Arcképcsarnok

Soma - Az édesanyák tudják a titkokat

    Várandósnak lenni annyit jelent: áldottan megosztani a helyet valaki mással, elfogadni azt, amit akkor még nem értünk. Szülni annyit jelent: kicsit meghalni, hogy az a valaki más élhessen. Nevelni annyit jelent: napról napra új életre kelni, s bölcsen végigjárni egy spirituális utat. Anyának lenni nem más, mint tudni: az élet örök.


    – Mi még akkor szültünk – mondja –, amikor az orvos és az asszisztencia kényelmi szempontjai mindennél előbbre valók voltak. Illedelmesen kellett viselkedni, nem fejezhettük ki a saját igényeinket. A szülőszobát nem szentélynek, hanem valamiféle bontónak látta az ember, ahol így vagy úgy kiszedik belőle a gyereket, aztán jöhet a következő bontásra váró tárgy, egy másik anya. Minden anya szorong az első szülésnél, mert nem tudja, mivel kell szembenéznie. Én például a férjemet akartam, de durván rám szóltak, csak nem képzelem, hogy a többi vajúdó anya között császkálhat a gyerekem apja? Féltem, reszkettem, s tudtam, hogy ez a negatív érzés folyamatosan ömlik át a gyermekembe. Ebben a lélektelen üzemben éppen csak a lényeg veszett oda, a születés misztériuma. Nagyon súlyosan megbillent a mérleg, végső fokon idegen, külső emberek és körülmények javára.

     

    – De mégis mi volt a döntő pillanat, amikor ráébredtél, hogy a szülés/születés meghatározza az egész életet?

     

    – Több évvel ezelőtt csomót találtak a hangszalagomon. Már ki is írtak műtétre. Kétségbe voltam esve, hiszen a hangomból élek, ráadásul tudtam, a torok betegségei az önkifejezés betegségei. Gyermekkori barátnőm éppen akkor járt kineziológiai képzésre, s megkért, hadd próbálja ki rajtam a tanultakat. Kétkedve fogadtam, ám az oldás közben hatalmas energiák törtek elő belőlem. Órákig sírtam, mert eljutottunk a magzati életemhez, s kiderült, a problémám abból fakadt, hogy édesapám fiút, Miklóst várt, de Gyöngyi lettem.

     

    – Hogyan rögzült ez az élmény a magzati tudatodba?

     

    – Az élet legkisebb önálló egységében, a sejtben, mindennek lenyomata van, amit a tudomány negyven évvel ezelőtt sejtmemóriának nevezett el. Minden sérelem végigkíséri az életet, s időről időre testet ölt. Olyan ez, mint a sérült lemez. Forog a korong, de egy meghatározott ponton mindig elakad. Az orvosoknak már több generációja tanult erről, mégsem történt változás. Noha tudják, hogy a magzati lét, illetve a külső élet első éve mindent eldönt, az anyagondozás és a szülészet még mindig inkább technikai és orvosi szemléletű. Mi, anyák viszont azt tudjuk, hogy születésekor a baba az ősbiztonságból ősbizonytalanságba kerül, s nem mindegy, mit tapasztal a folyamat közben. Egyre többször és hangosabban kéne föltenni a kérdést, mi keresnivalója van a frissen született család körül az orvosnak meg a bábának? Miért fontos tudni már az első percben, hány kiló és hány centi az a gyerek? Miért nem hagyják békésen feküdni az édesanyja hasán? Hagyni, hogy a megszületés után, az úgynevezett „arany órában” a „szentháromság” együtt lehessen egy ideig.

     

    Soma

     

    – Hogyan lehetne változtatni ezen?

     

    – Át kéne térni egy merőben más szemléletre. Ki kéne jelenteni, hogy az életet hordozó, életet adó nő nem más, mint az anyaúristen. Az embertörténet hajnalán ezzel tisztában voltak, ezért a nők a férfiakkal egyenrangú szerepet töltöttek be. A teremtés más aspektusát jelenítették meg, de ezt a teljesség érzésével képviselték. Szerintem az ókori nagy kultúrák többek között azért is hanyatlottak le, mert jöttek a bigott vallási előírások, az atyaúristen mellől eltűnt az anyaúristen, és attól kezdve a nők kizárólag a férfiak szemszögéből kaptak értelmezést. Megfosztották őket lelküktől, lényegüktől, kompetenciáiktól. Később az istentelen orwelli szemlélet uralkodott, amely szerint nem vagy más, mint egy robot, majd mi föntről megmondjuk, mi a jó neked, ne gondolkodj, ne nyilváníts véleményt. Többé-kevésbé ez ma is így van, azzal a különbséggel, hogy a manipuláció háttérbe szorulásával előtört a money-puláció. Természetes emberi kívánságaid csak akkor lehetnek, ha pénzed is van hozzá. Meg kell vásárolni azokat az emberi tényezőket, amelyek egyébként nem kerülnek semmibe. Tíz deka együttérzés ötezer forint. Szerencsére úgy tapasztalom, az anyák ismét magasabb sorstudatra kezdenek ébredni.

