Arcképcsarnok

Lőrincz Gabriella - Világokon át

Barangolás a metafizika birodalmában

    Új­ra mű­so­rá­ra tű­zi a Ma­gyar ­Te­le­ví­zió 2. csa­tor­ná­ja a Vi­lá­go­kon át – Ba­ran­go­lás a me­ta­fi­zi­ka biro­dal­má­ban cí­mű sor­oza­tot. Azt a sor­oza­tot, amely annyi aka­dályt le­küzdve szü­le­tett meg, hogy ma­ga is szim­bo­li­zál­ja a ha­gyo­má­nyok és az ősi tu­dás sor­sát: a szét­da­ra­bo­ló­dást, a küz­del­met a fenn­ma­ra­dás­ért és a fel­tá­ma­dást. A sza­krá­lis szá­mok is vissza­kö­szön­nek a tör­té­net­ben: elő­ször hét rész ké­szült el, s a sor­ozat most egé­szült ki újabb öt­tel, hogy ez­zel egy tel­jes ci­klus ti­zen­két da­rab­ját kö­vet­hes­sük fi­gye­lem­mel, néz­hes­sük hé­tről hét­re kedd es­tén­ként az M2 ké­per­nyő­jén. Az egye­dü­lál­ló­an igé­nyes, fi­lo­zo­fi­kus hang­vé­te­lű sor­ozat cél­já­ról Lő­rincz Gab­ri­el­lá­val, a film­sor­ozat szer­kesz­tő­jé­vel és mű­sor­ve­ze­tő­jé­vel be­szél­get­tünk.


    – Hon­nan jött az öt­let, hogy a ha­zai, fo­gal­maz­zunk így: spi­ri­tuá­lis ér­te­lem­ben vett szel­le­mi elit tag­jai­val az ezo­te­ri­kus vi­lág­kép alap­fo­gal­mai­ról ké­szít­sen sor­oza­tot?

     

    – Ez nem annyi­ra öt­let, mint in­kább ben­ső kész­te­tés volt, amely­nek pa­ran­cso­ló ere­je ne­mi­gen ha­gyott szá­mom­ra vá­lasz­tást. A ben­ső kész­te­tés pe­dig sa­ját éle­tu­tam­ból, „fej­lő­dé­si irá­nyaim”-ból, sors­for­du­ló­im ta­pasz­ta­la­tai­ból fa­kadt. Amúgy vi­szont, mint te­le­ví­zi­ós, min­dig fáj­lal­tam, ami­kor ér­té­kes gon­dol­ko­dók­kal ta­lál­koz­tam, hogy csak né­hány mon­dat ere­jé­ig en­ge­dik meg­szó­lal­ni őket, ho­lott ennyi idő ke­vés ah­hoz, hogy fe­lé­pít­se­nek egy gon­do­lat­me­ne­tet. Úgy érez­tem, töb­bet ér­de­mel­nek, sőt, ez szel­le­mi kin­cse­ink el­her­dá­lá­sa is, hi­szen a ké­per­nyőn ke­resz­tül so­kak­hoz jut­hat­ná­nak el ere­de­ti meg­lá­tá­saik ró­lunk, a min­den em­ber kö­zös sor­sát érin­tő kér­dé­se­kről. Ami­kor al­kal­mam nyílt, ele­ve egy el­mé­lyü­lést le­he­tő­vé te­vő for­mát igye­kez­tem ta­lál­ni, így let­tek a fil­mek öt­ven­per­ce­sek, ké­pi és ze­nei anya­guk­ban pe­dig a meg­szó­la­lók mon­da­ni­va­ló­ját szol­gá­lók, sőt fe­le­rő­sí­tők. Úgy gon­do­lom, mi­vel az ér­dek­lő­dők több­sé­ge nem tud el­jut­ni elő­adá­sa­i­kra, so­kak­nak je­lent­het él­ményt lát­ni, hall­gat­ni őket, s nem csak ol­vas­ni mű­ve­i­ket, hi­szen a sze­mé­lyes elő­adás­mód, egy te­kin­tet, egy han­glej­tés sok­szor erő­seb­ben hi­te­le­sít, mint egy fe­je­zet­nyi leírt szö­veg. Rá­adá­sul van­nak ki­tű­nő gon­dol­ko­dók, akik nem annyi­ra az írás­ra, sok­kal in­kább a ver­bá­lis át­adás­ra hi­va­tot­tak. Mind­nyá­juk­nak kö­szö­net­tel tar­to­zom, hogy ön­zet­le­nül ren­del­ke­zés­re áll­tak, és meg­osz­tot­ták ve­lünk tu­dá­su­kat.

