Arcképcsarnok

Szász Ilma - Az anyagtól az Úr ruhájáig

Beszélgetés a Mantra Természettudományi Szabadegyetem tanárával

    Szász Ilma nagyon megbecsült kollégám. Sokkal korábban kezdett el tanítani a Mantra Természettudományi Szabadegyetemen, s hálás is lehetek neki azért, hogy - mondhatni jó előre - kikövezett egy utat. Vagy úgy is írhatnám: hidat épített. Hidat a keleti vallási bölcselet és a nyugati misztika között, másfelől hidat a túlpartra, a látható, hétköznapi világon túlra, az örök igazságok felé. Ezt az utat, ezt a hidat mutatja meg, tanítja hosszú évek óta tanítványok sokaságának, akik körülveszik szeretetükkel, tudása iránti tiszteletükkel. A tanulóknak pedig, mint mondja, olyan inspirációt kíván adni, hogy ne csupán tananyagot kapjanak, hanem változzanak is.


     

    - Ha az ember énközeli munkát végez, akkor erre törekszik és esetleg még sikerül is. Harminchat éve szívem szerint ezt tenném, de sokáig nem gondoltam volna, hogy egyszer be is következik. A rendszerváltásig azt hittem, hogy majd nyugdíjas koromban egy ablakmélyedésben egy-két embernek fogok tanítani. Azután mégis jött a lehetőség, hogy második diplomát szerezzek. Az 1989-ben zajló politikai változások idején minden barátom azt mondta, hogy ilyenkor az ember nem megy el korkedvezményes nyugdíjba. Én elmentem…

     

    - …mint az Országos Haematológiai Intézet klinikai főigazgató-helyettese. Nyilván nem lehetett véletlen, sőt akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy kutatóorvosként évtizedekig vérrel, az élet, életerő jelképével kapcsolatos kutatómunkát végeztél.

     

    - Nagyon jó volt, hogy sokáig csak kutatnom kellett és később már külföldi kongresszusokra járni, de idővel a nyakamba sóztak megtisztelő vezetői megbízatásokat és ezek eléggé leterheltek.

     

    Ez már nem volt énközeli, nem volt egybevágó a céljaimmal. Sokkal inkább a rendszerváltás után induló hároméves posztgraduális mentálhigiénés képzés, amit elvégeztem. De már amikor első éves voltam, felvettek a Támasz Alapítványhoz, tekintettel arra, hogy ismertek, hiszen évekkel azelőtt minden létező pszichológiai tanfolyamon részt vettem. A Támasznál akkor nagyon nyitottak voltak a lehetőségek, olyan szempontból is, hogy azzal, aki ezoterikus vagy spirituális, vallási téren kereste a pszichológiai problémái megoldását, legyen valaki, aki foglalkozni tud. Az egészségügy magába fogadta ezt az irányzatot, megközelítést, engem így vettek fel oda. Akkoriban úgy hittük, hogy mindenben, művészetterápiában, zeneterápiában felzárkózunk a nyugati igényekhez. És hogy minden pszichés igényt ki fog elégíteni az egészségügy. Ez a nagy optimizmus azóta lelohadt, de ezzel szemben mégis különböző, akár nem egészségügyi csatornákon, magániskolákban elindultak ezek a személyiségfejlesztő foglalkozások.

     

    - Ilyen például a Mantra Szabadegyetem…

     

    - A kettő végül is párhuzamosan indult el számomra. Reményeink, optimizmusunk, illúzióink voltak. A Támasznál teljesen szabad kezet kapva bármit ki lehetett kísérletezni. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy volt egy ilyen modellambulanciának tervezett műhely, ahol húsz kiváló, empatikus munkatárssal dolgozhattam például a különböző függőséggel kapcsolatos problémák kezelésén. Mára ez teljesen más lett, az addig országos Támasz-szervezet az egészségügyben elindított átalakítások következtében megszűnt, hosszas huzavona után maradt hét ember, akiket az Országos Rehabilitációs Központhoz csatoltak és kizárólag az alkoholistákkal foglalkoznak. Ha teoretikusan figyelembe vesszük, hogy nyilvánvalóan egy egész család, mint rendszer termeli ki a problémát, akkor egymillió alkoholistának, akik körülbelül három-négymillió világvallásokember problémáját hordják, a hazai egészségügy ma ennyi embert ad lelki gondozóként.

