Arcképcsarnok

Gyó­gyu­lá­sok Is­ten ke­gyel­mé­ből

Rész­le­tek Vá­lóc­zi Jó­zsef be­te­ge­i­nek lev­e­lei­ből


 

2001. de­cem­ber 6-án, haj­na­li fél há­rom­kor erős szív­fáj­da­lom­ra éb­red­tem. A hul­lám­sze­rű­en je­lent­ke­ző fá­jó ér­zés reg­gel­re csak fo­ko­zó­dott. Úgy dön­töt­tünk, ki­hív­juk a men­tő­ket, de előt­te te­le­fo­ná­lunk Vá­lóc­zi úr­nak, aki­vel már ko­ráb­ban kap­cso­lat­ban vol­tunk. Ő meg­hall­gat­ta a pa­na­sza­i­mat, s 5 perc tü­rel­met kért. Ez idő alatt érez­he­tő­en csök­ken­tek a fáj­dal­maim, majd te­le­fo­non kö­zöl­te, hogy hát­só fa­li szí­vin­fark­tu­som van. A vér­rö­göt ál­lí­tó­lag el is tün­tet­te, de en­nek el­le­né­re azt ja­va­sol­ta, hogy men­jek be a kór­ház­ba egy in­fú­zió­ra. Vé­gül sa­ját ko­csi­val be­men­tünk Gyön­gyös­re a kór­ház­ba, ahol EKG- és vér­nyo­más­vizs­gá­lat után rám kö­töt­ték az in­fú­zi­ót. 3 na­pos vizs­gál­ga­tás után azt ál­la­pí­tot­ták meg az or­vo­sok, hogy va­ló­ban volt egy hát­só fa­li in­fark­tu­som, de a rö­göt nem si­ke­rült meg­ta­lál­ni, csak a nyo­mát. Ér­fes­tést és 7-fé­le gyógy­szer sze­dé­sét ja­va­sol­ták, ez utób­biak­tól meg­le­he­tő­sen rosszul érez­tem ma­gam. Vá­lóc­zi Jó­zsef is­mét ke­ze­lés­be vett, mely­nek ered­mé­nye­ként a kór­há­zi kon­troll­vizs­gá­la­ton a ter­he­lé­ses EKG ered­mé­nye ki­tű­nő volt, így el­ma­radt az ér­fes­tés és a gyógy­sze­re­im a mi­ni­má­lis­ra re­du­ká­lód­tak.

(B. Im­re, Gyön­gyös)

 

 

