Asztrológia

A Hód (április 20. - május 20.)

Jellemrajzok és totemek az indián életkerékben 5. rész


 

Az élet­ke­rék­nek 12 be­osz­tá­sa van, ame­lyek a „Föld szö­ve­dé­ké­nek” 12 as­pek­tu­sát fej­tik ki, s jel­lem­zik ezál­tal a ci­klus­hoz tar­to­zó em­be­rek, ál­la­tok, nö­vé­nyek, ás­vá­nyok főbb vo­ná­sait, s utal­nak azok össze­füg­gé­se­i­re. A kö­zös rez­gé­sek rend­sze­ré­ben egy bi­zo­nyos pe­rió­dus szülötteinek tu­laj­don­sá­gait, éle­tút­ját az élet­ke­rék ál­tal meg­je­le­ní­tett in­di­án élet­fi­lo­zó­fia szerint a kö­vet­ke­ző té­nye­zők ha­tá­roz­zák meg: a szü­le­tés dá­tu­ma, a föl­di be­fo­lyá­sok, a Nap behatásai, a meg­ha­tá­ro­zó szé­li­rány és elem, az „ere­den­dő klán” és a tot­emek. Ezek­től függ a személyiség fej­lő­dé­se, az ér­zel­mi, sze­rel­mi élet, a kül­ső és bel­ső elé­ren­dő cé­lok, ezek határozzák meg az éle­tút ne­héz­sé­ge­it és a ki­ja­ví­tan­dó gyen­ge­sé­ge­ket.

 

A tot­emek kö­zül el­ső­ként az úgy­ne­ve­zett ál­ta­lá­nos to­te­met em­lít­jük meg, amely az il­le­tő idő­szak­ban meg­ha­tá­roz­za a va­dász­sze­ren­csét, erőt, sze­ren­csét ad a pe­rió­dus szü­löt­te­i­nek. A há­rom ta­va­szi idő­szak ál­ta­lá­nos to­te­me a Sas. En­nek a cso­dá­la­tos ma­dár­nak az éles látása ál­ta­lá­nos­ság­ban is a „tá­vo­lab­bi jö­vő­be lá­tás­ra” pre­desz­ti­nál­ja a há­rom ta­va­szi jel szülötteit. Ez az élet­szem­lé­let fon­tos, meg­ha­tá­ro­zó tu­laj­don­sá­ga a Ke­let­nek, an­nak az égtájnak, ahon­nan a há­rom ta­va­szi idő­szak meg­ha­tá­ro­zó sze­le fúj. A Sas nem csak ab­ban segít, hogy a ta­vasz szü­löt­tei le­he­tő­leg so­ha ne si­es­se­nek cse­le­ked­ni – még ha a pil­la­nat­nyi elő­nyök nyil­ván­va­ló­ak is –, ha­nem hogy könnyeb­ben kap­cso­lat­ba lép­hes­se­nek a spi­ri­tuá­lis erők­kel.

 

Az ápri­lis 20. és má­jus 20. kö­zöt­ti idő­szak a mi ho­rosz­kó­punk­ban a Bi­ka je­gyét vi­se­li, az indián élet­ke­rék­ben en­nek a pe­rió­dus­nak a szü­le­té­si to­te­mál­la­ta a Hód. Ez nö­vé­nyi és ál­la­ti to­tem­tár­sai­val – a vö­rös he­ré­vel és a vér­jás­pis­sal – együtt ha­tá­roz­za meg az ez idő­ben születettek jel­lem­vo­ná­sait, vi­sel­ke­dé­si mód­jait.

 

Min­den pe­rió­dus­nak van ezen kí­vül egy „po­la­ri­tás­to­te­me”, amely­nek jó­té­kony tu­laj­don­sá­gai ki­egé­szítik a jel­le­met, va­la­mint egy „ele­mi klán”, amely a töb­bi­ek­kel együtt­mű­köd­ve stabilizáló té­nye­ző­ként szol­gál. A Hód po­la­ri­tás­to­te­me a Kí­gyó, míg ele­mi klán­ját a Tek­nő­sök alkotják.

