Arcképcsarnok

Etienne Kala - Önmegvalósító életvezetés

Beszélgetés Etienne Kala életvezetési tanácsadó-terapeutával

    Először az Alexandra Pódiumon láttam, néhány hónappal ezelőtt a Minőségi Élet Klub interaktív előadóestjén. Érdekes stílus, elgondolkodtató, éles észrevételek és a humor különös egyvelege. Foglalkozik a gondolkodásmóddal, életszemlélettel, tudatosítva az önismeret fontosságát. A tudat működésének különböző aspektusait megvilágítva beszélget az emberi drámákról, az analogikus gondolkodásmódot hirdetve, teszi mindezt kötetlen beszélgetés keretében. Az addig vadidegen beszélgetőtársak pedig egymást túllicitálva nyílnak meg neki és mások előtt.


    Októbertől egy új klubot indít az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Központban: Intimum Klub néven, mely az önismeret és az önmegvalósítás szereteten és szexualitáson át vezető útját veszi a tanítások alapjául.

     

    - Életed eddigi részében többnyire autós vezetéstechnikát oktattál. Bár ez szintén emberekkel való közvetlen kapcsolat, mégis számomra teljesen más területnek tűnik, mint az önismereti útra való rávezetés. Hogyan keveredtél az emberi kapcsolatok, a párkapcsolatok területére?

     

    – Az egyik tréningemen egy hölgy megkérdezte, hogy „most életvezetési vagy autóvezetési tanácsokat adok neki”? Mire én: „mi a különbség?” Az ember ahogy az autóját vezeti, úgy vezeti az életét is, ráadásul pontosan megmutatja más emberekhez való viszonyulását is. Nem hiszek a véletlenekben! Én a szinkronicitásokban hiszek! Oka van annak, hogy itt és most mi egymással beszélgetünk, és annak is, hogy most valaki, aki ezt a cikket olvassa, talán élete minőségi változásának kulcsát tartja kezében. Egyértelmű, hogy a tudás, az információk azért kerülnek az életünkbe, hogy valóra válthassuk általa dédelgetett álmainkat.

     

    – Mit jelent az „intimum”, és mit tartalmaz ez a szó a te rendszeredben?

     

    – Ez a görög eredetű szó az önmagunkkal való teljes őszinteséget jelenti. Az intimum egy komplett rendszer, mely a széles körű előadásoktól a kiscsoportos szemináriumokon át a személyes konzultációkig vagy akár egy Jalymasszázs keretében minden segítséget megad a résztvevőknek arra, hogy tudomást szerezzenek egy minőségi változás lehetőségéről az életükben, kapcsolataiktól a szexuális életükig.

     

    – Mire van szükség egy jó párkapcsolathoz, a boldog és kiegyensúlyozott szexuális élethez?

     

    - Egy jó párkapcsolathoz, lelki boldogsághoz és örömteli szexuális élethez a test, a lélek és a szellem összhangjára van szükség. Fontos, hogy mit gondolsz, hogyan érzel, mit eszel, és az is, miként tartod karban a tested. Az Intimum előadás-sorozat egymásra épülő tematikájában olyan tudásanyaggal találkozhatsz, melyet egy kis odafigyeléssel átültethetsz a gyakorlati életedbe, és máris élvezheted megfiatalító, alakformáló, tápláló, örömöt, boldogságot és élvezetet adó hatását.

     

    – Miért olyan fontos az őszinteség? Hiszen egy olyan világban élünk, ahol elfogadottak, sőt olykor, hogy megfeleljünk a „társadalmi” elvárásoknak, kötelezőek a kegyes hazugságok.

     

    – Az őszinteség az alapja mindennemű boldogság és megelégedettség megteremtésének. Az első lépés mindig az, hogy teljesen tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában. Ismerjük fel vágyainkat, céljainkat, és a folytatásban engedjünk utat tapasztalatainknak, így lehetővé tesszük szellemi-lelki fejlődésünket és a fizikai boldogság és öröm megízlelését.

     

    – Miért pont az intimum módszer? Hiszen aki szeretné jobban megismerni magát, annak rengeteg lehetőség áll a rendelkezésére.

     

    – Valóban. Számtalan előadás, könyv, közösség és más kezdeményezés kínálkozik mindenki számára. Én a szeretet tanítását választottam, a szerelmen és szexualitáson át vezető utat. A belső harmónia, önbecsülés, az örömteli boldogság megélése a szexualitás és érzékiség segítségével igen vidám és hálás dolog. Ráadásul minden ember érintett ebben. Vagy csinálja, vagy szeretné csinálni, vagy félelmeitől körbebástyázva mindent megtesz, hogy elzárja magát az érzelmi és szexuális energia mindent átformáló erejétől.

     

    – A cél tehát a boldogság elérése? Azt hiszem, az egyetlen helyénvaló kérdés: hogyan?

