Betegségek A-tól Z-ig

A műtét még nem gyógyulás

Rehabilitáció daganatos, mozgásszervi, emésztőszervi megbetegedések és műtétek után

Sokan úgy gondolják, hogy a rosszindulatú daganatok eltávolítása, a kemoterápia és a sugárkezelés után, a negatív laborlelet láttán a beteg meggyógyult. Hasonló a helyzet a gerinc-, porckorong-, csípőprotézis-, gyomor- és bélműtétek után. Pedig ez korántsem igaz. 


A  különböző megbetegedések esetén a kóroktan nagyobb részben felderítetlen, illetve felderíthetetlen marad. Ennek oka, hogy a betegségek kóroktani szempontból többkomponensűek, és kedvező esetben is legfeljebb odáig jutunk el, hogy a kiváltó okok között fontossági sorrendet tudunk felállítani (kivétel természetesen a specifikus kórokozók által kiváltott, jól definiálható betegségek). 

 

Tudjuk például, hogy a tüdő rosszindulatú elváltozása mögött a legfontosabb oksági tényező a dohányzás, a dohányfüst. Azt is tudjuk, hogy nem minden dohányzó ember légútjában alakul ki daganatos elváltozás, és azt is tudjuk, hogy nemdohányzók is kaphatnak tüdőrákot. Vagyis, ha meg akarjuk előzni a kezelések után már tünetmentessé vált egyének esetében az elváltozások kiújulását, illetve az áttétek keletkezését akarjuk elkerülni, a dohányzás elhagyása mellett a többi – a környezetben előforduló légnemű és por alakú – károsító, hajlamosító tényezőt is ki kell iktatnunk.

 

Nagyon sok daganatos és más megbetegedés elsődleges és kiegészítő, hajlamosító okát ismerjük. Ezek a betegség kialakulásának elsődleges és speciális okai lehetnek. De nagyon sok olyan nem specifikus környezeti ártalmat ismerünk, melyek például a daganatos elváltozások jellegétől és helyétől függetlenek. Vagyis a megelőzésben és a betegség kialakulásának meggátlásában elsősorban a specifikus kórokozókat és kórokokat, de másodsorban a szinte minden betegség kialakulásában szerepet játszó nem specifikus, főképpen környezeti ártalomnak tekinthető környezetszennyezést és rossz szokásokat, foglalkozási ártalmakat el kell kerülnünk vagy közömbösítenünk.

 

A rehabilitáció céljának a betegség előtti állapot visszaállítását tartjuk. Az igazi rehabilitáció azonban ennél több. A betegséget – a betegség tüneteinek megjelenését – megelőző állapotot már mindenképpen a betegséget potenciálisan magába foglaló fiziológiás állapotváltozásnak tekinthetjük. Tehát már hatottak azok a kóroki tényezők, melyek a tünetek fokozatos kifejlődésével és megjelenésével váltak ismertté. Célunk tehát megkeresni azt a fiziológiás állapotot, amikor a betegséget kiváltó okok még látens állapotban sem lehetnek jelen sem a környezetben, sem a gyógyult személy szervezetében. Ezért rendkívül fontos a kóroktani háttér tökéletes feltárása. Ez határozza meg az egész rehabilitációs munkánk lényegét. Hogy mit és miért kell tennünk. Ezt tudnia kell a végleges gyógyulásra várónak éppen úgy, mint orvosának, gyógyítójának.

 

A rehabilitáció egyik legfontosabb feladata éppen ezért a specifikus és nem specifikus kórokok és hajlamosító tényezők meghatározása és kiszűrése a gyógyult életéből. Ez a feladat az anyagi-fizikai síkon. Az emocionális – érzelmi és lelki – mentális síkon az idegrendszeri stressz az a tényező, mely negatív hatásánál fogva a fizikai test egyensúlyát felborítani képes. Igaz, általában a stresszt mint nemkívánatos, kerülendő, a szervezet élettani folyamatait felborító tényezőt említjük, és kevés szó hangzik el másik arcáról, ami pedig valójában a stressz célja, vagyis riadóztatni a szervezetet a káros külső hatások – traumák, idegrendszeri hatások, baktériumok, vírusok stb. – felszámolására. 