 

A Hód szü­le­té­sé­nek ide­je a má­so­dik ta­va­szi pe­rió­dus, ame­lyet az in­di­á­nok a Nö­ve­ke­dés Időszakának ne­vez­nek. Eb­ben a ter­mé­sze­ti ci­klus­ban a leg­lát­vá­nyo­sabb a nö­vény­zet változása, ilyen­kor árad szét a ter­mé­szet kre­a­tív ere­je a nö­vé­nyek­ben, ilyen­kor gyö­ke­re­dzik meg iga­zán az új élet, hogy biz­to­sít­sa a Föld sta­bi­li­tá­sát. A Nö­ve­ke­dés Idő­sza­ká­nak szü­löt­tei így a leginkább „föld­kö­ze­li­ek”, a le­gin­kább ma­te­ria­lis­ták a há­rom ta­va­szi ci­klus szü­löt­tei közül. Ez ab­ban nyil­vá­nul meg, hogy az át­la­gos­nál jó­val na­gyobb haj­lan­dó­sá­got érez­nek az anya­gi téren történő nö­ve­ke­dés­re, a föl­di ja­vak bir­to­klá­sá­ra.

 

A Hód idő­sza­ká­ban van egy fon­tos át­me­ne­ti dá­tum, a ta­va­szi na­pé­je­gyen­lő­ség (már­ci­us 21.) és a nyá­ri nap­for­du­ló (jú­ni­us 21.) kö­zött. Ez tu­laj­don­kép­pen ápri­lis 30., de az észa­ki né­pek má­jus el­se­jén ün­ne­pel­ték. Ez az egy­be­ke­lés és a kez­de­mé­nye­zé­sek nap­ja lett, ami­kor a szerelemi ka­lan­dok, a sze­xuá­lis éb­re­dés at­mosz­fé­rá­ja kezdte be­len­ge­ni a föl­di éle­tet. Az észa­ki kul­tú­rák­ban ez a nap volt a pró­ba­té­te­lek ide­je is azok számá­ra, akik a men­tá­lis, fi­zi­kai vagy spi­ri­tuá­lis kö­zös­ség­be akar­tak be­ava­tást nyer­ni.

 

A Hó­dok két­ség­te­le­nül ko­molyan ér­dek­lőd­nek a sze­rel­mi kalandok és ál­ta­lá­ban a sze­xua­li­tás iránt, de tar­tós elégedettséget a mentális és spi­ri­tuá­lis dol­gok hoz­ná­nak ne­kik. Ezen a té­ren azon­ban sok bel­ső har­cot vív­nak és éle­tük­ben va­ló­di beavatásként él­he­tik meg ta­pasz­ta­la­tai­kat, ami sok­szor fájdalmas lel­ki sé­rü­lé­sek­hez vezethet.

 

A Nap­nak már ko­moly ere­je van eb­ben az idő­szak­ban, a ta­vasz ener­giá­ját a ma­xi­mum­ra pör­ge­ti fel és így se­gí­ti a Hó­do­kat, hogy kre­a­ti­vi­tá­suk és jó szer­ve­ző­ké­pes­sé­gük kéz­zel­fog­ha­tó eredményekben is meg­nyil­vá­nul­jon. Azon­ban, ha ez a ta­va­szi napenergia ne­ga­tív be­fo­lyást gya­ko­rol, ak­kor a Hód ar­ro­gáns és extravagáns le­het. Jól­le­het a Nö­ve­ke­dés szü­löt­tei általánosságban melegszívűek és sze­re­tet­re­mél­tó­ak, aki­ket azon­ban el­len­fél­ként azo­no­sí­ta­nak be, azok­kal szem­ben kemények, sőt bosszú­ál­lók is lehetnek.

 

A Hó­do­kat be­fo­lyá­so­ló irány, il­let­ve szé­li­rány a Ke­let. Ez számukra ugya­núgy, mint az elő­ző, „Éb­re­dés” pe­rió­dus szü­löt­te­i­nél az elő­relá­tást erő­sí­ti. Ez az idő­szak azon­ban már nem a bimbódzás, ha­nem a gyö­ké­re­resz­tés ide­je. A ki­bon­ta­ko­zás sta­bil ala­pok­ról tör­té­nik: a hangsúly nem esz­mék­re, ha­nem meg­fog­ha­tó, kéz­zel irányítható dolgokra he­lye­ző­dik át. Az elő­relá­tás ná­luk a több­szö­rö­sen meg­is­mét­el­he­tő, biz­ton­sá­gos dol­go­kra, ügyek­re te­vő­dik inkább. Mindamellett a Ke­let a haj­nal és az éb­re­dés ég­tá­ja is, te­hát a spirituális be­fo­lyás segíti a bel­ső kibontakozást és an­nak kül­ső meg­je­le­ní­té­sét, ha­son­ló­an ah­hoz, amint a növény bel­ső ere­je át­megy a szir­mok­ba és ki­bont­ja azo­kat. Kö­vet­ke­zés­képp a Növekedés Időszakának szü­löt­te haj­lik a ke­vés moz­gás­ra, in­kább azt igyek­szik fel­hasz­nál­ni terveihez, ami kéz­nél van. Míg az el­ső ta­va­szi pe­rió­dus szü­löt­te, a Só­lyom haj­la­mos még a vi­ha­ros idők­ben is az el­len­sé­ges­nek lát­szó áram­la­tok­kal szem­be­száll­ni, a Hód ke­vés­sé mozdul, még ha csak csepegteti is a sors a ke­gye­it.

