Arcképcsarnok

Bódy Magdi - Repülés a zenével ég és föld között

Bódy Magdi nevét popénekesként ismerte meg a hetvenes évek magyar közönsége, stílusát azonban kezdettől fogva a pop és a dzsessz ötvözése jellemzi. Majdnem a kezdettől, hiszen pályafutása már gyermekkorában elkezdődött. A Magyar Rádió gyermekkórusával bejárta a világot. A hetvenes évek első fele igazán mozgalmas időszak volt az életében: előbb a Korong együttesben alapozta meg hírnevét, majd Vukán György tanítványa volt, elvégezte a Köllő Miklós Pantomim Stúdiót is, s mindeközben a Generál Mikrolied vokál tagjaként énekelt. Az évtized közepétől kezdve szólópályára lépett, a közönség kétszer is az Év Énekesnőjének választotta. Saját zenekarával több száz koncertet adott évente itthon és külföldön. 1981-ben a KFT-vel lépett fel a Táncdalfesztiválon, ám még ugyanabban az évben Kanadába költözött. Sikeres évtizedek után újra itthon énekel, közvetíti azt, amit "az égiek rábíztak".


- Szerettem volna angyalt hozni...

 

- Ó, szóval tudod! Nos, az aranyos, égi segítőtársaim szobrocskáinak gyűjtése régóta szenvedélyem. Ez most divatba jött, örülök is neki, de én már fiatal koromban is valahogy mindig az angyalkákhoz vonzódtam, kerestem ezeket az angyalábrázolásokat. Akkor még nehezen lehetett hozzájutni ilyenekhez, úgyhogy én el is terjesztettem a baráti körömben, hogy az angyalkákat nagyon szeretem. Mondanom sem kell, hogy nekem nem giccset jelentenek, hanem olyasmit árasztanak, amit én jónak érzek, olyan energiát, amivel én szeretek együttműködni. Gyerekkoromban a szüleim elég korán elváltak, és az édesanyám nevelt fel minket a nővéremmel. A családban soha nem esett szó politikáról, vallásról, de én mindig éreztem mélyen magamban, hogy azért valamilyen hitnek kell lennie. Azt hiszem, hogy ez a zenén keresztül jutott el hozzám. A zene volt az, ami továbbvitt engem az életben, és olyan erőt adott, hogy nekem hinnem kell valamiben, hogy el tudjam érni a céljaimat. Az MRT gyerekkórusában megtanultam a saját munkámat értékelni, ez kellett, hogy kiemelkedjem a többiek közül és azon kevesek közé kerüljek, aki kijuthatott Amerikába, Japánba, láthatta a világot...

 

- Óriási élményt jelenthettek gyerekkorodban ezek a külföldi utak, hiszen kitárult számodra a világ...

 

- Igen, de ezt eleinte nem is fogtam fel. Emlékszem arra, hogy amikor Vali néni, azaz Botka Valéria, Csányi László mellett a kórus egyik vezetője, bejelentette, hogy gyerekek, megyünk Japánba, és az én nevemet is mondta, én ránéztem és megkérdeztem, hogy Japán messzebb van, mint a Balaton? Vali néni erre nagyon dühös lett, pedig én azért kérdeztem, mert még a Balatont sem láttam. Nekem Japán vagy a Balaton ugyanolyan távol volt. Valójában mindent, ami az életben igazán mély és fontos, ami egy életre szól, a rádió gyerekkórusában tanultam meg. Akkor tudatosodott bennem az is, hogy én szolgálója vagyok a zenének, s mert engedem, hagyom magam, alázatos vagyok, ezért az engem mindenhova, minden úton el tud vinni. Úgy visz, mint a víz; amikor ráfekszem a vízre, teljesen elengedem magam, és mintha az ég és föld között lebegnék.

 

- Olvastam, hogy nemcsak Japántól Amerikáig mindenfelé, de még Szibériába is eljutottál a zene szárnyán...

 

- Ó, igen, kötelező volt akkoriban ott is turnézni. Nem tudom, hogy ott én voltam-e a első magyar énekesnő, de az első voltam, aki itthon saját zenekart alapított. Bódy Magdi és együttese, ez volt a nevünk, amit azután átváltoztattam Bódy M-re, mert akkor volt nagyon ismert világszerte a Boney M.

 

- Ha már a szójátékoknál tartunk, nekem nagyon tetszett a Bódy and Soul lemezed címe is.