 

Már Selye is jelezte, hogy van egy általa adaptációs energiának nevezett adottsága a szervezetnek. Ezt az energiát az ismétlődő erős stresszorok kimeríthetik, ami a szervezet halálához vezet. Ezt az energiát nem lehet pótolni

 

Selye János zseniálisan ismerte fel, hogy a specifikus, szabatosan megfogalmazható kór­okok mellett minden betegségnél megjelenik egy olyan nem specifikus kórtani csokor, melynek hatására mindig megjelennek ugyanazok a nem specifikus elváltozások és tünetek. Ezek a mellékvese kéregállományának megvastagodása, a timikólimfatikus rendszer – a csecsemőmirigy, a lép, nyirokcsomók és nyirokszövetek – zsugorodása, a gyomor és nyálkahártyájának vérzése és fekélyek keletkezése. Selye szerint ez a tünetcsoport a szervezet alkalmazkodása a kedvezőtlen külső hatások kivédésére, és generális adaptációs szindrómának nevezte a stresszt (GAS), a helyi gyulladásos folyamatokat pedig lokális adaptációs szindrómának (LAS). A stressz kettős arcáról és hatásáról azért jó tudnunk, mert az első reakcióként kialakuló alarmfázis tulajdonképpen a szervezet riadóztatása, és ennek tüneteit nem célszerű elnyomni. 

 

Külső hatásoknál, traumáknál ez helyi bővérűséggel – az immunrendszer sejtes elemeit szállítja oda a vérkeringés –, a szövetközi folyadék felszaporodásával, azaz duzzanattal, ez pedig az idegvégződések nyomása által fájdalomérzettel jár. A következő fázis az adaptáció, az alkalmazkodás, a rezisztencia, ellenállás. A külső káros hatás megszűnik, a szervezet győzött. Ha a betolakodó lesz az erősebb, a folyamat eszkalálódik, általánossá válik, és láz, vérnyomás-emelkedés, vércukorszint-emelkedés alakul ki. És már az egész szervezet küzd. Ha alulmarad, az a kimerülés szakasza, a szervezet pusztulása. A különböző stádiumok az agyfüggelék kormányzásával a mellékvesehormonok hatására jönnek létre. Az alarmreakció célja a külső hatások belépésénél az elszigetelés és megállítás. Ezt a mellékvesekéreg gyulladáskeltő hormonjai (pro inflammációs kortikoidok: DOK – dezoxikortikoszteron – és aldoszteron) valósítják meg, a gyulladással felszámolják a kórokot. Ha ez nem sikerül, akkor a gyulladás elleni (antiinflammációs kortikoidok) termelése fokozódik. Sajnos mindkét hatásmechanizmusú kortikoid az egész véredényrendszerben károsítja az ereket. És itt érhető tetten a folyamatosan erős stressz hatásának kitett szervezet károsodása. Az érrendszer beszűkülése – kismértékben csak egy renális presszor szubsztancia révén – még reverzibilisen, visszafordíthatóan. A stresszhelyzetek szaporodásával a szklerotikus folyamatok is felerősödnek és ennek tünetei is előbb-utóbb jelentkeznek.

