Arcképcsarnok

Kis-Kéry Csilla - „Belülről jöjjön, hogy a fű, az zöld...”

Fontos, hogy bele tudjunk feledkezni az alkotásba

    Nemcsak a szem, a hang is a lélek tükre, jut eszembe, amikor Kis-Kéry Csillával találkozom. Apró, törékeny a termete, és mégis, a hangja olyan erőről, mélységről árulkodik, ami kell is ahhoz, hogy értelmi fogyatékos fiatalokkal foglalkozzon. Csilla eredetileg textiltervező iparművész, selyemfestő, most viszont a Csupaszívek Társaságánál vezet vizuális művészeti foglalkozásokat. Ez kézműves-, illetve képzőművészeti foglalkozásokat jelent, olyanokat, ahol a művészi tevékenységek az önkifejezés alternatíváját kínálják a nem vagy nagyon keveset beszélő, avagy rosszul artikuláló fiatalok számára. Akikkel foglalkozik, azok fiatal felnőttek, huszonévesek. Vannak köztük Down-kórral, egyéb értelmi fogyatékkal, epilepsziával élők, és nagyon különböznek az adottságaik, képességeik, valamint motivációik, hogy miért vesznek részt ezeken a képzőművészeti foglalkozásokon.


     

    A családi történetek, majdhogynem legendák szerint volt egy rokonom, aki nagyon szépen rajzolt. A szüleimet nagyon meglepte, mennyit rajzolok, ezért példálóztak vele. Nem ismertem őt, már nem élt, amikor megszülettem, de mindig emlegették és láttam a rajzait. Én inkább kolorista vagyok, a színek adják az egyik kifejezési formám, ilyen előkép nem volt a családban. Mivel az volt az igazán fontos számomra, hogy megpróbáljam a környezetemet átalakítani, a világot „megszerelni”, s mert térben lehet nagyon hatni a világra, manuális és vizuális adottságaim révén először belsőépítész akartam lenni. Azután rájöttem, hogy kudarcnak élném meg, ha nem sikerülne megvalósítanom a terveimet, így a textiltervezés vonzott, mert az kisebb léptékű, egyszemélyes út is lehet. Elvégeztem a főiskolát, mert azt hittem, ez a pálya nekem lett kitalálva. Szebbnél szebb anyagokat tervezni, amik meg is valósulnak, ezzel mentem el dolgozni egy szövőüzembe, de ott is ugyanazt kellett belátnom: ez sem tökéletes feladat, mert a legsilányabb anyagokból készültek a szövetek, ami létrejött, nem az volt, amit én szerettem volna, másfelől ha nem jutnak el az emberekhez a mintáim, akkor minek folytassam? Folyamatosan kerestem a magam útját, miközben voltam festő, akinek a képeit képeslapokon terjesztették és selyemfestőként kiállításokon vettem részt, végül most találtam meg azt a közeget, ahol igény van arra, amit én tudok. És éppen itt háttérbe szorult a művészi alkotásom, nem törekszem kiállításra, arra, hogy magam alkossak.

     

    Hogy jutottál el végül is odáig, hogy mások alkotói folyamatát, sérült felnőttek önkifejezését segítsd, fejleszd?

     

