Arcképcsarnok

Siménfalvy Ágota - A színpad is a lélek tükre

Beszélgetés Siménfalvy Ágota színésznővel

    Siménfalvy Ágota igazi színészdinasztia sarja, családja színészek nemzedékeit adta. Ahogy mondják, "a vér nem válik vízzé", Ágota hatévesen tagja lett a Magyar Rádió Gyermekkórusának. Bejárta a fél világot, háromszor járt Japánban, de örömmel gondol vissza londoni, olaszországi, svájci fellépésekre is. Kóruspróbák, koncertek töltötték ki gyermekkora jelentős részét - és zongoraórák, mivel édesanyja zongoraművésznek szánta, s így tizenkét éven keresztül zongorázott is. A vakációkat rendszerint Zalaegerszegen töltötte a zalai teátrum próbáin, illetve édesapja öltözőjében. Közreműködött az Atlantis Színház alapításánál, majd az Operett Színház stúdiója következett, ahol Szinetár Miklós indította el a zenés színházi pályán. A színi egyetemen Léner Péter és Szirtes Tamás voltak osztályfőnökei. Immár évek óta láthatjuk a fiatal színésznőt jobbnál jobb szerepekben musicalszínpadokon és a Kerényi-Miklós Gábor által vezetett Operettszínház fiatal dívájaként. Mostanában azonban más témák, iskolák felé is nyitott...


    - Merre van Siménfalva? Úgy tudom, onnan származik a családja.

     

    - Siménfalva egy székelyföldi falu. Nagypapám nagyszalontai születésű, s még apukám is erdélyi területen született. Őseim legalább ötödíziglen színházban dolgoztak, többségük vándorszínészként, de voltak köztük súgók, jelmezkészítők vagy éppen színigazgatók is.

     

    - Megvallom, ezt az első kérdést előre beleterveztem a koreográfiámba, egy gondolat viszont akkor villant fel bennem, amikor a tekintetét most élőben megláttam. Mondják, hogy a szem a lélek tükre, de a hanggal is így lehet, hiszen a szeme kéksége és a hangja is egyaránt mélységről árulkodik...

     

    - Lehet ebben igazság, mivel ahogy eddigi életemet látom, életemnek a színpad a központi témája, és sosem kaptam habkönnyű szerepeket, inkább drámaiakat. Már főiskolás koromban sem a fiatal naivákat játszottam, hanem felnőtt női szerepeket osztottak rám, amiben közrejátszott a hangom mélysége is. Tény, hogy általában azokban a szerepekben volt sikerem, amelyek nagy ívet fognak át, a szereplő széles lelki tapasztalati skálát jár be. Lehet, hogy a mélységnek ehhez köze lehet. Egy biztos, a színpad megmutatja az ember alkatát, hiszen hiába igyekeznék könnyed vagy csacska lenni, nem lesznek átütő erejűek, igazán hitelesek ezek az alakítások, s rögtön hozzáteszem, ilyen karaktereknél nem is szoktak rám gondolni a rendezők. Érzelmileg nagyon sebezhető ember vagyok, egy-egy szerep megformálása viszont mintha lehetőséget nyújtana magánéletemben is bizonyos emberi kapcsolatok kezelésére.

     

    - Általában a befogadók, a közönség lehetséges katarzisélményéről hallunk, azaz ha egy néző mélyen átél egy darabot, meg tudja élni belőle azt, ami életének is éppen feladata. Arról nem szoktak beszélni, hogy a színész is katarzist él át.

