Arcképcsarnok

Peter Orban - Keressük, ami hiányzik!

Interjú a Symbolon "varázslójával"

Peter Orban német pszichológus, terapeuta és asztrológus. A hazánkban is nagyon népszerű szerzőnek számos könyve jelent meg magyarul, legnagyobbrészt a Bioenergetic Kiadó gondozásában. Ilyen A családból fakadó erő, A szeretetből fakadó erő, A családfelállítás tankönyve, Rejtett valóság, Az asztrológia tankönyve, Asztrológia mint terápia, A hős utazása… nehéz lenne mind felsorolni. Nagy hatással volt munkásságára többek között Thorwald Dethlefsen, Bert Hellinger, s kevesen tudják, de Szepes Mária is, mégpedig A Vörös Oroszlán című művével. Újabban nagy sikerű tanfolyamokat is tart Magyarországon, például a családfelállításról, de nemsokára indul asztrológus- képzése is.



- A legtöbb ember, aki megnézi, mivel foglalkozik Peter Orban, azt mondhatja, hogy az már képtelenség, hogy egy ember idejébe, életébe mindez beleférjen.

 

- Valóban, ha szigorúan a számokat nézzük, akkor az elmúlt évben harminchét hétvégi szemináriumot tartottam. Majdnem minden hétvégén tanítottam tehát, eléggé szétszórtan Európában, Budapesten, Bécsben, Hamburgban, szóval sokfelé. Ez azért nem képtelenség, mivel bár majdnem minden hétvégém foglalt, de hét közben az öt nap szabad. Ilyenkor legszívesebben antikváriumokba megyek, könyveket, újságokat, katalógusokat, gyerekkönyveket, régi mítoszokat ismertető könyveket veszek. Nagyon szeretem az illusztrációkat. Amikor nem dolgozom, nem tartok terápiát, tanácsadást, olyankor még csak nem is gondolkodom az asztrológiáról, a kliensekről, az előadásaimról. Meg szoktam keresni a bolhapiacokat is, otthon hetente legalább négyszer elmegyek, hogy ott is könyveket, komputeralkatrészeket, ruhákat vagy éppen kávéfőző gépet keressek. Hét közben legfeljebb írok, mert a könyvírás nem munka, hanem lazítás. Ellazít, mert ha írok egy könyvet, valami nagyon furcsa történik. Az emberek azt gondolják, Peter Orban azért ír a Szaturnuszról könyvet, hogy megírja, mennyi mindent tud. De én nem ezért írok, hanem azért, mert a könyv írásának hónapjai során nagyon sokat tanulok a Szaturnuszról. Azért írok egy könyvet, mert szeretnék magam is többet tudni. Ha mindezt már tudnám, nem írnám meg. Érdekes, hogy ebben az időszakban gyakran olyan páciensek jönnek, akik újabb összefüggésekre világítanak rá. A Szaturnusz lényegében megérkezik a praxisomba.

 

- Néha ír regényt is...

  

- Tíz éve írtam egy krimit, nem jelent még meg, viszont a weboldalamról letölthető. Amikor készült, észrevettem valamit. Csupán az első mondatot tudtam akkor is, mint mindig, ha nekikezdek egy könyv megírásának. Amint megvolt az első mondatom, jött a többi, jött a történet, én pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy lesz tovább, tudni akartam, mi lesz a folytatása a történetnek. Az igazán jó írók egyébként ugyanígy működnek: ha éjszaka háromkor felkelnek, nem azért írnak, hogy szavakba öltsék, amit tudnak, hanem mert kíváncsiak a történet folytatására.

 

- Az élete könyvének első mondata hogy szól?

 

- Fogalmam sincs... Ez lenne az első mondat. De azért mulattat a kérdés. Mindig azzal indul a történetem, hogy fogalmam sincs. Ha úgy indulok a bolhapiacra, hogy valami konkrét dolgot keresek, soha nem találom meg. De ha reggel úgy érkezem, hogy fogalmam sincs, mit akarok venni, annyi mindent találok!

