Asztrológia

Hányan laknak a lelkünkben?

Nemrégiben első ízben tartott előadást Magyarországon Peter Orban, az Európaszerte ismert német családterapeuta és asztrológus, akinek eddig tizenhárom könyve jelent meg magyar nyelven. Egyéni látásmódja és lebilincselő stílusa a személyes találkozással újabb híveket szerzett számára.


Peter Orban filozófiát, pszichológiát, szociológiát tanult, de az egyetemen egyszer sem hallotta a lélek szót. Pedig tapasztalatból tudta, hogy van. Az élete egy válságos időszakában találkozott valakivel, aki felkeltette érdeklődését az asztrológia iránt. Később, családterapeutaként több páciense is zavarba hozta, amikor a terápia során az elmúlt életeiről beszélt. Felkereste neves, nálunk is népszerű kollégáját, Thorwald Dethlefsent, aki feltárta számára egy addig ismeretlen világ kapuját: beavatta a lélek halhatatlanságának titkába. Huszonnyolc éve tanítja, műveli és terápiája során felhasználja azt a tudást, amelyet a bolygók nyújtanak nekünk önmagunk mélyebb megismeréséhez.

 

Úgy látja, nincs két asztrológus, aki ugyanazt mondaná, és olyan sincs, aki egyetértene a másikkal. De szerinte ez így van rendjén. S mi tagadás, még az asztrológiában jártas szakembereket is meghökkentette az archetípusok sajátos értelmezésével. A fogalmat Jung óta használjuk, a lelkünk mélységeiben rejtőző, ősi, alapvető, értelmünkkel fel sem fogható jelenségekre. Az archetípusok bennünk élnek, olykor démonokként kísértenek minket, és a legváratlanabb helyzetekben mutatkoznak meg. Sokszor viselkedünk önmagunk számára is megmagyarázhatatlan módon, s ennek okát a lelkünkben kell keresni. Ott, ahol Orban doktor szerint nem is hinnénk, milyen sokan laknak.

 

Mindenekelőtt a szüleink. Mindaz, amit róluk gondolunk, mi magunk vagyunk. De bennünk élnek a nagyszüleink, dédanyáink és dédapáink, nagynénik, nagybácsik, vagyis az összes felmenőnk. Sőt, ha mondjuk valamelyik ősünk gyilkosság áldozata lett, lelkünkben nem nyugodhat békében az áldozat és a gyilkosa sem. Peter Orban nem csak családterapeutaként, de önmagán is számtalanszor megtapasztalhatta, milyen zűrzavart okozhatnak a lelkünkben lakozó holtak, s persze az élők is.

 

Ide illik egy kollégája esete, aki hozzá járt terápiás kezelésre. Az illető nagymamájának a nagynénje bolond volt, akit 1940-ben egy német klinikán megöltek. (Akkoriban ötvenezer szellemileg sérült ember jutott hasonló sorsra.) A kolléga maga sem tudta, de a gyilkos kedvéért lett pszichiáter, a nénje miatt pedig olykor bolondul viselkedett. Miután a terápia során lelkében megbékélt a tettes és az áldozat, a pszichiáter végre azt tehette, amire mindig is vágyott. Régiségekkel kezdett foglalkozni, és nyitott egy antikvitás boltot. Testvérek, férjek, feleségek, jegyesek, az élő és a meg nem született gyermekek is hozzánk tartoznak, bennünk élnek. Akadnak apák, akik nem veszik észre a saját gyermeküket, mert az ő apjuk korán meghalt vagy elhagyta őket, ezért megrekedtek a gyermekkorban, és már apaként még mindig a sajátjukat keresik. Ám ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg ezeknek a lelkünkben rejtőző lényeknek a létezését. S addig nem lelünk nyugalmat, amíg szembe nem nézünk velük.

