Arcképcsarnok

Szentpéteri Csilla - Spiritusz

Szentpéteri Csilla szenvedélyesen szabad ember. Summa cum laude végzett a Zeneakadémián, ösztöndíjakkal tanult külföldön, majd hirtelen váltott, és engedve talán valamilyen benső hangnak, túllépett az addigi határokon, korlátokon és megteremtette saját zenei birodalmát. Igazi hídépítőként, fantáziadúsan és virtuóz előadásmóddal közel hozta egymáshoz a régmúlt és a jelen zenei stílusait. Az elmúlt évek négy lemeze, az Üzenet, a Vadhajtások, az Időzónák, majd a Láva után jelent meg Piano Planet - Zongorabolygó című DVD-je, mely egy nagyszabású koncertfilm, nagyszerű muzsikusokkal, s olyan látványelemekkel színesítve, amelyet eddig ritkán alkalmaztak Magyarországon. Nem övezik sztárallűrök, nem érez szemernyi késztetést sem arra, hogy zajossá tegye életét a bulvárlapok címoldalán számot adva élete minden jelentős vagy jelentéktelen lépéseiről. Harmonikus, mosolygós, egyszerre dinamikus és nyugalmat árasztó, közvetlen egyéniség. Hogy lehet ez? Talán épp a napokban boltokba került legújabb lemezének címe, a Spiritusz adja meg a választ.


 

- Mennyiben árulkodik életéről, mindennapjairól ez a cím?

 

- Egész életemre jellemző a dinamizmus, a latin életöröm, a tűz, az energikusság. Sokszor hetvenkét órát képes vagyok megállás nélkül végigdolgozni, s utána még mindig van mit kicsalnom magamból. Néha úgy érzem, az emberek egy része félreismer, azt gondolják, hogy mélységesen lírai, szentimentális nő vagyok, aki édeskés dallamokat zongorázik egyedül bolyongva a klaviatúrán. A koncertjeimet leginkább a virtuozitás, a fergeteges ritmusok, gitárfutamok jellemzik, zenésztársaimmal a koncert végére annyira felfokozzuk a hangulatot, hogy általában 3-4 ráadás nélkül nem jövünk le a színpadról.

 

- Hogyan jellemezné a zenéjét?

 

- Sokan próbálták már bekategorizálni, nem sikerült, s ez nagyon jó, mert azt jelenti, hogy abszolút egyéni, sajátos műfaj. Továbbgondolom a nagy klasszikusokat, megfűszerezve a rock, a latin, a jazz és a világzene stílusjegyeivel, fantasztikus zenésztársakkal, és minden esetben rám jellemző megoldásokkal. Minden eddig megjelent lemezem én vagyok, sok-sok Szentpéteri Csilla, ami persze nem jelenti azt, hogy skizofréniában szenvednék, egyszerűen csak hihetetlenül érzékeny vagyok állapotokra, hangulatokra. Egy helyben ülve megtapasztalom a western nyers világát egészen az északi fény hideg szépségéig, érzem a kubai szivar illatát vagy éppen megélek egy fergeteges salsaestet.

 

- Számomra most derült ki, hogy ön nem csak szólistája lemezeinek, hanem hangszerelője, zeneszerzője, producere is. Mennyi munkát igényel ez?

 

- Egy nagyon komoly számítógépes zenei programmal dolgozom, minden szólamot hangról hangra megkomponálok, feljátszom a basszgitártól egészen az általam elképzelt ritmusokig a kongákat, bongókat, dobgroove-okat, akusztikus gitárokat. Különféle hangeffekteket mixelek, s a teljes zenekari hangzást megkomponálom. Aztán jönnek a zenészek, s minden, amit élőhangszerrel el lehet játszani, nos, az kerül a lemezre. Rengeteg a belefektetett munka, a gyakorlás, az, hogy zenei rendezője is voltam új lemezemnek, ez napi tizenhét-tizennyolc órát igényelt. A Spiritusz tíz hónapig készült, emellett meg kellett teremteni az anyagi hátterét is támogatókkal, megtervezni a reklámkampányát és már november elején elindult a turné.

 

 

- Ez a közelmúlt, sőt a jelen, de visszaugorhatunk egy kicsit a kezdetekhez? Mennyire határozta meg az életét a kisvárosi indulás?

 

- Nehezen szoktam meg az emberek egymás iránti felszínes érdeklődését. A vidék-főváros hihetetlen szakadékát sokáig megtapasztaltam saját bőrömön, de örülök, hogy nem sikerült bedarálódnom, megmaradtam annak, aki maros-parti lányként voltam. Nem gondolok magamról semennyivel többet, mint ami vagyok. Bevallom, már serdülőként öntörvényű, saját utat kereső voltam, minden érdekelt, tűz-víz viszonya, meddig mehetek el önérzetes szókimondásaimmal, mi van, ha bizonyos szabályokat, amikkel nem értettem egyet, egyszerűen törlöm életemből. Mi van, ha én tudom, mi szeretnék lenni, ezért éjjel-nappal gyakorolok, és nem járok be azokra az órákra, amik hidegen hagynak. Lettek is ezekből galibák, próbálták letörni a vadhajtásokat, azután belátták, hogy ezektől lesz különlegesebb a fa. A mai napig nem bírom a kényszerítést, ezért is tudom úgy járni saját utamat, ahogy azt én szeretném, s ez a fajta alkotói, művészi szabadság óriási érték számomra.

 

- Mit tart a legnagyobb sikernek az életében?