 

Érdekes, hogy már Selye is jelezte, hogy van egy általa adaptációs energiának nevezett adottsága a szervezetnek. Ezt az energiát az ismétlődő erős stresszorok kimeríthetik, ami a szervezet halálához vezet. Ezt az energiát nem lehet pótolni. Ez veleszületett genetikai energia. Fontos megemlíteni, hogy a stressz a daganatos betegségek esetén másfajta Janus-arcát mutatja. Az egyik arca, amikor már stresszorokkal, illetve specifikus kórokokkal együtt kiváltja az elszabadult szövetszaporodást. A másik arcát akkor látjuk, amikor műtét és kezelések után a tünetmentes állapotban idegi stresszorként hatva – félelem a kiújulástól –, immaginatív helyzetet teremtve elősegítheti az áttétképződést. A rehabilitáció mentális feladata éppen ezért az, hogy ezt a félelmet feloldja. A félelem megszemélyesíti, a tudatban létrehozza a betegség kiújulását. De hogyan lehet feloldani ezt a félelmet? Hogyan lehet a tudatunkkal elfogadtatni, hogy nincs vészhelyzet, hogy a már lezárt folyamatot véglegesnek tekinthetjük? Önmagunkat, igazi énünket, amely meghatározza létünk állapotát a fizikai síkon, nem lehet becsapni. Ha semmit vagy csak keveset teszünk egészségünk megóvásáért vagy visszaszerzéséért, akkor ezt idegi stresszként, hiánystresszként éljük meg, és nem leszünk képesek feloldani. Tudatunk tudja, hogy nem tettünk eleget. El kell indulnunk a betegség kialakulását kiváltó okok minél teljesebb skálájának felismerése felé. Meg kell keresnünk azokat a fizikai-testi, érzelmi, lelki anomáliákat, melyek a szervezet egyensúlyának felborulásához vezettek. Ebből érthetővé válik a betegség kialakulásának oki háttere. És ha ezeken változtatni tudunk, akkor tünetmentesség után már nem kell félni a folyamat fellobbanásától. 

 

A rehabilitáció egyik legfontosabb feladata a specifikus és nem specifikus kórokok és hajlamosító tényezők meghatározása és kiszűrése a gyógyult életéből

 

Ha sikerül közösen feltérképezni a betegséget kiváltó okokat, akkor elkészíthetjük az elváltozások kiújulását megakadályozó tervünket, mely tulajdonképpen prevenciós terv, mely a betegségek elsődleges megjelenését is képes megakadályozni.

 

A betegséget kiváltó okokat két nagyobb csoportba oszthatjuk aszerint, hogy azok szervezetünkre gyakorolt hatása tőlünk függően vagy függetlenül érvényesül. A tőlünk független okok közé a környezeti tényezők, környezetszennyezések tartoznak. Így a levegőszennyezettség, a víz szennyezettsége, az élelmiszer-szennyezések: adalékanyagok, gyomirtó, rovarirtó, műtrágyamaradékok és bomlástermékeik, szintetikus táplálékkiegészítők és még sok más faktor. Egy másik nagy csoportja a tőlünk független kórokoknak és hajlamosító tényezőknek a genetikai adottságok. Természetes, hogy az idegrendszer állapota fontos és jelentős tényező lehet bizonyos betegségek megjelenésében. És itt most elsősorban nem az idegrendszer saját, specifikus megjelenésére gondolunk. Hanem mindenekelőtt azokra a funkcióváltozásokra és következményeire, melyek akár a központi (agy-gerincvelő), akár a vegetatív idegrendszer hibás működésének az eredményei. Az idegrendszer a hormonális rendszeren keresztül, valamint a vérkeringés útján vagy közvetlenül az idegvégződéseken át a sejtek működését – mirigytevékenység (ingerületátvivők, transzmitterek) – serkentve vagy gátolva a sejtekben zajló anyagcsere-folyamatokat befolyásolja, illetve fenntartja a szervezet homeosztázisát. A vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus – ösztönző és gátló – tevékenysége a szövetekben, szervekben folyó specifikus biokémiai folyamatokat a szükségleteknek megfelelően szabályozza. Ha ezt a szabályozást valami megzavarja, akkor a szerv működése az elégtelen teljesítés vagy a túlműködés irányába tolódik el. Ennek pedig fiziológiás következményei lehetnek (pl. a túlzott paraszimpatikus tónus az emésztőszervek területén fokozott mirigytevékenységet és perisztaltikát – erélyes mozgást – eredményezhet, ami akár hasmenéssel, akár hányingerrel, hányással is járhat.)

