Asztrológia

A bolygók égi helyzete 2010. június havában


Június hagyományos nevei: Rák, Szent Iván, nyárelő, napisten hava. Az idei júniusban rendhagyó időjárási, gazdasági, politikai események egyaránt előfordulhatnak. A szélsőséges helyzetek üdítő díszlete a színpompás természet. Szükségünk lesz rá mint harmóniaforrásra, hiszen a bolygók e havi jelzései olyan feszültségeket vetítenek előre, amelyeket jó lesz oldani egészségünk megőrzése érdekében. Az optimizmus, a vállalkozó kedv, a könnyedség, a kaland-, a szerzés- és a tettvágy fokozott körültekintés, megfontoltság mellett hozhatja csak meg kívánatos gyümölcsét.

 

Az első héten, 1-jétől 7-ig nagy az esélye annak, hogy a tudatos magatartást elnyomják az ösztönös cselekedetek, a rendezetlen gondolatok; az ilyen megnyilvánulásokból már ízelítőt kaphattunk május végén. A feszültségek és bizonytalanságok elsősorban abból fakadnak, hogy az ambíció jele, a Mars az Oroszlán és a Szűz határáról vet 150 fokos fényszöget a Halak és a Kos határán együtt álló Jupiter–Uránuszra. Az idegek túlterhelése mellett a kis és nagy problémák egyaránt súlyosabbnak tűnnek, mint amilyennek azokat nyugodtabb időkben értékelnénk. Továbbá a sorsbolygók, a kiterjesztő Jupiter és a beszűkítő Szaturnusz szemben állnak egymással, akárcsak a céltudatos Mars és a ködösítő Neptunusz. A Halak Jupiter a szolgálatkész teremtőerőt, a bizalom és jólét igényét hivatott erősíteni, míg a Szűz Szaturnusz a kötelesség, a következetesség, az aprólékos munka szigorát képviseli, és csak a szükséges eszközöket, gondolatokat tűri meg, azokat, amelyek az időszerű feladatok elvégzéséhez kellenek. A labilis Szűzben lévő Mars ingerel, ösztönöz most, megzavarva az ítélőképességeket. Átláthatatlan helyzetekbe sodródhat, aki elveszti önkontrollját. Az egyéni harmóniavesztések lehetősége és az ebből fakadó környezeti káosz közepette a megfontoltság lehet a nyerő. A helyzetet tovább kuszálják a Szaturnusz és a Neptunusz, valamint a Mars és a Jupiter 150 fokos, tanító kapcsolatai. Tudjuk, érezzük, hogy nem tétlenkedhetünk, de nem vagyunk biztosak abban, hogy a jót és jól tesszük-e. Az Ikrek Nap is a figyelem megosztásának kedvez. Mindebből rossz közérzet, nyugtalanság kerekedhet, ha elvesztjük önuralmunkat. Számos indoka van hát annak, hogy utunk a hétvégén a dolgát példamutatóan tevő természetbe vezessen. Szervezett események is vannak, például a „mesterséges” természet, az európai dísznövény- és kertművészeti napok programsorozat keretében. 

 

6-án, vasárnap reggel a Hold és a Jupiter átlépik a Halak–Kos határt, és szoros együttállásba kerülnek az Uránusszal. Türelmetlen vágyak, váratlan élmények óráit éljük. Ilyenkor nem az akadályok és a kötelezettségek kötik le az ember figyelmét, bevállalhatunk olyasmit is, amit máskor nem mertünk volna, például: kalandos túrát, fizikai túlterhelést, közlekedési kockázatot, túlköltekezést. De vigyázat, e hármas bollyal szemben a szigorú Szaturnusz azt jelzi, hogy hamar és határozottan visszakerülünk a realitásba. 