 

A Hó­dok, szü­le­té­si to­te­mál­la­tuk­hoz ha­son­ló­an, el­szán­tan dol­goz­nak, szün­te­le­nül vál­toz­tat­ják és ja­vít­ják la­ká­su­kat, há­zu­kat, mun­ka­kö­rül­mé­nye­i­ket. Min­dezt két olyan cél ér­de­ké­ben, amelyek elen­ged­he­tet­le­nek jó kö­zér­ze­tük­höz. Ezek a biz­ton­ság és a meg­elé­ge­dett­ség. A Hód teremtő tí­pu­sú em­ber, aki ké­pes al­kal­maz­kod­ni a kö­rül­mé­nyek­hez, a tár­sak­hoz, így szin­te mindig elé­ri szí­ve vá­gyát. Ké­pes a me­gúju­lás­ra, úgy ér­zel­mi, mint anya­gi té­ren. Gyor­san tanul, és az ese­mé­nye­ket ké­pes számá­ra ked­ve­ző mó­don be­fo­lyá­sol­ni. Alkalmazkodóképessége, ügyes­sé­ge ab­ban is meg­nyil­vá­nul, hogy mun­ka­tár­sait is ké­pes jó irány­ban megváltoztatni. Te­vé­keny­sé­ge min­da­mel­lett nem ki­mon­dot­tan ego­is­ta, mert kedvező ha­tás­sal van társaira is. A sta­bi­li­tás igen fon­tos a számá­ra, ezért szí­ve­sen tesz a tar­tós kap­cso­la­to­kért és belekapaszkodik min­den­be, ami számá­ra ér­té­kes­nek tűnik az életben.

 

 

Nö­vé­nyi to­tem: a vö­rös he­re (Tri­fo­li­um pra­ten­se)

A me­ző­ket va­dul el­bo­rí­tó, ki­vá­ló táp­ér­té­kű há­rom­le­ve­lű nö­vény szá­mos in­di­án törzs sze­re­tett to­tem­je. A rö­vid, de szi­lár­dan ka­pasz­ko­dó gyö­kér­törzs­ből pely­hes, sok­szor 50 cm-re is megnövő szá­rak in­dul­nak ki, vé­gü­kön há­rom ová­lis le­vél­ké­vel és vö­rö­ses vagy fe­hé­res-vö­rös virágfejecskével. A vö­rös he­re gaz­da­gon el­lát­ja a ta­lajt ni­tro­gén­nel, a mé­he­ket méz­zel, a patásokat pe­dig jó mi­nő­sé­gı nö­vé­nyi fe­hér­jé­vel.

 

Az in­di­á­nok – ugya­núgy, mint az eu­ró­pai né­pi gyó­gyá­szat – a vö­rös he­rét so­kré­tű­en felhasználták ter­ápi­ás cél­ból. Ét­vágy­ta­lan­sá­got, szék­re­ke­dést ke­zel­tek ve­le, a vi­rá­gok főzetét a máj­funk­ció ja­ví­tá­sá­ra, epe­haj­tó­ként hasz­nál­ták fel. A le­ve­lek for­rá­za­ta ki­vá­ló stresszol­dó, nyug­ta­tó ha­tá­sú, mert hat az asz­trá­lis test­re.

