Arcképcsarnok

Sá­rai Gá­bor­ - Mara­dan­dó a vál­to­zás­ban

Be­szél­ge­tés la­punk ál­lan­dó mun­ka­tár­sá­val

    Kez­det­ben volt a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat, és egy má­sik kez­det­ben volt a Ter­mé­szet­gyó­gyá­szat. Az idők so­rán mind­ket­tő meg­halt egy ki­csit, ma már vi­szont új­ból él a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat, és van Ter­mé­szet­gyó­gyász Ma­ga­zin is.  


    Jó né­hány éve már, hogy a Ter­mé­szet­gyó­gyá­szat ol­va­sói sze­mé­lyes in­ter­jú­ban ta­lál­koz­hat­tak Sá­rai Gá­bor ter­mé­szet­gyó­gyás­szal.

     

    – Mi vál­to­zott azó­ta?

     

    – Ami egy hi­va­ta­los élet­rajzba kí­ván­koz­na: elvé­gez­tem az EL­TE pszi­cho­ló­gia sza­kát, így az­tán azó­ta pszi­cho­ló­gus­ként is te­vé­keny­ke­dem. A hi­va­ta­los ter­mé­szet­gyó­gyász-vizs­gák be­in­du­lá­sa óta ok­ta­tó­ként és vizs­gáz­ta­tó­ként részt ve­szek a le­en­dő ter­mé­szet­gyó­gyá­szok kép­zé­sé­ben, ta­ní­tok az ET­I-ben, sa­ját vál­lal­ko­zá­sunk­ban, a Thai Vi­tal Pen­ta Cen­trum­ban, időn­ként ven­dég­ként más ok­ta­tó­he­lye­ken is. Be­le­kós­tol­tam a jö­vő ok­ta­tá­si for­má­já­ba, a táv­kép­zés­be, ahol tu­tor­ként mű­kö­döm. Az Egész­ség­ügyi Szak­kép­ző és To­vább­kép­ző In­té­zet ki­ad­ta „Al­ter­na­tív moz­gás- és masszáz­ster­ápia” cí­mű jegy­ze­te­met, társ­szer­ző­ként sze­re­pel­tem más jegy­ze­tek meg­írá­sá­ban is. Meg­hí­vást kap­tam az egész­ség­ügyi, szo­ciá­lis és csa­lá­dü­gyi mi­nisz­ter ter­mé­szet­gyó­gyá­sza­ti ta­nács­a­dó tes­tü­le­té­be, ahol le­gu­tób­bi fe­la­dat­ként koor­di­nál­tam a nem or­vos ál­tal vé­gez­he­tő ter­mé­szet­gyó­gyász-szak­mák tar­tal­mát át­dol­go­zó mun­ka­cso­por­tok te­vé­keny­sé­gét. A töb­bi ma­radt, mint ré­gen: dol­go­zom mint re­fle­xo­ló­gus, moz­gás- és masszáz­ster­apeuta, részt ve­szek élet­mód­tá­bo­rok ve­ze­té­sé­ben és csi-kung tan­fo­lya­mo­kat tar­tok.

     

    – A szem­lé­let­mód­já­ban vál­to­zott va­la­mi?

     

    – „Mi­nél in­kább vál­to­zik va­la­mi, an­nál in­kább ugya­naz” – tart­ja egy fran­cia köz­mon­dás. Így va­gyok ez­zel va­la­hogy én is. Ré­gen azt gon­dol­tam: a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat mű­kö­dik, és új le­he­tő­sé­ge­ket nyit meg az or­vos­lás­ban. Ma azt gon­do­lom: a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat mű­kö­dik, és új le­he­tő­sé­ge­ket nyit meg az or­vos­lás­ban. A két azo­nos mon­dat azon­ban nem ugya­na­zo­kat a gon­do­la­to­kat tü­krö­zi. Az el­ső­ben a meg­ér­zés, az ősi, még­is új gyógy­mó­dok irán­ti ösz­tö­nös bi­za­lom, sőt – nem szé­gyel­lem – a ra­jon­gás, meg per­sze né­hány si­ke­res gyó­gyí­tás ját­szot­ta a fő­sze­re­pet. A má­so­dik­ban ben­ne van jó pár év ta­pasz­ta­lat, ta­nu­lás, a kér­dő­je­lek­kel va­ló szem­be­sü­lés, és a kér­dő­je­lek el­le­né­re ki­ala­kult meg­győ­ződés.

     

    – Mi­lyen kér­dő­je­lek­re gon­dol?

