Arcképcsarnok

Rev. Dr. Varga László - A Mennyei Trón és a pszichokibernetika

"A Mennyei Trón Öt Elem iskoláját Wu Pei-sheng buddhista szerzetes alapította 1730-ban, Shantungban. Ennek jelenlegi magyarországi vezetője Rev. Dr. Varga László dharma-tanító, holisztikus orvos. A rend szervesen közreműködött A Tan Kapuja Egyház és Főiskola megalapításában. A rend közel százötven fős tagsága összesen négy városban a hét minden napján tart foglalkozásokat, havonta egy alkalommal pedig a teljes tagság dharmatanítással összekötött áhítatszertartáson vesz részt. A rend hagyományőrző iskola, szemlélete ökumenikus, ezáltal minden vallás tanításait és hitgyakorlati formáit tiszteletben tartja; meggyőződése, hogy a vallásalapítók ugyanazon prófétai lánc tagjai. Céljuk - Csoma bódhiszattva szándékainak megfelelően - a magyar hagyományvonal beolvasztása a buddhista gyakorlatba." Ennyi röviden, ami A Tan Kapuja Buddhista Egyház rendszeresen megjelenő kiadványából megtudható az Öt Elem Rendről. Vezetőjéről még azt lehet tudni, hogy nem csak orvosi, hanem pszichológusi diplomával is rendelkezik, az alternatív fizikoterápiás témák szakértője az Egészségügyi Minisztériumban, az Egészségügyi Továbbképző Intézet vizsgaelnöke, emellett a Kelet- Nyugat Kutatóintézet Buddhista Gyógyászati Kutatócsoportjának vezetője. Jómagam tizenhét éve találkoztam vele először -– s mindig csodálkozom, hogy nem sokat változott az elmúlt közel két évtizedben.


 

- Valószínűleg igazi kegy a sorstól, hogy nagyon fiatalon találkoztam a kung-fuval. Ma már igencsak hálás vagyok ezért, de akkoriban azért B-válogatott vízilabdásként megdöbbentő tapasztalat volt nekem, hogy összeestem a kung-fu oktatás kezdetén, amikor lóállásba állítottak és légzőgyakorlatok sokaságát végeztették velem, hiszen meg voltam róla győződve, hogy én egy elpusztíthatatlan tank vagyok. Kiderült, hogy az egész izomzatom semmire nem alkalmas abból, ami ott történik, nem tudok levegőt venni, miközben az ötvenméteres medencét keresztbe tizenegy másodperces részidővel úsztam át. A saját magamba vetett meggyőződésemet lerombolták egy pillanat alatt. Utólag már rájöttem, hogy nem ártott akkor elszenvedni a pokol kínjait.

 

- És miért bírtad ki? Ilyenkor két reakció van: a legtöbb ember elmenekül, felépíti újra az önérzetét, vagy marad és azt mondja: amibe nem halunk bele, attól megerősödünk.

  

- Az, hogy maradtam, édesapámnak köszönhető, aki, mondhatom, buddhista vallású volt. Semmiféle buddhista szertartást soha nem végzett a szemem láttára, de gyerekkoromban minden szava és tanítása Buddha szellemében zajlott, pici koromtól kezdve értelmes emberként bánt velem. Nagyjából pontosan akkor, amikor elkezdtem kung-fuzni, középiskolás koromban kaptam tőle ajándékba egy általa írógépen írt buddhista tankönyvet. Azt mondta, hogy olvassam el, hátha érdekel. Kiderült apámról, hogy amikor egyetemista volt, jógázott, hindi és kínai nyelvet tanult. Évtizedekig várt arra, hogy egy szép napon majd a saját fiának valahogy átadja ezeket a dolgokat. Azután az is kiderült, hogy az ő apja a debreceni egyetem nyelvészprofesszora volt, kifejezetten holt nyelvekkel foglalkozott, a holt nyelveken keresztül elképesztő szintű vallásfilozófiai ismeretei voltak, és ő is világéletében buddhistának vallotta magát… Voltaképpen apámat tarthatom az első mesteremnek.

