Arcképcsarnok

Müller Péter - Össze kell szeretni az embereket

Interjú a készülődő új világról és az ő világáról

Müller Péter 2011. december 1-jén 75 éves lett. Lelke mint a huszonéveseké, fizikuma egy ereje teljében lévő férfié, szelleme és tudása a több száz éves bölcsé. Nem kell őt bemutatni e lap olvasóinak, hiszen állandó rovata az egyik legkedveltebb írás minden hónapban. Születésnapja alkalmából otthonában kerestük fel, és őt, aki mindig másokra kíváncsi, most egy kicsit önmagáról is faggattuk. Tegeződve, hiszen az ő közvetlen stílusához ez illik, s mert kedves kollégánknak mondhatjuk.


– Fantasztikus sikered volt az Ezoterikus Karácsonyi Fesztiválon, ahol két előadást is tartottál, és majd szétszedtek a dedikálásra váró olvasók. Azt mondtad a 2012-re jósolt világvégével kapcsolatban, hogy sok világvégét megértél már, és reméled, még sokat fogsz. Kívánjuk, hogy így legyen. De azt is mondtad, hogy gyökeres változásoknak kell jönniük. Azért van káosz a világban, mert a családok szétesnek, és azért nem működnek a családok, mert férfi és nő elhagyta a kijelölt helyét. Úgy kell ezt érteni, hogy szerinted a nő menjen vissza a konyhába és a gyerekszobába? Írásaidban viszont hangsúlyozod: a nő is ember, egyenrangú a férfival, sőt a jövő letéteményese. Én itt ellentmondást érzek.

 

– Nincs ellentmondás. Attól, hogy egy minta összetörik, még megvan, csak darabokban. Attól, ha a világ a feje tetejére áll, még megvan a feje-keze-lába, csak nem jó helyen. Az ősi minta soha nem változik, de egy eltorzult, kétségbeesett, rémült közegben néha lehetetlenné válik az alkalmazása.

 

– Ilyen sötéten látod a világot?

 

– Olyan világban élünk, ahol a lelkünkben és az életünkben nincsen rend. A nők java része ebben a torz helyzetben mindenféle módon alkalmazkodni próbál, átveszi a férfiszerepeket, amiket a férfi nem tud eljátszani, elfoglal olyan pozíciókat, ahol normális esetben az apának kellene állnia. Bármilyen szabad és szuverén akar lenni egy nő, az ősi minta dolgozik benne, és ahogyan a nőiségét megéli, valódi férfira vágyik, azt pedig ma ritkán talál. Ha nőnek születtem volna, valószínűleg én is szingli lennék, mert úgy érezném magam a legnagyobb biztonságban. Ma kevés férfi képes biztonságot nyújtani és betölteni ősi küldetését.

 

– Nagyon kritikus vagy a saját nemeddel.

 

– A kritika akkor őszinte, ha az ember önmagán kezdi. A mi régi patriarchális világunk a végóráit éli. Az eltorzult jang rémuralom nem folytatódhat. Túl racionálisak lettünk, túlságosan agresszívek, szívtelenek és önteltek, és túl kétségbeesettek. Ez az egész technikai civilizáció nem női találmány. A férfi gondolkodhat zseniálisan, de nem tudja úgy összeszeretni, egybeszeretni a világot, ahogyan a nő. A válság az élet minden pontját elérte, és ezért nem Éva a felelős, hanem Ádám. Itt az ideje, hogy helyrebillenjen a világ egyensúlya.

 

– A feleségedet, akivel 55 éve vagy együtt szeretetben, Bordikámnak becézed, utalva arra, hogy az „oldalbordádból vétetett”. Ő hogyan becéz téged?

 

– Kiskutyámnak! Hát nézz rám, nem pont olyan vagyok?

 

Felesége, Ágnes, legkisebb unokájukkal

 

– A te bölcsességed nagy segítség másoknak. De lehetsz-e bölcs a saját családodban?

 

– Igen. Nem mintha saját le nem küzdött démonaim nem ártottak volna sokat a szeretteimnek, a környezetemnek. Nem tettek jót. De a családom így is hálás, hogy összetartozunk, és remélem, több a jó abban, amit adhatok nekik.

 

– Fiad, Sziámi sikeres művészként, és mondhatjuk, hogy sikeres egzisztenciálisan is, hiszen ő a Sziget Fesztivál atyja. Tőle hat unokád van. Milyen érzés volt látni a sikereit?

