Betegségek A-tól Z-ig

A rákról másképpen

Miért gyógyít a remény, és hogyan mobilizálható a „belső orvos”?

Immár majdnem negyven éve, 1971. december 23-án az akkori amerikai elnök, Richard Nixon nagy feltűnést keltő beszédében „háborút” hirdetett a rák ellen. Főképp új gyógyszerek fejlesztését ígérte, amelyekkel vissza lehet szorítani a betegség terjedését és gyógyítani lehet a már kialakult kórt. Sajnos azóta a rákos megbetegedések száma nemhogy nem csökkent, hanem jelentős mértékben nőtt. Prof. dr. Karl Hecht berlini orvos és kutató „Új gondolatok a rák filozófiájáról és a rákterápiáról” című könyvében a klasszikus kezelési módszerek mellett számos optimista alternatívát mutatott fel.


Ausztráliából egy állatorvosról tudunk, aki előrehaladott csontrákban szenvedett. A mindennapi meditációnak hála, egy éven belül teljesen meggyógyult, pedig az orvosok már csak néhány hónapot adtak neki

 

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) 2007. évi jelentésében a szerzők azt állítják, hogy a leggyakoribb rákfajták - emlő, prosztata, tüdő, bél - kezelésében az elmúlt négy évtizedben nem sikerült komoly eredményt elérni. A médiumokban azonban újabb és újabb áttörésekről olvashatunk és hallhatunk, és arról, hogy a modern onkológia a rákos betegek túlélését jelentősen képes meghosszabbítani. Sőt, hogy sok esetben a betegség teljesen gyógyítható. Egészen biztos van haladás bizonyos ráktípusoknál, de nem a leggyakoribbaknál. Ráadásul az élet meghosszabbítása nem azonos az életminőség javításával.

 

Az emberek tudatában mélyen gyökeret vert az a meggyőződés, hogy a rák előbb-utóbb halálos kimenetelű. Ez tévedés! Bár a „háború” vége valóban nem látszik, alapvetően helytelen volt a kiindulópont. Teljesen elhibázott dolog ugyanis a rák ellen háborút folytatni! A háború metaforája nem csak a társadalom teljes erőfeszítését szimbolizálja - ezzel még egyet lehetne érteni -, hanem olyan megközelítésben láttatja ezt a betegséget, amely teljesen alkalmatlan a megoldás szempontjából.

 

Lényegében arról van szó, hogy az onkológia látásmódja teljesen beszűkült, és pusztán a rákosan elfajult sejtre koncentrál. A hivatalos tanítások szerint ezeket a sejteket el kell pusztítani - kerül, amibe kerül. Azt szinte teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy a kezelések hatására az immunrendszert is legyengítik. A „rosszindulatú” sejtre való kizárólagos koncentrálás és a genetikai tényezők szerepének túlhangsúlyozása olyan dogma az orvoslásban, amely megakadályozza a rák okozta problémák  megoldását. Ez a szemlélet teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az emberi szervezet egészét, azt a tényt, hogy a test, a szellem, a lélek és az emóciók egységes egészet alkotnak. Nem csoda hát, ha a rák kialakulásának olyanfontos tényezőit, mint a pszichés traumák, az állandó és a poszttraumás stressz, teljesen figyelmen kívül hagyják. Ezek olyan tényezők, amelyek leküzdése a gyógyulás szempontjából döntő jelentőségű.

 

Az invazív rákterápiák, mint a műtét, a sugárkezelés és a kemoterápia képesek a ráknak mint szimptómának a kezelésére. Azonban nem tudják a szervezet öngyógyító képességét mobilizálni

 

Rudolf Wirchow már 1858-ban kiadott sejtpatológiai alapművében papírra vetette, hogy a rák először a kötőszövetben, másodszor egy idült gyulladás talaján alakul ki. A rákról azt írta, hogy az „testünknek célt tévesztett és kisiklott kísérlete, hogy begyógyítson egy sebet”. Erről nyilvánvalóan megfeledkeztünk, ugyanis sokkal később, 2001-ben az amerikai szerzőpáros, Balkwill és Mantovani a „Lancet” hasábjain abbeli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a rákos megbetegedés krónikus gyulladás talaján alakul ki. Öt évvel később, tehát másfél évszázad elteltével egy szakértői tanácsokozás során visszatértek Wirchow felismeréséhez, és azt vitatták meg, milyen szerepet játszik a gyulladás a rák kialakulásában.