     

    - Ez az úgynevezett továbbfejlesztés… Pedig Kelethez, vagy sajnos ezt is úgy kell mondani: az egykori Kelethez képest az úgynevezett euroatlanti civilizáció térsége, benne Magyarország, egy mentálisan katasztrófa sújtotta területnek tekinthető...

     

    - Igen-igen. Csak azt tudom mondani, hogy szomorú vagyok, és ugyanakkor hálás lehetek, hogy az elmúlt tizenöt évben én egy nagyon kiváló lehetőségben részesülhettem. Kifejezetten a vallásos és ezoterikus érdeklődésű emberekkel foglalkoztam, imaginációs, tarot- és keresztény meditációs csoportokat vezettem. Rengeteg tapasztalatot szereztem ezek kapcsán, aminek nagyon örülök.

     

    Most mondhatom, hogy megint a sors kegye, hogy egy nappal azelőtt, hogy kijött az ukáz, hogy aki csak szerződéssel dolgozik az alapítványnál, az elbocsáttatik, jelentkeztek a Mantra Szabadegyetemen a másodévesek, majd a harmadévesek is, hogy ők szeretnének önismereti csoportot alakítani a vezetésemmel. Egy pillanat alatt, szinte percnyi pontossággal vette át a funkciót a Mantra, anélkül, hogy a kisujjamat mozdítottam volna, így áttevődtek a Mantrára azok a tapasztalatok, amelyeket eddig a Támasz Alapítványnál szereztem.

     

    - Itt tartunk most…, de hogyan kezdődött, miként találtál rá arra az útra, amely az ősi, nemcsak keleti, hanem a nyugati misztika bölcsességét is jelenti?

     

    - A változás bennem 1970-ben történt. Természetes, hogy valami személyes megrázkódtatás révén, egy haláleset kapcsán, ami az asztrológia felé fordított. Valaki, aki közel állt hozzám, huszonnyolc évesen egy hét alatt hepatitiszben meghalt. Egy ezreléknyi esetben történik meg, hogy átmegy ez a betegség akut sárga májsorvadásba, nála ez történt. Kezembe került az ő és házastársa horoszkópja. Mindkettőben jelezve volt a tragédia. És akkor megdördült a világegyetem, hogy itt valami másként van, mint amit én gondoltam. Ez kiiktatta az én addigi materialista tudományos világképem, amelyért pedig tizenhárom éves koromban megküzdöttem, ugyanis egy egyházi iskola keretein belül döntöttem úgy, hogy amit itt tanítanak, vagy erőszakolnak rám, az számomra elfogadhatatlan, tehát én tudományos világnézet talaján állok és engem ne próbáljanak elmaradott nézetek korlátai közé szorítani. Ez tartott harmincéves koromig. Kiderült, hogy az addigi világképem nem fedi a valóságot…

     

    - …és attól kezdve megállíthatatlanul mentél a spiritualitás irányába…

     

    - Pontosan. De milliméterről milliméterre, mert nálam csak így ment. Közvetlenül a haláleset után egy angliai tanulmányútra mentem, s felkerestem egy könyvesboltot és kértem egy jó asztrológiakönyvet. Rendben van, mondták, és rámutattak még egy kis könyvecskére is, hogy az is nagyon jó. Nem asztrológia volt, hanem Douglas E. Hardingnak egy könyvecskéje a nagy világvallásokról, ami megjegyzem, most fog megjelenni magyarul. Harding egy Ramana Maharshi-vonalon megvilágosodott lény volt, ragyogó rálátással a nagy világvallásokra. A könyv függelékében saját megvilágosodását is leírta, és döbbenten álltam, hogy erről mind nem tudok, és hogy mi az, hogy tudatváltás, és miről beszél ez az ember? Hazaérkezvén Angliából itt egymás után jó pár ember beszélt nekem arról, hogy a Buddhista Misszióban van oktatás, és akkor oda jelentkeztem. Ott találkoztam Frank Zsófival, Frank Kálmán professzor lányával, aki most a Sant Mat közösség vezetője, de akkor ő is a buddhizmus és az asztrológia vonalán indult el. Ő sokkal impulzívabb volt, mint én, és közölte, hogy derítsem ki, hogy Harding a kiadóján keresztül hogy érhető el. El is értem, mire Harding mindkettőnket meghívott a saját otthonába két ízben is, ő pedig eljött ide Magyarországra, és itt, ebben a szobában, ahol éppen csurgott a tetőről a víz, tartott egy workshopot. És minden kérdésemre kielégítő választ adott.