     

    Hogy ké­szül egy ak­tuá­lis rész el­ké­szí­té­sé­re, egy-egy be­szél­ge­tés­re?

     

    Elol­va­som a meg­hí­vott sza­kér­tők, gon­dol­ko­dók mun­káit, élet­mű­vük egy-egy al­ko­tá­sát, ami­kor azon­ban már szem­től szem­ben ülünk, még­is­csak a spon­tán be­szél­ge­tés so­drá­ra bí­zom ma­gam, hi­szen több­nyi­re sza­ba­don asszo­ciál­nak. De azért va­ló­szí­nű, hogy nem si­ke­rült vol­na csak úgy szó­ba áll­ni ve­lük, ha nem já­rom már évek óta ma­gam is a ben­ső, önis­me­re­ti utat. Elő­ször olyan al­ter­na­tív gyó­gyí­tó mód­sze­re­ket ta­nul­tam, mint a ki­ne­zio­ló­gia, a re­i­ki, a Bach-vi­rág­ter­ápia vagy a bio­e­ner­ge­ti­ka, majd igye­kez­tem is­mer­ked­ni a csa­krák, me­ri­di­á­nok vi­lá­gá­val. So­kat ol­vas­tam is, idő­vel Ham­vas Bé­la mű­ve­i­re is rá­ta­lál­tam. Ami­kor Ham­vas fi­lo­zó­fiá­já­val ta­lál­koz­tam, az mi­nő­sé­gi vál­to­zást je­len­tett uta­mon. Ham­vas két­ség­te­le­nül olyan em­ber volt, aki meg is va­ló­sí­tot­ta min­dazt, amit leírt a mű­ve­i­ben. Saj­nos már nem hív­ha­tom meg a mű­sor­ba, de szel­le­mi­sé­ge így is je­len van min­den egyes adás­ban, köz­vet­le­nül vagy köz­vet­ve.

     

    - A sor­ozat cí­mé­vel mit sze­ret­né­nek ki­fe­jez­ni?

     

    - A cím a vég­te­len­sé­get kí­ván­ja ér­zé­kel­tet­ni, a kor­lá­tok nél­kü­li­sé­get, a lá­tó­ha­tár tá­gí­tá­sát. Amit egy ilyen sor­ozat meg­cé­loz­hat, az a dog­ma­ti­kus és zárt rend­sze­rek meg­ha­la­dá­sa, a szem­lé­let­vál­tás ösz­tön­zé­se. Más­fe­lől a meg­is­me­rés­nek, amit a vi­lág­ban vég­zünk, szám­ta­lan út­ja van, úgy is mond­ha­tom, hogy a meg­is­me­rés vi­lá­gai is ki­fe­je­ződ­nek ben­ne, hi­szen mást lát meg egy je­len­ség­ben és más­ként be­szél ró­la a pszi­cho­ló­gus, a teo­ló­gus, a fi­lo­zó­fus, a csil­la­gász, az or­vos, más­ként az író, a tár­sa­da­lom­tu­dós vagy az in­for­ma­ti­kus. Min­dan­nyi­an kü­lön vi­lág va­gyunk, sa­ját­os meg­lá­tá­sok­kal, tu­dat­szint­tel, ér­zel­mi kom­ple­xi­tás­sal. Fon­tos, hogy ku­tas­sunk azon sze­mé­lyek után, akik meg­le­pe­té­se­ket tar­to­gat­nak, akik ki­bon­ta­nak, ki­mon­da­nak va­la­mit, ami az ő élet­ta­pasz­ta­la­tuk és tu­dá­suk esszen­ciá­ja. Ve­lük és a né­zők­kel együtt ter­mé­sze­te­sen, ar­ra ke­res­sük a vá­laszt, hogy mi­lyen ren­de­ző elvek tart­ják moz­gás­ban vi­lá­gun­kat, s mi ma­gunk ho­gyan ve­gyünk részt az élet nagy já­té­ká­ban - har­mó­niá­ban ezek­kel az elvek­kel. A vá­la­szok, a köz­gon­dol­ko­dás­hoz ké­pest, al­ter­na­tí­vát mu­tat­nak fel, oly­kor töb­bet is.