 

– Boldog voltam, egyúttal féltettem. A siker veszélyes portéka, vigyázni kell vele. Mi sokat dolgoztunk együtt, és ez ma is így van. Írtunk közösen három musicalt, és kevesen tudják, hogy az összes könyvemen az utolsó simítás egy költőé, de most elárulom: ő szerkeszti a könyveimet. Szellemi társam a fiam. Az unokáimról mit mondhatnék? Csodálatosak valamennyien!

 

– A lányod, Juli színésznő, szintén befutott, imádja a közönség. Meg szoktad nézni a színpadon?

 

– Persze! Fantasztikus humora van, frenetikus és őszinte a játéka. Rendkívül tehetséges. Ő is megajándékozott egy tündéri unokával. Féltettem, mert eléggé későn szült, 43 évesen.

 

– Akkor jött el az életébe az igazi férfi?

 

– Akkor ment el! Veronikával három hónapos terhes volt Juli, amikor a férje szíve megállt. Nagyon nehéz ez. Próbálom a férfiminőséget pótolni a kicsi lány életében, és ő napfényt hoz a mi életünkbe.

 

Együtt a család – fele

 

– A színház legfényesebb évtizedeiben voltál a Madách dramaturgja és szerzője. Nem bántad, hogy a háttérben dolgozol, a taps pedig a színészeké?

 

– Ezt kaptam a színháztól a 75. születésnapomra. (Mutat egy könyvet, borítóján a felirat: 1965. április 2., benne első drámája kézirata az eredeti feljegyzésekkel, s egy fekete-fehér fénykép egy előadásról: rajta Tolnay Klári és Bessenyei Ferenc – a szerk.) Az első drámám főszereplői voltak. A színház nagy misztérium, és kevesen tudják, de a drámaírás színészet is egyben. Nem véletlen, hogy a legnagyobb drámaírók, mint Moliére és Shakespeare kiváló színészek is voltak. Nehéz ezt elmagyarázni olyannak, aki nem élt színházban. Számomra a színház valóban a lélek színpada, a legtökéletesebb laboratórium azok számára, akik a lélekkel kísérleteznek. Itt megtudhatja a férfi, milyen nőnek lenni, és a nő, hogy milyen egy férfinak. Itt megtanulsz születni és meghalni, szeretni és gyűlölni, megtudod, mi a mardosó féltékenység és az önfeláldozás. Nem az előadás a legfontosabb, hanem a próbák. Egy darab születése olyan, mint az isteni teremtés. Megvannak a maga stációi, amelyeket végig kell járni, a semmiből létrehozva az új életet, mély érzelmekkel telítve. Megtanulsz megöregedni és megfiatalodni néhány perc alatt, megtanulod, hogyan éld bele magad a szerepbe és hogyan lépj ki belőle, megtanulod, hogyan tudsz bánni az érzelmeiddel és uralkodni rajtuk. Dajka Margit fergeteges komédiát játszott nem sokkal azután, hogy a karjában halt meg az édesanyja. Abban az időben, amikor Márkus László már súlyos beteg volt, én voltam az ügyeletes, telt házas napunk volt, és az orvos azt mondta, fújjuk le az előadást, nem fogja bírni. Megkérdeztem: Lacikám, mi legyen? Nyugi, megcsinálom, bólintott, és tudtam, hogy tényleg megteszi. A színész képes három órára meggyógyulni. Laci egy Molnár Ferencdarabban játszott utoljára, sose felejtem el, és néhány nappal később meghalt.

 

Véget vetni egy előadásnak és kilépni a szerepből, az is egyfajta halál, az ember utána ürességet érez. Ezt csak egy színész és a közvetlenül velük dolgozó emberek tudhatják. Másrészt amikor Shakespeare azt mondja, hogy színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő, akkor nem átvitt értelemben beszél erről, nem. Így működünk valóban, szerepeket játszunk. A színész azonban sokkal több szerepet megél, mint mások, így fantasztikus önismeretre és élettapasztalatra tesz szert. A szereplés különben nem idegen tőlem: mindig is színész szerettem volna lenni. Ma, amikor kiállok a közönség elé, önmagamat játszom.

 

Teljes összhangban Veronikával 
 

– Azt mondtad a fesztiválon, hogy sokan és sokat bántottak. Téged a Madáchban is szerettek, íróként is szeretnek, a családodban is, ki bántott?

