Asztrológia

A bolygók égi helyzete 2011. november havában


A ritkán előbukkanó nap sugarában néhány aranyló falevél libegve örvénylik lefelé, hogy őszutó skorpiós fuvallataiban lenti társaival eljárja búcsútáncát, majd elenyésszen. A hideg-vizes Skorpió, a látszólagos elmúlás, az új életre erőgyűjtés, a mélységek jegyében járunk. A növényvilág álomba szenderül, de az embert a feszült fényszögekkel egymáshoz kapcsolódó bolygók intenzív belső munkára és ösztönerőivel fűtött nyilvános aktivitásra késztetik.

 

November első hetében a kötelező feladatok teljesítése közben is felidézzük halottaink emlékét, miközben talán latolgatjuk saját végelszámolásunkat is. A Skorpió bevezet a lélek többszintű mélytárlatába, ahol minden élmény örökkön-örökké őrződik. Felkavaró, motiváló, lehangoló jeleneteivel szédítő ez a galéria. Van, akit a jelen önérvényesítő Oroszlán Mars és a szellemet a végtelenébe ragadó Vízöntő Neptunusz szembenállása kaotikus, gyengítő, a gondolkodást elbizonytalanító érzelmi állapotba hoz. Akit viszont varázsával átszellemesít, azt magasztos gondolatokhoz, alkotásokhoz segíti.

 

A Neptunusz most vált irányt. Lassulva hátrál az égen, pár napig szinte egy helyben áll, majd megindul előre. A Neptunusz – a Vénusz magasabb oktávja és a Hold mellett az érzelmek másik princípiuma – ezen a ponton is a Vízöntő szellemi jegyében, a Vízöntő csillagképének a múlt felé áramló vize fölött tétovázik; immár harmadik éve tartózkodik a csillagképnek ezen az ágán. A Vízöntő korsójából csordogáló, a múltat tisztító víz sugara most a Neptunusz révén hangsúlyossá válik. A múltbeli, az érzelmeket, a morált terhelő vétségek, az onnan hozott megoldatlan helyzetek felismerésére, felvállalására és legalább tanulságként tudatosítására irányítja a figyelmet, egyéni és közéleti szinten egyaránt.

 

A Merkúr, a tudat és a Vénusz, az érzések bolygója az első két héten a Skorpió csillagképében és a Nyilas jegyében szoros együttállásban haladnak. Kapcsolatuk azt az ősi vágyunkat élesztgeti, hogy a dolgok mögé lássunk, keressük és felfedezzük magunkban is cselekedeteink indítékait. Általában ódzkodunk attól, hogy pillanatnyi vágyak, érzelmek, indulatok alapján elkövetett cselekedeteinket önkéntes elhatározásból, kemény belső munkával elemezgessük, felülbíráljuk, tanulsággá emeljük; talán, mert a tudat mélyebb szintjén – ugyancsak általában – automatikusan, magától lezajlik ez a folyamat, rögzülnek, és alkalomadtán intő jelekként felidéződnek ezek a tanulságok. November első felében minden mély, önátadást igénylő, öntudatot fejlesztő belső munka hatékonyan elvégezhető, kiváltképpen ezzel a kitűnő merkúri, vénuszi támogatással. Aki rászánja magát a mély belső munkára, az abban a jutalomban részesül, hogy végül harmonikusabban alkalmazkodik a külvilághoz, könnyebben rátalál arra a szerepre, ami egyéniségének megfelel, mutatósabb, magabiztosabb lesz.

 

Kitűnő időszak az első két hét arra is, hogy a világ kivételes szellemiségeinek műveit olvassuk, saját szellemünket nemesítve, élénkítve gyarapodjunk általuk. Márai Sándor írja: „Az alkotó szellemű és tehetségű embernek sincsen joga ellopni valamit az önműveléshez szükséges időből…”

 

2-án a Vénusz és a Merkúr kézen fogva lépnek át a Skorpió jegyéből a Nyilasba, a magasabb szintű irodalom és tanulmányok, a filozófia, a jog, a szellemi utazások tüzes állatövébe. Ez a magyarság, a Kárpát-medence jegye. Izgalmas, meglepetésekkel, különleges élményekkel tarkított napok következnek, persze nemcsak a magyarság számára.