 

- A másodikkal hogy találkoztál?

 

- A zen-pofonokból nagyon nagy mennyiséget kaptam annak idején a saját edzőmtől is, mert meg kellett szelídítenie. Igazi vadóc voltam, biciklivel jártam mindenhova, elképesztő sebességgel, milliószor törtem ripityára magam. Akkori önmagamat ismerve lehet, hogy ma balesetek tömkelegén túl tolókocsiban ülnék, ha nem szólít meg valaki az uszodában. Az illető már régóta ott ült a vízilabdásoknál, mindig azt hittem, hogy valami ottani csapattag, de nem, ő csak rendszeresen kijárt és nézelődött. Megismerkedtünk vele és egyszer megkérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem kung-fuval foglalkozni. A mesterem, akinek ő mutatott be, korábban nagyon sokáig élt Törökországban, és ottani kínai menekültek közt találkozott először a kínai buddhizmussal. Négy és fél éven keresztül az akkori rendi pátriárka közvetlen tanításaiban részesült, majd hazajött Magyarországra, és 1980 nyarán elkezdett maga köré gyűjteni egy nagyon szűk csoportot. Tanítani kezdett, s így indult az ismerkedésem a kung-fuval és azon túl az orvoslással, kínai bölcselettel, buddhizmussal, asztrológiával.

 

- Ekkor te még középiskolás voltál…

  

- Igen, fizika-angol tagozatra jártam, rögeszmém volt a fénytan, a hangtan, a hullámfizika, a relativitáselmélet, diákkörben előadást is tartottam ezekről a magam szintjén. Éppen ezért érettségi után a Műszaki Egyetemen kezdtem el tanulni, s végül is a szakok közül az orvosi műszer szakra keveredtem. A mesterem akkor már rengeteget tanított a kínai orvoslásról, az akupunktúra rendszeréről, kibernetikájáról, a meridiánokról. Egy idő után úgy döntöttem, hogy engem az orvoslás jobban érdekel, váltottam és mentőorvosnak tanultam. Közben a mesterem 1986-ban egyszer csak arra az álláspontra jutott, hogy hat év tanulás után kezdjem el tanítani az érdeklődőknek azt, amit addig tanultam. Ezt teljes képtelenségnek gondoltam, de ő biztatott, hogy meg fogom látni, mi az értelme: ha rákényszerülök arra, hogy tisztán és pontosan fogalmazzam meg a tanításokat, s példázzam a saját viselkedésemmel, annál jobban megtanulom magam is a rendszert.

 

- Mindezt orvosi tanulmányaid mellett?

 

 - Igen, illetve akkor már mentős voltam, miután korábban dolgoztam a Heim Pál Kórház nevelőotthonában, a fiatalkorúak börtönében, a mozgássérültek intézetében is. Rohammentőztem egy éven keresztül, az az ezerötszáz eset is rengeteg érdekes tapasztalatot nyújtott. Emellett megszereztem 1990-re az általános orvosi oklevelet is, ami nagy kihívás volt, mert akkoriban a mentőszakot nem becsülték. De már akkor láttam, hogy a szakosodás leszűkíti azt a látókört, amit éppen egy orvosnak szélesíteni kéne. Régen az orvosok polihisztorok voltak. Rengetegféle tudománnyal foglalkoztak a füvészettől kezdve az ásványtanon keresztül fizikával, kémiával, pszichológiával, ezoterikus tanokkal, mert a lelket is belekombinálták a tudományukba. Ma a biokémia, a hivatalos orvostudomány úgy tekint az emberre, hogy ő egy kupac hús, van hetven liter térfogata, fortyognak benne a vegyületek, és ennek következtében, ha befolyásolni akarjuk, akkor újabb és újabb vegyszerekkel új kémiai folyamatokat kell elindítanunk a testben. Ez a szemlélet teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az illető élőlény, hogy nem ugyanolyan élőlény, mint a másik ugyanolyannak tűnő élőlény, pusztán azért, mert egy feje, két keze, két lába van. Lehet, hogy mind a kettő vércukorszintjét meg tudom mérni, attól még ugyanazok a tünetek nem ugyanazt jelentik két emberen. Nagyon másképp tekintettem már akkor az emberre, hiszen a következő évben, keleti tanulmányaim tizenegyedik évében össze tudtam állítani a saját diplomamunkámat a renden belül, s így a kínai orvosi és a buddhista teológiai oklevelem is megszületett.

