Betegségek A-tól Z-ig

A test bölcsessége - Pszichokineziológia

Testünk állandóan értékeli mindazt, amit érzékel, tapasztal. Vázizmaink tónusa mindent elárul.


 Lazító gyakorlat: Ujjainkat helyezzük a képen látható módon homlokunkra és simítsunk végig ujjbegyeinkkel a homlokunkat, míg oldalt két kis dudort nem érzünk. Ezeken a pontokont pihentessük ujjainkat – ez megnyugtat és csökkenti a feszültséget

 

Mindegy, hogy éhség, szomjúság vagy félelem, testünk megmutatja, mi bajunk. A test reagál a leplezett és kimutatott hangulatingadozásokra egyaránt, regisztrál minden külső és belső veszélyforrást. Tudjuk, sőt számítunk is e reakciókra, pl. a gyomorkorgásra, ha már jó ideje nem ettünk semmit.

 

Az azonban meglepő, hogy testünk állandóan értékeli is mindazt, amit érzékel, tapasztal. Még ha tudatunk nem is észleli mindezt, vázizmaink tónusa mindent elárul. Az izomtónus azonnal megváltozik, ha valamit veszélyesnek vagy negatívnak ítél meg testünk. A normális esetben erős, feszes izom egy szempillantás alatt elgyengül, ha stresszhatásnak vagyunk kitéve, még ha ennek ténye nem is válik tudatossá.

 

E tulajdonságot diagnózis felállítására is alkalmazhatjuk, pl. allergiavizsgálathoz. A tudatalattival folytatott párbeszédben sokféle izomteszt létezik. Az elv azonban minden eljárásban azonos. A terapeuta vagy a vizsgálatot végző személy megkéri a tesztelt személyt, feszítse meg valamelyik izmát, pl. nyújtsa ki vízszintesen a karját. A karra gyakorolt enyhe nyomással a vizsgálatot végző személy megállapítja a páciens izomtónusát. Ilyenkor a páciens karjában kellő erő van, hogy ellenálljon a nyomásnak. Most a vizsgáló megkéri a vizsgált személyt, hogy idézzen fel egy kellemetlen élményt. Amint ez megtörténik, a vizsgált személy karja elgyengül és a nyomásnak nem tud ellenállni, a végtag könnyűszerrel lenyomható.

 

Izomteszt, amelyet a kineziológus végez. Ha le tudja nyomni a kart, stresszfaktort talált, ha nem, akkor minden rendben

 

Ez a vizsgálati módszer a múltbéli és a jelenben zajló folyamatok tesztelésére egyaránt alkalmas. Vizsgálhatjuk szervezetünk reakcióit élelmiszerekre, kellemetlen helyzetekre, pszichés okokra, sérülésekre, beteg szervekre – a sort sokáig folytathatnánk –, röviden: mindenre, ami testünket terheli.

 

 

Egyénre szabott diagnózis

Az izomteszt segítségével megállapítható, hogy szervezetünk milyen anyagra érzékeny. Alkalmazásával a fogorvos tesztelheti a beteg szervezete által legjobban tolerált fogászati anyagokat. Az orvos és a természetgyógyász izomteszttel képes megállapítani, hogy betegének mely gyógyszer, gyógyhatású készítmény vagy táplálékkiegészítő a legmegfelelőbb, de a betegségek okait is felderíthetik.

 

Energiát adó gyakorlat: A szegycsont felső harmada mögött elhelyezkedő csecsemőmirigy fontos energiaközpont. Ha blokkolt állapotban van, ezzel a gyakorlattal ismét aktiválhatjuk működését. Öklünkkel gyengéden ütögessük meg a mellkast

 

A kineziológiával dolgozó terapeuták és életmód-tanácsadók izomteszt segítségével keresik meg azokat a tényezőket, az öntudatlan életvezetési hibákat, helytelen viselkedésmintákat, amelyeken klienseiknek változtatniuk kell a gyógyulás érdekében.

 

Sokan állandóan rossz, hozzájuk nem illő partnerre akadnak, vagy életüket irracionális félelmek nehezítik. Ismét mások nem képesek egy szenvedély rabságából kitörni, vagy képtelenek gondolataikat összpontosítani. Az izomteszt és rafináltan kombinált kérdések segítségével megtalálható mindezen hibák, kisiklások kiváltó oka.

