Arcképcsarnok

Paulinyi Tamás - Magasságos mélységek

Beszélgetés lapunk munkatársával

Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy kicsit, de ma már újból él a természetgyógyászat, s van Természetgyógyász Magazin is. Paulinyi Tamás nem csak írásaival van jelen a szerkesztőség életében, hanem a Szintézis Szabadegyetem vezetőjeként immáron hetedik éve társszervezője a magazin nagy sikerű ezoterikus karácsonyi fesztiváljának is.  


Művész, író, kutató, előadó, oktató – ez mind Paulinyi Tamás. S akinek van szerencséje megismerni őt, úgy jár, mint gyermekkorában: sorra teszi föl a kérdéseket, akárcsak hajdanán a miért korszakban.

 

Tamás már javában végezte a maga parapszichológiai kutatásait, amikor kapcsolatba került a Természetgyógyász Magazinnal.

 

– Attól kezdve, hogy megismerkedtem a szerkesztőséggel, a kutatási eredményeimet rendszeresen publikáltam a lapban. A kapcsolat azonban nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is remekül alakult, baráti a viszony a főszerkesztővel. Már hetedik éve együtt szervezzük a karácsonyi fesztivált is, amely alkalmakkor szintén meghitt, családi az atmoszféra körülöttünk. Az első publikációtól kezdve vállalok feladatokat, általában sorozatban közlöm az újabb és újabb eredményeket, időnként szezonális cikkeket is írok.

 

Nem lep meg, amikor Paulinyi Tamás a sorsszerűségről beszél. Azokról az akadályokról, amelyek miatt az akkor nagyon fiatal iparművész nem lehetett sem orvos, sem pszichológus.

 

– Mindkét esetben – meséli – éppen a felvételi vizsgák körül adódtak komoly baleseteim és más egészségügyi problémáim, ezért nem tudtam megjelenni egyik megmérettetésen sem. Ma már nem bánom, hogy nem lett belőlem orvos. A lényeg, hogy rátaláltam azokra az utakra, amelyeket most is járok. A tudat és annak természete mindig nagyon érdekelt, ezért bizonyos megnyilvánulásait komolyan, módszeresen kezdtem figyelni. A nyolcvanas évek közepén még nem létezett nálunk a parapszichológia, néhány évvel később azonban szinte egyik pillanatról a másikra robbant be az ilyen irodalom. Mérföldkőnek lehet nevezni Silvának az agykontrollal kapcsolatos kötetét, amely megerősítette bennem, hogy az élettan és a parapszichológia lényegében két különböző terület.

 

– Inkább filozófiai a kérdés, de vajon megismerheti-e az agy önmagát?

 

– Nagyon érdekes, amikor egy vonatkoztatási rendszer saját magát kezdi vizsgálni. Ma még nem tudjuk, hogy például egy olyan jelenséghez, mint amilyen a telepátia, mi köze az agynak, noha telepatikus élménye minden embernek van. Többek között éppen ez az egyik nagy kutatási területem.

 

– A tudomány viszont azt mondja, hogy egy kísérlet csak akkor meggyőző, ha azt bármikor meg lehet ismételni. A telepátia nem ilyen.

 

– Egyedi szinten valóban nem tudom megmondani, hogy az ismételt kísérletnek mi lesz az eredménye, ugyanis a parapszichológiában, de még a klasszikus pszichológiában is képtelenség azonos kísérleti feltételeket beállítani. Ez nem olyan egzakt, mint például a newtoni fizika. Ám statisztikai módszerrel igenis bizonyítható, hogy hosszabb távon, vagyis nagyszámú esetben igenis van szignifikancia, azaz bizonyító erejű megfelelés egy hipotézisre. Az úgynevezett parajelenségek egészen kivételes jelenségcsoportot alkotnak, amit a természettudományos fogalmak értelmezési tartományán belül, a klasszikus oksági rendszerben olykor lehetetlen leírni.