 

10-én, reggel a Merkúr a Bikából hazatér igazi közegébe, a levegős Ikrek jegyébe. Két héten át ő lesz a zodiákus egyedüli, uralomban lévő bolygója. Viselkedésünk ettől szertelenebb, változékonyabb, szellemünk kíváncsibb, érdeklődőbb. Mozgékonyabbá, leleményesebbé, beszédesebbé válunk. Az élénkség kellemes és kellemetlen változatai egyszerre megsokasodnak. 

 

10–12-e mutatkozik e két hét legfeszültebb napjának, ahogy azt a Merkúr–Mars harcos jellegű kvadrátja jelzi. Azok, akiknek ekkor van a születésnapja, kiváltképpen legyenek megfontoltak. A méltóság, az önuralom próbatételének idejét éljük. Ezen a három napon érzékenyebbek, óvatlanabbak provokálhatóbbak és provokálóbbak vagyunk. Persze a planéták helyzetéből adódó hatások nagy része az emberen belül játszódik le, és csak a szélsőséges külső körülmények teszik azokat láthatóvá, azok váltanak ki belőlünk indulatos reakciókat. A legveszélyesebb terepek a közúti közlekedés, az éles, kemény eszközöket igénylő munkák, a kocsmák és a csúcsforgalom órái. 12-én, újholdkor és a rákövetkező két-három napon már valamivel nyugalmasabb, visszafogottabb idők jönnek a Rákban együtt járó Hold és Vénusz jóvoltából. A természet ezen a szombaton és vasárnapon is, e feszült hét után is kész helyreállítani lelki harmóniánkat. 

 

Június az év egyik gombagyűjtő csúcsideje. Kezdődik például a nyáriszarvasgomba-szezon. A szervezetünk számára nélkülözhetetlen fehérjealkotó aminosavakban rendkívül gazdag gombák a növény- és az állatvilág között elhelyezkedő külön világ képviselői: a növényekhez hasonlóan sejtfaluk van, viszont tartalék tápanyagot halmoznak fel magukban, ami inkább az állatvilág jellemzője. A környezet- és emberbarát gombagyűjtés kifinomult, komoly előképzettséget igénylő művelet, amelyet érdemes minél hamarabb és minél alaposabban megtanulni, és kezdetben a gyűjteményt szakértővel átnézetni. 

 

14-én a Vénusz úgy ér az Oroszlánba, hogy 120 fokos kapcsolatot teremt a Kos vendégeivel, az Uránusszal és a Jupiterrel. Egy-két napra intenzív vágyat érzünk az élet kellemesebb adományai iránt, fokozódik vitalitásunk. Érdekes emberek bukkannak fel, új ismeretségek kezdődnek, jókedv, egyeseknél erős kikapcsolódási, rendhagyó életélvezet-igény jelezik. Nagyszerű ez a pár nap előadó- és képzőművészeti programok beiktatására, régen látott barátok, ismerősök felkeresésére. A kellemes égi energiák során keletkező új élményeket komollyá, sorsfordítóvá alakíthatja egy másik, közben létrejövő, június 17-ig tartó markáns, ugyancsak 120 fokos égi befolyás, amely a földies, gyakorlatias Szűz Mars és a Plútó kapcsolata nyomán keletkezik. Felismerhetünk magunkban olyan mély, zsigeri motivációkat, amelyeket eddig a hétköznapok monotonitása, az iskolába járás, a kötöttpályás szaladgálás közben elnyomva tartottunk. Kezdődik a tanítási szünet. A mélyen gyökerező és többé-kevésbé kordában tartott egóelemeket nehéz megfékezni, kiváltképp a szabadosabb együttlétek közben. 