 

 

Aki stresszhatás alatt áll, nem ura döntéseinek

Aki erős félelem miatt nem képes felszállni egy repülőgépre, vagy nem mer áthaladni egy alagúton, nem képes félelemérzetein úrrá lenni. A félelem önállósítja magát, a beteg rabjává, kiszolgáltatottjává válik, jó szóval nem lehet meggyőzni, megnyugtatni. Az ilyen félelmek irreálisak, irracionálisak, és általában egy korábban, többnyire a gyermekkorban átélt erős félelem a kiváltójuk. A beteg szervezete megőrizte, memorizálta a félelmet, és hasonló helyzetekben az leküzdhetetlenül előtör. Az izomteszt során az izom azonnal veszít normális tónusából, ha a beteg csak gondolatban felidéz egy ilyen félelemhez kötődő helyzetet.

 

Az Achilles-ín csipkedése egy meridián kiegyensúlyozásának eszköze

 

A kineziológusok célja, hogy kliensüket megszabadítsák a stressztől. Ennek módját szintén izomteszttel határozzák meg: A kezelés lehet homeopátiás készítmény, talpreflexológia vagy a hivatalos orvoslás valamely módszere. A szakképzett kineziológus gyakran alkalmazza az érzelmi stresszoldás, rövidítve ESR (Emotional Stress Release) módszerét. Ha sikerült kideríteni a kiváltó okot, a kliensnek figyelmét erre az okra kell összpontosítania, és engednie kell, hogy felszabaduljanak emlékei és az azokhoz kapcsolódó érzelmek. Eközben a kineziológus alkalmazza stresszoldó módszereinek valamelyikét. Gyakran a választott módszert is izomteszt segítségével határozzák meg.

 

Előfordul, hogy egy régi, rossz gondolkodásminta áll a stressz hátterében. Ilyenkor az ún. egyensúlyozás (balance) módszerével lehet „kioltani” és új mintával „átírni”.

 

Az ülés végén a kezelő ismét izomteszttel ellenőrzi, hogy a félelmet kiváltó helyzetre a páciens szervezete még mindig stresszel reagál-e. A különösen mélyen ülő félelmek esetén a stressz csak lépésről lépésre, fokozatosan oldható fel. Ilyenkor az enyhe félelemmel járó helyzetektől – pl. a repülőjegy megvásárlásával, ill. annak gondolatával – indulnak, és fokozatosan haladnak az egyre erősebb félelmet kiváltó szituációkig – pl. beszállás, később a gép felemelkedése, végül a repülés során előforduló, a gép rázkódását okozó turbulenciák.

 

A kedvelt keresztező gyakorlatok egyike: hatására javul az agyi területek koordinációja

 

A pszichoterápia nagy esélye, hogy különböző agykérgi területeket vegyen célba a kineziológia, pl. az ESR segítségével. Amikor a páciens a problémájára koncentrál, ugyanakkor megtörténik az energetikai ráhangolódás a homlok megérintésével, „bioenergetikai bypass” jön létre. Ennek hatására a jobb és bal agyfélteke megkapja a lehetőséget, hogy az élményről szabadon kommunikáljon és feldolgozza azt. Olyan ez, mintha a számítógép merevlemezén hozzáférnénk egy hibás programhelyhez, majd korrigálnánk azt.

 

Az iskolai kudarcok hátterében a két agyfélteke integrációjának vagy a homlok- és a tarkólebenyen elhelyezkedő agykérgi területek összhangjának hiánya áll. A rossz vagy korlátozott térbeli tájékozódás, ill. képzelőerő olvasási, írási és számolási nehézségeket okozhat. Ha minden agykérgi terület összehangoltan végzi a dolgát, a tanulás is könnyebben megy.

 

A „fekvő nyolcas” fából készül, és a pályán egy golyót kell többször végiggörgetni. Ha a gyermek a golyó mozgását szemével követi, aktiválódik mindkét agyfélteke. Ugyanilyen hatékony, ha a gyermek kinyújtott karral maga előtt a levegőbe rajzolja a fekvő nyolcast és ujját követi szemével

 

Ha a tanulást bizonyos kérgi területeket stimuláló mozgásgyakorlat előzi meg, a gyerekek sokkal könnyebben teljesítenek. Az előkészítést szolgálja bizonyos pontok masszírozása, pl. a fülön vagy a felsőajak fölött. A gyerekek nagyon szeretik a fekvő nyolcast, amely egy nyolcast formáló faeszköz, amelyen kis üveggolyót kell gurítaniuk, miközben a golyót szemükkel kell követni. Utóbbi gyakorlat különösen hasznos a két agyfélteke összhangjának megteremtésében, koordinálva tevékenységüket, ezáltal pedig az egész agytevékenységet.