     

    – Itt van pél­dá­ul a ho­lisz­ti­ka. Gyö­nyö­rű az alap­elv: az egész em­bert kell fi­gye­lem­be ven­ni, meg­ér­te­ni, gyó­gyí­ta­ni. Rend­ben. De ezt a ne­mes gon­do­la­tot ho­gyan le­het apró­pénz­re vál­ta­ni a hét­köz­na­pi gya­kor­lat­ban? Egy em­ber ál­la­po­tát, egész­sé­gét kül­ső és bel­ső té­nye­zők so­ka­sá­ga ha­tá­roz­za meg. Ha a ho­lisz­ti­kus szem­lé­let sze­rint iga­zán lel­ki­is­me­re­te­sen aka­rok el­jár­ni, olyan mennyi­sé­gű in­for­má­ci­ót kel­le­ne össze­gyűj­te­ni és ér­tel­mes rend­be ál­lí­ta­ni, ami a gya­kor­lat­ban szin­te ke­zel­he­tet­len. Hol hú­zom meg a ha­tárt? Ha nyolc té­nye­zőt fi­gye­lem­be ve­szek, ak­kor ho­lisz­ti­kus szel­lem­ben já­rok el, ha he­tet, ak­kor nem? A meg­ol­dás per­sze nyil­ván nem a mennyi­ség­ben, ha­nem a sú­lyo­zás­ban rej­lik, de sok ta­pasz­ta­lat­nak kell össze­gyűl­nie, amíg az em­ber ezt meg­ér­ti és al­kal­maz­ni is tud­ja.

     

    A ter­ápia ol­da­lá­ról sem egy­sze­rűbb a do­log. Azt mon­dom a pá­ciens­nek, táp­lál­koz­zon egész­sé­ge­sen, mi­köz­ben tu­dom, hogy a bio­zöld­ség és a hi­de­gen saj­tolt olaj drá­gább, mint a zsí­ros ke­nyér, és azt is tu­dom, hogy a csa­lád­já­val má­ról hol­na­pra él a fi­ze­té­sé­ből. Ja­va­so­lom ne­ki azt is, hogy né­ha vo­nul­jon fél­re és fog­lal­koz­zon töb­bet ma­gá­val, mi­köz­ben be­szá­molt ró­la, hogy ötöd­ma­gá­val la­kik egy két­szo­bás la­kó­te­le­pi la­kás­ban. Az anam­né­zis­ből ki­de­rült, hogy stresszes a mun­ka­he­lye és egész­ség­ká­ro­sí­tó kö­rül­mé­nyek kö­zött dol­go­zik. Biz­tat­nám, hogy vált­son mun­ka­he­lyet, de örül, hogy egy­ál­ta­lán bár­mi­lyen mun­ká­ja van, és fenn tud­ja tar­ta­ni ma­gát.

     

    A sort le­het­ne foly­tat­ni. Még­is. Az em­ber­nek óriá­si bel­ső erő­for­rá­sai van­nak, amit, ha si­ke­rül va­la­mi­lyen mó­don moz­gó­sí­ta­ni – se­gí­te­ni tud ma­gán. Ál­ta­lá­ban le­het meg­ol­dást ta­lál­ni. Le­het vi­szony­lag jó meg­ol­dást ta­lál­ni.

     

    – Me­lyik az a gyógy­mód, ame­lyet iga­zán ha­tá­sos­nak tart?

     

    – Min­den ter­mé­szet­gyó­gyász es­kü­szik va­la­mi­lyen mód­szer­re. Az én fi­xa ide­ám a moz­gás. Csak ke­ve­sen tud­ják, mi­lyen gyó­gyí­tó, ki­egyen­sú­lyo­zó erő rej­lik ben­ne. A ci­vi­li­zált­nak te­kin­tett em­ber min­den reg­gel és es­te megy a für­dő­szo­bá­ba, meg­mo­sak­szik és meg­mos­sa a fo­gát. Nem gon­dol­ko­dik raj­ta, hogy er­re most sza­kít­son-e időt, megy és csi­nál­ja, mint az au­to­ma­ta. Ha ugya­n­ezt ja­vas­lom ne­ki a moz­gás­sal, azaz, hogy mo­zog­jon reg­gel-es­te min­den­nap, nem töb­bet, csak ne­gye­dó­rát – me­güt­kö­zik és ke­re­si a ki­fo­gá­so­kat, hogy ez mi­lyen aka­dá­lyok­ba üt­kö­zik. Mi­ért? Nem hi­szem, hogy csak lus­ta­ság­ból. Egy­sze­rű­en nem is­me­ri a moz­gás fel­sza­ba­dí­tó, for­má­ló ha­tá­sát.

