Arcképcsarnok

Müller Péter - Bölcs asszonyok, ostoba férfiak

Beszélgetés lapunk állandó munkatársával

Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy kicsit, de ma már újból él a természetgyógyászat, s van Természetgyógyász magazin is. Müller Péter neve sokaknak egyet jelent a bölcsességgel. Ha vele beszélget az ember, egyszerre éli meg ugyanazon dolog ellentéteit. Mert Müller Péter egyszerre gyermek és aggastyán. Spirituális és praktikus. Nagylelkű, ugyanakkor egészségesen kategorikus. S ezek a tulajdonságok nála nem állnak harcban, nem forgatják ki a személyiségét. Tökéletes egységben, hihetetlenül finom egyensúlyban vannak. Lehet, hogy ez a bölcsesség?  


Visszanézve Müller Péter úgy látja: születésekor hozta magával azt a világot, amelyet később, immár érettebb fejjel kibontott.

 

– Már gyermekkoromban tudtam, hogy az akkor uralkodó elmélet hamis, a marxizmus nem az igazságról szól. Tudtam azt is, hogy amit az akkori jelentős filozófusok nem tudnak, azt a nagymamám pontosan látja és érti. Kiskoromban sok túlvilági élményben volt részem. Fölnéztem az égre, a csillagokra, s átéltem a fölismerést, hogy én onnan jöttem, oda térek majd vissza. Itt a földön csupán vendégségben járok. Ez az élmény hasonlatos volt ahhoz, mint amikor később az ember a világűrbe lépett, és onnan ismert a szülőbolygójára, csak éppen fordítva. Én innen lentről tekintettem fölfelé. A földre születést nagy kalandnak tartottam már akkor is. Hoztam még valamit magammal. A vágyat, a tudást, hogy egyszer jó lenne híres emberré válni. Ennek azonban nem adtam meg a kért árát, hiszen soha nem voltam hajlandó a politikába folyni.

 

– Röviden hogyan jellemezné az akkori világot?

 

– Olyan világban éltem, ahol az embertől elvették a transzcendenciát. Azt gondolom azonban, hogy a sorsunkat jelentősen befolyásolja az önmagunkhoz való hűség. Arra a hűségre gondolok, amely az emlékeinkhez fűz bennünket. Minden ember mást és más élményt hoz magával a földre, s vannak nagyon súlyos karmák is, de ezektől eltekintve, alapvetően képesek vagyunk emlékezni és boldogulni.

 

– Az Atlantisz gyermekei című filmben az öreg így szól a kisfiúhoz: gyermekként az ember gondtalan és boldog, majd felnő, és megszakad a szíve.

 

– Az emberi lélek valamilyen okból visszavágyik a földre, szabályosan kiforszírozza a születését. Újból testben akar létezni, mert a szenvedély és az ambíciók lehúzzák ide, a földi, anyagjellegű dolgok közé. A törvényszerűség burkát áttöri az önakarat. Attól kezdve, hogy megszületik, az ember félni kezd a haláltól. Sírásunk nem más, mint a szenvedés kifejezése. A helytől szenvedünk. Az édesanyák pontosan tudják is, hogy a csecsemő sírdogálása sokkal többről szól, mint az éhség, az álmosság vagy a hasfájás. A testet öltött lélek létfájdalma van benne. Minden színdarabom erről a fájdalomról szól. Először 1990-ben kezdtem nyíltan beszélni a Kígyó és keresztben ilyen kérdésekről.

 

– Miért fontos, hogy megőrizzük magunkban a gyermeket?

 

– A gyermek ezoterikus gondolkodású lény. Jézus is úgy tekintett a gyermekekre, mint ártatlan, nyílt és szelíd lelkekre. Intett is, hogy csak az ártatlanság tiszta hitével lehet az igaz hazába kerülni. A hagyomány tudja, hogy minden emberben benne van a teljesség, ez az ember elidegeníthetetlen sajátja. Más kérdés persze, hogy ez a teljesség az idők során milyen mértékben fojtódik el, szorul háttérbe az emberben. Ha sötét erőknek engedelmeskedünk, akkor a ragyogó, tiszta fények elhalványulnak bennünk.