Há­la Vá­lóc­zi Jó­zsef­nek, új­já­szü­let­tem! Pro­b­lé­máim 1985-ben kez­dőd­tek: Va­la­mi meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan, rossz kö­zér­zet lett úr­rá raj­tam, elő­ször rit­káb­ban, majd egy­re sű­rűb­ben. Az erős szé­dü­lés­sel, szív­do­bo­gás­sal já­ró ál­la­pot miatt (mi­köz­ben min­den or­vo­si le­let ne­ga­tív volt) meg kel­lett sza­kí­ta­nom ak­ko­ri ta­nul­má­nyai­mat a Ze­ne­aka­dé­mi­án. Hét év­vel ké­sőbb, egy lel­ki meg­ráz­kód­ta­tás kö­vet­kez­té­ben az em­lí­tett tü­ne­tek még fo­ko­zot­tab­ban je­lent­kez­tek, az ut­cá­ra is alig mer­tem ki­men­ni, foly­ton at­tól ret­teg­tem, hogy eláju­lok. A di­ag­nó­zis: pá­nik­be­teg­ség. Pszi­cho­ló­giai és gyógy­sze­res ke­ze­lé­se­ket kap­tam, me­lyek­től iga­zán nem si­ke­rült meg­gyó­gyul­nom. Ké­sőbb egész­ség­ügyi gond­jaim csak fo­ko­zód­tak, a vér­vizs­gá­lat négy ke­resz­tes can­di­da-fer­tő­zést iga­zolt. Ek­kor egy­szer­re két em­ber is – Tö­rök Szil­vesz­ter pro­fesszor úr, va­la­mint egy ba­rá­tom az Ope­ra­ház­ból – fel­hív­ta a fi­gyel­me­met Vá­lóc­zi Jó­zse­fre, akit azó­ta is éle­tem nagy aján­dé­ká­nak te­kin­tek. A can­di­dá­val a ter­mé­szet­gyó­gyász két ke­ze­lés al­kal­má­val el­bánt, de a leg­na­gyobb meg­le­pe­tés ak­kor ért, ami­kor kö­zöl­te ve­lem: Ta­más, ne­ked több „la­kód” is van! Ma már el­hi­szem, hogy egy em­ber­be, ha meg­fe­le­lő mé­di­um­nak bi­zo­nyul, több ide­gen szel­lem is be­fész­kel­he­ti ma­gát. Mon­da­nom sem kell, Jó­zsef meg­sza­ba­dí­tott a „hí­vat­lan ven­dé­gek­től”, akik po­kol­lá tet­ték éle­tem je­len­tős ré­szét. Azó­ta egy­re töb­bet fog­lal­ko­zom ezo­té­riá­val, szel­lem­vi­lág­gal, és ter­mé­sze­te­sen időn­ként el­me­gyek Hat­van­ba kon­t­roll­ra, no meg egy kis ba­rá­ti be­szél­ge­tés­re.

(C. Ta­más ope­ra­éne­kes, Tö­rök­bá­lint)

 

 

Ha­si fáj­dal­maim 3 év­vel eze­lőtt kez­dőd­tek és vé­res szék­let­tel pá­ro­sul­tak. Há­zior­vo­som gyógy­sze­re­ket írt fel, de ezek nem ol­dot­ták meg a pro­blé­mái­mat. Fáj­dal­mas és kö­rül­mé­nyes bél­tü­krö­zés so­rán szö­vet­min­tát vet­tek, majd kö­zöl­ték ve­lem a di­ag­nó­zis ered­mé­nyét: Crohn-be­teg­ség. Meg­szé­dül­ve tán­to­rog­tam ki a ren­de­lő­ből egy cso­mó re­cepttel a ke­zem­ben. So­ha éle­tem­ben nem hal­lot­tam még er­ről a be­teg­ség­ről, s tu­do­má­som sze­rint a csa­lád­ban sen­ki­nek nem volt ba­ja az emész­tő­rend­sze­ré­vel. A ke­ze­lés so­rán szi­go­rú dié­tá­ra fog­tak, le kel­lett mon­da­nom szin­te va­la­mennyi ked­venc ét­elem­ről. Na­gyon bíz­tam a gyó­gyu­lás­ban, de fáj­dal­maim és a vé­res szék­let to­vább­ra is ma­radt. A ga­sztro­en­te­ro­ló­gus pro­fesszor a stressz­re ve­zet­te vissza az ál­la­po­to­mat (va­ló igaz, ab­ban az idő­ben so­kat ide­ges­ked­tem, hogy elve­szí­tem a mun­ká­mat), majd hoz­zá­tet­te: ez a be­teg­ség na­gyon jól kar­ban­tart­ha­tó. Fél év után pe­dig be­fe­je­zett­nek te­kin­tet­ték a ke­ze­lé­se­met.