 

- Akkor tegyünk úgy, mintha kimennénk a piacra, ahol életének különböző időszakait árusítják, és nézzük meg, mit talál!

 

- Megtehetjük... Számomra az első huszonnégy év meghatározó élménye az volt, hogy tudtam, veszíteni fogok. És nagyon féltem ettől. Féltem, hogy csődöt fogok mondani az életben. De huszonnégy éves koromig csődöt is mondtam, már ami a terveimet illeti. És tudtam, hogy ez folytatódni is fog, tehát bármit teszek, ami rajtam múlik, az biztos félresikerül. Ha láttam egy nőt, s szerettem volna közeledni hozzá, abból katasztrófa lett. Egy jellegzetes példa erre kedvenc történetem. Egy kávéházban ültem, tőlem tíz méterre ült egy gyönyörű, légies, szőke hajú nő, olyan volt, mint egy hercegnő. Akkoriban vettem magamnak egy fényképezőgépet, ha az van a kezemben, gondoltam, könnyebben közeledhetek egy nőhöz. Megpróbáltam nála is, másfél órába telt, mire összegyűjtöttem a bátorságom. Odamentem, mutattam a gépemet, mondtam, hogy fényképész vagyok, pedig ugye mondanom sem kell, dehogy voltam. Felajánlottam, hogy lefényképezem. Ő ahogy ült, száját elfedte a kezével, úgy mondta, hogy igen. Kicsit beszélgettünk, éppen azon voltam, hogy megbeszéljek vele egy találkozót, s akkor elvette a kezét szája elől. Mondott valamit, én pedig egyszeriben megláttam, hogy egyetlen fog sincs a szájában. El tudja képzelni, hogy nézett ki?! Borzasztó volt, egy gyönyörű arc, fogatlan szájjal. Akár szörnyű vámpírfoga is nőhetett volna, az sem ijesztett volna meg jobban! Fogtam magam és elhúztam a csíkot. Mindig ez történt, ha úgy döntöttem, hogy felhúzom az ingujjam és belefogok valamibe.

 

- Mi jelezte, hogy valami változik?

 

- Huszonnégy évesen eldöntöttem, hogy nem megyek oda többé a nőkhöz. Erre ők jöttek hozzám... A másik nagy változás az volt, ami jelezte, hogy vége a szerencsétlenségsorozatnak, hogy egy professzor, az egyetemünk rektora szeretett volna elindítani egy könyvsorozatot. Egy elfoglalt szerkesztő, akit felkeresett az ötletével, azt ajánlotta neki, hogy menjen el Peter Orbanhoz, majd ő kiadja. Egyszer csak arra eszméltem, hogy ott állt a rektor az ajtómnál, én épp a tízoldalas szemináriumi jegyzetemet írtam, ő elolvasta, jónak találta, és huszonöt évesen egy könyvsorozat kiadója lettem. Ráadásul nekem kellett eldöntenem, hogy  kinek a könyve kerül be a sorozatba. Az első az enyém volt...

 

- Milyen mű volt ez?

 

- Tudományos mű, nem asztrológia, hiszen addig szociológiát, pszichológiát és filozófiát tanultam. Huszonegy éves korom óta, amikor megszületett a fiam, a fő témám mindig a pszichológia volt. Azért kezdtem el pszichológiát tanulni, mert nem értettem őt. Semmit nem értettem abból, hogy egy ilyen kis emberkében mi történik. Az ő születése volt tehát az a pont, amikor eldöntöttem, hogy érdekel engem, mi zajlik az emberi lélekben. Tévedés volt. Az egyetemen sajnos semmit nem tanultunk a lélekről. Időközben ez már változott a német egyetemeken, van itt-ott pszichoanalitikai fakultás, néha elhangzik még a lélek szó is, de a pszichológián alapvetően csak a szinapszisokról, neuronokról, neurotranszmitterekről esik szó, a lélekről semmi.

 

- Ennek következtében született meg önben az ezoterikus érdeklődés?