     

    - Mikor lehetett ez?

     

    - A hetvenes évek második felében. Harding már hetven felett járt, most már nem él, kilencven valahány éves korában halt meg. De az első ember volt, akivel találkoztam, aki egy másik tudatállapotban volt, aki az ego-tudat helyett a self-tudat dominanciája alatt állt. Vallotta, hogy az ego időnként fel-felüti a fejét, de viszonylag hamar észreveszi, nem úgy van self-tudatban, mint Ramana Maharishi, de nagyon gyakran és egyre inkább, és tudja, hogy milyen a különbség a kettő között.

     

    - Self-tudat alatt voltaképpen…

     

    - …Átman-tudatot, örökkévaló, halhatatlan ént értünk, nem jungiánus self-tudatot, ami tulajdonképpen egy fejlett psziché. Harding tizenöt évig építészként dolgozott Indiában, és ott kihasználta az időt szellemi fejlődése irányába. Nagyon nagy jelentőségű volt, hogy valamiképp megtapasztalhattam, hogy létezik ez a tudatállapot, de természetesen átvenni nem tudtam. Talán azért is, mert neki egy olyan jellegű útja volt, ami az én pszichológiai adottságaimmal pont ellentétes, mert ő kifejezetten az érzékelés útján haladt, és nekem az érzékelés a leggyengébb funkcióm. Az újabb fordulatot életemben 1989 hozta, amikor egy londoni utazás során minden lehetséges szellemi központot felkerestem, és egyet találtam, ami a továbbiakban irányítóvá vált számomra. Ez nagyon jelentős elkötelezettséget jelent azóta is. Ez volt a sziddha jóga, Muktananda kundalini jóga irányzata, ami valóban erőt képviselt, mi több, most már kimondhatom: karmikusan kapcsolódott az én sorsomhoz.

     

    - Úgy érezted, hogy ennek az útnak van szíve számodra?

     

    - Máig természetesen hat rám, átalakít, befolyásol. Ha kérdésem van, spontán megkapom a választ rá. Nem azonnal, de amikor szükséges, ha krízishelyzetbe kerülök, váratlan dolgok révén kisegítenek. Úgyhogy mondhatni, a bizonyosság szintjén érzékelem azt, hogy kapcsolódom ezekhez az erőkhöz. Alapvetőnek érzem, ami szellemi irányítást, mesteri befolyásolást, praxist ott és általuk kaptam. A sziddha jógásoknak a meditáció mellett a fő szellemi gyakorlatuk az éneklés. Én pedig az életemet addig is végigénekeltem. A kazettáikkal tértem haza, és sokáig minden nap úgy kezdődött, hogy harminc-negyven percet meditatív énekléssel töltöttem, s ez a gyakorlat máig nagyon fontos része az életemnek. A visszajelzések nem maradtak el.

     

    - Mikor jött az az önmagadnak szabott feladat, hogy azt, amit a hinduizmusból nyersz, azt a kereszténységbe is át kell fordítani, hogy hidat verj a hindu hozzáállás és praxis, valamint a kereszténység között?

