Arcképcsarnok

Művész vagy gyógyító?

Tibeti zenélő edények, kínai varázstál


 

 

Óh, mesterem, fogadd ezeket a hangokat, mint a természet ajándékait, melyeket ősidők óta gyógyításra használnak. Találj egy békés helyet, hunyd le szemeidet, szíveddel hallgass! A mindenség fénye vezessen belső utadon.

 

Pontos és tömör fogalmazás, nehéz bármit hozzáfűzni. Csak a nyugati kultúrában nevelkedett ember keresi mindig a titkot a legegyszerűbb jelenségek mögött is. Ha valaki azt kérdezi Jeszenszky Istvántól, a tibeti zenélő edények, kínai varázstál és a Perzsiából Indiába származott sok húrú hangszer, a szárod megszólaltatójától, hogy ő művész-e vagy gyógyító, akkor azt válaszolja, Indiában ez a kettő nem válik el egymástól. A művészet célja a regeneráció, a gyógyítás. Majd azt is hozzáteszi, nem a tálak megszólaltatója gyógyít, hanem az ember önmagát gyógyítja. Ahogy az ő élete is példázza – mindent ajándékba kapott. Az első hangszert a szüleitől, majd az utat Indiába, a tíz évet és a tudást az ottani mesterétől. Nem csak hangszeres tudásról van szó, hanem a meditációról, a nyelvről, a vegetarianizmusról, ájurvédáról, azaz egy komplett életformáról.

 

Az indiai gyakorlatnak megfelelően a mestertanítvány viszonyban a mester ingyen adja át a tudást. De a beavatást mindenki saját maga kapja meg. Feltéve, hogy hajlandó kinyitni a szívét és szeretni önmagát. Persze ehhez szükség van segítségre. A hangok a csillagokból jönnek, a rezgés strukturálja a vizet, ami információ hordozóként átadja az ősi rend lenyomatát az emberi szervezetnek, így állhat helyre test és lélek megbomlott egyensúlya. Ebben a végtelenül le egyszerűsített képletben sem találjuk a Nagy Titkot, hiszen az utóbbi időben már egyre többet hallhatunk a víznek erről a csodálatos tulajdonságáról, képességéről. Egyáltalán nem mellékesen Jeszenszky István kínai varázstáljának mintázatán négy hal köpi a vizet.

 

 

Ezt a harmóniát és rezgést mi is ismertük valamikor. Jeszenszky István első hangszere, amit még gyerekként kapott a szüleitől, egy citera volt. Szerinte megdöbbentő a hasonlatosság a citera és a szárod között. Utóbbival kapcsolatban azonban érdemes tudni, hogy a rajta lévő rezonáló dobozok ugyancsak kapcsolódnak a kozmikus rendhez, hiszen napszakonként (egész pontosan háromóránként) más és más hangolásra van szükség. Egyébként nem csak a zenében. Reggel reggeli képet fest a festő, reggeli szobrot alkot a szobrász, a reggeli ritmusra táncol a táncos.

 

Ennek megtanulásához természetesen nem elegendő néhány hónap, bár Tibetben is vannak, akik egy-két hónapos fizetős kurzusokat tartanak az alapok elsajátítására. Ha van valami titok, akkor talán éppen a sokéves alázatos tanulásban kell keresni – bár ez sem újdonság, hiszen a Kis hercegben is azt olvashatjuk, az idő, amit a rózsádra fordítottál, az teszi őt értékessé számodra. De – ha már a citera volt Jeszenszky István első hangszere – említhetjük eleink bölcsességét is, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.

 

Talán az sem megy sokkal könnyebben, hogy kinyissuk a szívünk és szeressük magunkat, hogy hagyjuk gyógyítani a víz rezgéseit. De érdemes megpróbálni. A Gyógyító varázshangok című lemezről, illetve a havi telihold-meditációkról, amit Szentbékkállán rendeznek, további információk szerezhetők a www.miracles.hu internetes oldalon. De lesz gyógyító est június 15-én a Kiscelli Múzemban is Budapesten.

-levente-
XI. évfolyam 5. szám

Címkék: Jeszenszky István, zene, zeneterápia

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.