 

 

 

- Ezt honnan kaptad?

  

- Törökországból, az Öt Elem Rend akkori ankarai központjától. Nekem akkor már négy éve léteztek csoportjaim, sőt a magyarországi iskolát addigra átvettem a saját tanítómtól, aki kiköltözött Törökországba az akkori nagymesterhez.

 

- A kilencvenes éveknél tartunk, akkor alakult meg, sőt mondhatom, hogy akkor alapítottuk A Tan Kapuja Buddhista Egyházat és Főiskolát. Ebben te elég aktívan közreműködtél.

  

- Ráadásul a legnagyobb számban a mi rendünk képviselte magát a száznyolc alapító tag között. Néhány éve pedig létrejött a Kelet-Nyugat Kutatóintézet a keleti bölcselet és a nyugati tudomány összehangolásának a kutatására. Ezen belül megalakítottuk az orvosi szekciót két évvel ezelőtt, de mi ezeket a kutatásokat annak idején eleve úgy kezdtük, hogy a keleti gyógyászatból és a nyugati orvosi-pszichológiai ismeretekből egy egységes, értelmes rendszert teremtsünk, hogy ne a különbségeket lássuk már, hanem azt, hogy ezek hol, miben egészítik ki egymást.

 

- Itt vagyunk az általatok létrehívott Tiszta Fény az Egészségért Alapítvány biofizikai rendelőjében. Azért az meglepő mindezek után, hogy gépek, műszerek vesznek minket körül, ezeket használod gyógyításra. Mintha egy hipermodern titkos űrkutatási programba csöppentem volna…

 

- Ebben van valami, hiszen ezeket a hulláminformatikán alapuló bioenergetikai készülékeket az amerikai és az orosz űrkutatási hivatalokban fejlesztették ki. Természetesen a polgári gyakorlatban ezeknek egy kicsit leegyszerűsített változatát adják ki, de meg kell mondjam, jelen pillanatban három-négy cég termékeiből tökéletes biofizikai rendelőt össze lehet állítani. Ezeknek a készülékeknek a működési elve mondhatni ugyanaz, mint a régi vallások orvoslási szemlélete, amely úgy tekint az emberre, hogy benne a gondolati, érzelmi információk energiát mozgatnak. Ennek az energetikai folyamatnak biológiai, tehát sejtszintű, emiatt szövetszintű, emiatt szervszintű, emiatt tüneti hatásai vannak. Tulajdonképpen újra felfedeztük azt, amiket a régiek már tudtak. Ezeknek a berendezéseknek az a nagy haszna, hogy nem kell gyógyszerkészletet fenntartanunk, éppen ezért ezek iránt nem Európában, hanem a harmadik világban nagy az érdeklődés. Hat éve Burmában részt vettem a rendünk képviseletében egy nemzetközi konferencián, és többek között a szegény országok egészségügyi helyzetéről is szó esett, s ott mondtam el azt, hogy mi milyen kutatásokkal foglalkozunk. Beszámoltam arról is, hogy teszteljük a biofizikai berendezésekből összeállított rendszerünket, s ennek akkora sikere lett, hogy ezek után Thaiföldtől Burmáig, Kameruntól Nyugat-Szaharáig és Csádig több mint húsz ilyen biofizikai rendelőt sikerült felállítanunk.