     

    So­kan sa­ját tu­da­tuk­kal ál­lí­ta­nak kor­lá­to­kat a tes­tük­nek. Há­nyan gon­dol­ják, hogy nem ké­pe­sek bi­zo­nyos gya­kor­la­to­kra, mert ügyet­le­nek, gyen­gék vagy már idő­sek hoz­zá? Egyik ked­venc szó­ra­ko­zá­som az élet­mód­tá­bo­ra­ink­ban: fi­gyel­ni, hogy a kez­det­ben me­rev és hi­tet­len ar­co­kon mint je­le­nik meg a cso­dál­ko­zás, majd az öröm, hogy jé, so­sem gon­dol­tam vol­na, hogy ezt is meg tu­dom csi­nál­ni!

     

    – Csak a ke­le­ti moz­gá­sok ha­tá­so­sak?

     

    – De­hogy. Íz­lés és tem­pe­ra­men­tum dol­ga, hogy ki mit vá­laszt. A ke­le­ti moz­gá­sok­ban so­sincs meg pél­dá­ul a csa­pat­já­ték örö­me és szám­ta­lan kom­bi­ná­ci­ós le­he­tő­sé­ge, a nyu­ga­ti spor­tok meg nem is­me­rik azt a moz­gás köz­be­ni me­di­ta­tív ál­la­po­tot, ami pél­dá­ul a jó­ga vagy a csi-kung sa­ját­ja. A ke­le­ti moz­gá­sok­nak emel­lett van egy nagy elő­nye: sok­kal ki­sebb a sé­rü­lés­ve­szély, és nincs ben­nük tel­je­sít­mény­kény­szer. Ezért az­tán idő­sebb vagy be­teg em­ber is vé­gez­he­ti a meg­fe­le­lő­en össze­vá­lo­ga­tott gya­kor­la­to­kat.

     

    – A ke­le­ti moz­gá­so­kat va­la­mi sej­tel­mes ti­tok len­gi kö­rül. Tud er­ről mon­da­ni va­la­mit?

     

    – Az in­ter­ne­ten ol­vas­tam egy an­gol taj-csi ta­nár be­szá­mo­ló­ját kí­nai ta­nul­má­nyút­já­ról. Hó­na­po­kon ke­resz­tül min­den reg­gel meg­je­lent a park­ban, ahol egy hí­res mes­ter gya­ko­rolt ta­nít­vá­nyai­val. Hosszú idő telt el, amíg már ő is ta­nít­vány­nak szá­mí­tott és kér­dé­se­ket te­he­tett fel. Az el­uta­zá­sa előt­ti na­pon meg­kér­dez­te a mes­tert, mon­da­ná meg, mi a leg­fon­to­sabb a taj-csi csu­an­ban? A vá­lasz ez volt: „le­gyél ott min­den reg­gel!”

     

    – Mi­lyen­nek lát­ja most a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat hely­ze­tét?

     

    – Ti­ze­nöt év­vel eze­lőtt min­den hó­nap­ban tü­rel­met­le­nül vár­tuk a Ter­mé­szet­gyó­gyá­szat cí­mű lap meg­je­le­né­sét, és iz­ga­lom­mal la­poz­tuk vég­ig, éhe­sen a ter­mé­sze­tes gyógy­mó­dok­kal kap­cso­la­tos gon­do­la­to­kra. Ak­kor­tájt buk­kan­tak fel az el­ső kí­nai or­vo­sok Ma­gyar­or­szá­gon, akik­től le­he­tett ta­nul­ni, már mű­kö­dött Oláh An­dor is­ko­lá­ja, kéz­ről kéz­re ter­jed­tek ilyen-olyan szín­vo­na­lú sten­ci­le­zett anya­gok és volt né­hány jó­ga­könyv a bol­tok­ban, de ezt le­szá­mít­va alig volt olyan for­rás, ami­ből ta­nul­hat­tak, vagy meg­bíz­ha­tó in­for­má­ci­ót me­rít­het­tek vol­na a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat iránt ér­dek­lő­dők.

