Arcképcsarnok

Sebők Marianna - Lépés a harmónia felé

Beszélgetés Sebők Marianna ájurvédikus gyógyítóval

Egyszer azt mondta a tanítóm, hogy minden ember hét tehetséggel születik. Bármi lehet ilyen tehetség: kinek az egykerekű biciklizés, kinek egy nyelv könnyű megtanulása, kinek a főzés, másnak a zenélés vagy éppen a matematika. Egy biztos: úgy fedezhetjük fel egy adottságunkat, hogy megragad minket, nem enged el, lelkesít, s bármennyi időt képesek lennénk úgy annak tanulásával tölteni, hogy nemhogy nem fáradunk el benne, hanem épp ellenkezőleg, feltölt, örömöt okoz minden pillanat, amit azzal a tevékenységgel tölthetünk. Az életidőnket érdemes úgy használni, hogy kitartóan feltérképezzük sorban valamennyi tehetségünket. Közben az egyik, talán ami a leginkább vonz, hív minket – így lesz az hivatásunk –, a mindennapi munkánkat adja, a megélhetésünk forrása is lesz, hiszen tehetségünk képességgé formálása folytán a legjobbak egyike is lehetünk benne. Életünk pedig akkor lesz egész, beteljesült, ha mind a hét tehetségünket felleltük, kibontakoztattuk.

 

Manna, akivel beszélgetünk, Sebők Marianna néven látta meg a világot. Ma ájurvédikus és akupunktúrás gyógyítóként dolgozik, főzőtanfolyamokat tart és szabadidejében, amikor három gyermeke is engedi, képeket fest, mert szüksége van erre az önkifejezési formára is. Magas, sudár, magabiztos, kiegyensúlyozott, és a tekintetében... no erre mondják, hogy „van valami”...


– Manna, te hol tartasz a tehetségek felfedezésében?

 

– Ez nem könnyű kérdés, most biztos látod, ahogy kattognak a kerekek a fejemben és számolok. Nos, legalább három megvan már. Az egyik a gyógyítás, a másik a főzés, a harmadik a festés. Mégis, nehéz behatárolnom, hogy igazán mivel foglalkozom, ki vagyok én. Azért is nehéz, mert ha elmondom, akkor könnyen válthat ki olyan reakciót, hogy ennyi mindenhez az ember nem érthet. Tényleg sokrétű, amit teszek, de nekem ez mind egy dologról szól, csak kívülről tűnik úgy, mintha ez sok lenne. Pedig ugyanazt az energiát és látásmódot használom fel az összeshez. Azért az nem rossz, hogy még életem harmadához érkezve a hétből már három tehetséget kifejlesztettem, ugye?

 

– Nem, sőt! De hogy érted, hogy harmadához? 

 

– Úgy, hogy meggyőződésem, hogy egy ember életideje megfelelő életmóddal könnyedén lehetne száztíz-százhúsz év. Sokat gondolkoztam azon, hogy valójában miért is lett ilyen az életem. Ha egészen kisgyermekkori emlékeimet kutatom, akkor meghatározó lehetne, hogy olyan környezetben nőttem fel, ahol istenről vagy lélekről nem beszéltek. Nem mertem kérdezni, ezért igazán jó gyereknek tűntem. Ugyanakkor hihetetlen erővel élt bennem az igény a világ megismerésére. Emlékszem, hat-hét éves lehettem, álltam az ablaknál, néztem a csillagokat, és arra gondoltam, hogy a világ olyan hatalmas, biztos van valahol egy másik Sebők Marianna, aki ugyanígy néz ki az ablakon. Rengeteg dologtól szorongtam, édesanyámnak például ki kellett vágni a hamupipőkés leporellóból az oldalt ledőlő csúf nővéreket, mert annyira féltem tőlük. Szinte életre kelt bennem Hamupipőke rettegése. A filmeket sem szerettem, mert könnyen beleéltem magam a történetbe, magamon éreztem a főszereplő szenvedését, és éjszaka folytatódott bennem a film. Azt hittem, majd elmúlik, ha nagyobb leszek. 

 

– És persze nem. Jöttek más félelmek?

 

– Persze. Elkezdődtek a gimnáziumi éveim, s a hat évvel idősebb nővérem az orvosira készülve rengeteg történetet mesélt betegségekről, boncolásokról, utóbbiakról akár nagyon részletesen a vacsoraasztalnál is. Rosszul voltam a vér gondolatától és az erőszaktól. Ekkor arra gondoltam, hogy ha már én is az orvosira járok, elmúlik. De nem így lett, tudtam, hogy túl érzékeny vagyok ehhez. Egy olyan érzékelési képességem is lassan tudatosodott bennem, amitől másként láttam és érzékeltem dolgokat. Szerencsére akkoriban művészetet is tanulva, abban a különleges atmoszférájú alkotó közegben sok hasonló karakterű fiatallal találkoztam.

 

– De akkoriban még nem volt törvényszerű, hogy valaki kamaszként úgy döntsön, hogy vegetáriánus lesz. Márpedig úgy tudom, hogy te magadtól döntöttél, s elég korán.