 

Éde­sa­nyám köz­ben­já­rá­sá­val ke­rült­em Vá­ló­czi úr­hoz. Őszin­tén szól­va egy ki­csit hi­tet­len vol­tam, de pró­bál­tam ma­gam meg­győz­ni: at­tól, hogy én nem tu­dok bi­zo­nyos dol­go­król, azok még ige­nis lé­tez­het­nek! A természetgyógyász pil­la­na­to­kon be­lül fe­lál­lí­tot­ta a di­ag­nó­zist és meg­kap­tam az el­ső ke­ze­lést. Né­hány ter­mé­sze­tes alap­anya­gú ké­szít­mény és olyan ter­mé­kek fo­gyasz­tá­sát is ja­va­sol­ta, ame­lyek­re idá­ig nem is gon­dol­tam (pl. szil­va­le­k­vár, len­mag). Há­rom nap után azt vet­tem ész­re, hogy nem fáj a ha­sam, egy idő után pe­dig az anyag­cse­rém is nor­ma­li­zá­ló­dott, csil­la­po­dott a vér­zés, el­múlt a szék­re­ke­dé­sem. Má­ig nem fe­lej­tem azt a na­pot, ami­kor ki mer­tem mon­da­ni: meg­gyó­gyul­tam!

 

(D. Krisz­ti­án, Hat­van)

 

 

1999-ben a bal mel­lem­ben da­ga­na­tot tap­in­tot­tam, amit mű­tét­tel el­tá­vo­lí­tot­tak. 2001 de­cem­be­ré­ben meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy a da­ga­nat ki­újult, át­szőt­te és desz­ka­ke­ménnyé tet­te az egész mel­let, át­tét van a nyi­rok­cso­mók­ban, vö­rös fol­tok a bő­rön. Az on­ko­ló­gus azon­na­li mű­té­tet aján­lott, a se­bész vi­szont ak­tuá­li­san műt­he­tet­len­nek nyil­vá­ní­tott és előbb ke­mo­ter­ápi­át ja­va­solt. Et­től hi­he­tet­le­nül le­gyen­gül­tem, az ere­im szét­dur­ran­tak, egy­re sú­lyo­sabb ha­lál­fé­le­lem­mel küz­döt­tem. Ami­kor han­got ad­tam ké­te­lye­im­nek a ke­mo­ter­ápiá­val kap­cso­lat­ban, a fő­or­vos így vá­la­szolt: „Most nem a hosszú éle­té­ért kell küz­de­nünk, ha­nem azért, hogy meg ne hal­jon!” Két­ség­be­esés­em­ben ter­mé­szet­gyó­gyá­szok­hoz fu­tot­tam, így ju­tot­tam el Vá­lóc­zi úr­hoz. Ő – meg­le­pe­té­sem­re – te­le­fo­non, lá­tat­lan­ban fe­lál­lí­tot­ta a pon­tos di­ag­nó­zist, kö­zöl­te ve­lem a da­ga­nat mé­re­tét. Már az el­ső ener­gia­ke­ze­lés ha­tá­sá­ra tap­int­ha­tó­an pu­hább és ki­sebb lett a da­ga­nat a mel­lem­ben, ké­sőbb min­den cso­mó el­tűnt. El akar­tam ke­rül­ni a mel­lem le­vé­te­lét, de Vá­lóc­zi József ar­ra biz­ta­tott, hogy ezt csak az or­vos egye­tér­té­sé­vel tegyem. A mű­tét­re per­sze sor ke­rült, ám a se­bész ál­lí­tá­sa és a szö­vet­ta­ni ered­mény sze­rint a mel­lem­ben nem ta­lál­tak rá­kos elvál­to­zást és a nyi­rok­cso­mók­ban is alig. Vá­lóc­zi úr so­kat se­gí­tett a mű­té­tet kö­ve­tő lába­do­zás ide­jén, és köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en me­gúsz­tam a to­váb­bi ke­mo­ter­ápi­át is. Higgyék el, az ő ké­pes­sé­ge­i­nek nincs ha­tá­ra, s ha a hi­tem az ele­jén is elég erős lett vol­na, bi­zo­nyá­ra nem ve­szí­tet­tem vol­na el a mel­le­met!

(Sz. Ibo­lya, Bu­da­pest)


X. évfolyam 7. szám

Címkék: Válóczy József

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.