 

3-án a Vénusz és a Merkúr a Kos Uránusszal kerül kitűnő, majd 4-7-én a Bika Jupiterrel százötven fokos, kvinkunx kapcsolatba. A Mars és az Uránusz között szintén egyre pontosabb kvinkunx alakul ki, miközben a Mars és a Neptunusz már kezdenek farkasszemet nézni egymással. Mindez helyenként viharokban, zivatarokban, a részvények, az árfolyamok hektikus ingadozásában, fertőzéses megbetegedésekben is visszaköszönhet. A Nyilasban együtt álló Merkúr és Vénusz mozgósítja ugyan az improvizációs készséget, az ötlettartalékokat, a váratlan fejlemények tisztázása, megoldása érdekében, azonban a 11-ével, Márton napjával kezdődő hétvégén a temérdek sürögni-forogni való miatt az ötletelés, a hajsza kötekedésbe csaphat át.

 

Meghívások, lakomák, libapecsenyék, az új borok próbája pezsdíti a tehetősebb ház tartásokat, a borospincék, az éttermek, a konyhák világát. Az önérvényesítő Mars a büszke Oroszlánból átlép a praktikus Szűz jegyébe. Hirtelen mindenhol tennivalóba ütközünk. Tenni akarunk, de elvárjuk, hogy más is a saját rendfelfogásunk szerint igyekezzen. Olyan feladatokat is magunkénak érzünk, amihez nem értünk, vagy amire nem tudunk igazán hatást gyakorolni, ami nem a mi dolgunk. Ez se jó, az se jó. Repkednek a kritikák, a kifogások. Kapkodás, civakodás, túlvállalás, nyugtalanság színesíti ezeket a napokat. A lustábbakat zavarja a nyüzsgés. Ezalatt a nyugalom temploma, a természet várja híveit, kínálja szépségét, kincseit. Aki enged e szelíd hívásnak, az a vadon csodálata közben gyűjtögethet dércsípte csipkebogyót, feltöltheti vele télre való vitaminkészletét. Múlóban van a gombászati évad, de találhatunk még többek között ízletes óriás tölcsérgombát és csiperkét, tölgyfa-érdestinórút és aranytinórút, mezei szegfűgombát. A vadászok, a bőség, a Jupiter évében, a vadászati évad kellős közepén ugyancsak bízhatnak a szerencsében. Csupa földies, gyakorlatias teendő, akármerre nézünk. Nem csoda, hiszen a föld elemű jegyekben tartózkodó bolygók, a Bika Jupiter, a Szűz Mars, a Bak Plútó a maguk alakuló – és még két hétig érvényesülő – földtrigonjával mutatják, segítik utunkat a kézzelfogható eredményekhez.

 

Ilyen sugárzások mellett a közösség számára is hasznos, józan erőfeszítéssel végzett munkálkodás sikerre van ítélve. A túlzó, különösen a magáncélú erőfeszítések azonban megbosszulhatják magukat, a következő napok kissé lehangoló bolygóállásai miatt. Szenteljünk elegendő időt a lazításnak, a kikapcsolódásnak. A 14-ével kezdődő héten a Skorpió Nap és a Vízöntő Neptunusz kvadrátja a lelki- és életerő, az immunitás kismértékű csökkenésével járhat, növelve a meghűléses és fertőzéses megbetegedések valószínűségét. Annál viszont, aki jól sáfárkodik energiáival, a fenti földtrigon jótékony fizikai hatása ezt a gyengítő bágyadtságot ellensúlyozni képes.