 

A Hó­dok – ha­son­ló­an nö­vé­nyi to­te­mük­höz – ra­gasz­kod­nak a sta­bi­li­tás­hoz, amit a „föld­höz kö­ze­li­ség” je­lent. Ha­son­ló­an ah­hoz, aho­gyan a vö­rös he­re táp­lál­ja a föl­det és az ál­la­to­kat, a Hód öt­le­tek­kel és tet­tek­kel „táp­lál­ja” azo­kat a ter­ve­ket, te­vé­keny­sé­ge­ket, ame­lyek­ben részt vál­lal. Mi­ként a vö­rös he­re nek­tár­ja a mé­hek se­gít­sé­gé­vel ter­mi a ki­vá­ló mé­zet, a Hó­dok is ké­pe­sek meg­éde­sí­te­ni má­sok éle­tét, tá­pot ad­ni ter­ve­ik meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz, úgy, hogy köz­ben ter­mé­sze­te­sen sa­ját meg­elé­ge­dé­sük­re is dol­goz­za­nak.

 

 

Ás­vá­nyi to­tem: a vér­jás­pis

A jás­pis mi­kro­kris­tá­lyos szer­ke­ze­tű szilícium-dioxid, amely vö­rö­ses szí­nét a vas-oxid-szennye­zés­től kap­hat­ja, de elő­for­dul bar­na, sár­ga és zöld vál­to­za­ta is. A Hó­dok ásványtoteme a vö­rö­ses ere­zet­tel tar­kí­tott zöld jás­pis, amit heliotrópnak  is ne­vez­nek. Heliotróp gö­rö­gül annyit tesz, mint „ami visszatükrözi a na­pot”. Úgy vél­ték, a heliotróp segíti az em­be­ri tu­da­tot a szel­lem napja fe­lé ha­lad­tá­ban, va­gyis mint­egy „spi­ri­tuá­lis mun­ka­esz­köz”. Az in­di­á­nok­nál ép­pen ezért nagy­fo­kú pszi­chés gyó­gyí­tó ké­pes­ség­gel ru­ház­ták fel ezt az ás­ványt.

 

A vas­tar­ta­lom miatt vér­zés­csil­la­pí­tó ha­tást tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, és a sé­rü­lé­sek, rovarcsípések ke­ze­lé­sé­re, orr­vér­zé­sek meg­ál­lí­tá­sá­hoz hasz­nál­ták. A köl­dök­re he­lyez­ve gyomorpanaszok, bél­rend­sze­ri ren­del­le­nes­sé­gek eny­hí­té­sét is a vér­jás­pis­sal vél­ték megoldani. Általánosságban erő­sí­tet­ték ve­le a test vé­de­ke­ző ener­giáit oly mó­don, hogy a ge­rin­cet egész hosszában kör­kö­rös moz­du­la­tok­kal vég­ig­masszí­roz­ták a he­lio­tróp­pal. A drágakövet általános egyensúly-helyreállítóként, a kül­vi­lág­hoz al­kal­maz­ko­dást se­gí­tő­ként tar­tot­ták nyilván, amely harmonikus kap­cso­la­to­kat ké­pes ki­ala­kí­ta­ni az egyes dol­gok, jelenségek között.

 

Erő­sí­tő­szer­ként a kö­vet­ke­ző­kép­pen hasz­nál­ták fel: be­he­lyez­ték tisz­ta for­rás­víz­be és egy-két na­pra ki­tet­ték a nap­fény­re, majd a kö­vet el­tá­vo­lít­va meg­it­ták a vi­zet. Ez ren­dez­te a szervezet fi­nom ener­giái­ban ki­ala­kult ren­del­le­nes­sé­ge­ket.

 

A Hó­dok, ás­vá­nyi to­te­mük­höz ha­son­ló­an, ké­pe­sek har­mó­ni­át vin­ni má­sok éle­té­be, ha energiájukat er­re for­dít­ják. Ami­kor azon­ban ezt az ener­gi­át – akar­va vagy aka­rat­la­nul – egoista cél­jai­kra vagy má­sok ma­ni­pu­lá­lá­sá­ra hasz­nál­ják fel, ko­moly za­va­ro­kat, vi­szály­ko­dást és szen­ve­dést idéz­het­nek elő.

 

Po­la­ri­tás­to­tem: a Kí­gyó (ok­tó­ber 23.–no­vem­ber 22.)

Az eu­ró­pai em­ber ál­ta­lá­ban ösz­tö­nö­sen ir­tó­zik a kí­gyó­tól, és a val­lá­si mí­to­szok is vissza­ta­szí­tó­nak ábrá­zol­ják ezt a hüllőcsaládot. Az in­di­á­nok kö­ré­ben azon­ban a kí­gyó nagy tiszteletnek ör­ven­dett, töb­bek kö­zött a gya­ko­ri ved­lé­sek által pro­du­kált nagy­fo­kú át­vál­to­zá­si ké­pes­sé­ge okán. Az amerindiánoknál ő volt a „böl­cses­ség mes­te­re”.

