Arcképcsarnok

Interjú Návai Anikóval, lapunk hollywoodi tudósítójával

Sohasem szabad visszaélni a bizalommal

    Amikor leülünk beszélgetni, Návai Anikó már túl van az idei Golden Globe-on, de még készül az Oscar-díjátadóra, már eltemették Budapesten Andy Vajnát, de még nem volt meg a Los Angeles-i búcsúztató. Izgulok a találkozás előtt, mint egy kezdő, hiszen az interjúk nagyasszonyával kell interjút készítenem, Hollywood hírességekkel dolgozó riporteréhez készülök, aki egyben kolléga: a Természetgyógyász Magazinban megjelenő sztárinterjú rovata az olvasók egyik kedvence. Természetes viselkedése, őszintesége, kedvessége azonban gyorsan átsegít kezdeti zavaromon.


     

    – Tudom, hogy a napokban több fórumon elmondtad: Andy Vajna közel állt hozzád, 35 éve ismertétek és tiszteltétek, kedveltétek egymást. Mennyire volt szerepe a te pályafutásodban?

     

    – Egymás mellett futott a pályánk, időnként persze keresztezve egymásét. Ahogyan Andy mondta: két magyar előtt nyílnak meg a hollywoodi ajtók, az egyik ő, a másik én. Ez is összekötött bennünket. Valahányszor megérkeztem Budapestre, őt hívtam először, és nemcsak a barátságunk okán, hanem mert tudtam, hogy ki van éhezve a Los Angeles-i hírekre. Előfordult, hogy a reptérről egyenesen hozzá mentem, gyakran néztünk együtt filmeket. Miután én a Golden Globe-díj szavazóbizottságában vagyok benne, és az előbb van, mint az Oscar, ahol viszont ő volt szavazó, elhoztam neki azokat a filmeket, amiket még nem látott. Sok ember tartozik neki hálával. A halála nagy veszteség mindenki számára. A budapesti temetése után, ahogy üldögéltem itthon, rá emlékezve, eszembe jutott, hogy ő írta az Oscar? Oscar! című könyvem előszavát. Elolvastam újra, mert már nem emlékeztem rá pontosan, és akkor döbbentem rá, hogy miről is szól az 1998ban született írása. Nagyszerű filmje, az Evita az előző évben számos díjat és jelölést kapott, de nem kapott Oscart-jelölést, hozzáteszem, méltatlanul. Ez volt az első és szerintem azóta is a legjobb musicalfilm. Andy megérdemelte volna az Oscart, hiszen megint letett valamit az asztalra. Mindig valami újat akart, ő volt az első, aki hozzá mert nyúlni a filmvásznon ehhez a műfajhoz. Pár év múlva a Chicago minden díjat besöpört, pedig az Evita volt a mérföldkő, az első olyan filmmusical, amiben a dalok vitték előre a sztorit, ettől olyan dinamikus, fantasztikus film. Azt hiszem, akkor, az Evita után dönthette el, hogy eljön Hollywoodból.

     

     

    – Sokan azt gondolják, vele készítettél először interjút a hírességek közül, de ez nem így van. 1980-ban Budapesten Sylvester Stallonéval interjúztál a Victory című film kapcsán, fiatal újságíróként.

     

    – Igen, 1980ban az Ötödik sebesség szerkesztő-műsorvezetője voltam, amikor felhívtak, hogy Stallone jön Budapestre forgatni, menjek, készítsek vele interjút. Annyira nem voltam zavarban, hogy kérdés helyett először tüzet kértem tőle. Szerencsém volt, jól sikerült az interjú, bár más aratta le érte a babért. Én addigra már disszidáltam. Andyval csak később, 1984-ben készítettem interjút, a Rambo II. kapcsán. Az Evita forgatását végigkísértem, én láttam az első trailert (filmelőzetest, a szerk.), akkor nagyon jót dumáltunk. Érdekelte a véleményem, engem is az övé, de soha nem kértem tőle semmit.

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin márciusi lapszámában olvashatják!

    Zimber Szilvia
    XXV. évfolyam 3. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. március

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.