 

- Hadd akadékoskodjam kicsit! Több száz évvel ezelőtt se egy taoista kolostorban élő gyógyító papnak, se Paracelsusnak nem voltak ilyen gépei, ők leginkább talán gyógynövényekkel gyógyítottak. Mire valók ezek a gépek? Miben hatékonyabbak? Ha már az energetika az alap, nem kellene az embereket inkább arra megtanítani, hogy jót gondoljanak?

  

- A kérdés, amit feltettél, kétezer-ötszáz éves kérdés. Ugyanis az Orvos-mester szútrában foglaltak szerint annak idején Ánanda is megkérdezte a történelmi Buddhát, hogy ha a beteg maga okozza a betegségeit, a saját lelkiállapotának függvénye az egészségi állapota, akkor minek az orvos? A Buddha azt mondta, hogy tökéletesen jó a kérdés. A válasza az volt, hogy az orvosnak kell tudnia megmutatni az illetőnek, hogy miként gyártja a betegségét és segítséget nyújtani abban, hogy a bajnak mind a fizikai, mind a lelki oldalából kivezesse őt az általa ismert módszerekkel, mert az az ő szakmája. Voltaképpen ha az emberek természetes módon gyerekkoruk óta tudnának mindezekről, ezt mind tanulnák, akkor nem lenne szükség orvosokra. A Buddha azt tanította ugyanebben a szútrában, hogy a betegségeknek négy alapvető oka van. Az egyik a figyelmetlenség, az éberség hiánya. Ha belegondolunk, az összes balesetet így szenvedjük el. A másik a nem megfelelő életmód, tehát az illető alkatának nem megfelelő táplálkozás és napi elfoglaltság. Ez is alapvető betegségok. A harmadik a feldolgozatlan lelki probléma. Ez a pszichoszomatizmus. A negyedik a karmikus vagy vezeklő betegségek, vagyis amit áthozunk előző életünkből, mert levertem a lécet és most ebben az életemben nem újra próbálkozom, hanem megbüntetem magam. A tapasztalat azt mutatja, hogy ebből a négyből a legnagyobb betegségcsoport a pszichés alapú. Közel ugyanilyen számottevő a nem megfelelő életforma.

 

- Régen az embereket elképesztő szintű éberségre kényszerítette a saját életformájuk.

  

- Ezt akkor tapasztaltam, amikor ilyen rendelőknek az építése kapcsán Közép-Afrikában, Távol-Keleten jártam. Ott, ahol még a hagyományok szerint élnek az emberek, egy Európából, Amerikából érkezett fehér embert csodabogárnak látnak. Nem is értik, hogy miként maradt életben idáig, döbbenetes a számukra, hogy mellényel, mindenbe belelép, mindent elejt, az asztal mellé teszi a tárgyakat, átesik a küszöbön, nem veszi észre, hogy az ajtófélfa nem olyan magas és belefejel. Gondolj bele, ma, ha megéhezem, nem kell elmennem vadászni, elejteni az állatot, utána megnyúzni, majd megsütni, hanem lemegyek a boltba és megveszem. Ha szomjas vagyok, nem kell elmennem a vízhez, megítélnem, hogy a víz iható-e, nem kell figyelnem arra, hogy van-e elhullott állat a környéken, hanem kinyitom a csapot. Ha valami bajom van, jön a pótmegoldás, a papom, az ügyvédem, az orvosom, majd valaki megoldja helyettem a problémát. És akkor innentől kezdve áthárítottam a felelősséget valaki másra. Ez borzasztóan beteg szemlélet. Eltolom magamtól, hogy valójában én vagyok a felelős a saját egészségemért, a saját környezetemben történő dolgokért. Persze igencsak kényelmessé válik így az élet. Azonban a régi vallásokban volt egy nagyon érdekes megközelítés. Azt mondták, hogy van a jó út, meg van a sima. Ők nem rosszat mondtak, hanem azt, hogy van a sima út, a könnyen járható út, meg van a helyes. A könnyű útnak ugyanis nagy vonzása van.