 

 

Mi­ért van szük­sé­gük a Hó­dok­nak a Kí­gyó­ra? A Hó­dok parancsoló szük­ség­sze­rű­ség­nek tart­ják, hogy „kon­kre­ti­zál­ják az öt­le­te­ket” fi­zi­kai, anya­gi síkon, va­gyis meg­sze­rez­ni és bir­to­kol­ni vágy­nak. Az, amit meg kell ta­nul­ni­uk a Kí­gyó­tól, hogy kívánatos min­den „föld­höz­ra­gadt dol­got” el­tá­vo­lí­ta­ni, ami a spi­ri­tuá­lis fej­lő­dést és en­nek következményeként az anya­gi jó­lé­tet gá­tol­ná. A Kí­gyó meg­mu­tat­ja, hogy pusz­tán az anya­gi ja­vak bir­to­klá­sa so­ha nem hoz­hat tar­tós meg­elé­ge­dett­sé­get, hogy az iga­zi ki­vi­ru­lást a ja­vak megosztása hoz­za meg, nem azok gör­csös bir­to­klá­sa. A Hód ta­nul­ja meg azt mon­da­ni magának a he­lyett, hogy „ez pe­dig az enyém,”, hogy „ez a mi­énk”, „ez pe­dig a mi közösségünké”. A hódok ak­kor lesz­nek ké­pe­sek a leg­töb­bet ki­hoz­ni adott­sá­gaik­ból, ha a Kígyó példájára érdeklődéssel for­dul­nak az élet misz­té­riu­mai fe­lé, va­la­mint azok fe­lé a mély realitások fe­lé, ame­lyek a kül­ső­sé­gek mö­gött rej­tőz­nek.

 

A kis Hód

Gyer­mek­ként a Hód ma­gá­nak és kör­nye­ze­té­nek két alap­ve­tő pro­blé­mát okoz: ezek a birtoklási vágy és az ön­fe­jűség. Ő nem sze­ret sem­mit meg­osz­ta­ni, ha má­sik gyer­mek ját­sza­ni szeretne a já­té­kai­val, rög­tön üvöl­tés­sel kö­ve­te­li azt vissza. Eb­ből az at­ti­tűd­ből ki kell őt gyógyítani, de gyen­géd­ség­gel és ön­bi­zal­má­nak erő­sí­té­sé­vel ez si­ke­rül­het. A Hód az is­ko­lá­ban inkább szor­gal­má­val, mint ra­gyo­gó ké­pes­sé­ge­i­vel tű­nik ki, de ki­vá­ló kon­cen­trá­ci­ós képességének kö­szön­he­tő­en elő­me­ne­te­le min­dig jó lesz. A pon­tos, és­sze­rı sza­bá­lyo­kat betartja, az egész­sé­ges fe­gye­lem­re jól re­agál, amennyi­ben úgy ér­zi, hogy ezek az ő biztonságát szolgálják. Összes­sé­gé­ben ál­ta­lá­ban előbb­re tart a fej­lő­dés­ben, mint kor­tár­sai.

 

 

A Hód, ha fel­nő

A gya­kor­la­ti ér­zék­kel meg­ál­dott és bi­za­lom­ra méltónak tűnő Hó­dok ke­mé­nyen és ki­tar­tó­an haladnak cél­juk fe­lé, míg el nem érik azt. Előszeretettel dol­goz­nak sze­mé­lyes kom­fort­ju­kért, de ha nem sikerül a vélt kel­le­mes kö­rül­mé­nyek meg­te­rem­té­se, ak­kor in­ger­lé­ke­nyek, érzékenykedők, ide­ge­sek lesz­nek és emésztőszervi pa­na­sza­ik ala­kul­nak ki.