     


     

    Al­ter­na­tí­vát, ám ugya­nak­kor va­la­mennyi al­ter­na­tí­va át­gon­do­lás­ra, sőt fo­ko­za­to­san vá­lasz­tás­ra kész­tet…

     

    Igen, mert a tu­da­to­san élt élet­ben az a fő kér­dés: fe­lis­mer­jük-e, hogy mi­vé le­het­nénk és az­zá vá­lunk-e? Ezért fon­tos az ön­re­fle­xió, majd a má­so­dik lé­pés, hogy be­lás­suk: dol­goz­nunk kell ma­gun­kon. Eh­hez vi­szont egy ide­á­nak is él­nie kell ben­nünk, egy ide­akép­nek ar­ról, hogy mi­lyen­nek kel­le­ne len­nünk. Ez olyan élet­pro­g­ram, amely min­den­ki­nek szól. En­nek kap­csán be­szél pél­dá­ul Dúl An­tal teo­ló­gus az ősi böl­cses­ség mai ér­vé­nyes­sé­gé­ről Ham­vas Bé­la szel­le­mé­ben. A transz­cen­dens gon­do­lat, az ide­a­liz­mus nél­kül en­nek a mű­sor­nak sem lát­nám ér­tel­mét. Ham­vas sza­vá­val élve a „kor­rupt lét” tü­krö­zé­se nem elég, ar­ra van­nak más mű­so­rok, új­sá­gok, ame­lyek vál­lal­ják ezt, sőt le is ter­he­lik ez­zel az em­be­re­ket. A „va­ló­sá­got” akar­ják meg­mu­tat­ni, de ha csak a ne­ga­tí­vu­mo­kra he­lye­zik a hang­súlyt, az be­le­nyom min­ket a föld­be. Min­den élő­nek re­mény kell, ki­út, a táv­lat meg­mu­ta­tá­sa, sor­oza­tunk­ban ezért a fo­gó­dzók, irány­jel­ző táb­lák ál­lí­tá­sa is cé­lunk volt. Ugya­nak­kor tu­dom azt is, hogy ez a mű­sor is meg­szű­ri majd a kö­zön­sé­gét, még úgy is, hogy bi­zo­nyos elő­adók üze­ne­tei rejt­je­le­sek, ha úgy tet­szik, ezo­te­ri­ku­sak ma­rad­hat­nak. Azok­nak ad­hat vi­lág­szem­lé­le­ti al­ter­na­tí­vá­kat, aki­ben ott van a nyi­tott­ság az új, a más be­fo­ga­dá­sá­ra, ar­ra, hogy ke­res­het­jük a vál­toz­ta­tás le­he­tő­sé­ge­it.

     

    A sor­ozat nem hát­tér­te­le­ví­zió­zás­ra va­ló, ha­nem a ki­tar­tó és fi­gyel­mes né­zők­nek szán­juk, akik ké­szek kö­vet­ni a fe­je­ze­te­ket - bár az egyes ré­szek ön­ma­guk­ban is ke­rek egé­szet al­kot­nak –, és együtt tö­pren­ge­ni a meg­szó­la­lók­kal, hi­szen en­nek van ér­tel­me. Hi­szek ab­ban, hogy az em­be­re­ket nem le­be­csül­ni kell az­zal, hogy a szín­vo­na­lat le­szál­lít­juk, ha­nem ép­pen el­len­ke­ző­leg: min­den­ki szí­ve­sen ta­lál vissza ön­nön job­bik, ne­me­seb­bik én­jé­hez azál­tal, hogy ér­tel­mes szel­le­mi erő­pró­bá­nak te­szi ki ma­gát.