 

A Nobel-díjas Otto Warburg is jó nyomon járt, amikor a rákot anyagcserezavarként azonosította. És a közelmúltban az amerikai orvos, David Servan-Schreiber is ebbe az irányba mutatott, amikor rákról írott könyvében arról írt, hogy a krónikus disztressz rákot okozhat. Mai tudásunk szerint a folyamat úgy kezdődik, hogy a folyékony kötőszövet, más néven az alapregulációs rendszer vagy extracelluláris mátrix megtelik, „elsalakosodik”, tehát megmérgeződik, ezért nem tudja ellátni igen sokrétű szabályozó feladatát. A környezeti mérgek, a disztressz során felszabaduló hormonok és a szabad gyökök megbénítják aszabályozó rendszer működését, ami agresszív reakciókat vált ki az egészséges sejtekben. Az extracelluláris mátrix, a védő hatású molekuláris szűrő a mérgezés hatására tönkremegy.

 

A helyzetet súlyosbítja, hogy a rákos sejtek folyamatosan gyulladást és növekedést stimuláló anyagok termelésével reagálnak. Ekkor az apoptózis nem működik többé. Az apoptózis olyan folyamat, amelyet a természet azért hozott létre, hogy a gyógyulás során ne keletkezhessen túl sok szövet. Ha nem működik, beindulhat a rákos folyamat. Ráadásul a gyulladást kiváltó anyagok (mediátorok) gátolják a természetes ölősejtek aktivitását, tehát testünk ama képességét, hogy szembeszálljon a rosszindulatú sejtekkel.

 

Prof. dr. Karl Hecht a rákban az ember önszabályozó mechanizmusainak hibáját látja

 

A diagnózis: „Ön rákban szenved”, olyan, mint egy voodoo varázsló átka. Szó szerint átkot helyeznek az emberre, amint az a természeti népeknél a mai napig megfigyelhető. Az elátkozott szilárd meggyőződése, miszerint az átok miatt meg fog halni, rövid idő alatt valóban végez vele. A rák diagnózisa esetén a kiváltott félelmet erősíti a társadalom is. Ugyanis széles körben elterjedt az az alapvetően téves meggyőződés, miszerint a rák halálos betegség. Elegendő, ha a páciens a félelemtől, még ha igyekszik is elfojtani magában, tartós stressz alá kerül. Ez az állapot arra hasonlít, mint amikor a rövidtávfutó a startpisztoly eldördülésére vár. Azzal a különbséggel, hogy a sprinter a lövés elhangzásakor nekiiramodhat, ami enyhíti a feszültséget. A félelemmel teli rákos beteg ezzel szemben megmarad ebben a feszült állapotban, ami testét folyamatosan stresszhormonokkal árasztja el. A félelem alvászavarokat is okoz, ami tovább erősíti a disztresszt. A rákos betegeknek adott gyógyszerek kb. 40 százaléka altató. Ezekhez könnyű hozzászokni, ráadásul mellékhatásaik a gyógyulási folyamatot is nehezítik.

 

Amikor az orvos megmondja betegének, hogy még mennyi ideje van hátra, tovább fokozza a páciens szorongását és félelmeit. Ráadásul az ilyen prognózisok tudományosan teljesen megalapozatlanok. Ugyanis az emberi szervezet nem gép, amelynek élettartamát bizonyos kopási paraméterek alapján többé-kevésbé ki lehetne számítani. A várható élettartamra vonatkozó orvosi prognózis hatására megrövidül a páciens élete, hamarabb elgyengül ellenálló képessége. Bármennyire is igyekszik az orvos kíméletesen közölni mondandóját, csak árt vele. Sokkal többet segítene, ha a mai orvosok Hippokratész szellemében biztatnák a beteget, empatikusabbak lennének, és akár karizmájuk tudatában személyes „placébóként” működnének.

 

Prof. Karl Hecht meggyőződése, hogy minden ember nagymértékben képes saját testének működését befolyásolni, meggátolni a rák kialakulását, sőt akár képes abból teljes mértékben meggyógyítani magát. Ez rendkívül fontos tényezője a gyógyulásnak. A reménytelenség és a pesszimizmus, még ha józan realizmusként is akarják eladni őket, csak gyengítik öngyógyító erőinket.