 

Születésünk napjának bolygóállása megmutatja, mit kell vagy kellene tennünk. Világrajövetelünk perce, vagyis az aszcendensünk a legbensőbb énünk titkát rejti, anélkül, hogy tudnánk róla. Peter Orban úgy gondolja, minden ember a lelkében hordja az összes archetípust, de kevesen engedik, hogy éljenek is. Szerinte az aszcendensünkkel történő tudatos szembesülés fontos állomás az önmegismeréshez vezető úton. Hová lesz például belőlünk a gyermek, aki még azonosulni tudott a gonosszal? Felnövünk, és a doboz mélyére kerülnek a bábjátékok, a mesefigurák. Legmélyebbre talán a harcost ássuk el, a cselekvőt, akit a Kos testesít meg és a Mars bolygó irányít. Egyszerű lény, a gondolkodás nem az ő dolga. Nem együttérző, nincs tekintettel másokra, mert akkor látnia kellene, hogy áldozatokat hagy maga után. Ő a tettes, akit száműztünk magunkból, lelkünk sötét foltja, akire azt mondjuk, „ez nem én vagyok”. Még is itt van, és váratlanul előlép. A harcos ereje fizikai, fallikus, a végtagjából ered. Gondoljunk csak a hitleri karlendítésre. Nem szeretjük ezt a figurát, talán félünk tőle. Pedig Hérakleitosz már kétezer éve tudta, hogy „a háború minden dolgok atyja”. Harcra szükség van. Ha nem hagyjuk élni és megnyilvánulni, haragját ellenünk fordítja. Például megbetegszünk, amely jel arra, hogy szeretne láthatóvá válni, tudatosulni. Megengedjük-e neki, hogy éljen? Vagy rettegünk attól, hogy nem tudjuk megfékezni?

 

Szívesebben dédelgetjük magunkban a harcos áldozatát, a prostituáltat, a Vénusz hatása alatt álló Bikát, aki mindenki számára vonzó akar lenni. Nem érzéki. Olyan, mint Hófehérke gonosz mostohája, aki napjában többször is bizonyságot akar: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” Szereti, ha körülzsongják, akkor többnek és nagyobbnak érezheti magát. Szüksége van a harcos erejére, de vajon mit tesz a bennünk élő prostituált, ha nem hajbókolnak neki?

 

 

Az Ikrek élete sem könnyű, kettős személyisége folytán a Merkúr állandó szerepjátszásra kényszeríti. Maga az intellektus. Közvetítő, postás, üzenetvivő, akinek semmi köze az üzenethez. Egyik fele nő, a másik férfi, akik átölelik egymást. Nemtelen, ezért igyekszik kifejleszteni egy identitást, tanul, keresi a saját feladatát, rendeltetését. Bizonyítani akarja, hogy létezik és intellektuális személy. Hol az egyik, hol a másik énje kerekedik felül. Pedig szeretne eggyé válni valamivel, és álarcok, szerepek nélkül élni és tartozni valahová. De ki nem?

 

A köztudatban családszeretőként számontartott Rákra sem mér könnyű sorsot a Hold. Ő a bennünk élő gyermek, aki szenved az én és te kettősségétől. Az anyaméh biztonsága után úgy érzi, egyedül maradt, hiába a szerető ölelés. Sok Rák férfi növeszt szakállt, hogy elbújhasson mögötte a gyermek. Peter Orban felteszi a már ismerős kérdést. Ölünkbe vesszük a bennünk élő gyermeket? Hagyjuk őt megnyilvánulni?

 

Ilyen problémával nem kell megküzdenie a Nap gyermekének, az Oroszlánnak, aki a pszichológus szerint „Őfelsége az Ego”. A királyi konkurencia a többi egóval szemben. A legnagyobb tiszteletet követeli magának. Tapsra, elismerésre vágyik. Fő „munkaterülete” a szerelem, amelynek során igazán virágba borulhat az egója. Ha a másik részéről elmúlik a vak, oda adó, kritikátlan lángolás, úgy érzi, tévedett, nem ő volt az igazi. A hiba természetesen mindig a másikban van. Pedig a kérdés nem az, meddig tart a szerelem, hanem, hogy mi jön utána.