     

    Mi­ért épp eb­ben a sor­rend­ben tár­gyal­ja a sor­ozat az ezo­te­ri­kus alap­fo­gal­ma­kat?

     

    Az el­ső rész cí­me: Az anyag: ká­prá­zat vagy va­ló­ság? Azért in­dí­tot­tunk ez­zel a té­má­val, mert íme, itt élünk a ma­te­ria­lisz­ti­kus szem­lé­let majd­hogy­nem ki­zá­ró­la­gos­sá­gá­ban, szin­te min­den­ki az anyag­ért, az anya­gi­ak meg­szer­zé­sé­ért ro­han. Az el­múlt év­ti­ze­dek ép­pen­ség­gel nem bá­to­rí­tot­ták az em­be­re­ket, hogy ma­ga­sabb­ra emel­jék a te­kin­te­tü­ket. Az anyag­gal ter­mé­sze­te­sen sok és fon­tos fe­la­da­tunk van, mert az anyag fel­eme­lé­se és meg­ne­me­sí­té­se a cé­lunk, más­fe­lől pe­dig sa­ját anyag­ba zárt­sá­gunk­kal küz­dünk egész éle­tünk so­rán. A film­ben az anyag szub­ti­lis­sá vá­lá­sát kö­vet­jük nyo­mon, szó esik az anyag ener­gia mi­vol­tá­ról, az au­ra, a ho­me­o­pá­tia elve­i­ről, gya­kor­la­tá­ról. Vé­gül el­ju­tunk az ide­ák vi­lá­gá­ig Lász­ló Er­vin pro­fesszor, Sze­pes Má­ria író­nő és má­sok se­gít­sé­gé­vel.

     

    Gon­do­lom, öt­ven perc­ben nem le­het a té­má­kat tel­jes­sé­gé­ben tár­gyal­ni…

     

    Úgy van, in­kább fi­gye­lem­fel­kel­tő gon­do­lat­me­ne­tek lán­co­la­ta egy-egy epi­zód olyan kér­dé­sek kö­rül, ame­lyek­re a vá­laszt min­den­ki­nek ma­gá­nak is ke­res­nie, ku­tat­nia kell. Olyan té­ma­kö­rö­ket vizs­gál, ame­lyek el­ide­ge­nít­he­tet­le­nül hoz­zánk tar­toz­nak; élet, sors, ki­hí­vá­sok, ér­zés és tu­dat, vágy és el­me, múlt és jö­vő, tér és idő. No és per­sze: a ha­lál. A má­so­dik rész­ben pél­dá­ul a po­la­ri­tást, a ké­tar­cú va­ló­ság meg­nyil­vá­nu­lá­sait ves­szük sor­ra. Hi­szen az anyag­isá­gon túl a leg­szem­be­tű­nőbb a ket­tős­ség je­len­lé­te éle­tünk­ben: éj­sza­ka és nap­pal, fér­fi és nő, öröm és bá­nat. Ezt a ha­tal­mas tör­vény­sze­rű­sé­gét úgy pszi­cho­ló­giai vagy in­for­ma­ti­kai, mint teo­ló­giai vo­nat­ko­zás­ban is tár­gyal­juk, de Jan­ko­vics Mar­cell jel­kép­sza­kér­tő pél­dá­ul kul­tú­ran­tro­po­ló­giai szem­lé­let­tel kö­ze­lít hoz­zá. A kö­vet­ke­ző, az őse­le­mek, ős­tör­vé­nyek cí­mű rész­ben a töb­bi koz­mi­kus tör­vényt tag­lal­juk. Ahogy ezek a min­den­ség pil­lé­rei­nek te­kint­he­tők, úgy az ele­mi ener­gi­ák is alko­tó­ele­mei a vi­lág­nak. Itt a jin és jang min­den­re – az aku­punk­tú­rá­ra – is al­kal­maz­ha­tó elve is szó­ba ke­rül dr. Si­mon­csics Pé­ter jó­vol­tá­ból, egy in­for­ma­ti­kus pro­fesszor pe­dig az ős­rob­ba­nás-el­mé­let hi­á­nyos­sá­gai­ról fej­ti ki né­ze­te­it. Az ezt kö­ve­tő rész cí­me: Tér, idő, tu­dat - di­men­zi­ók há­ló­ja. Ere­de­ti­leg a tér­rel és az idő­vel akar­tunk fog­lal­koz­ni, de fel kel­lett is­mer­nünk, hogy nem le­het a tu­dat fo­gal­ma nél­kül ezt meg­ten­ni. Meg­döb­ben­tő fel­fe­de­zé­se­kről esik szó, ame­lyek alap­ján má­ra nyil­ván­va­ló, hogy az idő nem az, ami­nek egy­faj­ta köz­me­ge­gye­zés­sel be­ál­lí­tot­tuk, a tér sem ob­jek­tív ka­te­gó­ria. Min­den re­la­ti­vi­zá­ló­dott, ugya­núgy, ahogy a tu­dat­ról is ki kell je­len­te­ni, hogy nem a ko­po­nyánk fa­lai kö­zött lé­te­zik. En­nek kap­csán a ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek­ről is szó esik. Han­kiss Ele­mért az idő és a mú­lan­dó­ság ter­mé­sze­té­ről, Pau­li­nyi Ta­más pa­ra­ku­ta­tót a tu­dat je­len­tő­sé­gé­ről kér­dez­tem eb­ben a rész­ben, Ma­ko­vecz Im­re épí­tész a tér és hely mi­nő­sé­ge­i­ről be­szélt, Mül­ler Pé­ter író pe­dig a vál­to­zá­sok­hoz va­ló iga­zo­dás­ról.