     

    – Ezzel együtt pedig egyre-másra fejezik ki saját kívánságaikat.

     

    – Igen. Nézd, az életben minden elmúlik. Elmúlnak az évek, a szerelem lángolása, az üdeség, minden. Egyvalami marad, az, hogy nézzük, figyeljük a gyermekeinket, és gyönyörködünk bennük. Ez a mi választásunk! Mi akartuk, mi hordoztuk, szültük, mi neveltük őket. Ezzel a döntéssel simultunk az élet törvényéhez. Méltó alapokra kell helyezni az anyaságot, ki kell mondani a születés háboríthatatlanságát, aminek része az is, hogy a szülő anya kívánsága mindennél fontosabb legyen. Valós választási lehetőségeket kell adni neki, mert aki nincs tisztában a választásaival, annak nincs egy sem. Az anyai önrendelkezés teremti meg ismét a szülés, születés misztériumát, és ebbe senkinek nem lehet beleszólása. A háborítatlan szülésnek nemcsak lelki, hanem testi eredményei is lesznek. Statisztikák bizonyítják például, hogy a szülés előtti borotválás, beöntés, valamint a gátmetszés az esetek zömében teljesen fölösleges, ellenben nagyon fontos a segítő asszonytárs, a dúla jelenléte (aki persze lehet férfi is: mandula). Kétszáz, dúlával szült anya közül csak egynél kell gátmetszést végezni, míg akik nélkülözik ezt a segítséget, ott százból kilencvennyolc esetben szükséges a beavatkozás. Itt persze nem a dúla jelenlétéről van szó, hanem a tudatos gátelőkészítés szerepéről. Ezek az arányok önmagukért beszélnek. Több olyan nőt ismerek, akinek a szexuális életét egy időre a gátmetszés tette tönkre. Mert ne felejtsük, az anyaság mellett mi nők is vagyunk.

     

    – Fontos kérdést érintesz. Mi az, hogy nő?

     

    – A biológiai meghatározottság csak egy dolog. A teljességről beszélek, vagyis a lénynek arról a három princípiumáról, amely nővé teszi őt. Az egyik a Hold-nő, vagyis az anya, ami különleges minőséget ad, be- és elfogadóvá, megértővé tesz. Csak akkor lehetünk szabadok, ha a másik emberre figyelünk, mert a törődéssel a mi lelkünk tehermentesül. A másik a Vénusz-nő, aki tudja, mitől döglik a légy. Soha nem engedi el magát, mindig kívánatos, mert tudja, ha napközben dolgozott, főzött, mosott és gyereket nevelt is, éjszaka tökéletes szeretőnek kell lennie. Nagy teher ez, de a nők bírják, úgy lettek teremtve. Végül bennünk él a Főpapnő is, aki bölcsen mindig fölismeri feladatait a világban, és higgadtan el is látja azokat, akár háziasszonyként, akár vezérigazgatóként. Ennek a három as­pektusnak egyensúlyban kell lennie, s ha így van, a lény boldog, mert igazi nőnek érezheti magát.

     

    – De megtehettük-e valaha is?

     

    – Évezredekkel ezelőtt igen, aztán hihetetlenül hosszú ideig nem, mert valamelyik aspektusunkat háttérbe kellett szorítanunk. Aki nem tette, azt cédának vagy boszorkánynak titulálták. Rengeteg keserűség gyülemlett föl a nőkben, ezért az emancipáció valóságos robbanás volt. Akkor kijött belőlünk minden sérelem. Nagy változások indultak el, amihez a férfiak még nehézkesen alkalmazkodnak. A folyamat azzal jár, hogy a nők már válogatnak, elvárják, a férfi legyen szórakoztató, jó humorú, jó egzisztenciájú, s teljesítsen az ágyban is. Azaz mi most ugyanúgy megfogalmazzuk a kívánalmainkat, ahogyan azt a fiúk tették évszázadokon keresztül. Ettől a férfiak kissé elbizonytalanodtak, de meg kell értenünk őket, hiszen az emancipációval kihúztuk a talajt a lábuk alól.