 

22-én, egy órával naplemente után, még mielőtt az „esthajnalcsillag” eltűnne a nyugati horizont alatt, a Nap átlépi a Skorpió-Nyilas határát, víz elemből tűz elembe ér (2. ábra). Óriási fordulat ez. A Nyilasban már várja a Napot a Merkúr és a Vénusz.

 

A Nyilas az igazságkeresés, az életcélok, az érett lelkesedés színtere. Az eddig kissé zárkózott lelkek megnyílnak. A Nyilas Nap idején beszélgetni, gondolkodni, dönteni kell az együttlétek, az élet, az elfoglaltságok, a költekezések céljáról, az értékrendekről és minden távlatos törekvésről. Az ember a Nyilas Nap havában önkéntelenül is keresi, újrafogalmazza, pontosítja saját misszióját, ideáját, a célt, amelyre nyilát szegezheti. A lelkesítő távolba nézést követően azonban – ez tulajdonsága sok Nyilaskarakternek – gyakorta „patópálos” passzivitás következik, amint arra Petőfi már huszonnégy évesen felfigyelt. Az érett tűz, a Nyilas karakter egyik legfontosabb dolga, hogy miközben messze csúcsokat fürkészi, ne feledkezzen meg másokról, ne maradjon magára, ne adja fel könnyen, hogy a legfontosabb, a reálisan elérhető távlatokhoz vezető út minden egyes valós lépését körültekintőn megtegye. Most, amikor a Nap, az „én”, a Merkúr, a közlekedés, a kommunikáció és a Vénusz, a szép és kellemes képviselői is ebben a tüzes, lelkesítő jegyben vannak, szívesebben, alkotóan lehetünk együtt, építhetünk egymásra, összehangolhatjuk, gyarapítjuk egymás tudását.

 

A 25-i, Katalin-napi újhold egyben az év utolsó részleges napfogyatkozását hozza. Az Antarktiszon dolgozó kutatók lehetnek közvetlen részesei az eseménynek, mi pedig „élő adásban” vagy késleltetve valamelyik tv-csatornán kaphatunk ízelítőt róla. E jelenségen túl még számos látványos történésben lehet részünk. A tüzes és föld elemű jegyekben halmozódó bolygók a hónap végéig az évszakhoz képest enyhe, de igen változékony, szeles, egy-két helyen viharos, zivataros időt ígérnek. Óriás V alakú csapatokban érkeznek és a magasból kiáltozva örvénylenek alá a vadludak, szinte ellepik a csillogó vizű tavakat, a védett, nyugalmas pusztákat. A Hortobágy, a tatai Öreg-tó igazi fotós csemegét kínál az oda látogatóknak. Az északról vonuló szárnyasok érkezésükkel igazolják, hogy a Nyilas Nap hava valóban tűz elemű, meleget ad.

 

A hónap utolsó hétvégéjén, 26–27-én, amikor a Vénusz a Nyilasból a föld elemű, kardinális Bak állatövébe lép, azonnal feszítő kvadrát fényszöget alkot a Kos Uránuszával. Hirtelen kiderülhet, egyenként milyen különleges élményekre vágyunk. Az egymással ütköző igények a kevésbé harmonikus, kevésbé rugalmas kapcsolatokban konfliktusokhoz vezetnek; szerencsés esetben gyorsan múlóan. A Nyilas egy olyan lény szimbóluma, melynek ló alteste és emberi felsőteste a csípőjénél nőtt össze. Ezoterikus szempontból a csípő feladata az, hogy lehetővé tegye az ember felegyenesedését, felemelkedését. Ha az ember a képességeivel nem összeegyeztethetően fennhéjázó, elbizakodott, az csípőproblémákat okozhat.

Gázmár László
XVII. évfolyam 11. szám

Címkék: asztrológia, bolygók

Aktuális lapszámunk:
2017. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.