    Néhány éve elkezdtem járni egy jelnyelvtanfolyamra, mert végül is vizuálisan, jelekkel fejeztem ki magam, amikor művészettel foglalkoztam, és nagyon érdekelt ez a folyamat. Kíváncsi is voltam, mennyire tudom elsajátítani a süketek jelbeszédét, mert nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki „megszólaljon” ezen a nyelven és el is tudja mondani, amit akar. Ott találkoztam Csató Zsuzsával, a Csupaszívek Társasága vezetőjével, aki a tanfolyamot szervezte, és megkérdezte, lenne-e kedvem egy karácsonyhoz kapcsolódó foglalkozást tartani náluk. Mély vízbe ugrottam, amikor elvállaltam, de miután régebben is vezettem szakkört, igaz, gyerekeknek, valamennyi tapasztalatom mégis volt. Később kiderült, nem egy alkalomra szól a felkérés, hanem többször is vezethetnék ilyen foglalkozást. Vizuális művészeti foglalkozásnak nevezzük, mert nagyon sok minden belefér. Játékos formában, oldott hangulatban sokféle anyaggal, technikával dolgozunk, mert épp azt szeretném, ha mindenki megtalálná azt a formát, eszközt, ami neki segítséget jelent, hogy ki tudja fejezni azt, amit verbálisan nem tud, amiben örömét leli. Így térben, síkban egyaránt kipróbálunk különböző alkotótechnikákat, a festésen kívül foglalkozunk agyagozással, szövéssel, szobrászkodunk. Olykor gipsz domborműveket festünk, papírmozaikot készítünk színes papírtépésből, vagy éppen kollázsképeket ragasztunk fekete-fehér fénymásolatok felhasználásával, kiegészítésével, továbbrajzolásával, színezésével. Áprilisban színes lenyomatokat készítve ismerkedtünk a zsenge tavaszi levelekkel. A kertemben termesztem a növényeket, azokat is felhasználjuk, növényi nedveket préselünk, és ezekkel festünk. Nyáron nemezelünk, nemezlabdát és rózsás nemezképet készítünk, majd eljön a csuhébabák, egyszerű hangszerek készítésének ideje. Arra is törekszem, hogy kiegészítsem más művészetek megismerésével is a foglalkozásokat, sokszor hallgatunk zenét, ami kapcsolódik egy-egy témához. Alkotótevékenységük közben sokoldalú tapasztalatot szereznek önmagukról és az anyag törvényeiről. A különböző anyagokkal való ismerkedés, gyakran „küzdelem” fejleszti figyelmüket és koncentrációs képességüket, gyakorolják az alkalmazkodást, az önfegyelmet. Tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy egy kép/tárgy elkészítésekor mozgósítani tudják szellemi és lelki képességeiket, s hogy a kezeiket, izmaikat hogyan tehetik képessé elképzeléseik, szándékaik megvalósítására. Örömteli feladatok során nyílik lehetőség a kezük között formálódó szép megtapasztalására.

     

     

    Kézműves foglalkozás, Csupaszívek Társasága

     

    Hogy zajlik egy foglalkozás?

     

    Előző nap felkészülök, szeretem otthon is kipróbálni előbb, ha új technikával, anyaggal akarom megismertetni őket. Minden foglalkozásnak egyedi témája van, ez lehet egy történet vagy egy mese. Vannak, akik nagyon fogékonyak a mesére, mások, fiatal felnőttek már ugye nagyobbnak érezhetik magukat, ők olykor nem. A tavaly őszi foglalkozásokon a meséket hívtuk segítségül, hogy megmozgassuk a fantáziánkat: készítettünk papír színházat, maszkokat, ujjbábokat, és dramatikus játékokban elevenítettük meg őket. Mintázásaink során egyszerű agyagfigurák, papírszobrok, só-liszt gyurma, papírmassza-figurák készültek. Textileztünk: csomózva, tekerve, szőve játszottunk a fonalakkal. Mesebeli tallérokat és levélnyomatos gipszérméket öntöttünk. Pálcás bábokat készítettünk a kedvenc meséikhez, a Csipkerózsikához és Hamupipőkéhez, és báboztunk. Bemelegítésül formatangyakorlatokat végeztünk: különböző kultúrák motívumelemeit festettük, rajzoltuk, így jártuk be a mára jelentésüket vesztett jelek labirintusait.

     

     

    Molnár Laura: Négyszögletű kerekerdő

     

    Biztos azon gondolkozol, amíg nem vagy velük, hogy ki milyen úton indult el, ki hol tart önmaga megélésében, megnyilvánításában…

     

    Igen, és hogy miként tudok mindenkit megszólítani, mi lenne a következő lépés, ami által jobban ki tudja bontakoztatni, meg tudja mutatni magát, ha nem a mesével, akkor egy technikával. Igyekszem tehát felépíteni a foglalkozások tematikáját, ami folyamatosan változik, attól függően, hogy a legutóbbi találkozó óta ki merre mozdult el. Közös játékainkban újra és újra felelevenítjük a megismert technikákat, hogy felébresszünk azokat a képességeket, melyek az önálló munkának feltételei. A különböző anyagokkal és technikákkal való gyakori és ismétlődő találkozások során az élmények tapasztalattá érnek. Nem lefektetett sínen járunk, ahol mindennek úgy kell történnie, ahogy elképzeltem, hanem ha látom, hogy a fonalakkal való munkánál valami új, bensőséges, előmozdító történik, akkor azt folytatjuk. Így bár állandóan keresem az újabb és újabb lehetőségeket, hogy új dolgokat tanuljanak, bizonyos dolgokat ismételgetünk, hogy azok készséggé váljanak. Mindig előre elképzelem a foglalkozás ívét, hogy mi fog történni, azt is, hogy egy foglalkozáson belül kinek mire lesz affinitása, kit hogyan tudok megszólítani. Amikor azután megérkezem, rendszerint nagy örömmel, ovációval fogadnak, ha belépek, rögtön minden a feje tetejére fordul, de ez érthető, hiszen előtte például olvasásórájuk van, ami csendes foglalkozás. Nálam pezseg az élet. Azután elmesélem, megmutatom, hogy mit fogunk csinálni. Nemrégiben papírhajtogatást gyakoroltunk, elkészítettem origamiból egy papír színházat, elmeséltem a távol-keleti Hamupipőkét, azután elkészítettük a szereplőket, hajtogattunk, nyomdáztunk. Elég hosszúak ezek a foglalkozások, a két óra több technikára is lehetőséget nyújt. Amikor elkészültek a bábuk, eljátszottuk a történetet.