 

„Az állatöv könyvelője” a Merkúr-hatás alatt álló Szűz, aki az értelem és a racionalitás embere. Soha nem lépi túl a határokat, rendezett módon él és módfelett pedáns. Kötelességszerűen tesz eleget minden feladatának. Nem alkot, nincs ihlete, de folyton kritizál, mindenben és mindenkiben megtalálja a hibát. Orban doktor ismert egy Rák jegyű filozófust, akinek egyetlen könyve jelent meg, s ennek az volt a címe: A kritikus kritikájának a kritikája.

 

A Mérleg akkor érzi igazán a Vénusz hatását, ha nincs partnere. Szüksége van társra, különben üres számára a világ. Az egyik beteg, aki egy nyomdában dolgozott, úgy jellemezte, hogy olyanná válik, mintha csak kék és sárga színnel nyomták volna. Sok Mérleg férfi választ magának inkább nőkre jellemző hivatást, és viselkedésük is gyakran kényeskedő, affektáló.

 

Félelmetes démont jelent a Plútó a Skorpió számára, aki egyben a megtestesült idea, a csábító és a sorozatgyilkos. Tele van ötletekkel, ráveszi környezetét, hogy kövesse, segítsen megvalósítani elképzeléseit. De ezekről általában kiderül, hogy nem működnek. Mint Marx ideája a szocializmusról. Végül is ötletnek jó volt. A Skorpió elképzel valamit, álmodozik róla. A baj akkor kezdődik, ha az életben nem, vagy nem úgy válik valóra, ahogyan kitervelte…

 

A Nyilast a Jupiter értelemmel ruházza fel, ugyanakkor arra sarkallja, hogy az élet alapkérdéseire keresse a választ. Honnan jövünk? Hová tartunk? Mi a dolgunk? Ezekre ugyan senki nem tudja a választ, de a Nyilas követőket keres, meg akar győzni másokat a saját hitéről. Visszafelé tekint, oda, ahol szerinte elveszítettük a dolgok értelmét. Jól példázza a lelkünk fedélzetén utazó Nyilast annak a szufimesternek a története, akinek belső sugallatra Istent kellett keresnie. Bejárta az egész világot, majd amikor negyven év után megfáradtan hazatért, Isten ott ült a nappalijában és már negyven éve várt rá.

 

A Szaturnusz bolygó amolyan „öreg bölccsé” teszi a Bakot, aki a törvény őre és védelmezője. Szigorú tanár, jó pedagógus. Feladatának tekinti, hogy megtanítsa a törvényt és felelősségvállalásra késztesse környezetét. Peter Orban ezt a típust a Zöldekhez, a környezetvédőkhöz hasonlítja: ha szabálytalanságot, törvénytelenséget tapasztalnak, azt mondják: nem én voltam, de tudom, kitette, és vállalnia kell a felelősséget. És nincs bocsánat.

 

Általában jól megférünk vele, és nem akarjuk száműzni lelkünkből a szabadság és a függetlenség mintaképét, a Vízöntőt, akit az Uránusz kicsit bolondossá tesz. Nem bírja elviselni a szoros kötöttséget, ezért nem köt házasságot, mindig útközben van, és senkire nem hallgat. Nincs lakása, otthona, állandó partnere. Ő a Személyiség, a megtestesült individum. S ki ne vágyna arra, hogy sajátságos legyen, és minden kötöttségtől mentesen éljen? A probléma csak az, hogy ez nem tanulható, nem utánozható. Erre születni kell.

 

A Neptun bolygó a Halakban „A gyűrűk ura” trilógia összes mesealakját megeleveníti. A látható világ mögött rejlő világot, a lelkünk mélyén lakozó kísérteteket, hazugságainkat, illúzióinkat és sejtéseinket.

 

Lelkünk olyan, akár egy óceán, tele titokzatos, furcsa, számunkra félelmetes lényekkel. Ahhoz, hogy feltárjuk a mélység titkát, alá kell merülnünk az ismeretlenbe.

Ősz Edit
XI. évfolyam 6. szám

Címkék: asztrológia, lélek

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.