 

- Igen, ezt nem lehetett kihagyni... Nagyon sikeres időszak volt az az életemben, volt olyan év, hogy hat-hétszáz koncertet adtam, nagy tévéműsorokban szerepeltem, majd jött a Táncdalfesztivál... és rögtön utána a kiköltözés Kanadába, Ottawába a külföldi férjemmel. Ez nagyon nagy lépés volt az életemben, bár az első fél évben borzalmasan magam alatt voltam. Akkor jöttem rá, hogy te jó isten, mit vállaltam fel? Így utólag visszagondolva az volt a legeslegjobb dolog, hogy elmentem Magyarországról, mert teljesen más közegbe kerültem, egy idegen, más értékrendű helyre, ahol a megszerzett tudással és tapasztalattal, de mindent elölről kellett kezdenem. Ha belegondolok, nagyon nagy adomány újraindulni az életben, ami nem volt könnyű, mert én azért hozzászoktam, hogy mégiscsak neves művésznő vagyok, ott meg a nevem hallatán csak néztek rám nagy szemekkel. Az első dolgom az volt, hogy beiratkoztam egy nyelviskolába, mert angolul ugyan sokat énekeltem addig is, de nem beszéltem jól. S ahogy az lenni szokott, amikor megtudták, hogy énekesnő vagyok, és mivel elvégeztem egy dzsessztanszakot, taníthatok is, megkértek, hogy tanítsam az ottani színészeket. Így lettem az ottawai konzervatórium tanára, majd önálló énekiskolát is alapítottam. Emellett alakítottam egy együttest, amivel beneveztem mindenféle dalfesztiválokra, amiket rendre meg is nyertem, és ezáltal beutaztam Kanadát. Egyszer Ottawában, a Barrymore nevezetű klubban adtam egy koncertet, ahol a tulajdonosnak annyira megtetszett az éneklésem, hogy azonnal betett engem Buddy Rich világhírű, fantasztikus big band zenekara elé. A következő lépés pedig már az volt, hogy maga Buddy Rich hívott, hogy az ő zenekarával énekeljek. Abban a klubban énekelt Nina Hagen is, Ninával pedig állandóan versenyeztünk, hogy ki a jobb énekes. Amikor Nina turnéra indult az Egyesült Államokba, mindenhol azt terjesztette, hogy "Magdi sokkal jobb énekesnő, mint én vagyok, úgyhogy figyeljetek rá...", egyszóval rengeteget segített, hogy kinyíljanak a kapuk Amerika felé.

 

- Pedig Kanadában már nagyon kezdett fellendülni a karriered...

 

- Csakhogy ugye, mint mondják, kis ember nagy bottal jár; én is nagy álmokat szőttem, és átmentem egyedül New Yorkba. Nem volt elég Ottawa, Toronto, nekem New York kellett. És valóban, végül New Yorkban történtek meg velem azok a csodák, amik teljes mértékben hívő emberré tettek. Ott lett részem olyan élményekben, amelyek megerősítették, hogy igenis van egy felsőbbrendű erő, amivel nagyon nehéz találkozni, de például ha írom a zenét, akkor sikerül. Fogalmazhatok úgy is, hogy ha megnyitom magam az ég felé, azáltal olyan ihlet érkezik hozzám, hogy akár öt perc alatt meg tudok írni egy dalt. Így született a CD-im legtöbb dala. Úgy élem meg, hogy ezeket nem is én írtam, hanem egyszerűen segítettek abban, hogy ide áthozhassam és megmutathassam az embereknek. Úgy érzem, ez tényleg a zene igazi ereje.

 

- Hogy sikerült új életet kezdened, ezúttal már New Yorkban?

 

- Szinte a semmiből építettem fel újra magam, ami azt jelentette, hogy rengetegszer jártam felvételizni különböző színházi és klubbeli fellépésekhez. Hamar szembesítettek azonban azzal, hogy mivel alacsony vagyok, a színházi életben nem érvényesülhetek, így tehát inkább a klubok jöttek be. A Greenich Village híres dzsesszklubnak állandó vendége voltam, s ott viszont találkozhattam Lisa Minellitől kezdve Aretha Franklinig olyan fantasztikus énekesekkel, akikre mindig kíváncsi voltam. Kanada után több nagylemezt készítettem az Egyesült Államokban is. Legnagyobb sikereimet a könnyed dzsesszt játszó Special EFX együttessel értem el, amelynek egyik kulcstagja volt a már sajnos elhunyt, magyar származású ütőhangszeres, George Jinda is. Ők olyan nagyszerű zenészek voltak, akik megengedték azt, hogy repülhessek velük együtt a zenével, csak rá kellett ülnöm a zenei alapokra, mint egy repülőszőnyegre, és szálltunk fel az egekbe. Fantasztikus zenei élmény volt. Velük készíthettem az I love New York című lemezemet, amely saját szerzeményeimet is tartalmazza.