 

– Amikor ezt mondtam, elsősorban a gyerekkoromra gondoltam. A második világháború alatt nőttem fel, sok rosszindulattal, embertelenséggel, gonoszsággal találkoztam. Az édesanyámat el akarták hurcolni, a szemem láttára akarták megerőszakolni, ezek borzalmas dolgok, egy gyerek számára különösen sokkoló élmény.

 

– Írásaidban föl-fölbukkan a boldogság, sőt egész könyvet is szenteltél neki. Te boldog vagy?

 

– Nincs olyan, hogy boldog ember. A boldogság a lélek mélyén szunnyadó alapélmény. Maradéktalanul boldog csak Isten lehet. Létre tudok hozni harmonikus lelkiállapotokat, fel tudom hangolni a lelkem, hogy fogékonyabb legyen, egyben tudok lenni magammal, a földi énemmel, jó viszonyban vagyok személyiségem felettes énjével. A boldogság isteni állapot, ami csak pillanatokra lehet a miénk.

 

– Egyszer egy edzőteremben találkoztunk, amiből arra következtetek, hogy nem csak a lelkiek fontosak számodra. A rendszeres edzésnek köszönhető a fantasztikus kondíciód? Van erőd, időd rá?

 

– Minden áldott nap lejárok az edzőterembe, ez számomra létszükséglet, amióta csak élek. Fiatalkoromban vízilabdáztam, az MTK-ban bokszoltam, a BVSC-ben birkóztam. Számomra mérhetetlenül sokat jelent a fizikai erő. Ha valaki kér vagy kíván magának, a szeretteinek valamit, hát erőt és egészséget kíván, s tapasztalataim szerint e kettő párban jár: ha van erő, van egészség is. Nincs külön szellemi, lelki és fizikai erő, ez a három együtt jár, egymást erősíti vagy gyengíti. Az edzőteremben sose látok szomorú arcokat, ott mindenki jókedvű, sokat nevetünk. Az egy jó hely! Minden szülőnek azt tanácsolom, szerettesse meg a sportot a gyermekével. A sport tartást ad, önbecsülést. Megtanulsz úrrá lenni a gyengeségeidet, legyőzni önmagadat, parancsolni a testednek.

 

Édesnyja, nagyanyja és Ágnes

 

– A jó kondícióra szükséged is van, hiszen 75 évesen járod az országot fáradhatatlanul, hogy találkozhassanak veled olvasóid, és közben már az új könyveden dolgozol. Mi lesz ez?

 

– Így karácsony előtt tényleg kicsit fárasztó a tempó, éjjel kettőkor jöttem meg Sümegről. Három óra oda, három vissza, három óra előadás, egy óra dedikálás. Nem panaszképp mondom, de most nagyon sűrű a program. Közben dolgozom a születésnapi sorozatom, az Útravaló újabb kötetein. Elsőként jelent meg a Szeretet, szerelem, szeretkezés, már megírtam a két következő kötetet, a Sorsról és életről és az Örömről, játékról, önfeledtségről címűt. Most dolgozom a Férfiról és nőről szólón. Ezek sokkal nehezebben készülnek, mint a korábbiak, hiszen műfajt váltottam. Márai Sándor Füves könyvéről jutott eszembe, hogy így, egy-egy mondatban összefoglalva kellene megírni a lényeget. Csak a legfontosabbat belesűrítve egyetlen mondatba, bekezdésbe, minden fölösleges szó nélkül.

 

– Ez korábban is jellemző volt a stílusodra, nem véletlen, hogy olyan sokszor idéznek tőled, egyik-másik mondatod szállóigévé vált.

 

– Nem tudtam, hogy tudatosan így írni mennyire nehéz! Soha még ennyit nem dolgoztam egy könyvön. Mint egy verset, úgy csiszolgatom, minden egyes szót mérlegre téve. Nehezebb megírni három jó mondatot, mint egy egész könyvet. De aki elolvassa, három mondattól annyit kaphat, mint egy egész könyvtől.

 

Fiatalkora óta bokszol

 

Névjegy

Müller Péter

Született: 1936. december 1. Író, drámaíró, dramaturg, előadó, az ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Házas, feleségével 1956-ban ismerkedett meg. Két gyermeke van: Müller Péter Sziámi a nevelt fia, lánya Müller Juli színésznő. Sziámitól hat, Julitól egy unokája született. Számos dráma és zenés darab szerzője, dramaturgja. Spirituális művei több tízezer példányban keltek el. A Természetgyógyász Magazin állandó szerzője. Kitüntetések: A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 1997, József Attila-díj, 1998.

 

Zimber Szilvia
XVIII. évfolyam 1. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.