     

    – A megelégedettség, a kiegyensúlyozott boldogság csak lelki ráhangolódással érhető el. Ugyanakkor a test jó állapotának fenntartása nélkül nincs rá semmi esélyünk. A test, lélek és szellem hármas egysége szorosan kapcsolódik egymáshoz, és megbonthatatlan. Csak párhuzamos fejlesztés által érhetjük el célunkat. Különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy mindhárom síkon egyforma mértékben fejlesszük képességeinket.

     

    – Honnan merítetted az alapgondolatokat?

     

    – Az önmegvalósítás ezen módjában indiai, tibeti, kínai filozófiák és gyakorlati praktikák, valamint modern kori megfigyelések segítségével hozzuk a testet megfelelő állapotba. A táplálkozás, a mozgás, a belső béke és csend megteremtésével vágyait ki-ki a maga ízlése szerint örömmel és boldogsággal élheti meg.

     

    – Értem, de az életünknek csak egy szűk szegmense a szexualitás. Ha ez nem is tökéletesen kielégítő, akkor is lehetünk boldogok. Vagy nem?

     

    – Az emberek nem is sejtik, hogy a táplálkozásuk módja, a testük fittsége vagy a gondolatok minősége, illetve érzelmi töltése milyen óriási mértékben befolyásolja a szexuális megéléseik minőségét és az önmegvalósításra alkalmas partneri kapcsolatok kialakulását, működtetését. A nőknél a testiség, valamint a nőiség helyes és teljes megélése – ami mindenki esetében egy kicsit mást jelent – energiát ad, központi mozgatója minden más emberi kapcsolódásnak és tevékenységnek. Befolyásolja a kreativitást, a türelmet, a figyelem irányítását. Természetesen ez a férfiak életére is igaz. Mérhetetlen befolyással van mindannyiunk életminőségére és a boldogság faktorára az élet minden területén.

     

    – Ez lenne az indok, amiért az ember másképp csinálja a dolgait? Te hogy kezdted?

     

    – Változtass! „Ha továbbra is azt teszed, amit mindig is tettél, mindig is azt fogod kapni, amit mindig is kaptál.” Több mint tíz éve indultam el igazi elszántsággal saját magam és feladataim megismerésének útján. A kezdet, úgy vélem, nem különbözött attól, ahogy másoknál is történik. A gondolatindító beszélgetéseket néhány könyv elolvasása követte és különböző előadások meghallgatása. Tudom, hogy minden lépés nagyon hasznos volt, bár menet közben némelyik igen komoly fájdalommal és meglehetősen nagy veszteségekkel járt. Ugyanezt vettem észre magam körül is. Gyakran az emberek egzisztenciális biztonsága, az emberi és párkapcsolata, munkája vagy éppen élete minden területe megsínylette az önismeret addigi hiányát. Csak keveseknél realizálódott a kívánt eredmény. Legtöbben csak a káoszt tapasztalhatták meg, majd a kiábrándultságot.

     

    – Magam is tapasztaltam ezt a jelenséget. Szerinted mi az oka ennek?

     

    – Ennek végtelen egyszerű az oka. Bár az önismeret néhány alapvető szabálya általánosítható, mégis azt mondom, hogy a leglényegesebb pontokon teljesen személyspecifikus. Ezt könnyű belátni. Ha belegondolunk, mindannyian mások vagyunk és máshol tartunk a fejlődésünkben. Ezért bizonyos tanulási fázisokban szükségünk van egy olyan segítő útmutatására, aki már bizonyosan előttünk jár abban a folyamatban, így képes minket vezetni. Behatóan ismeri az ok és okozati összefüggéseket és megtaníthat az analogikus szemléletmódra, amely nélkül a fejlődés elképzelhetetlen. Az ő segítségével azonban a saját kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását. Ma már egyértelműen tudom, annak, aki az előrelépésnek ezt az útját választja, nem szükségszerű a nagy veszteségek megtapasztalása, a fejlődés lehet zökkenőmentes és folyamatosan javuló tendenciát mutató.

     

    – A szerelem mint önismereti út?

     

    – Bármilyen tevékenység alkalmas lehet arra, hogy tanuljunk és fejlődjünk általa. Ezúttal a szerelmet és párkapcsolatot választottam arra a célra, hogy példát mutathassak a nyitott, befogadó emberek számára. Amennyiben emberi kapcsolódásainkat jól használjuk és képesek vagyunk a jeleket jól olvasni, gyors, hatásos és örömteli változásokat érhetünk el életünkben rövid időn belül. Sajnos sokan hosszú éveket élnek le valaki mellett anélkül, hogy ez valóban bölcsülésüket, fejlődésüket hozná. De ez másképp is lehet!

     

    – A társadalmi szokások, elvárások segítik az egyén ilyen típusú fejlődését, boldoggá válását?

