Arcképcsarnok

Ferencsik István - A nagy fogyó

Ferencsik István számára lényegében azóta, hogy abbahagyta a versenyszerű sportolást, lassan már húsz éve, problémát jelentett a túlsúly. Biztos nem véletlen, hogy agrármérnökként a természetgyógyászat felé fordult. Fitoterapeutaként és szemtrénerként, valamint akupunktúrás addiktológusként dolgozott évekig, sok embernek segített a fogyásban. Tíz évvel ezelőtt írt egy könyvet, ott volt a nagyáruházak könyvespolcain, meg is vették, nem lett belőle sikerkönyv, de elfogyott. A fogyás ott volt körülötte, éppen csak őt nem érintette, ő nem tudott lefogyni. Másoknál működött a módszere, csak magánál nem, nem érezte hitelesnek egy idő után, hogy ő osszon tanácsokat, inkább visszatért eredeti foglalkozásához. És egyszer csak meghirdették A nagy fogyást...


 

- Néhány évvel ezelőtt még modern mérnökként gondolkodtam, kerestem minden anyagban a hatóanyagot. Mégis volt bennem egy nyitottság, hiszen természetgyógyász-rendelőt működtettem, s egyszer eljutottam Kazanlár Ámin Emilhez, egy a szúfi hagyományban jártas bölcshöz, aki tarot-kártyából jósolt nekem. Attól kezdve éreztem rá arra, hogy ez a világ nem csak az anyagvilág határáig tart. Kazanlár tanár úr ráadásul azt jósolta nekem, hogy a lányom nagyon nagy és pozitív változást fog elindítani az életemben. A sors úgy hozta, hogy végül is a kislányom nevezett be erre a versenyre.

 

- Háromezer ember közül választottak ki tizenkét játékost. Azt is csupán a sors rendezte el, hogy a tizenkét ember között te is ott légy?

 

- Természetesen, bár hozzátartozik, hogy korábban én elvégeztem a Mantra Természettudományi Szabadegyetemet, és nagyon megérintettek a négy éven keresztül ott hallottak. A Mantrán szerzett ismereteimet is felhasználva mentálisan alaposan rákészülhettem a válogatásra, ahová gyakorlatilag már úgy érkeztem, hogy tudtam, ha már ide eljöttem, be akarok kerülni a műsorba. De azért meglepődtem, amikor behívtak a meghallgatásra, mert ott szinte hömpölyögtek a kövérnél kövérebb srácok és hölgyek, pedig előtte azt gondoltam, hogy csak ötven ember lesz. Annak érdekében, hogy emlékezzenek rám, filctollal az egyik vállamra azt írtam, hogy Szandra, a másik vállamra, hogy Norbi, és amikor behívtak, vittem magammal egy törülközőt, egy alexandrás üdítőt a kezemben és egy norbis müzlit az ingem zsebében. Ezek után kiválasztásról kiválasztásra egyre szűkült a kör. Én mindig igyekeztem valami olyasmit tenni, hogy bevéssem az emlékezetükbe magam. A játék vége felé, amikor már összebarátkoztunk a szerkesztőkkel, ők említették, hogy a válogatás során folyamatosan benn voltam a választottak között, nálam egyetlen pillanatig nem rezgett a léc.

 

- Nyilván szerepet játszott ebben a sportolói múltad is, hiszen dzsúdóban országos bajnok voltál egykor...

 

- Biztosan, hiszen a versenyszellem nagyon bennem él, jómagam meg is tettem minden tőlem telhetőt, a műsor során is felvettem a küzdelmet, mint sportoló. Ám az elején azt is éreztem, hogy azt, hogy bejutottam a csapatba, kicsit „magasabb szinten” intézték.

 

- Miért volt annyira fontos neked a részvétel, azon kívül, hogy a lányod nevezett be téged?

 

- Az utóbbi másfél évben száznyolcvanról százkilencvenhárom kilóra felment a súlyom. Korábban nem szedtem vérnyomáscsökkentőt, jó volt az egészségem, de ez már egy kritikus pont volt, innen már nem volt egészségesen visszaút. A lehető legjobbkor jött a verseny. Ez egy válaszút volt nekem, egy lehetőség...

 

- ...s egy jel?

 

- Így van, teljesen világos jelnek tekintettem. Amikor Jakupcsek Gabriella megkérdezte a műsorban, hogy mi az én titkom, elmondtam, hogy hinni kell a Teremtőben és hinni kell a munkában. Ezt vallottam és szerintem ez a siker titka. A hit. Hittem abban is, hogy Béres Alexandra csapatába fogok kerülni, nagyon szerettem volna, hiszen éreztem, hogy ebben a játékban most a női princípiumnak kell győznie. Szandrában egy rendkívül érzékeny, nagylelkű, nagyon nyitott gondolkodású embert ismertem meg. Úgy érzem, az, hogy a mi csapatunk került ki a versenyből győztesen, az annak is köszönhető, hogy ő nagy hangsúlyt fektetett a versenyzők lelkivilágára. Tudja, hogy minden a lélekben dől el. Esténként ennek megfelelően magam is meditáltam. A verseny közepén volt egy pont, amikor egy meditációban egy kocsit láttam, a kocsi előtt egy fekete és egy fehér lovat, amint vágtatnak a mezőn. Éreztem az illatokat, tudtam, hogy ez a két ló nagyon egyformán küzd, mindkettő nagyon erős, nem fognak elfáradni és mennek a célig. És akkor végképp megerősödött bennem, hogy végig akarom csinálni, nyerni akarok. De azért utána is volt a küzdelemben menny és pokol egyaránt. Mondtál egyszer egy nagyon fontos dolgot, halványan elejtetted az óráidon, hogy van egy sajátos elméleted arról, hogy a testünk voltaképpen a tudattalanunk, és hogy a feldolgozatlanságaink ott vannak a testünkben. Ebből én tudtam, hogy szembe kell néznem azokkal a dolgokkal, amik miatt a súly feljött rám.