     

    - Katarzis csak így jön létre, s ez egy közös játék. Csak az a különbség, hogy egy néző dönthet úgy, hogy nem fogadja be az élményt, míg velem, aki a színpadon vagyok, meg kell, hogy történjen az élmény. Mostanában például önérvényesítő jellemeket játszom, harcos feladatokat, mondhatni agresszív szerepeket kapok, ami tőlem nagyon idegen és meg is küzdöm velük. De lehet, hogy hamarosan valami harccal lesz dolgom saját magam érvényesítése érdekében. Sokakat a siker vagy elismerés utáni vágy hajt, én inkább visszahúzódóbb vagyok, ami miatt a karrierem is lépésről lépésre alakul, nem pedig hirtelen berobbanó sikereket élek meg. Sokkal kevesebb bennem az exhibicionizmus vagy az önérvényesítés, mint ami ezen a pályán kellene. Ezért gondolom azt, hogy ami igazán idehajt, az sokkal inkább valami megélési vágy, mint mondjuk az ezzel járó siker. Az elismerés természetesen nagyon jólesik, de annál szerényebb vagy visszahúzódóbb vagyok, mintsem hogy ezzel éljek vagy kihasználjam. Viszont zenés színpadon dolgozom, ami igencsak a showbiznisz világa, nagyon hozzátartozik a sok külsőség, velejárója a közéleti szereplés. Ettől én eléggé visszahúzódom, elsősorban nem ez érdekel ebben a műfajban, s ezért gondolom, hogy a keresnivalóm ezen a területen inkább egyfajta öngyógyítás.

     

    Sweet Charity (rendező: Alföldi Róbert)

     

    - Ilyen szempontból a színpad a lélek benső porondja, a színészet pedig egyfajta önismerethez vezető lehetőség is?

     

    - Csak nemrég kezdtem foglalkozni azzal, hogy figyelem a szerepeimet és az életszakaszaimat, vajon milyen szerepek találnak meg és mi dolgom lehet azokkal a témákkal, amiket azok felvetnek. Tulajdonképpen még terápiás módszernek is mondhatom a színészi hivatást, nemcsak a magánéletemben, hanem a színpadon is meg lehet élni a kihívást hordozó érzelmeket, például egy párkapcsolati helyzet nagyon sokféle aspektusát. Az érzelmek vállalása, megmutatása szerintem feladata is az életemnek. Színésznőként lehetőségemben áll, hogy mintegy ki is transzformálhatom a színpadra azt, ami éppen válságos az életemben vagy megoldásra vár. Az emberi kapcsolatokban olyan alapvető mintákat "vagyok kénytelen" megélni egy-egy szerep megformálásakor, amit nem lehet megúszni. Ahogy az ember kimondja a mondatokat, az automatikusan hat. Ilyen szempontból valóban inkább a személyiségfejlesztéssel van dolgom. Az, hogy mindez zenés színpadon történik, könnyebbséget jelent nekem, mert a zene által felszabadultabban fejezhetem ki magam.

     

    - Kezd izgalmassá válni ez a megközelítés, vagyis hogy egy aktuális szerepet azért osztottak önre, mert dolga van vele... Mit gondol, olyan szerepek találják meg, amilyen Ön éppen akkor, vagy amilyennek lennie kell, amilyenné válnia, fejlesztenie kell magát, tehát amit integrálnia kell? 

     

    - Hogy ez oda-vissza hogyan működik, azért kapok éppen egy szerepet, vonzok be témákat, mert azt meg kell valósítanom az életemben, vagy mert azt éppen élem, nem tudom, feltehetően oda-vissza működik. Valószínűleg az ember áraszt magából egy olyan energiát, hogy a rendezők az abban a pillanatban annak megfelelő szerep kapcsán gondolnak ránk. Ezért van a csalódás, amikor épp az ellenkezőjét szeretném játszani annak, ami történik velem, és a sors nem engedi. Egy biztos, amikor válsághelyzetben vagyok, nem tudok az életemben megoldani valamit, egy szereppel mindig az adott szituációra kapok segítséget, egyfajta kiutat mutat, s amikor változás előtt állok, felkészít. Ha például egy szakításkor vagy halálesetkor nem tudom kisírni magam, nem tud felszakadni kellőképpen a bánatom, ilyenkor elképzelhető, hogy egy szerep kimondatja velem és segít mentesíteni a teher alól, kifejezni a fájdalmat. De ez igaz pozitív dolgokra is, szerelemre, örömökre is! Az utóbbi időben a belső önismereti munkámmal a célom az, hogy letegyem a terheket, amelyeket eddig öntudatlanul szívesen cipeltem. Még mindig erős bennem a mártíromkodás, az áldozathozatal, a szolgálattétel. Mostanáig az erőre koncentráltam, hogy tudjam cipelni a terheket, most pedig arra próbálok már összpontosítani magamban, hogy ezek lehet, hogy nem is az én terheim. De ehhez ezt az időszakot meg kellett előznie egy traumatikus élményekkel teli, nehéz időszaknak, hogy szélsőségeket lássak, egyik végletből a másikba essem.