 

 

Hogyan zajlik a kineziológiai tanulási tanácsadás?

A foglalkozást alapos ismerkedés előzi meg, a terapeuta a gyermekekkel barátságosan elbeszélget, aztán könyveket, képeket néznek meg közösen. Ebből kiderül, mi érdekli a gyereket (vagy a felnőttet). Ezután a terapeuta megkérdezi a klienst, hogy miért kereste fel a rendelőt, min szeretne változtatni. Ezután néhány egyszerű mondattal elmagyarázza neki az izomteszt lényegét, és ellenőrzi, hogy a kliens tesztelhető-e.

 

Az első kérdések egyike, hogy a kliens által megnevezett téma legyen-e az első, amivel foglalkozni kezdenek. Ha nem, a terapeuta további tesztekkel kutat a kezelendő probléma után. Lehetséges, hogy a gyermek szeretne javítani matematika osztályzatain, de a teszt során kiderül, hogy elsőként a kudarctól való félelemmel kell foglalkozni.

 

A tanulás jobban megy, ha az agykérgi területek összehangoltan működnek. Ez a célja a pedagógiai irányú kineziológiának

 

Ez a félelem esetleg régebbi keletű, esetleg kisgyermekkorában alakult ki, valamely kellemetlen élmény kapcsán. A terapeuta izomteszttel megállapítja, hogy a gyermek hány éves korában történt a trauma, amely mai problémáinak gyökere. Ha sikerült kideríteni az időpontot és az ahhoz kapcsolódó érzést, a stresszoldás következhet.

 

Az oldás feloldja azt a szervezet által megjegyzett stresszt, amit a kellemetlen szituáció kiváltott. Az ellenőrző teszt eredménye alapján a terapeuta meghatározott akupunktúrás pontokra helyezi ujját, vagy mozgásgyakorlatot végeztet kliensével. Ezután megismétli a kérdést, és izomtesztet végez. Ha a tesztelt izom ellenáll a nyomásnak, a stresszt sikerült feloldani.

 

 

Kineziológiai módszerek

Minden ezzel kezdődött. A hatvanas években dr. George Goodheart amerikai orvos és kiropraktor az izomtesztből önálló terápiás rendszert fejlesztett ki. Eleinte mozgásszervi panaszokra koncentrált, később azonban bővítette a spektrumot.

 

Brain-Gym/Edu-kinesztetika

A tanulás könnyebben megy, ha az agy minden kérgi területe összehangoltan működik. Mindkét agyfélteke összehangolt működését speciális mozgásgyakorlatokkal lehet segíteni. Ennek hatására javul a koncentráció és a gondolkodás, valamint a memória. Tesztekkel és stresszoldással feloldhatók a tanulást nehezítő körülmények. A pedagógiai kineziológia alapítója Paul E. Dennison.

 

Health Kinesiology

Szó szerint fordítva az angol kifejezés jelentése: egészségkineziológia. Dr. Jimmy Scott nevéhez fűződik kifejlesztése. A diagnózisba és a kezelésbe számos bioenergetikai, orvosi és pszichoszociális aspektust integrált. Hasonlít a Three in One módszerre, de metodikájában némiképp különbözik tőle.

 

Pszichokineziológia

Szinte minden irányzatban helyet kapott, laikusok is gyakorolhatják. Segít megtalálni egy probléma gyökerét és feloldani az ahhoz kapcsolódó stresszt.

 

„Three in One” a neve az egyik kineziológiai irányzatnak. Ez azt jelenti, hogy terápiás szempontból test, szellem és lélek egységet alkot. Ez a módszer fóbiák és szenvedélyek leküzdésében is segíthet

 

Regulációs diagnosztika

Dr. Dietrich Klinghardt alapította ezt az irányzatot. Az izomteszttel nehézfémek jelenlétét derítik ki. A nehézfémmérgek kivezetése a szervezetből súlyos idegbetegségekben, pl. Parkinson-kórban, Alzheimer-kórban, szklerózis multiplexben is hasznos lehet.

 

Touch for Health

Minden kineziológiai alapmódszert magába foglal (izomteszt, stresszoldások). Eredetileg laikusoknak szánták.

 

Three in One

Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Callaway fejlesztették ki. Az egyik legkedveltebb irányzat, egyaránt jól alkalmazható a test és a psziché problémái esetén, még erős fóbiák és szenvedélybetegségek esetén is. A „három az egyben” kifejezés arra utal, hogy a módszer test, lélek és szellem egységét hirdeti.

-emel-
IX. évfolyam 6. szám

Címkék: pszichokineziológia

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.