 

– Igen, tizenhat éves voltam, amikor a keleti filozófiákról, vallásokról elkezdtem olvasni. Annyira más világ volt a lélekről, a lélek és test kapcsolatáról olvasnom, hogy olyan volt számomra, mint amikor egy szomjas, kitikkadt ember inni kap. Egy nap teljesen spontán megfogalmazódott bennem, hogy nem érzem jónak azt a vacsorát, amit a szüleim elém tesznek, ha egészségesen akarok élni, nekem ahhoz nem kell húst ennem. Édesanyám nem tiltakozott, csak azt mondta, hogy rendben, viszont akkor főzzek magamnak. Akkoriban, a nyolcvanas években még nem volt ennyi szakácskönyv, de bioboltok sem. Igazi kutatómunka volt utánanézni, mit is jelent a reformtáplálkozás, de ahogy elkezdtem, mindig találkoztam valakivel, aki útba igazított, mindig kaptam egy új receptet vagy hírt egy újfajta alapanyagról. Felfedezőútra léptem az ízek világába, ott alapozódott meg, hogy szeretek főzni és elkészíteni egy ételt. Számomra ma is örömet okoz ez a tevékenység, ha úgy tetszik, egyik adottságom használata, mivel minden alkalommal más és más egy étel, benne van minden gondolatom, kedvem és lendületem.

 

– Ezzel a lendülettel lehettél volna szakács is...

 

– De nem így hozta a sors, ráadásul sokáig építész szerettem volna lenni. Sikertelen felvételik után, tizenkilenc évesen kóros soványságba estem, nagyon beteggé váltam. Nem tudtam enni, az, hogy egy zsömlét megegyek, egynapi programom volt. Nem tudta senki rendesen diagnosztizálni a bajomat sem. Egy éjjel azt hittem, hogy meg fogok halni. Halálfélelem tört rám, kihívtam a mentőket. Egy fiatal mentőorvos megállapította végre, hogy anorexiám van, és azt is mondta, hogy egy kínai orvos tud esetleg segíteni rajtam akupunktúrával. Másnap vettem egy újságot, talán épp a Természetgyógyász Magazin volt, és elmentem a kínai doktorhoz, akiről benne olvastam. Tíz kezelést kaptam, ginszeng- és más gyógyfüvekből készült teákat ittam. Két hónap alatt tíz kilót tudtam hízni. 

 

– Ez azt jelentette, hogy felépültél az anorexiából?

 

– Igen, de nagyon érdekelt, hogy mi okozta nekem ezt a szörnyű állapotot. Elkezdtem az egészséges táplálkozás után kutatni, végigtanulmányoztam a testkontroll, az agykontroll módszereit, kipróbáltam különféle böjtöket és diétákat. Mindenféle fórumon ott voltam, ahová el tudtam jutni, mindent elolvastam, amihez hozzáfértem. Idővel önmagam gyógyítója és pszichológusa lettem. Húszéves voltam, amikor teljesen ráálltam a természetes életmódra. Persze átestem a ló túloldalára, majdnem olyanná váltam, mint egy aszkéta. Még tésztát sem ettem, ha nem én készítettem el. Még inkább a keleti gondolkodás irányába fordultam, nem lettem ugyan egyetlen irányzat turbános követője sem, aki egy zászló alatt menetel, de nagyon sokat foglalkoztam az iszlámmal, a buddhizmussal is. Végül a védikus hagyományban találtam meg az összes kérdésemre a megnyugtató feleletet. Ez adott nekem működési elvet az élethez.

 

– Akkor magadra találtál?

 

– Igen, s mivel akkoriban Franciaországban művészetet tanultam, rátaláltam egy nagy szerelemre is, ami ott tartott néhány évre. Hazatérve sminkesként és stylistként dolgoztam. Idővel feltűnt, hogy munkám során rengeteg nagyon fiatal szorongó lánnyal és fiúval találkozom. A fotózás és a munka közben sokat beszéltem nekik az életmód fontosságáról és a vágyaink megéléséről. Ebben az időben kezdtem természetgyógyászati iskolákba járni. Minden hétvégén képeztem magam, önszorgalomból és mondhatni teljesen önös cél miatt, mégpedig hogy többet tudjak a bajaimról, hogy biztosíthassam az egészségem hosszú távon, és a gyerekeimnek jó anyja és példája tudjak lenni. Beleástam magam a keleti gyógymódokba, a kelet szerelmeseként nagyon vonzott a kínai akupunktúra megismerése, hiszen azáltal gyógyultam meg én is. A természetgyógyász-iskolák elvégzése után fülakupunktúrás addiktológus, alternatív mozgás-, masszázsterapeuta, reflexológus lettem. Amikor megismerkedtem az ájurvédikus gyógyítással, egyszerre világos lett minden. A védikus gyógyítás nagyon tisztán, érthetően elkülönít testi és lelki alkatokat, és a betegségeket is csoportokra és alkatokra bontja szét. Érthetővé vált számomra, hogy ami az egyik embernek jó, az a másiknak éppen rossz és fordítva. Megértettem, hogy minden problémával az egyes ember szintjén kell foglalkozni, mert ha nem értjük meg a probléma kezdeti okát, akkor esélyünk sem lehet megmenekülni a betegségek elől. Ebben a rendszerben egy egész világszemléletet ismertem meg. Mindig is imádtam Indiát és a kultúráját, valószínűleg ezért is találkozhattam ezzel a gyógyítási lehetőséggel. 