 

- Nem csoda, hogy szeretted a várost, mert ott is versenyeket nyertél...

 

- Igen, egy klubban találkoztam egy zongoristával, akivel minden versenyt megnyertünk. Ő nagyon fontos lett az életemben, talán földre szállt mesterem volt, sok mindenről mesélt nekem, imaginációs gyakorlatokon keresztül is tanított engem. Általa értettem meg rengeteget abból, hogy mi is a létezésünk értelme. Egyszer olyan katarzisélményem volt, hogy azután egy ideig nem akartam énekelni, olyan... hogy is fejezhető ez ki igazán... telítettségem volt. Egy évig sehová nem mentem, semmit nem hallgattam, csak olvastam, megpróbáltam egyfajta egyezséget kötni az égiekkel, hogy nekem valójában mi dolgom van itt a Földön? Borzasztó nagy kihívás volt ebben az átalakulásban, hogy elengedjem magam és hagyjam, hogy az történjen velem, amit a fensőbb hatalmak akarnak. Nagyon fontos időszak volt, igazi vízválasztó az életemben.

 

- Ehhez nagy bátorság is kellett, kevesen képesek arra, ami keleten egy szellemi úton szinte kötelező, hiszen ez egyfajta meditációs elvonulás volt, amire ráéreztél...

 

- Nem is tudtam én akkor azt, csak éreztem, hogy már hat éve ott élek New Yorkban, és ez nem mehet tovább. Az utolsó lökés édesanyám hívása volt, végül is őmiatta mindent eladtam, összepakoltam kint és hazajöttem. Örülök, hogy ezt meg mertem tenni, mert kimenni és hazajönni is óriási lépés volt. De a lényeg az, hogy azért voltam képes erre, mert rájöttem, engednem kell megtörténni a dolgokat, mert bármennyire szeretnék okos lenni, fenn jobban tudják, mire van szükségem. Így hát attól kezdve elkezdtem itthon is dolgozni, lemezeket kiadni. Addig nekem nem volt fontos a lemez, mindig inkább az élő koncertekben hittem, de itthon rá kellett jönnöm, mennyire fontos, hogy maradandó nyoma is szülessen annak, ami születik általam. Első volt a karácsonyi lemezem, a Szeretet, amit egy nyolcvantagú kórussal vettem fel gospel stílusban. Éppen tíz éve, 1999 tavaszán jelent meg újabb nagylemezem Újra itthon címmel. Visszatérésem olyan zenészek közreműködésével történt, mint a szaxofonos Csepregi Gyula vagy Szakcsi Lakatos Béla. Barátaim kérésére énekeltem fel erre az albumra a New York, New York című dalt...

 

- ...amely a zenészszakma véleménye szerint Frank Sinatra slágerének egyik legsikerültebb feldolgozása lett, sőt hallani olyan véleményt, hogy talán te énekled a legjobban az egész világon.

 

- Ezt én is olvastam, és megvallom, nagyon jólesett. Vissza-visszatértem azért New Yorkba, van olyan lemezem, az Itt és Most, melynek zenei előkészületei ott, a dalok végleges formába öntése pedig Budapesten történt. Hogy megvalljam a város iránti érzéseimet, 2002 végén pedig újra csak I Love New York címmel adtam ki szólóalbumot, tíz év munkájának összegzéseként. Van egy klubom Budapesten, ahol rendszeresen, kétszer egy hónapban ezeket a dalokat is énekelem.

 

- Láthatóan nagyon tudod élvezni a jelen pillanatot.

 

- Igen, Az idő kerekén című számom szövege, ami a legújabb CD-men hallható, szintén egy nagyon ihletett pillanatban született, arról szól, hogy az idő kerekével mi nem tudunk ellentétesen forogni, ne vegyük fel a harcot. Az adott pillanatot kell jól megélni - és ezt fel kell tudni vállalni. Hazajöttem, itthon vagyok, és azt teszem, amit a legjobban szeretek. Ezért nagyon hálás vagyok. Nemrégiben elkészült legújabb, Ez az című lemezem, mely nagyon széles skálájú, a funkytól a world musicig sok stílust képvisel, amiben én nagyon otthon érzem magam. Éppen olyan ez a lemez, amilyen itt és most, 2009-ben én vagyok.

Csörgő Zoltán
XV. évfolyam 5. szám

Címkék: Bódy Magdi, zene

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.