 

Számos olyan esetről számoltak be, amelyekben daganatos betegeknek valóban sikerült pusztán a pozitív gondolatok erejével meggyógyulnia, de ezeket a hivatalos onkológia képviselői jelentéktelennek tartják és spontán remisszióról beszélnek, amire állítólag nem létezik tudományos magyarázat. A csodák, amint azt Szent Ágoston is említi, nem mondanak ellent a természetnek, inkább csak a természetről szóló tudásunknak. A mi esetünkben gyakran annak, amit sokan nem akarnak tudomásul venni a természettel kapcsolatban. Óriási hiba, hogy a több milliárdot felemésztő rákkutatásban szinte teljesen figyelmen kívül hagyják az úgynevezett spontán gyógyulások kutatását. Ehelyett annál többet költenek a daganatok megsemmisítését célzó újabbnál újabb eljárások kifejlesztésére. Jelenleg 300-nál is több potenciális új rákterápiás gyógyszert tesztelnek - sejtmérgeket, antitesteket, hormon blokkolókat, génterápiás gyógyszereket, valamint új sugárkezeléseket. Ezek azonban pusztán a betegség szimptómáit tudják elnyomni, de nem képesek a szervezet egészét gyógyítani, helyrehozni.

 

Normális esetben a beteg vagy öreg sejteket egy bonyolult természetes rendszer hajtja az öngyilkosságba. Ezt apoptózisnak nevezik. A rákos sejteknél ez a program nem működik: a daganatsejtek nem reagálnak az önmegsemmisítést jelző stimulusokra, és ellenőrzés nélkül szaporodnak tovább

 

Minden eredmény lényegében arra a felismerésre mutat rá, hogy a rák nyilvánvalóan testünknek arra adott válasza, hogy nem élünk összhangban a természettel. A gyógyulás többnyire akkor jön létre, amikor a betegnek sikerül korrigálnia a természethez fűződő viszonyát. Minél radikálisabban tud szakítani addigi életmódjával, annál gyorsabb és tartósabb lesz a gyógyulás. Prof. Karl Hecht éppen ezért a legjobb rákmegelőzési módszernek az élet értelméről való elgondolkodást és az egészséges életvitelt tartja.

 

Még egyszer térjünk vissza a spontán gyógyuláshoz. A hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong legnagyobb győzelmei előtt már áttétes hererákból gyógyult ki. Igaz, két műtéten és négy kemoterápiás kezeléssorozaton is átesett, de Armstrong számára fontos volt, hogy a terápia teljes időtartama alatt orvosa és ápolónője részéről folyamatos lelki támogatást kapott, amely optimizmussal és reménnyel töltötte el. Egy barátja arra is rá tudta venni, hogy még a kemoterápia alatt is minden áldott nap másfél órát kerékpározzon.

 

Van azonban számtalan más példa a gyógyulásra, amelyekben semmilyen orvosi beavatkozás nem történt. Vegyük például az ausztrál állatorvos, dr. Jan Gawler esetét. Csontrákban szenvedett, ami testét csúnyán elcsúfította. Az orvosok néhány hónapot adtak neki. Mivel tudott meditálni, elhatározta, hogy mindennap több órát meditációval tölt, egyszerűen csak azért, hogy élete hátralévő idejét a benső béke állapotában töltse. A lelki gyakorlatok eredménye az lett, hogy egy éven belül teljesen meggyógyult, és immáron három évtizede egészséges is maradt.

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen értelmetlen orvosi kezelésben részesülni. Azonban minden esetben a szervezet gyógyítja meg önmagát! A terápia csak segíti ebben. Ezt teszi minden sebész, aki a csontot egy bonyolult törés után szegecsek, fémlemezek, csavarok segítségével rekonstruál. A fémek behelyezése után azonban a csont saját magát forrasztja össze.

 

Mi hatásos a külső és belső „szennyeződések” ellen? Azon kell lennünk, hogy belső szabályozó mechanizmusainkat maximálisan támogassuk, segítsük.

 

A törődés, a szeretet és a bátorítás a rákos betegek számára „báziskezelés”

 

A testmozgástól a szilíciumban gazdag ásványi anyagok fogyasztásán át a meditatív légzésig. Mindegyik módszer célja, hogy aktiválja a „belső orvost”. Tudományosan igazolt tény, hogy a testmozgás fokozza az imunrendszer ölősejtjeinek aktivitását és növeli a test által termelt  interferon szintjét. Az interferonok olyan sejthormonok, amelyek immunrendszerünk működését serkentik. Hasonló hatású minden pozitív emóció, mint az öröm, a nevetés, a szeretet, a bizakodás és a hit. A meditációs légzésgyakorlatok, a vizualizációk és hasonló mentális gyakorlatok segítségével szintén képesek vagyunk bizonyos anyagok termelődését serkenteni. Például a neuropeptidekét és más közvetítő anyagokét, amelyek sokkal intenzívebben hatnak sejtjeinkre, mint bármely szintetikus gyógyszer. Ráadásul mindez teljesen ingyenesen áll rendelkezésünkre.

-dr. ki- Forrás: BIO, 2010/5.
XVII. évfolyam 1. szám

Címkék: rák, rákgyógyászat

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.