     

    Az el­ső négy részt há­rom má­sik kö­ve­ti, ame­lyek mind az élet kér­dé­sét jár­ják kö­rül va­la­mi­lyen szem­pont­ból.

     

    Igen, az anor­ga­ni­kus vi­lág tár­gya­lá­sa után a föl­di szín­pa­don meg­je­le­nő élet, a fan­tasz­ti­kus éle­te­ner­gia min­dent át­ha­tó je­len­lé­tét vesz­szük sor­ra. Ezt na­pon­ta meg­cso­dál­hat­nánk, mi­köz­ben ta­lán ész­re sem ves­szük. Az élet le­he­le­te – cél­lal, cél­ta­la­nul? cí­mű rész­ben az evo­lú­ció kér­dés­kö­rét is vizs­gál­gat­juk. Úgy tű­nik, itt már alig van hi­ány­zó lánc­szem, de va­ló­ban így van-e? Grand­pi­er­re At­ti­la csil­la­gász szel­le­mi elve­kről be­szél, ame­lyek a vi­lá­got mű­köd­te­tik, és olyan fo­gal­ma­kra nyíl­ha­tunk meg, mint „mor­fo­ge­ne­ti­kus me­ző”, „bio­ló­giai ener­gia”, amit ötö­dik erők­ént is té­te­lez­nek egyes tu­dó­sok, öko­ló­gu­sok, ami elve­zet­het az élet ere­de­té­hez. Szó esik a ma­te­ria­lisz­ti­kus szem­lé­let be­szű­kí­tő ha­tá­sá­ról, Mi­re­isz Lász­ló mu­tat­ja be azt a fo­lya­ma­tot, ahogy el­ju­tot­tunk a ma­te­ria­liz­mus si­vár vi­lág­ké­pé­hez, amely ma sem túl in­spi­rá­ló, hi­szen már egy má­sik kor­szak kü­szö­bén ál­lunk. S ha már az élet mi­ben­lé­tét tár­gyal­tuk, ak­kor a ka­rak­te­rét, a jel­le­gét is pró­bál­juk meg­fo­gal­maz­ni. Az élet ér­ző, ér­zé­keny és se­bez­he­tő ter­mé­sze­tű. En­nek kap­csán az em­ber kü­lön­le­ges po­zí­ció­ja ko­moly fe­le­lős­sé­get ró ránk. A mi gon­dos­ko­dá­sun­kon mú­lik, hogy mi­lyen élet jut nö­vény­nek, ál­lat­nak, em­ber­nek, mert sen­ki más nem fe­lel ér­tük. Az ér­ző éle­ten túl­lép­ve, ezt kö­ve­tő­en a tu­da­tos élet fo­gal­mát tár­gyal­tuk, töb­bek kö­zött Sá­ri Lász­ló Ke­let-ku­ta­tó se­gít­sé­gé­vel is, aki az ősi kí­nai ér­ték­rend fel­idé­zé­sé­vel gon­dol­kod­tat el ben­nün­ket.