     

     

    Bödi Loui festménye

     

    Mi jelent nehézséget, mi igényel különös figyelmet egy-egy alkalommal?

     

    Nagyon kell figyelnem arra, hogy ha valamelyikük közben elfárad, mert esetleg megterhelő számára a technika, lehet, hogy éppen feszültséget kelt a foglalkozás benne, ahelyett, hogy levezetné. Ilyenkor más feladatot találok ki neki, szerencsére jól ismerem őket. Az is fontos, hogy egymáshoz való kapcsolataik is fejlődjenek. Van, akinek ez nehezen megy, itt is születnek barátságok, léteznek ellentétek, éppen ezért fontosak a közös feladatok, hogy az együttműködésben is kipróbálják magukat. Léteznek továbbá tabutémák, mint halál, szerelem… Van, aki előtt nem lehet a halált említeni, de a foglalkozásokon mód nyílik arra, hogy a halált kirajzolják magukból. Tegnap például meghalt egyikük barátja, és a lány a haláleseményt rajzolta le. Annak ellenére, hogy a levélnyomat-készítés technikájával akartunk ismerkedni, hagytam, bátorítottam, és egy nagyon szép képet rajzolt. Utána sikerült levélnyomatot is készítenie… Így a terveim és az ő késztetéseik egymásba fonódnak. Egyszóval érzékenyen kell reagálnom arra, hogy őbennük éppen mi zajlik. Az is kihívás, feladat, hogy az egyébként nagyon szórt figyelmüket ott tartsam a feladaton, az időt, amíg tudnak koncentrálni, próbáljam szélesíteni.

     

     

    Molnár Laura festménye Novák Ádámról

     

    Nemrég a Tüzér utcában volt egy kiállításotok is. Ez hogy jött létre?

     

    Ott tartottak egy Down-kórról szóló konferenciát, meghívtak minket, hogy az épület belső lépcsőházában állítsuk ki az eddig megszületett alkotásokat. Ezeket most még csak a konferencia résztvevői és az ott dolgozók láthatták, de távoli terveim egyike, hogy egy virtuális galériát szervezzek és egyre több kiállítást. A kiállításnak nagyon örültek ezek a fiatalok, mert fontos nekik, hogy megmutassák magukat, hogy megismerhessék őket, hogy akik látják alkotásaikat, megszabadulhassanak előítéleteiktől. Fontos, hogy elmosódjanak a határok a „kinti világ” felé, ahogy egyikük nevezi, megszűnjön a két világ kettéválasztottsága, ami épp abból ered, hogy nem ismerjük egymást. Egy másik tervem az, hogy ne csak vezetett foglalkozások legyenek az alapítványnál, mert lehet, hogy valakinek nem elég hetente az a kétszer két óra, akkor is festhessen, rajzolhasson, gyurmázhasson, amikor nem vagyok ott.

     

     

    Brunner Anikó festménye Lauráról

     

    A Csupaszívek Társasága értelmi sérült emberek és szüleik érdekvédő egyesülete, fenntart egy napközit, támogatott munkaprogramot és támogató szolgálatot. Hány évesek az idejárók és mit csinálnak általában itt a Király utcai épületben és azon kívül az életükben?