     

    - A kereszténységnek rejtettek a gnosztikus és a praxisra vonatkozó minőségei. A nagy vallások közül egyedül a kereszténység az, amelyik hivatalosan is üldözte a megismerésre, a gnózisra építő utat, és amelynek a nyugati ága a reneszánszban az addigi leghatékonyabb praxist, a mantra-meditációt beszüntette. Ez csak a görög és az orosz vonalon élt tovább. Nagy szerencsém volt, hogy a már említett, lassan húsz évvel ezelőtti utazásomkor olyan szálláshelyem volt Londonban a bencés keresztény meditációs központban, amely akkor alakult és harapni lehetett a Szentlelket, olyan vezetői voltak. Tudták, hogy kereső úton vagyok, tudták, hogy milyen helyekre megyek, mindenben segítettek, mindenhová elirányítottak. Ők maguk együttműködtek a helyi védanta-központtal, kölcsönösen foglalkoztak egymás tanítványaival. A védanta-központ gurujának a képe ugyanúgy ott volt a falon, mint Jézusé. A zen buddhistákkal együttes meditációkat végeztek, kicserélték előadásokban és a gyakorlatokban is a tapasztalataikat. Egészen különleges élmény volt ez nekem, nem is álmodtam volna, mert addig itthon még csak hasonlóval sem találkoztam. Az fordított vissza a kereszténység felé, hogy van ilyen. John Main, aki a keresztény mantra-meditációt újból bevezethette, s aki egyébként kint jár Ramana Maharshinál, az ősegyháznak azt a Maranatha mantráját, imádságát választotta, ami paradox, kétértelmű szó: „jöjj el, Uram”, vagy azt is jelentheti, hogy „az Úr már eljött”. John Main azért választott egy ilyen mantrát, hogy ne kényszerítse, ki jelenjék meg, hanem teljesen szabad legyen, hogy milyen Úr jelenik meg valakinek.

     

    - Te, ha jól sejtem, sőt a visszajelzéseidből tudom, hogy azzal a meggyőződéssel élsz, hogy ezek olyan Urak, olyan szellemi erők, amelyek valóságosak…

     

    - Meggyőződésem, hogy valóságosak. A materialisták szerint az anyag a tudatunktól függetlenül létező objektív valóság. Nos, szerintem pedig a tudatunktól függetlenül semmi nem létezik, és a tudat legalább olyan objektív, ha nem objektívebb, mint az anyag. Az anyag az Úr ruhája. Ennyire szélsőségesen idealista vagyok. Tehát a tudat létezik, és a tudat létezői is léteznek.

     

    - Benned tehát úgy zajlik ez a Kelet–Nyugat párbeszéd, hogy megpróbálod megkeresni a keleti, leginkább hindu gyakorlatok keresztény megfelelőjét?

     

    - Pontosan. Vagyis az, hogy a Kelet nagy spirituális tapasztalatait a kereszténység hagyományaiban is felismerjem, gyakorlatában megelevenítsem. Ebben egyébként sok segítséget kaptam, mondhatni véletlenül. Voltak barátaim Kanadában, akiktől ajándékképpen kaptam Hildegard von Bingen képeit és a hozzájuk fűzött meditációs szöveget, vagy szintén ajándékként érkeztek hozzám Bernadette Roberts jelenleg élő misztikus könyvei is, amelyek kellő irányt mutattak ahhoz, hogy megtaláljam a kereszténységben azokat a háttérbe szorított, magasrendű ideákat, amik gyönyörű kifejtésben megvannak Keleten.

     

    - Milyen terveid vannak?

     

    - A Mantra Szabadegyetem azt tette lehetővé nekem, hogy négy évfolyama legalapvetőbb vallásbölcseleti, szellemtudományi tananyagának megfelelően egy-egy könyvet megírtam. Ezekhez így írásos formában inkább már csak kiegészítéseket szánok. Annak is örülök, hogy egy kis meditációs könyvecském is megjelent a képmeditációról, és hogy John Main mantrameditációs bevezető beszédeit szintén kiadták fordításomban. Most legutoljára a 2012 – Az idő közel… című tanulmánykötetben jelent meg írásom, ebbe te is írtál… Megélésben pedig azt szeretném elérni, hogy ha úgy tetszik, a kabbalának a Nap-régiója, a középső régió, a Tiferet tényleg élővé váljon, megelevenedjék bennem. Ezt szeretném, hogy sikerüljön még ebben az életben. Ha ennél több történnék, külön kegyelemnek tekinteném és hálás örömmel fogadnám.

    Csörgő Zoltán
    XIV. évfolyam 10. szám

    Címkék: Szász Ilma

      Aktuális lapszámunk:
      2018. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.