     

    Most ké­szült el a sor­ozat újabb öt ré­sze. Ezek­ben mi­lyen té­má­kat érin­te­nek majd?

     

    Nagy iz­ga­lom­mal vá­rom az új fil­mek pre­mi­er­jét. A nyol­ca­dik rész, A vá­gya­ink vi­lá­ga: kí­sér­té­sek ör­vé­nyé­ben cí­met vi­se­li, és az em­be­ri ösz­tön­vi­lá­got pró­bál­ja be­mu­tat­ni me­ta­fi­zi­kai szem­pont­ból, mert bár meg­szó­lal a pszi­cho­ló­gus hang­ja is Bagdy Emő­ke sze­mé­lyé­ben, de alap­ve­tő­en azt vizs­gál­juk, mi­ként je­le­nik meg a mí­tosz­vi­lág­ban a nő és fér­fi kö­zöt­ti vágy, vagy a tu­dás és a hal­ha­tat­lan­ság vá­gya. Tarr Ben­ce kul­tú­ran­tro­po­ló­gus sze­rint, ha egy ilyen tu­dás bir­to­ká­ban va­gyunk, a ne­mi­sé­gün­ket is job­ban meg­ért­jük, mi az ere­dő­je, cél­ja, ér­tel­me. Min­den, amit meg­te­remt az em­ber, csak a vá­gyai­ból jö­het lét­re, vég­ső so­ron pe­dig az ideá­ból. Lé­te­zik út­ja an­nak is, ahogy az em­ber át­megy a vá­gyak kü­lön­bö­ző fo­ko­za­ta­in.

     

    Ezt meg­ha­lad­va, az El­ménk biro­dal­má­ba ván­dor­lunk to­vább. Pró­bá­lunk ren­det rak­ni a fo­gal­mak kö­zött is, mert kü­lönb­sé­get kell ten­nünk az agy, az ész, az el­me és a tu­dat kö­zött. Hon­nan szár­maz­nak a gon­do­la­tok? Van-e kö­zük a koz­mosz elek­tro­mág­ne­ses je­lei­hez, ahogy Led­nyiczky Gá­bor bio­fi­zi­kus vall­ja? El­ménk fan­tasz­ti­kus ké­pes­sé­ge­it, tu­da­tunk vég­te­len le­he­tő­sé­ge­it ki­hasz­nál­va agyunk új és új, ed­dig nem ak­ti­vált te­rü­le­tei nyíl­hat­nak meg. Ne kor­lá­toz­zuk sa­ját ma­gun­kat azál­tal, hogy rög­zült gon­do­lat­min­ták is­mé­tel­ge­té­sé­vel tölt­jük el éle­tün­ket, gá­tat szab­va fej­lő­dé­sünk­nek. Tu­da­to­sít­suk ma­gunk­ban, mi­re ké­pes az el­me és a tu­dat. Szó esik itt még a jó­gá­ról, a mó­do­sult tu­da­tál­la­po­tról, mint ter­ápi­á­ról, pl. Da­ub­ner Bé­la pszi­chiá­ter mód­sze­re alap­ján.

     

    Nagy lé­pés­nek tű­nik az ed­di­gi irány­vo­nal­hoz ké­pest a ti­ze­dik rész, a Mű­vé­sze­tek üze­ne­te. Mi­ért tar­tot­ta fon­tos­nak a sor­ozat­nak ép­pen ezen a pont­ján meg­vizs­gál­ni, hogy az al­cím­ből in­dul­jak ki, az ih­let és a ma­ni­fesz­tá­ció kér­dé­sét?

