Asztrológia

A bolygók égi helyzete 2009. december havában


Álom, advent, eljövetel, karácsony - lélekemelő ünnepek havában vagyunk. A tél eleji ködök ráérő madarakként telepszenek hol ide, hol oda. A látóhatárt rövidítve segítik, hogy magunkba mélyedjünk, készüljünk az ünnepekre, számot vessünk az évvel, másfelől az erős Uránusszal és a Neptunusszal közösen kápráztatják is tisztánlátásunkat.

 

A pár napja ismét előrehaladó Uránusz a földről nézve a Pegazus csillagkép legfényesebb csillaga, a Markab felé tart. Másfél hónapig érvényes együttállásuk nehezen kiszámíthatóvá teszi a döntések és erőfeszítések következményeit, megzavarja az időjárást és kalamajkát okozhat a közlekedésben.

 

Elsején éjféltől szellemi jegyekben, a Nyilasban, Bakban, Vízöntőben és a Halakban soroló Vénusz, Nap, Merkúr, Plútó, Jupiter, Neptunusz, Uránusz, valamint ezek fényszögkapcsolatai sokoldalú mérlegelésre, újszerű gondolkodásra, cselekvésre bátorítanak. Ez a 2010. március elejéig tartó negyedév ideális arra, hogy kidolgozzuk, aktualizáljuk a képességeinknek, körülményeinknek megfelelő célokat. A hiteles életcél követése a lelki béke alapja. Aki érzi, hogy helyes, amit tesz, az - mellékhatásként - testsúlyát is az alkatának megfelelő szinten tartja, nem raktároz magán olyasmit, amire nincs szüksége, mentesül a felesleges "cipekedéstől".

 

A bolygókésztetések révén agyunk energiaigénye és így szó szerint az "ésszerű" táplálkozás szerepe megnő ebben a negyedévben. A Mérleg Szaturnusz, Bak Plútó kvadrát már az előző hónap óta jelzi, hogy érdemes felülvizsgálni szokásainkat, ha lépést akarunk tartani a változásokkal. A világ alakulását követő akaratnak megfelelő tudásgyarapítás (Bak Plútó), anyagi mértéktartás, a szellemiekkel való kapcsolat (Mérleg Szaturnusz) bővítése terén van most a legtöbb teendő.

 

 

1-jén éjféltájt a Vénusz a Skorpióból átlép a Nyilas jegyébe, segít enyhíteni a nyomasztó gondolatokat, felfedezni a pozitívumokat, a hasznosítható lehetőségeket, s kirándulásra csábít. Ha a következő három hétben igénybe vesszük a Vénusz segítségét, optimistábban láthatjuk a világot.

 

2-án reggel, amikor a Nyilas Nap már felkelt, szembekerül vele az Ikrek telihold, a lenyugvó horizont alatt. Rövid időre élénkebbé, de feledékenyebbé, kapkodóbbá is válhatunk. Jó lesz reggel még egyszer átnézni, hogy minden nálunk van-e, amire a nap folyamán szükség lesz!

 

3-án, ahogy a Hold szembekerül a Merkúrral, majd a Plútóval, gondolataink egyre sötétebb irányba fordulnak, fogékonyabbak leszünk a komor dolgokra. Érzékenyen reagálunk a környezettel való minden apró ütközésre. A médiában a szokásosnál is több a rémség, amit még intenzívebben átérzünk, mint máskor. Szükség van legjobb énünkre, derűs programokra, színekre, hogy magunk is ne a kellemetlenségek sorát gyarapítsuk, ne sértsünk és ne sérüljünk.

 

5-én a Merkúr, a mozgás, az ügyintézés, a gondolkodás bolygója a Nyilasból a Bakba, a legfejlettebb föld elemű jegybe lép, és két hónapig ott is marad. Segít, hogy körültekintően intézzük az ünnepi előkészületeket.

 

6-án, advent második vasárnapján és Mikulás napján az Oroszlán Hold-Mars és a Nyilas Nap trigonja a szeretetteljes adakozást pártolja, és nem csupán a gyermekek javára szólóan. Szent Miklós a rászorulók között osztotta szét vagyonát. Késő este és 7-én ezzel a késztetéssel szembefordul az a hatás, amelyet a Merkúr és a Plútó együttállása jelez. Az érzékenyebbek tudata mélyéről nyomasztó fantáziaképek törnek elő, amelyek nem csupán akadályozzák tisztánlátásukat, de be is vonzhatnak valóságos veszélyes eseményeket. A kiszolgáltatottabb helyzetben lévők számára indokolt a fokozott óvatosság. Lesznek, akik kétségbeesésükben bajt hoznak magukra.

 

9-12-én az Oroszlán Mars és a Nyilas Nap trigonja erőt, általános önbizalmat, optimizmust kölcsönöz. Némelyeknek nagyobbat is, mint amekkorát biztonsággal, balesetmentesen el tudnak viselni. Mások készek felvállalni olyan kockázatot is, amihez korábban nem lett volna bátorságuk. Ilyenkor mindig megvan az esélye annak, hogy megbotlunk és megsérülünk egy apró akadály miatt, amit nem vettünk komolyan. A Mars egyébként egészen a hónap elejétől minden bolygótársával alkot valamilyen fényszöget, jelezve, hogy önérvényesítő ösztöneinket célszerű tudatosan kézben tartanunk, különben elpazarolhatjuk jobbra érdemes energiáinkat.