     

    - Ezért fontos, hogy az ember tudatosan figyelje magát... 

     

    - Nekem is idő, sőt sorcsapások sorozata kellett ahhoz, hogy a véletleneket elkezdjem figyelni. A véletlenek pedig nem is biztos, hogy véletlenek, sőt mindig üzennek valamit. Kellett ehhez a felismeréshez idő. Tulajdonképpen apukám halála, 2005 óta tudatosan keresem a lehetőségeket, hogy átépítsem magam. Édesapám halálakor azt éreztem, hogy nem tudom elfogadni az ő távozásának tényét, kristálytisztán éreztem, hogy ha nem is fizikai formában, de továbbra is jelen van életemben. Ez az élmény vagy megtapasztalás vezetett addig a szinte létfontosságú kérdésig, hogy akkor hol van, ha nem itt? Elkezdtem sokat olvasni a halálról és a halálközeli élményekről, tehát a halál indított el ezen az úton. Ennek az útnak a része, sőt fontos csomópontja a Szintézis Szabadegyetem, ahol máig rengeteget tanultam. Egy újságban láttam meg az iskola hirdetését és rögtön jelentkeztem is, hogy ne csak olvassak, hanem előadásokat is hallgassak ebben a témában. Az Ikrek jegyében születtem, így a kíváncsiságom, információéhségem végtelen.

     

    Menyasszonytánc (rendező: Béres Attila)

     

    - A Szintézis Szabadegyetem akkor valóban ideális lehet Önnek, hiszen itt a legszélesebb körű témákban lehet előadásokat hallgatni. Sikerült a keresett, vágyott válaszokat is megkapnia?

     

    - Igen, viszonylag hamar, de még ennél is többet, hiszen amellett, hogy valóban egyfajta szintézisét is nyújtja nevéhez méltó módon a szabadegyetem mindannak, ami engem érdekel, útmutatást is sikerült kapnom életemhez. Azért nagyon fontos ez, mert amikor ide kerültem, még csak azt tudtam, hogy engem ez a téma, világ, látásmód érdekel, de azt nem, hogy ezen belül mit kezdjek magammal. Az itt eltöltött néhány év kezdett el egyáltalán irányokba terelni, hogy megtaláljam a bizalmamat bizonyos módszerekben, megleljem azt a módszert, ami közel áll hozzám. Már maga az a tény, hogy az iskolában rengeteg előadót és utat megismerhetünk, segít eldönteni, hogy mi legyen az én utam. Nagyon szeretem Balogh Béla, László Ruth, Paulinyi Tamás, Tar Bence, Egely György, Angster Mária, Popper Péter, Dúl Antal előadásait és még sokakat említhetnék. Rákos Pétert is itt ismertem meg, rokonszenvessé vált a módszere az előadása nyomán, így a Szintézis három éve alatt eljutottam egy másik iskolába, a Humanisztikus Asztrológia Iskolába is. Itt a humanisztikus és transzperszonális pszichológia módszerei között például hellingeri családfelállítással is elég sokat dolgozunk, ami igazán sok segítséget nyújtott önismeretem elmélyítéséhez.