 

A Hód­nak jó a kéz­ügyes­sé­ge, va­la­mint az esztétikai ér­zé­ke. Ki­fi­no­mult íz­lé­se, a szép irán­ti vonzalma fi­gye­lem­re­mél­tó, le­gyen szó virágról, fest­mény­ről, ru­há­ról vagy part­ner­je­löl­tről. A Hód fér­fi te­het­sé­ges, pro­duk­tív, s tudja, mit akar. Mi­vel a biz­ton­ság számá­ra alap­ve­tő fontosságú, vál­lal­ko­zá­sai­ban na­gyon kevéssé kockáztató. A sze­re­lem­ben is na­gyon sze­re­ti érez­ni, tud­ni, hogy a part­ner csak hoz­zá kötődik. Ha ezt az ér­zést kis­sé is meg­in­gat­ják ben­ne, könnyen ki­for­dul ön­ma­gá­ból és lehetetlenül kezd vi­sel­ked­ni, kö­ve­tel­ve a hű­ség bi­zo­nyí­té­kait. Egyéb­ként a „hím Hód” nagy hó­dí­tó, szexuális ét­vá­gyá­val csak a gyom­ra ver­seng. Ez­zel időn­ként nagy ne­héz­sé­ge­ket okoz magának, hi­szen rend­kí­vül igény­li a sta­bil, biz­tos ér­zel­mi kap­cso­la­to­kat.

 

Szü­lő­ként a Hód fér­fi imád­ja a gye­re­ke­i­nek szen­tel­ni ide­jét és sze­ret ked­vük­ben jár­ni. Mi­vel erő­sen von­zó­dik az anya­gi jel­le­gű dol­gok­hoz, rend­kí­vü­li mó­don haj­lik ar­ra, hogy elkényeztesse a gye­re­ke­ket, fő­leg a lá­nyo­kat. To­le­ráns és meg­ér­tő, amíg ki­csik, de ké­sőbb fo­ko­za­to­san na­gyon igé­nyes lesz ve­lük szem­ben. Egyéb­ként is, a Hód szü­lők ne­he­zen tud­ják át­hi­dal­ni a ge­ner­á­ci­ós sza­ka­dé­kot, ami­ért kis­sé me­rev, kon­zer­va­tív gon­dol­ko­dá­suk fe­le­lős.

 

A Hód nő na­gyon gya­kor­la­ti­as, gon­do­san meg­vá­laszt­ja to­a­lett­jét, íz­lé­se­sen tud öl­töz­köd­ni. Nagy­ra ér­té­ke­li a me­leg, meg­hitt kö­rül­mé­nye­ket. Meg­bíz­ha­tó, tü­rel­mes, ki­tar­tó, ha­tá­ro­zott, ér­zel­mes, de bir­to­klás­vá­gyó, ön­fe­jű és bosszú­ál­ló is le­het. Sze­re­ti a „ma­csó­san” ag­resszív, de még­sem ab­szo­lút do­mi­nan­ciá­ra tö­rek­vő fér­fia­kat. Azt ugya­nis na­gyon nem szív­le­li, ha viselkedésmintákat dik­tál­nak ne­ki, vagy ál­ta­lá­ban uta­sít­gat­ják. Ma­ma­ként a „nős­tény Hód” a hím­hez ha­son­ló­an a gyer­mek ko­rá­nak elő­re­ha­lad­tá­val lesz egy­re igé­nye­sebb, töb­bet követelő. Nem tűri el sem a lus­ta­sá­got, sem a túl nagy sza­bad­sá­got.

 

A Hó­do­król ál­ta­lá­ban el­mond­ha­tó, hogy el­fo­ga­dó­ak és in­kább be­fe­lé for­du­ló­ak. A testi kapcsolatok terén el­ső­sor­ban a part­ner­től vár­ják a kez­de­mé­nye­zést.

 

 

A Hód egész­sé­ge

A Nö­ve­ke­dés Pe­rió­du­sá­hoz tar­to­zó szín a sár­ga, amely in­spi­rál, meg­moz­gat­ja a fan­tá­zi­át, sti­mu­lál­ja a szel­le­mi ké­pes­sé­ge­ket, s ál­ta­lá­ban az in­tel­lek­tus, a meg­ér­tés­hez ve­ze­tő út szí­ne. A Hódok – bár er­ről sok­szor nem akar­nak tu­do­mást sze­rez­ni – elsősorban sa­ját ma­gu­kat sze­ret­nék meg­ér­te­ni, de per­sze a környező vi­lá­got is. Ezért hasz­nos szá­mu­kra a spi­ri­tuá­lis ta­nok, a filozófia ta­nul­má­nyo­zá­sa, a vál­to­za­tos is­me­ret­szer­zés­re va­ló törekvés, a spon­ta­ne­i­tás el­sa­ját­ítá­sa. Ez az út ve­zet a hódlelkek har­mó­niá­já­hoz.