 

- Ami azt jelenti, hogy ha az ember fogy, öntudatlanul visszaemelődik a tudatába az, amit lefogyaszt a testéből.

 

- Így is lett: amitől én elhíztam, azt mind átéltem. Nagyon érdekes dolog, teljesen beugrott, hogy igazából tőled hallottam ezt, de ez nekem a gondolataimban, a tudatomban már olyan evidenciaként élt a versenyre, hogy világos volt: addig, amíg lelki problémákat nem oldok meg, nem tudok lefogyni. Tudtam, hogy miről szól ez a folyamat, számítottam rá és legyőztem. Nagyon nagy segítség volt az, hogy bármikor felhívhattam Szandit, és tudta, ráérzett, hogy mik azok a mondatok, amit mondania kell nekem. Sokat segített a családom is, köszönöm nekik, hogy négy és fél hónapig csak és kizárólag a fogyással tudtam foglalkozni.

 

– Érezted végig a műsorban, hogy azon túl, hogy ez egy show-műsor, sok embernek példát is mutatsz?

 

– A műsor folyamán is igyekeztem ezeket a számomra fontos dolgokat elmondani. Én váltig úgy érzem, hogy nekem ezt a részvételi lehetőséget felülről intézték. Ez az egész nem azért történt, hogy Ferencsik István fogyjon kilencven kiló hatvan dekát. Sokkal- sokkal többről szólt ez, nagyon érdekes energiaáramlásokat érzek a háttérben. Ám a műsorban nem mindig lehetett tapintani egy ilyen magasztos és felemelő érzést. Óriási, kemény küzdelem volt, ami a fizikai világban zajlott, nagyon-nagyon fizikai körülmények között – de a metafizikai értékek, tudás, támogatás nélkül nem sikerült volna nyernem. Szeretnék az ebből adódó feladatnak megfelelni.

 

- Bár nem követtem a műsort...

 

- ...Tudom, nem nézel tévét...

 

- ...de az eddig elmondottak alapján és téged ismerve sem meglepő számomra, hogy te lettél a nyertes.

 

- Igen, a döntőben én nyertem meg a fődíjat, egy budapesti lakást, de legmélyebben és legőszintébben mondom azt, hogy ez harmadlagos kérdés. Persze nagyon komoly érték egy lakás és az anyagi világban ez egy nagy segítség, de tényleg harmadlagos kérdés, mert én az életemet nyertem vissza ezzel a fogyással! ...Szállóige lett a történet a műsor közben, hogy az Andokban az indián teherhordók időről időre megállnak, leteszik az expedíció csomagjait, s leülnek. Amikor a fehér ember kérdezi, miért, csak annyit mondanak, hogy be kell várniuk a lelküket. Ezt te mondtad egyszer egy előadásodon a Mantrán, emlékszel? Nagyon mélyen belém ivódott akkor ez a történet, és a verseny után is tényleg úgy éreztem, hogy meg kell érkezzen a lelkem. Az egész Szandi-csapat kérdezgette, hogy István, megérkezett már a lelked? De nem csak én vártam a lelkemre, Szandit is eléggé igénybe vette a műsor, ő azt mondta, hogy neki a műsor után három héttel érkezett meg a lelke. Én úgy érzem, hogy eltelt már néhány hónap, mostanában épp megérkezett a lelkem, de azért még várok egy darabot belőle, hogy összeálljon a kép. Jó, hogy bekerültem a műsorba, jó, hogy meg tudtam nyerni, de ez nem a vége valaminek. Most újra egy válaszútnál állok. És szeretnék innen jó irányba indulni.

 

- Van konkrét elképzelésed, hogy innen merre tovább?

 

- Természetesen, szeretnék írni egy könyvet. De érlelődik még bennem a könyv, mert tudom, hogy túl kell mutatnia a fogyókúrán, sokkal több mindenről kell szólnia, mint pusztán A nagy fogyás. Szeretném elmondani például az embereknek azt, hogy döbbenjenek rá, hogy a halál nem létezik. Van, aki mélyen átérzi ezt, de annak, aki eddig a felismerésig nem jutott el, talán nagy segítség lehet. A második téma, amiről írni szeretnék, szintén nagyon egyszerű, mégpedig az, hogy aki olvassa a könyvet, tulajdonképpen jó. Popper Péter egyik előadásán mesélt egy történetet gyermekkorának egy zsidó rabbijáról, aki Mózes első könyvéből idézte, hogy Isten megteremtette a világot, az embert, ránézett és azt mondta, hogy ez jó. Minden embernek tudnia kell magáról, hogy jó! A harmadik dolog az, hogy mindenkinek van feladata, legyen bármilyen élethelyzetben és bármennyi éves, soha nincs késő változtatni!

 

Tényleg úgy érzem, hogy van egy feladatom, ha megadatott nekem egy ekkora változás, az, hogy egy ilyen pozitív dolog történjen az életemben. Nekem legalább ugyanennyit kell segítenem az embereknek!

Csörgő Zoltán
XIV. évfolyam 8. szám

Címkék: Ferencsik István, fogyás, fogyókúra, túlsúly

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.