 

18–20-ára úgynevezett átmenő, két 90 fokos fényszöget egyesítő T-kvadrát jön létre a Szaturnusz, a Nap és az együtt álló Jupiter–Uránusz között. Emellett egyéb figyelemingerlő fényszögek is érvényesülnek. A T-kvadrát gyújtópontjában álló Nap olyan tulajdonságokat is felerősít, amelyek normál körülmények között nem mutatkoznak meg. Pozitív világlátás esetén színvonalas önfejlesztő és alkotói energiák aktivizálódnak bennünk. Kiváló, az Ikrek Merkúrhoz illő képzelettágító program például a 19-i múzeumok éjszakája; aminek fáradalmait a 20-i, vasárnapi apák napján ki is pihenhetjük, élményeit nyugodtan feldolgozhatjuk. Ennek a bolygóállásnak negatív következménye lehet, hogy, lekicsinylünk egyes akadályokat, szabadulni akarunk unalmasabb kötelezettségektől, netán olyan ügyekben okoskodunk, amihez nem értünk. A kellemetlen történések is javunkra vannak, hiszen tanítanak, jobban megismertetnek önmagunkkal, köszönhetően a szintén most érvényesülő Nap–Neptunusz 120 és a Szaturnusz–Neptunusz 150 fokos hatásának.

 

Június 21-én, hétfőn, a hét „holdnapján”’ a Nap Földünk északi féltekéjén a Ráktérítő magasságába, a Rák jegyébe ér (második ábra). Elérkeztünk az év leghosszabb napjához, a nyári napéjegyenlőséghez, a csillagászati nyár kezdetéhez. Az ábrán látható Nap–Hold–Neptunusz átmenő trigon pár órára feledtet minden gondot-bajt. Környezetünket helyenként idillikusnak látjuk, és ez jótékonyan hat. Az égi üdvözlet a család közelében, otthon és együttlétben érződik a legmagasztosabb, nyugalmas, spirituális magaslatokat is megvilágító formában. Kölcsönös a segítőkészség egymás iránt, és mintha fiatalodnánk is. Ezen a napon van a zene ünnepe. A zene hozzájárul ahhoz, hogy illőn, emelkedett lélekkel és szellemmel köszöntsük a nyarat. 

 

25-én a Merkúr uralmi pozícióját, az Ikrek jegyét hátrahagyva átlép a mély érzelmek tartományába, a Rákba, és nyugtalanságot keltő, szokatlan vállalkozásokra serkentő kvadrát kapcsolatot alkot az Uránusszal. A Nap, a fény legmagasztosabb jele ugyanekkor szembekerül a Plútóval, azaz a mitológiai Hadésszal, az alvilág, a mélység urával, illetve korunkban már a hatóság, a gazdagság, a visszafordíthatatlan átalakulások szimbólumával. Fajsúlyos találkozásokra számíthatunk, amelyek gondot okoznak, áthúzhatják számításainkat. Jó lenne higgadtnak maradni, elkerülendő az értelmetlen konfliktusokat. A barlangok napján és a hétvégén, az egyre melegebb napokon talán élvezetes és a szemek, a test egészének edzését is szolgáló időtöltés lesétálni a mélybe, a turistabarlangok hűvösébe, sötétjébe, majd visszatérve örvendeni a fénynek. 

 

26-án, kora délután a Plútóval együtt álló telihold és a Merkúr–Jupiter kvadrát már az önkimerítés határára sodorhat, ha megfeledkezünk teljesítőképességünk korlátairól. A mezőgazdasági munkák egyik csúcsidőszaka a Péter-Pál környékén kezdődő aratás. Sokak számára a hétvége is dologidő. 

 

A hónap végén, kedden és szerdán, a Merkúr és a Nap rákbéli együttállása idején képzelőerőnk élénkül, beszédünk terjengőssé válhat, eltelünk magunkkal. Sokasodnak a telefonhívások, a feljegyzések, a levélgyártások, sűrűsödik az utakon a forgalom. Figyeljünk arra, hogy terjengős mondókánk érdekli-e a másik felet, vagy már inkább menekülne? Addig jó, amíg kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra. 

Gázmár László
XVI. évfolyam 6. szám

Címkék: asztrológia, bolygók

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.