     

    A mű­vé­szi al­ko­tás az el­me­biro­da­lom ha­tal­mas ké­pes­sé­gei kö­zé tar­to­zik, de me­ta­fi­zi­kai szem­pont­ból nem csak tu­da­tos te­vé­keny­ség­ről van szó. Az ih­let ere­de­tét ke­res­ve oda ju­tunk el, hogy transz­cen­dens su­gal­ma­zás min­den iga­zi mű­vé­szet. Má­sok mel­lett Vá­sáry Ta­más kar­mes­ter a vér­be­li mű­vészt és spi­ri­tuá­lis gon­dol­ko­dót re­pre­zen­tál­ja. A mű­vé­szet ugya­nak­kor az élet mű­vé­sze­tét is je­lent­he­ti. Kü­lö­nö­sen ak­kor, ha meg­ta­lál­juk a vá­laszt a kö­vet­ke­ző rész cí­mé­ben fel­tett kér­dés­re: Sor­sunk kód­jai - sza­bad­ság vagy de­ter­mi­ná­ció? Itt pél­dá­ul a dhar­ma és kar­ma fo­gal­mát igyek­szünk kö­zel vin­ni a né­zők­höz. Pop­per Pé­ter is se­gít ér­tel­mez­ni a kér­dést, va­jon med­dig ter­jed sza­bad­sá­gunk, il­let­ve mi­re va­gyunk szán­va a sor­sunk ál­tal? Hi­szen na­pon­ta szem­be­sü­lünk az­zal, hogy mit le­het és mit nem. Ugya­nak­kor más a kül­ső és más a ben­ső sza­bad­ság. Egyér­tel­mű­en az a vég­ki­csen­gés, hogy a meg­ha­tá­ro­zott­sá­gok lé­tez­nek, van a tár­sa­da­lom, év­sza­kok, gra­vi­tá­ció, van­nak kor­lá­to­zó erők, de a szel­lem sza­bad­sá­ga te­rén csak én sza­bom meg a gát­ja­i­mat és a le­he­tő­sé­ge­i­met. A szel­lem­ben, a tu­dat­ban van a sza­bad­ság. A ti­zen­ket­te­dik, zárór­ész­ben az ég aka­ra­tát jel­ző asz­tro­ló­gia, a Ji King és a ta­rot, a há­rom ősi és iga­zán au­ten­ti­kus sor­se­lem­ző rend­sze­ré a fő­sze­rep. Utób­bi ki­fej­té­sé­hez Ka­zan­lár Emil ta­rot-fes­tőt kér­tem fel. Ezek az orá­ku­lu­mok mind az ős­múlt­ba ve­zet­nek vissza, így ha meg­ért­jük, hogy mi­ért is ma­rad­tak fenn, an­nál in­kább meg­szív­lel­het­jük ta­ná­csai­kat. Nem le­het vé­let­len, ha ezek a kom­plett rend­sze­rek meg­ma­rad­hat­tak, en­nek ele­ve üze­ne­tér­té­ke van. Nem­csak kul­túr­tör­té­ne­ti szem­pont­ból, ha­nem azért is, mert éle­tünk ak­tív tár­sai le­het­nek. Sor­sunk kód­jai alap­ján szól­nak hoz­zánk az orá­ku­lu­mok, ki­jó­za­ní­ta­nak, és fel­ráz­nak azál­tal, hogy a sa­ját, ad­dig csak sej­tett igaz­sá­gun­kat tu­da­tos­sá te­szik. Nem misz­ti­fi­kál­ni kell eze­ket, de jó, ha tu­dunk ró­la, ezek va­ló­ban hasz­nos se­gít­sé­get je­lent­het­nek an­nak, aki fél­re tud­ja ten­ni eset­le­ges elő­í­té­le­te­it ve­lük szem­ben.

     


     

    Ter­ve­zik-e a sor­ozat foly­ta­tá­sát, s ha igen, mi­lyen té­mák, öt­le­tek van­nak még a tar­so­lyuk­ban?