 

16-án, újhold idején a Mars megáll az égen, majd megkezdi nagyjából kétévenként bekövetkező és közel három hónapig tartó hátráló mozgását. A megszokott feladatokhoz, amelyeket általában gördülékenyen megoldunk, ettől kezdve több erőre van szükség. A Mars, a harcos nem szívesen hátrál, különösen nem itt az Oroszlánban, és különösen, hogy pár napja még roppant jól, trigonális viszonyban erősítették egymást a Nyilas Nappal. Kinek-kinek azon az életterületén lesznek elsősorban nehézségei, amelyben horoszkópháza szerint ez a tartós hátrálás lezajlik, de mindannyiunk immunrendszere veszít ellenálló képességéből. Aki éppen egy nagy munka véghajrájánál tart, nagyon fegyelmezetten kell, hogy mozgósítsa energiáit. Ez a periódus azonban az erőgyűjtés, az előrelépés megalapozásának, új tervek hasznosításának lehetőségét is hordozza. Szervezetünkbe az évmilliók során kódolódott már a bolygók retrográd mozgásának hatása - ne akarjuk ezt erőszakosan felülírni, a fenyegető jelekkel szemben most inkább lehet méltósággal csatát nyerni. Ellenkező esetben leggyengébb pontjainkat érik majd a legfájóbb sérülések. Az Oroszlán Mars retrográdsága az önuralomra, a helyzetek bölcs kezelésére oktató jel. A harag, a depresszió, a félelem, a közömbösség, a frusztráltság az aktuális sértett egók jelei. Érzéseink átgondolása, önmagunk mélyebb megismerése, kapcsolataink elmélyítése - ilyenek a retrográd Mars-időszak lehetőségei. Most egy támadással szemben sem a viszonttámadás a legjobb. Rejtett tartalékainkat mozgósítva gyarapíthatjuk válaszkészletünket. A Mars immunrendszerünk asztrológiai fővédnöke. A hátrálásakor tudatosan kell segítenünk önvédelmi rendszerünket. Ha megbetegszünk, most lassúbb felgyógyulásra számíthatunk, azonban a lábadozás a tisztulás és önmagunkba mélyedés lehetősége is. A gyengélkedés "segítségével" felszámolhatjuk ártalmas - például étkezési, öltözködési - szokásainkat, helyreállíthatjuk belső egyensúlyunkat. A bőséges, különösen a fehérjedús táplálkozás, a mozgáshiány, a fokozódó feszültségek most, a természetes vitaminokban amúgy is szűkölködő időszakban könnyebben kimerítik a szervezetet.

 

18-20-án a Nyilas Vénusz és a Halak Uránusz kvadrátja különleges, izgalmasnak ígérkező igényekkel bolygatja meg a párkapcsolatok állóvizét. A Vénusz pozitív szerepe az, hogy segít megszervezni az összeköttetést az égiek üzenetei és a földi elvárások között. A tüzes Nyilas és a vizes Halak ilyen serkentő összeköttetése rendhagyó élményeket ígér az arra nyitott embereknek. Ekkor már javában a karácsonyi "porciózás", ötletelés napjainál tartunk. Ebben is hallgathatunk a Vénuszra. Advent negyedik vasárnapján, 20-án a szellemi, lelki felemelkedés szeretettel melegíti át gondolatainkat, és azokat is, akik eszünkbe jutnak.

 

21-én, 18 óra 44 perckor a Nap a Baktérítőt érintve a Bak jegyébe lép. Másnaptól még alig érezhetően, de már hosszabbodnak a nappalok.

 

24-e, szenteste feszültségekkel terhes, gyermekien szélsőséges pillanatokat hozhat. A tudat mélyebb szintjeit és az ösztönvilágot jelképező bolygók - a Kos Hold, a Mérleg Szaturnusz és a Bak Plútó - támadják a Napot. Ez a nehéz helyzetben lévők számára súlyos lelki és anyagi kihívást jelent, ami extrém cselekedetekben, néhol bűncselekményekben nyilvánulhat meg. Most van igazán szükség arra a mindannyiunkban ott lévő lelkierőre, a szívvel gondolkodás képességére, a segítőkészségre, hogy a földi terheket meghaladva, Rudolf Steiner szavai szerint "felemelkedhessünk Krisztus küldetésének megértéséhez".

 

25-én, pénteken este, vénuszi napon, karácsony első napján, Jézus Krisztus feltételezett születésnapján a Vénusz, a szeretet, a harmónia bolygója is átlép a bölcsesség, a Bak jegyébe, a Nyilas csillagképbe. A lelki egyenlőség és harmónia melengető érzése tölthet el mindenkit.

 

26-án késő este, az ünnep betetőzéseként a Hold a Bikába lépésével alkot kellemes, trigonális kapcsolatot a Vénusz-Plútó-Nap hármasával. Óriási élet- és lelki energiát kapunk; talán ahhoz, hogy mélységében és magasságában, kendőzetlen őszinteséggel feldolgozzuk az elmúlt napok eseményeit, érzéseit, és tegyük azok tanulságait később is hasznosítható erőforrásunkká. Érvényesül még a Szaturnusznak a Vénusz-Plútó-Nap együttesével alkotott feszítő hatása is, kiemelve az őszinteség, az önvizsgálat szerepét, azt, hogy feladatainkat nem háríthatjuk át másra. Ilyenkor nehéz elaludni. A hajnali álmok is igen sokatmondóak, értékelésre érdemesek.

 

31-én délelőtt helyenként a bágyadt, szmogos köd mögött a Nap is a telihold képét idézi. Este, valószínűleg már derült időben, a Rákban uralomban lévő valóságos teliholddal búcsúzik az óesztendő. A vigalmak közepette összefoglalóan visszatükrözi, felidézteti a hátrahagyott év tanulságait, intelmek gyanánt. Kellenek ezek a tanulságok a következő, előreláthatóan még hevesebb év akadályainak sikeres vételéhez, lehetőségeinek hasznosításához.

Gázmár László
XV. évfolyam 12. szám

Címkék: asztrológia, bolygók

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.