     

    Tizennyolc-harmincnégy év közöttiek, akik úgy kerülnek hozzánk, hogy ajánlják nekik ezt a helyet, ha szükséges, segítők kísérik, szállítják őket. Nagyon sok fejlesztő foglalkozás: beszédfejlesztés, háztartás, etikett, masszázs, tánc, kosárlabda, angol-, írás- és számolásórájuk van itt, emellett dolgoznak, például kertészkednek, takarítanak. Foglalkoztatja őket az önálló élet, a párválasztás. Hogy a jövőjüket miként képzelik, arról sokat megtudtam abból, hogy a nyári szünet előtt a mi kis Papírvárosunkat készítettük, felhasználva számos eddig már próbált technikát. Mindenki elkészítette a saját házikóját, de az az érdekes, hogy szerintük jó lenne összeköltözniük valahol. Nem tudom persze, mi a realitása ennek… Sokszor boldogok, sok fájdalmuk, problémáik is vannak. Nekem az a legfontosabb, ha azt látom a visszajelzéseikből, hogy jól érzik magukat, a foglalkozásaimon felszabadultan vesznek részt. Annak ellenére, hogy felnőttek vagyunk, folyamatosan játszunk. Fontos, hogy az önfeledt tevékenység legyen a domináns, bele tudjunk feledkezni az alkotásba és rá tudjunk csodálkozni egymáséira is.

     

     

    Mészáros Ferenc festménye

     

    Hogy tapasztalod, mit hív elő belőlük, hogyan segít nekik, mitől lesznek többek a foglalkozások során megéltek által?

     

    Jó és nehéz kérdések ezek… Azt látom, hogy nagyon szép, amikor valakinek a rajzai elkezdenek színesedni, vagy eddig nem látott formák jelennek meg rajtuk. Ez mindenképp arról tanúskodik, hogy olyan dolgokat hív elő magából, amik addig nem fogalmazódhattak meg, ami addig el volt nyomva benne. A mély belső tapasztalatokat is nyújtó tevékenységek lehetővé teszik a látható, tapasztalható megnyilatkozásaiban gátolt fiatalok számára érzelmeik kifejezését, a belső állapotaik szabad megnyilvánítását. Nálam nincsenek tabutémák, lényegesnek tartom, hogy az őket foglalkoztató aktuális problémákat ki tudják fejezni. Ha valaki monoton módon ugyanazt rajzolja, azt meg kell értenem, hogy mögötte mi van, tényleg nem tud mást, vagy az fontos neki valamiért? Nem szívesen beszélek le valakit arról, amit tesz, de felkínálom neki a lehetőséget, hogy tanuljon például színkeverést. Nem mondom nekik, hogy sötét színeket nem használhatnak, csak vidámakat. Nem baj, ha valaki ki tudja festeni magából, ami nyomasztja, nyugodtan festhet fekete képeket, az már eredmény lesz, ha újra megjelenik a többi szín. Ha valaki csak kéket és pirosat szeretne használni, mert neki az a fontos és nem lehet zöld a fű, akkor azt nem fogom erőltetni. Boldog lennék, ha esetleg egyszer más színeket is használna, szeretném, ha belülről jönne, hogy zöld a fű… Ezek persze valódi dilemmákat is okoznak nekem, mi az, amikor valakinek valamit javasolnom kell, s mi az, amikor békén kell hagynom. Ez mindig nehéz, és mindig személyre szabott döntés.

     

     

    Csillag Borbála festménye Melindáról

     

    Benned mit alakított ez a tevékenység, hogy lendített tovább, adott-e művészi pályádon olyan élményt, amiben több lettél?

     

    A művészi pályám most pihen, nem tudok egyszerre kétféle dolgot csinálni. Nem festek selymeket, ugyanakkor a gondolataimban mégis befolyásol: hogy esetleg mit szeretnék megalkotni. De inkább az együttdolgozásra inspirálnak. Szeretnék velük is majd textilt festeni, gondolkozom, hogyan lehetne az ő motívumaikkal. Én most háttérbe húztam az önkifejezésemet, igyekszem minél jobban rájuk figyelni, ezt fejlesztem magamban. Engem maximálisan kielégít, hogy a rajzaikban gyönyörködöm. Alkotásokat nem nagyon készítek, tárgyakat is legfeljebb csak azért, hogy azzal őket segítsem, például faágakból keretet a szövéshez, bábukat, amikkel bábozunk. Nekem most elég, hogy megismerjem azt az anyagot, amivel épp dolgozunk, és még ha dolgoztam is vele korábban, ennek ellenére ebben a tanítási folyamatban újabb és újabb tulajdonságai, arcai jelennek meg nekem is... Egyelőre csak figyelek és megyek tovább az utamon. Ezt az utat most velük együtt járom.

    Csörgő Zoltán
    XIII. évfolyam 8. szám

    Címkék: Kis-Kéry Csilla

      Aktuális lapszámunk:
      2019. október

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.