 

– Hogy lett belőled végül ájurvédikus gyógyító?

 

– Először magamon és a férjemen próbáltam ki a tisztító technikákat, majd ajánlani kezdtem a szűkebb környezetemnek is, hiszen mindenki láthatta az életformánkon is a változásokat. Azon kaptam magam, hogy egyre többen hívnak, kérnek segítséget. 2006-ban végül teljes fordulatot vettem, otthagytam a régi munkám, és teljesen a gyógyításnak szenteltem magam. A nevemet is lerövidítettem Mariannából Mannára, ahogy ma ismernek, amikor létrehoztam e néven egy olyan gyógyítóközpontot, ami a valódi emberközpontú gyógyításról szól. Azt vettem észre, hogy az ájurvéda hihetetlenül jól működő módszer, mivel az európai emberek korán jelentkező és krónikussá váló betegségeinek oka alapvetően az, hogy nem a saját alkatuknak és természetüknek megfelelő az életvitelük. Ha az ájurvédikus módszer szerint megállapítom a test típusát, és az életvitelt óvatosan elkezdjük a karakterünknek megfelelően pozitív irányba változtatni, akkor a környezetünkből sokkal nagyobb energiát tudunk felvenni, és egészen egyszerűen azok a betegségek, amelyek kialakultak vagy éppen csak kialakulóban vannak, elmúlnak, hiszen lesz a testnek energiája ahhoz, hogy az öngyógyító folyamatait beindítsa. A karakternek megfelelő életvitel megtalálásával tehát a betegségek jó része gyógyítható. Az ájurvédikus szemlélet pedig remekül kiegészíthető olyan kínai gyógymódokkal, mint az akupunktúra, a moxaterápia vagy a köpölyözés. 

 

– Annak mi az oka, hogy a legtöbb hozzád forduló esetében, függetlenül attól, hogy milyen gonddal, például meddőséggel, migrénnel, szexuális problémával mennek hozzád, méregtelenítéssel kezded a terápiát?

 

– Az összes energetikai elváltozás abból fakad, hogy a nem megfelelő életvitel rengeteg salakanyagot halmoz fel a testben. Ahhoz, hogy tiszta energiához tudjunk jutni, a testünket ki kell tisztítani. Az első lépés tehát valóban nagyon hasonló, persze testalkatnak megfelelően ez is nagyon változik, de a lényeg, hogy meg kell szabadítani a testünket a mérgektől. Nagyon sok esetben már ez elég ahhoz, hogy regenerálódjanak azon részei a testünknek, amelyek a salakok miatt nem tudtak elég energiát felvenni a környezetből. Egy nagytakarítás után újra tud cirkulálni az energia, de azt, hogy ez az energia legelőször hova áramoljon, azt a fül akupunktúrás kezelésével szabom meg. Célirányossá tudom tenni, ezért nagyon jól kiegészíti egymást az akupunktúra, az ájurvédikus masszázs, a lelki terápia és a táplálkozási tanácsadás, hiszen nagyon fontos, hogy mindenkor jól tápláljuk magunkat, mert ez az elsődleges energiaforrásunk. Mindehhez még hozzá szoktam venni a légzésterápiát, mert a test és lélek kapcsolatában alapvető fontosságú az, hogy jól vegyünk levegőt. Akárcsak a jógában, a légzés a finom fizikai mérgektől szabadítja meg a testet, és a stressz okozta feszültséget is feloldja. 

 

– Másfelől mégiscsak személyre szabott gyógymód, amit nyújtasz...

 

– Valóban, nincs előre eltervezett terápia. Mindenkinek megkeresem azt, ami a legjobban tud rajta segíteni. Ugyanakkor sokak esetében nagyon azonosak a problémák, mert azonosak az életviteli zűrök, mindenki túlhajszolja magát, sokat eszik, keveset mozog, nagyon sok stresszel él. Azonos típusúak a betegségek is, melyeknek korán jelentkeznek a tünetei, az elhízás, a depresszió, a szív- és érrendszeri betegségek és a nőknél egyre gyakoribb meddőség, férfiaknál az impotencia. Évente, leginkább tavasszal, de akár ősszel is, szükségünk lenne ilyen tisztításra, körülbelül úgy, ahogy legalább évente egyszer ajánlott az autót elvinni olajcserére. De alapvetően és összességében az a cél, hogy megtanulják az emberek, legalábbis azok, akikben felébred a vágy, hogy harmóniába kerüljenek magukkal, hogyan lehet nem szembemenni a vágyaikkal és a természettel. Egyszerű ez, de sokszor a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megtennünk, pedig csak egy lépés vagy csak egy karnyújtás választ el tőlük! 

Csörgő Zoltán
XVI. évfolyam 4. szám

Címkék: ájurvéda, Sebők Marianna

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.