 

- Azt hiszem, hogy ez a legtöbb esetben, majdnem mindenkinél ugyanúgy történik. Egy krízissel kezdődik - sokaktól tudom -, ez lehet párkapcsolati vagy egészségügyi területen, de az biztos, hogy nagy szenvedéssel jár. Az én esetemben ez úgy történt, hogy egy nő egyik napról a másikra elhagyott engem. A második feleségem, aki analitikus pszichológus volt, hazajött, és azt mondta: nem tudom, miért, és ez nem könnyíti meg a dolgom, de mennem kell. "Mit csináltam?" - kérdeztem. Minden férfi ezt kérdezi, nem azt, hogy miért. "Nem tudom, mennem kell" - felelte. A második kérdés rendszerint: "Ki a másik?" Ő azt felelte: "Nincs másik." Összepakolt két kofferbe és elment. Egy évig nagyon mélyre vezetett az utam, borzasztóan sajnáltam magam, sokáig keseregtem, hogy milyen szörnyű a sorsom. Nagyon magam alatt voltam, megzuhantam, miközben továbbra is az egyetemen dolgoztam. Egyszer odajött az egyik asszisztens kollégám, nem ismertük annyira egymást, s azt mondta, "Borzasztóan nézel ki, add meg nekem a születési időpontodat!". "Miért?" - kérdeztem. "A szabadidőmben asztrológiával is foglalkozom" - mondta. Ez is egy bolond, gondoltam, de annyira ki voltam borulva, hogy ha azt mondja, hogy kéri a zoknimat, hogy szagolgathassa, azt is odaadtam volna neki. Sokáig nem találkoztunk, de amikor egyszer mégis összefutottunk, rövid beszélgetés után azt mondta, "Ja, majdnem elfelejtettem, egyébként itt van a képleted" - és előhúzott egy cetlit a zsebéből. Kicsit elemezte is: "Aha, Nap-Neptun a 10-es házban, apa nélkül nőttél fel..." És ebben teljesen igaza volt, a Nap az apa, a Neptun a ködösség. Édesanyám három hónapig szerelmi kapcsolatban volt apámmal, aki nős volt... "Ez így benne van?" - kérdeztem. "Igen, itt van benne" - felelte. Abban a pillanatban tudtam, ha ez így van, nekem is ezzel kell foglalkoznom.

 

- Mit szóltak ehhez az egyetemen?

 

- Ez volt a következő kihívás számomra is. Ha az ember filozófiát vagy pszichológiát tanult Frankfurtban, előbb-utóbb Adornónál landolt. Az ő szájából született a mondat: "Az asztrológia a hülye gyerekek filozófiája." Amikor asztrológiával kezdtem foglalkozni, megvettem minden könyvet, áttanulmányoztam, megtanultam, hogyan kell kiszámítani, felrajzolni egy horoszkópot. Nem akartam, hogy mások ezt megtudják, mert rossz színben tűntem volna fel. A professzorom asszisztense voltam, ő volt a király, s én tudtam, ha ő menni fog, én leszek a király, professzor leszek a frankfurti egyetemen, és ez volt az álmom. De az asztrológia iránti elkötelezettségem tovább nőtt, végül írtam egy könyvet az asztrológia és a terápia kapcsolatáról. Egészen biztosan tudtam, ha megjelenik a könyv, vége az egyetemi karrieremnek. Akkorra már volt egy saját asztrológiai rendelőm, kurzusokat tartottam, és tulajdonképpen több pénzt kerestem, mint bármikor. Azt gondoltam, döntenem kell, megjelenjen- e a könyvem vagy sem. Úgy döntöttem, megjelenik. Előtte azonban már felmondtam az egyetemen, mert rosszul vette volna ki magát, ha a szakkonferencia alelnöke az asztrológiáról jelentet meg könyvet, felháborodtak volna. Azóta független vagyok, a saját magam ura, a klienseim terápiára, asztrológiai tanácsadásra jönnek, megtartom a szemináriumaimat, a lényeg, hogy én osztom be az időmet...