 

A szív- és keringési rendszerek, az emésztőszervrendszerek teljesítőképessége alapvetően szintén genetikai adottság függvénye. Igaz viszont, hogy a jelen állapotot az életmód befolyásolni képes.

 

Néhány gondolat az energetikai háttérről

A genetikai-adaptációs energiáról már volt szó. A táplálékból származó energia az emésztőrendszer segítségével – annak genetikai energiapotenciájának megfelelő alapossággal történő feltárása útján – felszabadul, és a véráram segítségével jut el a sejtekhez. Itt a mitokondriumokban, a sejtek erőműveiben hasznosul. Ez az energia jól definiálható, mennyisége meghatározható. A fizikai test felépítéséhez és fenntartó működéséhez szükséges. Jelenlegi tudásunk szerint a legalapvetőbb és legegyszerűbb energia és forrása a táplálék kémiailag jól definiálható összetevői, szerves és szervetlen anyagok. A szerves anyagok az anyagcsere-folyamatok során különféle biokémiai átalakulásokon mennek keresztül, melynek lényege a vegyületek fokozatos lebontása hidrogénionok és különböző gyökök leadásával, miután az összetett vegyületek egyszerű anyagokká – zsírsavak, szőlőcukor, aminosavak – bontódtak. A szervetlen anyagok a különböző vegyületekben elfoglalt központi szerepük mellett – pl. hemoglobinban a vas – antioxidánsok, és az ezek tevékenységében szerepet játszó enzimek felépítésében, illetve működésében vesznek részt. A kataláz enzimhez vas kell, a kataláz enzim a hidrogén-peroxidból, ebből a rendkívül káros szabad gyökből oxigént és vizet készít. A glutation antioxidánshoz szelén kell, a SOD (szuperoxid-diszmutáz) olyan enzim, mely a peroxidból oxigént és hidrogén-peroxidot képez, és működéséhez cink, réz, mangán szükséges. A fémes elemek ezenkívül mint elektronátadók és -átvevők szerepet játszanak az energetikai és más szervezet zavartalan működéséhez szükséges információk közvetítésében is. Kvantummechanikai szinten a különböző elemek eltérő rezgései az energetikai információcsere révén jelentősek lehetnek a betegségek kialakulásában és az egészség helyreállításában is. Úgy tűnik, hogy az optimális, élő táplálékból nyert táplálkozási energia szintje kedvezően hat a magasabb rendű energiák felvételére. A holt anyagok holt energiája csak a szexuálszféra energetikai üzemanyaga lehet, és nem szolgálja az ember fejlődését. Mindössze a faj fenntartására alkalmas azzal a reménnyel, hogy majd egy új generáció talán már képes lesz továbblépni.

 

 

Kötőszövet és energia

Az alacsonyabb rendű állatoknál nincs kifejlett hormonális és idegrendszer. Az energetikai és informatikai feladatokat lényegében a kötőszövet látja el. Központi szerepet kap a kötőszöveti sejt, a fibrocita, mely az alapállomány szintetizálója. Így a sejt közötti állományban megtalálható fehérje – cukor – fehérje rendszer alkotja. Ez a rendszer természetesen megmaradt a magasabb fejlettségű élőlényeknél, így az embernél is. Negatív töltésűek, és képesek víz és különböző ionok megkötésére is. Ez a struktúra alkalmas információk tárolására és továbbítására is. Az idegi és hormonális szabályozás mellett ez az alapreguláció kezdetlegesebb, primitívebb formában működik, és valahol a sejt és sejt közötti állományba bekerülő elektrolitok révén vesz részt az energiaátvitel, tárolás és energetikai információ folyamatában. A közvetítő közeg mindenképpen a víz, melynek szerkezetváltozását használja fel a finomabb környezetváltozások regisztrálására. Az alaprendszer jelentősége, hogy gyakorlatilag az egész szervezetet úgy hálózza be, hogy összeköti a sejteket egymással is és a sejt közötti (intercelluláris) térrel. A fibrociták alkotta alapregulációs rendszer bizonyos helyeken kifejezettebb, nagyobb a víz-cukor (víz-cukor polimerrendszer) koncentrációja. Így jellegzetes fehérjegerinchez kötődve létrehozhatják az akupunktúrapontokat és meridiánokat. Mindez lényeges az energetikai rendszer működésének – akár nyugati, akár kínai, indiai – megértéséhez és gyógyításban történő felhasználásához.