     

    – A válogatás az oka annak, hogy sok magányos fiatal van manapság?

     

    – Igen, ez a változás azzal is jár, hogy sokan nem találják meg a társukat. A férfiak korábban attól szenvedtek, hogy nem tudták integrálni magukban a nők három aspektusát. Ha gyermekük anyja egyúttal ragyogó és kívánatos is volt, azt a férfiak nem tudták összerakni a fejükben. A nőket csak egy szerepkörben akarták látni, vagyis az egyik nő szüljön és neveljen gyereket, a másik elégítse ki a szexuális vágyukat, a harmadik meg nőnemű barátként adjon bölcs tanácsokat. Most fordult a kocka, s mi küszködünk azzal, hogy sokszor nem tudjuk a fiúk összes szerepkörét egyeztetni.

     

    – Mi a véleményed a házasságról?

     

    – Alapvető szövetségnek látom, amely nemcsak a szűkebb környezetet, hanem az egész társadalmi életet, sőt a világ történéseit is befolyásolja. Szerintem akkor van béke a földön, ha ezek a kétemberes szövetségek jól működnek. Sajnos nálunk a gyerekek nem tanulnak a házasságról, nem tudják, hogy ezen a bolygón minden és mindenki ciklusokban létezik, az érzelmek sincsenek másként. A kezdeti szerelem lecsendesül, majd ismét föllángol, és ez így megy életünk végéig. Közben persze adódnak konfliktusok, összezördülések, de ha nem ismerjük a feszültségoldó technikákat, könnyen föladjuk, elválunk. Ez nem megoldás, csak menekülés, ami rombolja az önbecsülést, az énképet. Tizenhat éves voltam, amikor a szüleim elváltak, és több mint tíz évvel azután is azt álmodtam, hogy együtt vannak. Akkor ismét rádöbbentem, hogy a házasság szentség, ami mindennek az alapja.

     

     

    – Rengeteg kérdést kapsz interneten a nőktől. Miről érdeklődnek?

     

    – A párkapcsolat az egyik alapkérdés. Tanácsot várnak, hogy mit tegyenek. Én minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyőzzem őket, ismét szilárdítsák meg a szövetséget. Aztán ott vannak a friss anyukák, akik a Társaság az Anyaság Megszenteléséért, röviden a TAVAM köré gyűltek. Nagyon érdekes, ahogy egymással társalognak. Az egyikük például föltette a kérdést, mit csináljon, hogy a teje ne apadjon el. Néhány óra múlva már több tucat válasz érkezett, mindenki elmondta, ő milyen praktikával szaporította a tejet. Jó látni, hogy erősödnek a belső női körök. Szükségünk van egymásra.

     

    – Szerinted mi a lét értelme?

     

    – Az is lehet, ha valaki meglátja a lehetőséget a másik emberben, s mögé áll, tolja előre, hitet ad neki. Azt gondolom, és mondom is sok nőnek, nem kell feltétlenül olyan férfit kiszemelni, aki minden szempontból készen áll, vagyis jó állása, keresete van, elvégezte az iskoláit, egzisztenciát teremtett magának. Az is gyönyörű feladat, ha egy olyan emberben találja meg a társát, akit majd részben ő segít érvényesülni. Ez a férfiakra is igaz. Nekem ilyen párom van.

     

    – Sikeres nő vagy, jó anya. Mi kell ehhez?

     

    – A jobb félteke, ahonnan a megérzések, a sugallatok jönnek. Szerintem mindnyájunkban ott az őstudás, csak hozzá kell férni. Ahhoz viszont időnként félre kell tennünk a bal féltekés logikus és racionális gondolkodást. Úgy hiszem, a teremtésig visszamenőleg mindenkiben közös a spirituális tudás, de van, aki jobban, más meg kevésbé nyomja el. Eszerint három típusba sorolom az embereket. Az alvók kifelé hárítanak, a felébredtek mindig belülről, önmagukból indulnak el. Az ébredezők pedig a felébredés felé vezető utat járják, amiben a belső hang sokat segít, ha hallgatnak rá. Az édesanyák tudják a titkokat.

     

    Az életről, a születés misztériumáról, a hét rendezvényeiről beszél a www.szuleteshete.hu website.

    Niczky Emőke
    XIII. évfolyam 5. szám

    Címkék: Soma

      Aktuális lapszámunk:
      2018. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.