     

    – A társadalom, amiben élünk, igen gyakran megköveteli a megfelelési kényszert, beilleszkedést, a társadalmi konvenciók megtartását, az uniformizálódást. Természetesen ez a sok szabályozás és tiltás megakadályozza a szabad önkifejezést, elfojtja a kreativitást, és így lehetetlenné teszi az örömteli emberi és párkapcsolatok kialakulását. Hiszen folyamatos hazugságra, szerepjátékra kényszeríti az embereket a beilleszkedés reményében. A bűntudat igen pusztító mérgével köti gúzsba az ember lelkét, szellemét. Majd minden emberben ott van a félelem, „ha megmutatom valódi énemet, nevetség tárgyává válhatok, nem fogadnak el, esetleg gyengének-sebezhetőnek tűnök mások szemében”. Pedig őszinteség nélkül nincs valódi kapcsolódás egy másik emberhez. Sőt őszinteség nélkül még magunkhoz, a felsőbb énünkhöz sem vagyunk képesek kapcsolódni, hogy meghallhassuk tanácsait, útmutatásait. Pontosan ezt mutatja be „A fiú a tükörből, avagy rekviem a gyerekkorért” című darab is, melyet a Thália Színházban láthatnak az érdeklődők. Magam is láttam ezt a darabot, és életem egyik legjobb színházi élményét adta.


    De ez a darab is azt mutatta, hogy ez a fejlődés nem vihető véghez „izomból”. Ezen az úton a túlzott lázadozás nem vezet célra, mert azzal csupán fájdalmat okozunk magunknak és környezetünknek egyaránt. Sokkal kíméletesebb és jobb megoldás, ha szelíden, de ugyanakkor rendíthetetlenül lépkedünk előre. Meg kell ismernünk emberi drámáinkat, melyekkel magunkat és másokat egyaránt negatív módon manipuláljuk.

     

    – Szóval nincs más dolgom, mint járni az utamat, és a többi jön magától?


    – Igen. Bár ennek valóban elengedhetetlen feltétele, hogy tisztában legyünk vele, mi is a mi utunk. Mit kell megtapasztalnunk, megtanulnunk jelen életünk során. Ehhez a legjobb iránymutatást intuícióink adják, álmainkon és vágyainkon keresztül. Már csak azt kell megtanulnunk, hogyan szabadítsuk fel őket, és miként értelmezzük a kapott képeket, üzeneteket, és hogyan ültethetjük át őket a mindennapi gyakorlatba. Tehát első lépésként ezeket kell megismernünk és elfogadnunk. Ez a mi hajtóerőnk. Amikor ez megvan, elkezd megteremtődni bennünk a belső csend, a nyugalom, az erő, ami megfelelő táptalaja az önkifejezésnek, az őszinteségnek és az örömteli megelégedettséget nyújtó intimitás létrejöttének a kapcsolatainkban.


    Névjegy

    Etienne Kala

    Életvezetési tanácsadó-segítő

    „Egészen apró gyermekkorom óta másként gondolkodónak éreztem magam. Sokszor előfordult, hogy nem tudtam megosztani gondolataimat, intuícióimat, véleményemet másokkal. Annyira eltérőek voltak a környezetemben élőkétől, hogy. csak magamban ápolgattam, gondozgattam őket, és eljött az az idő, amikor teljes mértékben elfojtásra kerültek. 19-20 éves koromban kezdtem el visszatérni hozzájuk és komolyabban foglalkozni az önismerettel. A fiam tíz évvel ezelőtti születésétől felgyorsult és egyben elmélyült ez a folyamat. Ő lett a legnagyobb segítőmesterem és tanítóm. 2003-tól autós vezetéstechnikával foglalkoztam, majd kidolgozva az APS oktatási rendszert, szemléletmód-tréningeket tartottam hét éven keresztül, és ezalatt több mint ötezer embert képeztem személyesen a balesetmentes közlekedésre, autóval és motorral. Ez idő alatt két könyv is született, amely az emberi tudat működését, a figyelem irányíthatóságát dolgozza fel az utakon.

     

    Azért használtam a vezetéstechnikát az önismeret eszközeként az emberek segítésére, mert villámgyors visszajelzései által megkönnyíti a felismeréseket és elősegíti az analogikus gondolkodást. Közel fél éve indítottuk útjára a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházával a Minőségi Élet Klubot az Alexandra kávéházban. Szeptembertől pedig életre kel az Intimum eladás-sorozat az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Központban, amelyben az önismeret tanuló felületéül a szeretet, a szerelem, a szexualitás és az emberi kapcsolatok szolgálnak.

    Perjés János
    XVII. évfolyam 10. szám

    Címkék: Etienne Kala, önmegvalósító életvezetés

      Aktuális lapszámunk:
      2019. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.