 

– Igaz, hogy csak akkor ismerjük meg a helyes utat, ha elvétjük azt?

 

– Ez így van. Sorsszerűen átmegyünk az első tévedés állapotán. Az elinduló gyermek és a jézusi gyermek nem ugyanaz. Az egyik még tiszta, a másik már megtisztult. Az egyik még gyanútlan, a másiknak már kifinomult hallása van. Az egyik még nem ismeri a saját erejét, a másik viszont már levágta a sárkányfejeket. A magunkkal hozott tisztaság még bármikor megkísérthető, a visszaszerzett tisztaság viszont már nem. Ez a különbség nagyon lényeges.

 

– Ma már nyíltan beszélhet. Miért a Természetgyógyász magazint választotta legfőbb közvetítőként?

 

– A lappal már nagyon régi a kapcsolatom. Meghatározó az is, hogy a főszerkesztőt igazán szeretem, becsülöm. Külön előny, hogy hölgy.

 

– Ezt ritkán hallani egy férfi szájából.

 

– Lehet, de csak sajnálni tudom, ha mások nem látják, mennyi minden múlik manapság a nőkön. Úgy tapasztalom, hogy spirituális szempontból magasabb szinten állnak, mint a férfiak. S miközben a nők egyre érettebbé, kiforrottabbá váltak, mi valahogy lemaradtunk mögöttük. A különbség jól érzékelhető. Tulajdonképpen a bölcs anyák és az ostoba apák korát éljük.

 

– Milyen az igazi férfi?

 

– Papírforma szerint az úgynevezett igazi családban az apa, vagyis az atya bölcs, erélyes, hősies, tökéletesen megbízható, vagyis olyan, akinek a személyiségét mintául véve a gyermek kialakíthatja magában az istenképzetet. Na de hol van ilyen férfi manapság? Ha van is, nagyon ritka. Ez az emberiség nagy családjával kapcsolatban is így van. Egy jó vezető a szélesebb társadalomért, az egész földi életünkért képes a felelősségvállalásra. Okosan irányít, rendíthetetlenül, s nem roppan össze az első nehézség súlya alatt. De nincs ilyen atyja a látható világnak. Az emberek nagyon megszenvedik a hiányát, ezért hajlamosak bármilyen idiótát atyaként tisztelni. Márpedig ha igazi papája van a világnak, akkor abban a világban nagyon jó élni. Ha törődés, figyelem van, akkor nagyobb az esély arra, hogy érthető különbséget tegyünk a világosság és a sötétség között.

 

– A nők is csak emberek.

 

– Igen, de valahogy lehagyták a férfiakat. Miközben nincsenek igazi atyák, vannak nagyon jó anyák. Ezt világméretekben is meg lehet figyelni. Az atyák bölcsességének hiányáról árulkodik a harc, a nyomor, a halál. Nagyon sok helyen kell az életnek végérvényesen elromolnia ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: a férfiaknak komolyan fejlődniük kell. Magam is nőként, szinte anyaként élem meg például a háborút. Nem üzletet, pillanatnyi sikert, hatalmat látok benne, hanem halált, lelki gyötrelmet, sötét erőket. Azt hiszem, manapság az anya egyet jelent a nagybetűs emberrel. Aki a pusztulást nem anyaként éli meg, az nem igazi emberként éli meg. Nem azt állítom, hogy a nők szentek, de azt igen, hogy tudnak valamit, amit a férfiak nem. A Szűzanyáról szóló, Tolcsvayval készített színpadi művünknek nem véletlenül van egy ilyen sora: „Jöjjön el az anyák kora végre.”

Niczky Emőke
IX. évfolyam 7. szám

Címkék: Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2020. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.