 

- Azt hallottam, hogy soha nem reklámozza magát.

 

- Így van. Sose hirdetek ezoterikus újságban, számomra furcsa lenne, ha odaírnám, hogy én erre és erre képes vagyok... Ott kezdődött el igazán az életem, amikor megértettem, hogy ha igazán akarok valamit, akkor azt jobb elfelejtenem. Ám ha valami jön, ha a sors kopogtat hozzám, azt kell mondanom: jó-jó, megcsinálom, nem értem, miért, de valószínűleg igazad van. Ilyen volt az is, amikor Gábor és Kriszta (Schneider Gábor és Kajtár-Schneider Kriszta, a Bioenergetic Kiadó vezetői - Cs. Z.) csöngettek az ajtómon, és azt mondták, Magyarországról jönnek, van egy kiadójuk, szeretnék a könyvemet kiadni. Örültem neki, persze. Egy-kettő-három könyvem is megjelent sorban, azután egyszer csak azt mondták, el kell jönnöm Magyarországra, várnak a rajongóim. Képtelenségnek tűnt, de igazat kellett, hogy mondjanak, hiszen általuk a sors kopogott akkor is, tudtam. Ez persze nem recept mindenki számára. Van egy Nap-Neptun együttállásom, ami azt is jelenti, hogy nem teheted azt, amit akarsz, várj, hogy a sors aláírja neked a szerződést. Sosem szervezek magamnak szemináriumot, hanem megvárom, míg megkeresnek, hogy tartsak. Legfeljebb megmondom, mikor. Ahogy Gáborék is megkértek engem, hogy indítsunk családfelállító képzést, s már a negyedik hétvégén vagyunk túl. Most kezdődik az asztrológusképzés a piliscsabai Cosmos Természetgyógyász Ökopanzióban... Úgy érzem, hogy sokat megtesznek itt értem, sok könyvem kiadják, szervezik tanfolyamaimat, és ez jót tesz az egómnak. Kár, hogy nem beszélem a nyelvet, de nagyon kedvesen fogadnak.

 

- A sors szót már mondta magyarul, amikor arról beszélt, hogy kopogtat...

 

- Igen, és azt is tudom, hogy köszönöm, de nem tudok annyit, mint szeretnék, ugyanakkor nehéz lenne már megtanulni egy újabb nyelvet. Nagyon szeretem Magyarországot, s a magyarokat rendkívül barátságosnak tartom. Sokan megkeresnek, akik már olvasták korábban is a könyveimet, sokra tartják a munkásságom. Ez jólesik a lelkemnek, nagyon kell vigyáznom, hogy ne bízzam el magam. Nagyon örülök ennek a szívélyességnek, a nyitott szemeknek, ahogy rám néznek, és látom, mennyire vágynak a tudásra. Az egyik hétvégén három hölgy érkezett családfelállításra Erdélyből. Olvasták németül és magyarul is a könyveimet, és elmondták, ezekből tanulnak, ezekből sajátítják el, miként vezessenek terápiát másoknak.

 

- Hogyan foglalná össze a módszere lényegét?

 

 

- Ez nem az én módszerem, hanem egy módszer, amit innen-onnan vettem és összekapcsoltam. A módszer neve: keressük, ami hiányzik, bárhonnan, legyen az a családban, a tudatban... Tizenöt éve a családi struktúra a munkaterületem, ezt hihetetlenül érdekesnek és egyúttal fontos önismereti területnek tartom. A Természetgyógyász Magazin múlt év decemberi fesztiválján meséltem egy épp előző nap történt családfelállításról. Az egész rendszerben nyugtalanság volt, valaki hiányzott. Nem tudtuk, mi hiányzik, amíg a kliens azt nem mondta, hogy igen, a nagypapa, akinek rossz gyógyszert adtak be injekcióval. Az orvost is be kellett vonni, mert aki megöl egy családtagot, az végérvényesen a családhoz tartozik. Ezért mondom, hogy keressük, ami hiányzik, és ami hiányzik, azt integráljuk. A módszert, az eszközt a harmadik és a negyedik feleségemmel együtt alakítottuk ki. Amit a módszer tesz, az már régi. A módszer a praxisunk neve is, úgy hívják, Symbolon. Ez görög szó, és egy nagyon különleges összefüggésre utal: eredetileg egy kettétört tárgyat, például egy aranyérmét jelentett, aminek a két fele összeillik és amiről két ember felfedezheti egybetartozását. A szó fordítása a következő: sym azt jelenti: együtt, és a ballein azt, hogy vetni, azaz a szimbólum jelentése: "összevetett". Vagyis az egyik oldal keresi a másik oldalt, hogy újból összekapcsolódhassanak. Ugyanerről szól a módszer is: katalizátorokká kell válnunk, hogy magunkat és elfelejtett részeinket újból össze tudjuk kapcsolni, közelebb tudjuk hozni az egyiket, a hiányzót a másikhoz, amely szenved nélküle.