     

    Ma, ha az em­ber be­megy egy köny­ves­bolt­ba, több száz ter­mé­sze­tes gyógy­mó­dok­kal vagy azok­hoz kap­cso­ló­dó mód­sze­rek­kel fog­lal­ko­zó köny­vet ta­lál­hat, tan­fo­lya­mi jegy­ze­tek íród­tak, 1997 óta hi­va­ta­lo­san elis­mert vizs­gát te­het­nek és mű­köd­het­nek a ki­kép­zett ter­mé­szet­gyó­gyá­szok, min­den ka­pu­alj­ban ter­apeuták és ok­ta­tók kí­nál­ják ma­gu­kat, az in­ter­net­re kap­cso­lód­va ezer­szám­ra ol­vas­hat­ja bár­ki a vi­lág kü­lön­bö­ző pont­ja­in meg­je­lent nép­sze­rű­sí­tő vagy tu­do­má­nyos cik­ke­ket – és a sort még hossza­san le­het­ne foly­tat­ni. Ré­gen az volt a gond, hogy nem volt in­for­má­ció, ma az, hogy a túl­csor­du­ló kí­ná­lat­ból ki­vá­lassza az em­ber a hi­te­le­set és fon­to­sat. S ide kí­ván­ko­zik egy gon­do­lat. So­kan össze­té­vesz­tik az in­for­má­ci­ót a tu­dás­sal. Vé­le­mé­nyem sze­rint az in­for­má­ció egy le­he­tő­ség, sem­mi több. Hiá­ba hab­zso­lom egész nap, súly­ta­lan és fe­les­le­ges ma­rad, ha nem pró­bá­lom meg sze­mé­lyes­sé ten­ni. Tu­dás­sá at­tól vá­lik, hogy át­szű­röm ma­ga­mon. Ami il­lesz­ke­dik, be­épí­tem, ami nem il­lesz­ke­dik, meg­vizs­gá­lom, hogy ide­gen, ár­tal­mas és fe­les­le­ges-e, vagy azért ta­lál­koz­tam ve­le, hogy vál­to­zás­ra sar­kall­jon. Tu­dás az, ami meg­vál­toz­tat­ja az éle­te­met.

     

    Az is ér­de­kes pro­blé­ma, hogy a tá­vo­li né­pek kul­tú­rá­ja – ami most már gya­kor­la­ti­lag bár­ki számá­ra hoz­zá­fér­he­tő – olyan-e, mint egy své­dasz­tal, ami­ről min­den­ki ked­vé­re csi­pe­get­het? Ott van előt­tünk, gusz­tu­sos, eg­zo­ti­kus, de mit tu­dunk kez­de­ni ve­le? Azok a klasszi­kus gya­kor­la­tok, mód­sze­rek, ame­lye­ket ma ter­mé­szet­gyó­gyá­szat vagy va­la­mi más né­ven al­kal­ma­zunk és gya­kor­lunk, na­gyon ré­gi ko­rok­ban, egé­szen más­faj­ta kul­tu­rá­lis kö­zeg­ben ke­let­kez­tek. A kér­dés az, hogy tud-e ne­kem va­la­mit üzen­ni eze­röt­száz év messze­ség­ből egy ta­o­is­ta csi-kung mes­ter, hogy én, Sá­rai Gá­bor 2004-ben, Ma­gyar­or­szá­gon tu­dok-e kez­de­ni va­la­mit az ő gon­do­la­tai­val és az ő gya­kor­lat­ai­val? A vá­la­szom az, hogy tu­dok, de eh­hez nem elég kí­nai jel­mez­be búj­ni, és meg­csi­nál­ni né­hány moz­du­la­tot. Nem le­het meg­spó­rol­ni a két­sé­ge­ket és a bel­ső mun­kát.

     

    Né­ha el­gon­dol­ko­dom, mi­lyen kincs van a ke­zünk­ben. Ilyen kin­cse­kért ré­gen ha­jó­ra kel­lett száll­ni, át­vág­ni si­va­ta­go­kon, és sem­mi biz­to­sí­ték nem volt ar­ra, hogy a kí­ván­csi ku­ta­tó élve meg is ér­ke­zik a hely­szín­re. Ha meg is ér­ke­zett, egy­ál­ta­lán nem biz­tos, hogy ta­lál­ko­zott ép­pen az­zal az em­ber­rel, aki­nek a ta­ní­tá­sa után úgy vá­gya­ko­zott. Ma szin­te a ke­zünk­be nyom­ják a tu­dást, még­se na­gyon kell. Szó­val ér­de­kes vi­lág ez.

     

    – Mit üzen a lap ol­va­só­i­nak?

     

    – Azt, hogy el­ső­sor­ban sa­ját bel­ső üze­ne­te­ik­re hall­gas­sa­nak.

    Sz.Z.L.
    X. évfolyam 10. szám

    Címkék: Sárai Gábor

      Aktuális lapszámunk:
      2018. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.