 

A sár­ga szín tes­ti vo­nat­ko­zás­ban az ét­vágy ger­jesz­té­sé­re szolgál, s mi­vel az evés-ivás, a jó élet a „Hód-hó­do­lat” tár­gya, a vissza nem uta­sí­tott ínyencségek so­ra szív- és ve­sebe­teg­sé­gek­hez ve­zet­het. A leg­sé­rü­lé­ke­nyebb test­ré­szük azon­ban a to­rok, amely­nek fer­tő­zé­se­i­től a leg­töb­bet szen­ved­nek. Egyéb gyen­ge, fo­ko­zott figyelemre mél­ta­tan­dó szer­ve­ik a húgy­hó­lyag, a prosz­ta­ta, il­let­ve az anya­méh.

 

A Hód-élet ne­héz­sé­gei

Mint em­lí­tet­tük, a Hó­dok biz­ton­sá­guk vélt ér­de­ké­ben igye­kez­nek ma­gu­kat mi­nél több anya­gi do­log­gal, tárggyal kö­rül­ven­ni. Ez a ra­gasz­ko­dás sok­szor a vég­le­te­kig erő­sö­dik, s mi­vel tulajdonképpen a sza­bad­ság­ra és a tar­tós ér­té­kek­re vágy­nak, ez a faj­ta kö­tő­dés csak vágyaik ár­nya, amely­től so­kat szen­ved­nek. Ha ez a ma­te­riá­lis ten­den­cia a sze­mé­lyes kapcsolataikban is ma­ni­fesz­tá­ló­dik, ak­kor ez sok pro­blé­mát elő­i­dé­ző bir­to­klá­si vággyá, ér­zel­mi kín­ló­dá­sok tár­gyá­vá vál­hat. Ép­pen ezért fon­tos a Kí­gyó se­gít­sé­ge, aki a lel­ki ér­té­kek­hez vezető utat is se­gít meg­ta­lál­ni. A Hód­nak fej­lesz­te­nie kell al­kal­maz­ko­dá­si ké­pes­sé­gét, meg kell ta­nul­nia leküzdeni a me­rev­sé­get, de az ér­zé­ki vá­gyak túl­haj­szo­lá­sá­ra va­ló haj­la­mát is. A Hód éle­tút­ján gyó­gyírt kell, hogy ta­lál­jon lel­ki se­be­i­re és meg kell ta­nul­nia át­érez­ni má­sok szenvedéseit és ké­pes­sé­gei sze­rint se­gí­te­ni azo­kon. Min­dez fő cél­já­nak elé­ré­se fe­lé ve­zet, ami pe­dig az állandó je­len­lét, meg­nyi­lat­ko­zás és irá­nyí­tás.

 

 

Ho­gyan vi­sel­ked­jünk a Hó­dok­kal szem­ben?

Min­de­ne­ke­lőtt meg kell tud­ni őket hall­gat­nunk. A Hó­dok imád­nak ta­ná­cso­kat ad­ni és ki­fej­te­ni ál­lás­pont­ju­kat, s a tár­sa­sá­got le­gin­kább ad­dig sze­re­tik, míg nem vág­nak a sza­vuk­ba. Rendkívül jó né­ven ve­szik, ha le­gú­jabb szer­ze­mé­nye­i­ket, vagy ered­mé­nye­i­ket élén­ken dicsérjük. Dicséretek és bó­kok hal­la­tán szin­te re­pes­nek az öröm­től, de a hí­zel­gést nem szívlelik, mert a tet­te­tés, az őszin­tét­len­ség, a be­csa­pás min­den for­má­já­nak meg­kí­sér­lé­se hosszú tá­vú ellenszenvet vált­hat ki ben­nük.

 

Le­gyünk na­gyon óva­to­sak, ha ta­ná­cso­kat aka­runk ad­ni ne­kik, mert eze­ket – fő­leg, ha magánéletükről van szó – a be­lü­gyek­be va­ló be­avat­ko­zás­ként fog­ják fel. Tud­nunk kell azonban, hogy nem gő­gö­sek, s ha va­la­ki meg­nyer­te bi­zal­mu­kat, azt tisz­te­lik és bi­za­lom­mal fordulnak fe­lé­je.

Dr. Simoncsics Péter
XI. évfolyam 4. szám

Címkék: totemállatok

Aktuális lapszámunk:
2017. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.