 

 

Kvantummechanikai szinten a különböző elemek eltérő rezgései az energetikai információcsere révén jelentősek lehetnek a betegségek kialakulásában és az egészség helyreállításában is

 

Immunrendszerünk is örökölt törvényszerűségek alapján működik. Talán ez az a rendszerünk, mely leginkább károsodik a terápiák során. Legyen szó akár gyógyszerekről, akár kemoterápiás kezelésekről vagy sugárterápiáról. Az immunrendszer sejtes elemeire a gyors szaporodás a jellemző. Ugyanúgy, mint a rosszindulatú sejtszaporodásra vagy a vörösvértestekre. A kemo- és sugárterápia ezért nemcsak a rosszindulatú sejtszaporodás éretlen sejtjeire hat, hanem az immunrendszer éretlen sejtjeire, a vörösvértestek fiatal fejlődési alakjaira is. Az alkalmazott kemoterápiás és sugárdózis mellett azonban lehetőségük van a limfoid szöveteknek és a vörösvértesteknek a regenerációra, illetve az őssejtek szaporodóképességének a megőrzésére. A burjánzó testi sejtek azonban oly mértékben károsodnak, hogy a megerősödő immunrendszer már képes lesz a kóros és sérült sejtek felismerésére és fagocitálására.

 

Sokkal fontosabb beszélnünk azokról az okokról, melyek helytelen megválasztása az egyén szempontjából hátrányos következményekkel járhat. Általában ezt a negatív csődtömeget a helytelen életmód megjelöléssel illetjük. Hogy miként rendezzük be életünket, az zömmel rajtunk múlik. A társadalmi szokások azonban erőteljesen befolyásolhatják döntéseinket. De érdemes megjegyezni, hogy az egészséges életmódot folytató, természetesen táplálkozó, a fizikai testével az egészséges életmód szabályai szerint bánó – pillanatnyi egészségi állapotának megfelelő mozgás, méregtelenítés, folyamatos építkezés – ember csak az ostobák céltáblája lehet.

 

 

Mikor élő a táplálék?

Ha leszakítunk egy érett gyümölcsöt a fáról és azonnal megesszük, akkor élő táplálékhoz jutunk. Amíg egy növényi rész vagy termék – gyümölcs, gumó, gyökér – összefüggésben van az anyanövénnyel, annak gyökérzetével, fotoszintézist végző leveleivel, addig élő. Abban a pillanatban, amikor ez a kapcsolat megszakad, megindul a növényi sejtekben a destruktív, átalakító és lebontó folyamat. Minél rövidebb idő telt el az életerő keringésének megszakításától, annál inkább élőnek tekinthetjük az anyanövényről eltávolított növényi produktumot. Ugyanez vonatkozik az anyanövényre is. A földanyától történő elszakításával megindul a szerves élet felbomlása, a tápanyag haldoklása. Mivel élő állatot nem eszünk, a leölt állatok húsára is érvényes mindaz, amit elmondtunk a növényekkel kapcsolatosan. Vagyis élő minden olyan táplálék, mely közvetlenül emberi fogyasztásra alkalmas formában fordul elő a természetben. Energetikai és kalorikus tekintetben is, táplálkozás-élettani szempontból is ezek a legértékesebb anyagok a szervezet számára. A holt táplálék – sütött, főzött és még tartósított is – csak a halált hordozza magában. Kevés táplálkozási energiát ad, sok salakanyaggal. A fiatal szervezet még úgy, ahogy megbirkózik ezeknek az anyagoknak az anyagcsere-folyamataival, de az idősebb szervezet erre már nem képes.