 

- Nem tudok kiemelni egyet, ez olyan, mintha azt kérdezné, melyik a kedvenc városom, könyvem, filmem, ételem. Mindig hatalmasak voltak a céljaim, s otthonról hoztam magammal a kitartást, a "nem adom fel" szlogent. Visz előre az erőm, a munkaalkoholizmusom. Vágyom a rendszeres megújulásra, a kihívásokra. A családi életemben igaz társként, mindig vidám, hihetetlen szeretettel teli anyaként ugrálok örömömben, hogy az őrületes zongorafutamok mellett dicséretben részesülök folyamatosan. Csak halkan súgom, rettenetesen nehéz összeegyeztetni a sok teendőt, de mosolygok akkor is, ha már ahhoz is fáradt vagyok, hogy mosolyogjak. De valahonnan nagyon figyelik és segítik életem minden mozzanatát, és ez megnyugvással tölt el.

 

- Min múlik, hogy kívülről nézve minden annyira gördülékenyen megy életében?

 

- A dolgokhoz való pozitív hozzáállás és talán az, hogy vidám természetű, ritkán elkeseredő ember vagyok. Kiegyensúlyozottan élünk, azt hiszem, az öröm is többet tartózkodik nálunk, mint ellenkezője, de ezért nagyon sokat kell tenni. Bár vannak komoly hangulatingadozásaim, egyik pillanatban indiántáncra érzek késztetést, másikban világfájdalom lesz úrrá rajtam, de csüggedni nem szoktam. Az utóbbi két év azonban elég monoton volt, az éjszakába húzódó stúdiózások, a sokszori kialvatlanság, a robotérzés rátelepedett kissé házunk tájára, így épp ideje, hogy vége legyen, s kezdjünk el élni, mert a végén jön a teljes elfásultság.

 

- Rengeteget játszott külföldön. Melyik a kedvenc helye, országa, városa?

 

- Ha koncerteket vizsgálunk, bármelyik, ahol remek a közönség. Egyébként pedig Olaszország, Horvátország a szigeteivel és Kuba. Imádok vitorlázni, úszni, kikötni apró partoknál, egy jó sült halat megenni, finom nedűvel leöblíteni, sziklát mászni, s onnan gyönyörködni a csábító hullámokban. Esténként pedig szűk utcácskákban sétálni, megfejteni a macskakövek titkait.

 

- Nem kísérti ma is, hogy Las Vegasba csábítva azt ígérték, "amerikai világsztárrá" formálják? Ott felcsillanhatott egy másfajta élet lehetősége...

 

- Szerintem az ember sosem vagy csak egyszer érzi úgy, hogy megtalálta a másik felét. Én így voltam akkor, amikor Las Vegasba készült csábítani egy ügynökség. Azóta sem hagyott el ez az érzés. Egyetlen pillanatig nem bánom, hogy így döntöttem, nem nekem való a csillogás, nem szerettem sosem, ha kirakatbabaként mutogattak, nem bírom a lármás partikat és nem tudtam volna már annyi pénzzel mit kezdeni. Egyébként meg jó tulajdonságom, hogy visszafelé nem rágódom olyan dolgokon, amit nem tudni, mi lett volna, ha...

 

- Most is készül valamire?

 

- December 26-án lesz a lemezbemutató koncertem az Operettszínházban, s bár karácsonykor lesz a koncert, mégis az eseményt a vidámság, a latin hév, a hamisítatlan ritmusok, a sok-sok gitárszóló, no és a látvány teszi majd reményeim szerint különlegessé.

 

- Tanul-e, tanítja-e már kisfiát zongorázni?

 

- Igen, tanul zongorázni, de nem tőlem, mi csak szórakozni ülünk a hangszerhez, játszani azt, ami eszünkbe jut, s élvezzük minden hangját, még akkor is, ha sokszor csak úgy futkároznak ide-oda a pici ujjak. Kristófnak nagyszerű a zenei érzéke, imádja, ha jönnek hozzánk a zenészek, mindent kipróbál és minden alkalommal más szeretne lenni. Egyszer dobos, aztán kongás, gitáros, hangmérnök, no és rockzenész. Megvannak a kedvenc előadói, mint Tom Jones, Sting, Pink Floyd, Santana, Dire Straits. Jó ízlése van, nem?

 

- Hmmm, nos, igen. ...És ön mit tanul most tőle?

 

- Hallatlan humorérzékkel rendelkezik a kis csibész, folyamatosan megkacagtat, most tanít a susztermatt-lépésre, no meg a visszaadhatatlan pingpongszervákra. Egyébként hihetetlen bölcsességek hagyják el a száját, például: attól, hogy idegeskedsz, mert fáj a hasam, nem fog elmúlni, vagy: az este a pihenés ideje, nem kéne élned vele? Ja, és ne írjak szomorú zenét, mert a gyerekeknek fájni fog ott bent valami... Rendben, nem írok.

 

- Hogyan szokott pihenni, mivel tölti szabadidejét, van-e hobbija?

 

- Amikor már végképp úgy érzem, hogy testileg is teljesen kimerültem, akkor kiscsaládommal kiveszünk egy hétvégét és jön a kényeztetés egy kiadós szaunázás, azt követően pedig egy finom masszázs szerepében. Sókamra, aromafürdő, úszás, nagy séták, egy kevés nem megerőltető fitnesz, sok-sok olvasás és kiadós alvás. Mámorító megújulás.

 

- Ha még egyszer születne, mi szeretne lenni?

 

- Ez jó kérdés. Meglepett vele, de tudom is a választ. Talán túl sok minden is szeretnék lenni: tengerbiológus, óceánkutató, nagy vitorlás vagy... okos delfin. Lennék állandó expedíciótag, mennék izgalmas felfedezőutakra. Lennék misszionárius, aki rendbe tenné a világot, s hinné azt, hogy egy fecske is csinál nyarat...

 

(Fotó: Fülöp Csaba)

Csörgő Zoltán
XIV. évfolyam 12. szám

Címkék: Szentpéteri Csilla, zene

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.