újraértékelteti veled?

     

    Néha úgy érzem, szinte dermedten, hibernálva töltöttem fájóan sok-sok évet. Mintha akkoriban nem lett volna közöm az életemhez, megszakadtam a mindenki másnak való megfelelésben. Mióta rátaláltam az utamra, szinte lábam alá simulnak a lépőkövek, sűrűn követik egymást és intenzívek az életesemények – s egészen más tudatossággal vagyok bennük. Nem mondom, hogy nem találnak meg nehézségek, de valahogy azok mindig jelzések, amelyek elvisznek a továbbfejlődéshez. Ahogy a VortexHealing névben a vortex szó örvényt jelent, úgy vonzza be örvényként magába ez a terápia mindazt, ami hasznos a bontakozásához, sőt az én bontakozásomhoz is. Mostanában Erdei Edit emberien értő közvetítésében éppen a Mantak Chia módszerrel töltekezem, amely a „Multiorgazmusos pár” című könyvéről ismert mester rendszere energetikai belső világunk és szexualitásunk fejlesztésére. Készülök a Kontakt Improvizációs Fesztiválra is, amelyen tavaly már sokat tanultam testtudatosságról és az emberi kapcsolatok szubtilis szinteken való érzékeléséről.

     

    Mint láthatod, nem vagyok afféle elvarázsolt mágus. Létezem a budapesti hétköznapokban, nem kötődöm semmiféle dogmatikus irányzathoz, amolyan „világ vándora” módjára nagy-nagy elfogadásban az iránt, ami éppen itt és most körülvesz. Két kamasz fiammal nagyon jó a kapcsolatom – hiszen egy ritmusban vagyunk –, folyamatosan fedezzük fel önmagunkat. Mióta én vállalom azt, amerre tartok, ők is sokkal felszabadultabbak. Én mindenkit csak arra biztathatok, legyen bátor! Induljon el a megismerés felé, és találja meg önmagát a mindenségben!

    Csörgő Zoltán
    XIII. évfolyam 7. szám

    Címkék: Beregszászi Ágnes

      Aktuális lapszámunk:
      2019. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.