 

- Nem könnyebb út akkor az, hogy készülékek segítségével gyógyítunk?

 

- Amit egy mai biofizikai rendelőben létrehozunk, az egy gyógyító szentélyben régen természetesen megvolt. Pontosan az érdekelt engem, amikor folytattam tanulmányaimat, hogyan lehet ma olyan energiákkal dolgozni, mint egykor tették a gyógyítók. 2000-ben szakdolgozatot adtam be a virtuális tér kutatásáról, majd a későbbiekben pszichokibernetikából is. Akkor lettem a pszichológiai tudományok doktora is.

 

 

 

- Honnan a témaválasztás?

  

- Az érdekelt, hogyan érhetnénk el, hogy a gyógyítás során ne tüneti kezelést folytassunk, hanem megtaláljuk a forrását, eredetét az elváltozásnak, azt, ahonnan elindult. A pszichoszomatizmusnak vannak szabályai. Ilyen például az, hogy a szomatizálódó, tehát a fizikai testben tünetek szintjén is megjelenő betegséget törvényszerűen megelőzi egy lelki konfliktus. Na de ez információs probléma, erről szól a pszichokibernetika, hogy milyen lelki problémák milyen testi állapotokként fognak megjelenni, azaz milyen jelenségeken keresztül, mely pályán és miért épp azon fog lejönni ez a pszichés konfliktusból eredő, alapvetően hulláminformatikai, majd vízkristály- informatikai, majd fehérje-térszerkezeti, majd tulajdonképpen kvantumkommunikációs hatás az adott testrészig, sőt szöveti sejtig. Ahhoz, hogy megértsem, hogy az ember pszichoszomatikusan miként gyárt egy betegséget magának, hogyan éri el azt, hogy addig-addig szorong, míg a gyomra nyálkahártyáján fekély keletkezik, nem kerülhetem ki, hogy miként teremti a testét. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi az anyag, ami például a gyomrot alkotja? Ebben a pillanatban a teremtéselmélet, a kvantumelmélet, a virtuális térkutatás, a tudatkutatás, a vallásfilozófiai kutatások, a hullámfizika, a biológia, a pszichológia vagy akár a pszichokibernetika s az orvoslás egyetlen tudománnyá kapcsolódik össze, és ez megmagyarázza a létezés rengeteg kérdését. A kvantumvilág tanulmányozásánál semmi másra nem bukkanok rá, mint teljesen kristálytiszta formában a teremtéstanra. Ahhoz, hogy rájöjjünk arra, hogy egy gondolatból miként válik tapasztalati valóság, a pszichokibernetika összes lépését érteni kell és megmagyarázni, milyen hullámjelenségek okozzák azt, hogy megjelenik az anyag, mi az a holografikus információ, ami a részecskéket olyan szerveződéssé rendezi össze, hogy tárgyak, események, emberi test alakul ki, ami együtt az én valóságom millió összetevője. Innentől az egyszerű molekuláris szintű működésekig egyenes út vezet. A pszichoszomatikus megközelítés tehát nem elvont tudomány. Voltaképpen azt a kutatást végezzük, hogyan írható le a betegségek kialakulásának folyamata a pszichokibernetika nyelvén a teremtéstantól elindulva a testi tünetek megjelenéséig. Ha megtaláljuk a választ, abban a pillanatban olyan információs hullámterekbe tudunk beleavatkozni, ami rendez egy kibillent állapotot, a rossz információáramlást visszabillenti a normálisba. Ezzel az orvoslásban az ok-okozatba végre belenyúlna a szabad akarat.

Csörgő Zoltán
XV. évfolyam 2. szám

Címkék: buddhizmus, dr. Varga László, Mennyei Trón, pszichokibernetika

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.