Arcképcsarnok

László Ervin: Az egyetlen út a globális egység

    László Ervin professzor fáradhatatlan lelkesedéssel járja a világot, hogy széles körű tudását és globális gondolkodását megossza hallgatóságával, és elősegítse a globális gondolkodás elterjedését, a szuperkoherencia létrejöttét. Budapesten előadást tartott a Természetgyógyász Magazin karácsonyi fesztiválján, és interjút adott lapunknak.


     

    Globális ébredést, ezoterikus forradalmat, holisztikus élet- és társadalomszemléletet, bölcsességen alapuló társadalmat hirdetnek. Szép gondolat, de nem túl idealista, utópisztikus elképzelés ez? ‒ Ha lemondanánk erről, az olyan lenne, mint amikor a beteg lemond a gyógyulásról. Én bizakodó vagyok. Létrejött ennek a modellnek a prototípusa, a Budapest Klub Nemzetközi Hálózata. A Planetáris Tudat Kiáltványban húsz éve megfogalmaztuk céljainkat, a gondolkodás és a cselekvés új követelményeit, a felelősségvállalás és a planetáris tudat szükségszerűségét, és mindez ma is aktuális. Mi a mindennapjainkban igyekszünk összekötve élni és dolgozni, egységben gondolkodni. Ma széjjelszedik mindazt, ami összetartozik, és nem akarják elfogadni, hogy minden mindennel összefügg. Vagy globális egység, vagy az emberiség pusztulása – meggyőződésem, hogy nincs másik út. Ez egy evolúciós szükségszerűség, és persze az evolúcióban semmire nincsen garancia, vagy sikerül, vagy nem. Ha felismertük ezt a szükségszerűséget, nem tehetünk mást, mint ennek megfelelően cselekszünk, élünk és dolgozunk. Minél többen leszünk, annál inkább nő a túlélés valószínűsége, esélye. Az egészséges szervezetben minden összeköttetésben működik együtt. A rákos megbetegedés azért következik be, mert bizonyos sejtek elveszítik a kapcsolatot a többivel, az egész szervezettel. Ma szociális értelemben a társadalom rákban szenved.

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin februári lapszámában olvashatják!

    Zimber Szilvia
    XXIII. évfolyam 2. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. május

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.