 

– Úgy véli tehát, hogy bármely parajelenség az immanens világ része, csak még nem tudjuk megfelelő fogalmakkal magyarázni?

 

– Igen. A gond abból adódik, hogy a parajelenségek térben és időben magasabb dimenzióban játszódnak le, és azokat egy alacsonyabb dimenziójú rendszerben vagyunk kénytelenek vizsgálni. Emiatt úgy tűnik, hogy a jelenségek természetfölöttiek, noha szerintem nem a természet, hanem csupán a természettudományos fogalmaink fölött állnak.

 

– Mi generálja az efféle kutatásokat?

 

– Minden emberben megvan az igény, hogy magasabb, vagy úgy is mondhatnám, mélyebb okságokat ismerhessen meg. A parajelenségek, amelyeknek mindnyájan részesei vagyunk, azt sejtetik, hogy léteznek láthatatlan összefüggések, amelyeket akár sorsszerűségnek is nevezhetnénk. Ám ha mindez nem volna, az ember akkor is szükségét érezné annak, hogy a létezésre valamiféle célmagyarázatot keressen és találjon.

 

– Hogyan viszonyul a tudat a tudatossághoz? Van éles határvonal?

 

– Nagyon nehéz erről megfelelő fogalmakban beszélni, mert a szavaink is az érzékletek okságának a világát tükrözik. A tudat egy multidimenzionális jelenség, amely összeköttetésben áll más tudatokkal, vagyis kollektív jellegű. A tudatosság ennek a komplex, hierarchikus rendszernek egy része, lokális alrendszere, amely a nála jóval nagyobb kiterjedésű tudatvilágot transzcendensként éli meg.

 

– Így sem egyszerűbb a helyzet a vizsgálódást tekintve.

 

– Az ember mint tudatos lény ismerkedik a tudat lehetőségeivel. Én magam is sokszor voltam átélő alanya a kísérleteknek. Tapasztaltam, hogy az úgynevezett módosult tudati állapotok élménye nagyon sokat hozzáad a fölismerésekhez, mert érzékennyé tesz a komplexebb jelenségek megtapasztalásához. Most nem csak a klasszikus tudatállapot-módosulásokról beszélek, hanem egyfajta lelki motivációról vagy katarzisról, amelyet például szavakkal, zenei hangsorokkal lehet kiváltani. Most azon is dolgozom, hogy ezeket az „érzékenyítő” körülményeket módszeresen kimunkáljam.

 

– Az ön értelmezésében kik azok a parafenomén emberek?

 

– Ők azok, akiknél a tudati élmények a tudatosodás irányában jobban átjárhatók, ezért tűnik úgy, hogy ők gyakrabban élnek át paraélményeket, hiszen a pszi-észlelésük könnyebben tudatosul. Bár a fogékonyság mindenkiben megvan, de például egy depresszív ember az ilyen öntudatlan megismeréseit könnyen önmaga ellen fordítja. Aztán rengetegen vannak olyanok is, akikben az említett élmények rejtve maradnak, mert túlracionalizálják, álokokkal elfedik ezt az érzékelést. Számomra egyébként kész csoda, hogy az éber tudatosság mennyire csőlátó, és a valóságnak csak egy tűnékeny részét érzékeli, ahelyett, hogy mélyebb dimenziókat látna.

 

– A magazin olvasói már ismerhetik a gondolatait. Most mégis arra kérem, néhány mondatban üzenjen valamit nekik.

 

– Talán annyit, hogy mindaz, amivel foglalkozom, a végtelen világ megközelítésének egy kicsiny területe, és talán nem is olyan fontos igazán. Az a lényeg, hogy az ember fölismerje és megélje az önmagába feledkezett lét nagyszerűségét, amely az én vagy a hozzám hasonlók kutatásaitól függetlenül is létezik.

Niczky Emőke
IX. évfolyam 10. szám

Címkék: Paulinyi Tamás

Aktuális lapszámunk:
2018. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.