     

    Amennyi­ben a te­le­ví­zió a jö­vő­ben is le­he­tő­sé­get ad rá, szí­ve­sen foly­tat­nám. Ami­kor az egész sor­o­za­tot meg­ter­vez­tük, sza­kér­tők­kel, így pél­dá­ul Pau­li­nyi Ta­más­sal negy­ven té­mát ne­vez­tük meg. Ezek­ből az el­ső ti­zen­ket­tő ké­szült te­hát el, van­nak bő­ven még to­váb­bi­ak, ame­lyek meg­ér­né­nek egy-egy epi­zó­dot. Ilyen pél­dá­ul az önis­me­ret út­jai, vagy az egész­ség-be­teg­ség kér­dés­kör új kon­cep­ció­ja, amely­ben a leg­fon­to­sabb­nak azt tar­tom, hogy a tu­da­tunk­ban mi­ként le­het meg­te­rem­te­ni az egész­sé­get, hogy mi ma­gunk ho­gyan gyó­gyít­hat­nánk meg ma­gun­kat és ho­gyan őriz­het­nénk meg az egész­sé­gün­ket. Vagy egy má­sik té­ma, a haj­dan­kor­ban el­süllyedt biro­dal­mak tit­kai, kul­tú­rá­juk üze­ne­tei, me­lyek­ről ma már egy­re több könyv szól. Olyan sza­kér­tő­ket is sze­ret­nénk meg­szó­lal­tat­ni az újabb ré­szek­ben, akik te­rü­le­tü­kön ki­ma­gas­ló ku­ta­tók, s ta­lán ke­vés­bé is­mer­tek még, fia­ta­lok, akik még­is nagy tu­dás bir­to­ká­ban van­nak, hi­szen tud­juk jól, fia­tal test­ben oly­kor öreg lé­lek la­ko­zik.

     

    Mit adott Ön­nek a sor­ozat? Hi­szen szel­le­mi gyer­me­ke im­már hé­tesz­ten­dős és a gyer­me­ke­ink­től va­la­mennyi­en so­kat ta­nul­ha­tunk!

     

    Fő­kép­pen azt ta­nul­tam meg, hogy ha nem kö­ve­tem, mé­lyí­tem ma­gam­ban a fe­lis­me­ré­se­ket, nem so­kat ér. A ké­szü­lés köz­ben igyek­szem in­teg­rál­ni a té­te­les tu­dást is, de ez töb­bé már nem elé­gít ki. Szá­mom­ra is fon­tos, hogy amit a fil­me­ken ke­resz­tül hir­de­tek, azt ma­gam is meg­va­ló­sít­sam az élet­ve­ze­tés­em­ben, át­ül­tes­sem a gya­kor­lat­ba. Az pél­dá­ul, hogy átáll­tam a ve­ge­tá­riá­nus ét­ke­zés­re vagy hogy rend­sze­re­sen jó­gá­zom, en­nek a sor­ozat­nak kö­szön­he­tő. A ma­gam számá­ra nem­csak meg­szív­le­len­dő, ha­nem va­ló­ban kö­ve­ten­dő út­tá lett, amit ta­nul­hat­tam. A szel­le­mi út szá­mom­ra azt je­len­ti, hogy szem­be­né­zek a mú­lan­dó­ság gon­do­la­tá­val, s mi­vel pe­dig ez azt üze­ni, hogy ami anya­gi, nem ál­lan­dó, gya­nít­ha­tó, hogy ami örök, az a szel­lem, s így az em­ber a szel­le­mé­vel kezd el fog­lal­koz­ni, azt pró­bál­ja tá­gí­ta­ni, fej­lesz­te­ni. Az a lé­nyeg, hogy szü­les­sen meg ben­nünk egy ben­ső igé­nyes­ség, in­dul­junk el ezen a nagy fel­fe­de­ző úton és tegyünk élet­gya­kor­lat­tá min­den fe­lis­me­rést.

    Csörgő Zoltán
    XII. évfolyam 4. szám

    Címkék: Lőrincz Gabriella

      Aktuális lapszámunk:
      2020. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.