 

- Mindazok a felismerések, amelyek a módszerében testet öltöttek, mit segítettek az ön életében összeilleszteni?

 

Amikor egy módszert használni akarok, előtte mindig ki kell próbálnom magamon. Lassan harminc éve történt, hogy az első pácienseim hirtelen korábbi életeikben találták magukat. Semmit nem értettem ebből, de amikor már a harmadik páciensemnek is reinkarnációs élménye volt, tudtam, hogy ezzel foglalkoznom kell, hogy keresnem kell valakit, aki magyarázatot ad erre a jelenségre. Épp nem sokkal előtte nyitotta meg a praxisát Münchenben Thorwald Dethlefsen, elmentem, részt vettem számos ülésen, majd ráérezve az ízére magam is elkezdtem így dolgozni a pácienseimmel. Közben persze jöttek más terápiás témák is, nekem mindig meg kellett néznem, mi is az. 1995-ben jelent meg Bert Hellinger könyve, azt olvasván azonnal tudtam, hogy meg kell tanulnom. Elmentem az ő szemináriumaira, majd a tanítványaiéira, s amikor tíz ilyen hétvégén részt vettem, elkezdtem magam is családfelállítást vezetni. Sajnos nem volt irodalom hozzá, hogy miként kezdje az ember, ezért tíz évvel később írtam egy könyvet, amiben minden benne van, amit kezdetben magam is nagyon szerettem volna tudni. Ez a mű, A családfelállítás tankönyve előbb jelent meg Magyarországon, mint Németországban, szebb is, mint a német kiadás.

 

- Hol tart azon az úton, ami a Symbolon útja? Most már tudjuk, hogy nem tervez, de mégis, mit gondol, mit hoz, mit tartogat még önnek a jövő?

 

- Nincs cél. Nem is gondolkodom ezen. Tudom, hogy megyek tovább és valamikor egyszer megszólítanak majd: "Készen állsz a halálra?", s remélem, azt mondom, hogy igen. Lehet, hogy azt mondom: "Szerdán lesz még egy bolhapiac, arra még hadd menjek el!" Sok kliensem van, akik keresik a hivatásukat, szakmai kibontakozásuk lehetőségét. Ha megkérdezték tőlem, "Peter, ez veled hogy van, te megtaláltad a hivatásod?", el kellett gondolkoznom. Azután egyértelmű lett számomra, hogy nekem ez nem is fontos kérdés. A válasz az, hogy amit csinálok, az számomra a helyes. Azt gondolom, ez a hivatásom. Ez ugyanolyan, mint amikor valaki megbetegszik és kétségbeesetten rohan orvostól orvosig, és keresi, hogyan gyógyulhatna meg. Azután fél évvel később megkérdezi tőle az egyik orvos: "Hogy van? Elmúlt a betegsége?" "Milyen betegség?" Ha valaki megtalálja a hivatását, nem is gondol rá, eszébe sem jut gondolkodni rajta. Tehát a válaszom röviden: fogalmam sincs... 

Csörgő Zoltán
XV. évfolyam 3. szám

Címkék: Peter Orban, symbolon

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.