     

    - Ezek a felszabadító hatású terápiák tehát Önnek is egy mélyebb tudatosságra ébredés lehetőségét kínálják fel...

     

    - Így van, de az igazat megvallva még csak most emésztgetem a friss történéseket. Nagyon hatásosnak tartom ezeket a módszereket, amelyek számomra párhuzamba vonhatók a színészettel, ugyanis ezek szintén a lélekkel, a lélek útjaival foglalkoznak. Egy-egy családállítás során megdöbbentően jól láthatóak a lelki reakciók, az emberi viszonyok, és engem, azt hiszem, ez érdekel legjobban, ezért lettem színész is. Amíg ezt nem kezdtem el, addig csak hobbiszinten tanulgattam, tanulmányoztam magam, de amióta saját bőrömön tapasztalom a változást, azóta kezdem egyre komolyabban felismerni, hogy ezeknek a módszereknek mekkora jelentőségük van az ember életében. Nehéz saját magunkat látni, definiálni, s nagyon nagy szükségünk van a tudatosodásra. Örülök, hogy megtörtént ez az életemben, mert biztos, hogy a terhek így is terhek, de nem mindegy, hogy látjuk-e magunkat és ezért tanulnunk kell magunkról, kapcsolatainkról. Azért is jó, hogy ezekbe az iskolákba járok, mert a színház egy zárt világ, és az egyetemen nagyon más típusú emberekkel találkozom, akik egészen kinyílnak és emiatt én is nyitottabb leszek. Most a felszabadulás időszaka jöhet az életemben.

     

    - Mi vonzza, mit szeretne még tanulni? 

     

    - Már most is tanulok hobbiszinten számmisztikát és mandalafestészetet Varsányi Edit festőnőtől. A számmisztika a mindennapi életemben ad segítséget kisebb döntések meghozatalához, míg a mandalákkal való foglalkozás az önkifejezés lehetősége miatt fontos, másfelől az érzelmeimben való tisztánlátást is segíti. Azt azért hangsúlyoznám, hogy én nagyon jól érzem magam a színpadon, boldogít a színészi lét, nem azért kezdtem el mindezt tanulni, mert ne érezném azt elegendőnek, hanem azért, mert kérdéseim voltak a létezés egészére vonatkozóan. Amit tanulok, az nem helyettesíti a színházat és nem cserélhető fel vele. Ha valaha bármi felcserélhetné az életemben a színházat, annak biztos, hogy olyan intenzitásúnak vagy jelentőségűnek kell lennie, mint ahogy most a színpadon létezem.

     

    - Mit szeretne még megélni a színpadon, mit fejezne ki, mutatna meg szívesen magából, hogy "ez is én vagyok"?

     

    - Valójában lehet, hogy épp a sok drámai szerep és a mélységek elnyomták bennem a könnyed részemet, ami egyébként létezik, csak valószínűleg nem azt használom elsődlegesen. Így biztos, hogy ezt az énemet mutatnám meg, ami azzal is összefügg, hogy a harmincharmadik életévemben vagyok, amikor tájt karaktert váltanak a színésznők. Vágy él bennem a fiatalosabb életérzés után, s arra még nem nagyon nyílt alkalmam, hogy megélve megmutassam. Szeretnék valami olyasmit is alkotni, ami csak rólam szól, például egy sajátos hangú és hangulatú lemezt. Ha írnék, írhatnék egy verseskötetet vagy novellákat, de az én önkifejezési módom biztos, hogy a színházzal összefüggő kell legyen. Mivel a musicalek világa mindig egy nagy közös produkció, szeretnék egy olyan lehetőséget, ahol önmagamat mutathatom be egy önálló est keretében, ahol nem a szerepeim játszanak és látszanak, hanem Siménfalvy Ágota. 

    Csörgő Zoltán
    XV. évfolyam 4. szám

    Címkék: Siménfalvy Ágota

      Aktuális lapszámunk:
      2018. július

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.