 

 

A rehabilitációs technika összefoglalása

1. A betegség oki feltárása.

2. A szükséges változások és változtatások kijelölése.

3. A rehabilitációs munka megkezdése.
a) A tudat ráhangolása a változtatásokra és megerősítése.
b) Légzésszabályozás.
c) Munka és pihenés harmóniája (aktív és passzív relaxáció).
d) Energetizáló gyakorlatok: jóga, csi-kung.
e) Reformtáplálkozás – gyógytáplálkozás. Az addig folytatott konvencionális táplálkozás átértékelése.
f) A statikus gyakorlatok mellett a dinamikus mozgás elkezdése.
g) Böjtkúrák, tisztítókúrák.

4. A szervezet homeosztázisának fenntartásához szükséges állandó és folyamatos tennivalók megbeszélése. Mindezek lebontása napi, heti, havi teendőkre.

 

 

Miért van szükség böjt- és tisztítókúrákra?

1. A gyógyszeres, kemoterápiás és sugárkezelések után visszamaradt salak- és bomlástermékek eltávolítása a szervezetből.

2. A kezelések eredményeképpen elhalt és szétesett szövetek, sejtmaradványok eltávolítása.

3. A táplálkozással és emésztéssel járó adaptációs-genetikai energia megtakarítása.

4. A szervezet zsírraktáraiban elraktározott környezeti szennyeződésekből eredő idegen, a szervezet működéséhez szükségtelen vegyületek és elemek eltávolítása.

5. A regeneráció így folyhat bele a rehabilitációba. Megfelelő regenerációs szint elérése nélkül nem lehet a rehabilitációs tevékenységet elkezdeni. Nem szabad elfelejteni, hogy a böjt a leghatásosabb tisztítókúra. Ez alatt a szervezet nem végezhet olyan tevékenységet, mely bármiféle energiát igényel a regeneráción kívül. A böjt- és tisztítókúrák megtervezésénél a személyre szabottság elengedhetetlen. A kúra közbeni állandó kontaktus orvos és páciens között alapkövetelmény. Bármilyen gondos és szakszerű körültekintéssel megtervezett kúra közben adódhat olyan reakció, melyet csak orvos tud kellőképpen értékelni. Bármikor szükség lehet korrekció­ra. Különösképpen igaz ez a böjt időszakára. A regeneráció célja a szervezet egyensúlyának, homeosztázisának helyreállítása, a sejtek, szövetek, szervek, szervrendszerek síkján, a tökéletes biokémiai folyamatok biztosítása, mely tulajdonképpen egy jó légzőszervi, emésztőszervi, kiválasztószervi tevékenységben nyilvánul meg.

 

Külön figyelmet érdemel az idegrendszer tehermentesítése, a relaxáció elsajátítása, a stresszhelyzetek kezelésének, feloldásának megtanulása. Ezután következhet a rehabilitáció. Párhuzamosan folyik a szervezet fizikai képességének a helyreállítása mozgásprogramokkal, jógával, csi-kunggal, valamint fény-, elektromágnes-, manuál-, biorezonancia-, akupresszúra, passzív mozgatókészülékek stb. terápia alkalmazásával.

Dr. Pőcze Tibor, Dr. Deák Krisztina
XVI. évfolyam 6. szám

Címkék: műtét utáni állapot, rehabilitáció

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.